Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-15 / 62. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. március 15. Tervtárgyaló közgyűlés a faddi Lenin Tsz-ben A faddi Lenin Tsz-ben párt- taggyűlésen. majd ezt követően tsz-kozgyűlésen tárgyalták a termelőszövetkezet idei évre szóló gazdasági tervét. A közgyűlést a tagság nagy érdeklődése mellett tartották meg. Az aktivitást mutatta az is, hogy sokan vettek részt a vitában. Szűcs Ferenc tsz-elnök beszámolója nagy részletességgel foglalkozott az idei termelési terv- mutatók ismertetésével és a bevezetésre kerülő premizálás módjával. Kukoricát 1240 holdon termelnek, a prémium mértékét úgy állapították meg. hogy a termelt kukorica 33 százalékát kapja meg a tsz-tag. Természetesen azt is meghatározták, hogy a vetéstől a betakarításig milyen munkákat kell elvégezni. Hasonló módon premizálják a közösben termelt dohányt is, kivételt képez a részes művelésre kiadott 100 holdnyi dohányterület. A termelőszövetkezet, bizonyos kényszerítő körülmények hatására kénytelen ezt a formát is alkalmazni. Egyik ilyen akadály a szárító-, pajta és a simítóhelyiség hiánya. A kertészetben prémiumként a terven felüli termés 50 százalékát kapják meg a tsz-tagok a teljesített munkaegység arányában. A szőlészetben ugyancsak a terven felülj bortermés 25 százaléka kerül kiosztásra. Érdekes elgondolások alapján készült el az állatenyésztésben a premizálás módszere. A tehenészetben a terven felül kifejt tej minden litere után 30 fillér jár a termelőszövetkezeti tagnak, a munkaegység teljesítése arányában. A szarvasmarha-hizlalás premizálását minőségi eredmények szerint fogadták el a tervtárgyaló közgyűlésen. Az állat- gondozók minden extrém minőségű hízott marha után 30 forintot, félhízott után 20 forintot, az I. osztályú minőség után 10 forintot kapnak. A sertéstenyésztésben a terv teljesítése mellett a premizálásnál kikötés a takarmányértékesítés eredménye is, attól függően, hogy egy kiló súlygyarapodás önköltsége mennyibe kerül. A faddi Lenin Tsz-ben premizálják a segédüzemben dolgozókat, a gépkocsivezetőket és a traktorosokat egyaránt. A premizálás mértékének kidolgozásánál az az elv érvényesült, hogy a minőségi munka mellett növekedjenek a terméseredmények. Eigner György párttitkár ALFKSZANDR NASZIBOV: EJTEKHELY az Fordította: Szarhmári Gábor Árva a ház,.. A hatalmas, udvarral övezett ház búskomoran áll Majos község főutcáján. Olyannyira búskomor már, hogy öltözékét is leveti magáról, „sóhajtásaiba” belerepedeznek falai. És mit sem tehet ez ellen. Négy év óta gazdátlan, csak az időjárás uralkodik korlátlanul felette. Eső veri, szél marcangolja, s a rozsda lakmározik belőle, ha kedvező fálatra talál. A majosiak fájó szívvel szemlélik lassú pusztulását, próbálták mentését is, de kudarcba fulladt minden törekvésük. Esdeklő levelet menesztettek az Élelmezésügyi Minisztériumba, melyben kérték, adják el a községnek a négy év óta üresen álló épületeket, az egykori tejüzemet.. S ha esetleg az eladásra nem kerülhet sor, szívesen vennék bérbe is. Azt is megindokolták, hogy miért volna szüksége erre az 1363 lakost számláló községnek. „Bővíthetnénk a földművesszövetkezeti boltunkat, a jelenlegi kicsi, és nincs megfelelő raktára, a másik épületet pedig művelődési háznak alakíthatnánk át, a jelenlegi alig száz ember befogadására képes csak.” Levelükre nagyon várták a választ, s reménykedtek is, hogy számukra kedvező lesz. Hisz az épületre már nagyon ráférne a karbantartás, s ha berendezhetnék, nem csúfkodna az omladozó épület a község központjában. És megjött a válasz, de az csak keserítette a hangulatot Majoson. Ugyanis azt közölték az Élelmezésügyi Minisztériumból, hogy a négy év óta üresen álló épületekre továbbra is igényt tartanak, esetleg még szükségük lehet rá. Vajon mikor? — kérdezzük. Az egykori tejüzemet végképp kitelepítették Majosról, a néhány hordó, tejeskanna és az egy-két, már szúette íróasztal tárolására nagyon drága mulatság fenntartani az épületeket. Nem lenne gazdaságosabb addig hasznosítani, míg nagyobb értéke van, s olyan cél- ( ra, amelynek egy egész község, hasznát látná? 11. Azizov megkérdezte: — öreg ember? Szilvakék öltöny, barna kucsma volt rajta? — öreg. de nem öltönyben, hanem zubbonyban és ellenzői! sapkában. — Milyen intézkedést tettek? — Minden illetékest értesítettünk. A kézrekerítése folyamatban van. Azizov letette a kagylót. Szemin jött be hozzá. — Befejeztük a házkutatást, ezredes elvtárs. Semmi nyomravezetőt nem találtunk. Kivéve ezt. — Egy nagy borítékot tett az asztalra. Azizov egy négyrétre hajtott újságot vett ki belőle. Szétterítette, s az egyik oldalán egy számoszlopot talált. — Gondolja, hogy sifrirozott? — Lehetséges. Az ezredes csengetett. A titkár jött be a hívásra — A laboratóriumba. — Fejével az újságra intett. — A laboratóriumba és a rejtjelesekhez. Tegyék át folyóírásra. Kérje meg őket, hogy iparkodjanak. A titkár fogta a borítékot az újsággal együtt, s kiment. Szemin folytatta a beszélgetést — Kiderült, hogy tegnap este valaki járt Scsuko lakásán. — Azután, hogy letartóztatták? — Igen. Rögtön utána. Egy öregember. A főbérlő beengedte a szobába, amelyet Scsuko bérelt. Negyedóráig pepecselt ott. Levelet írt Sósukénak. De aztán mégsem hagyta ott i az írást. Meggondolta. Azt mondta, hogy később, majd estefelé ismét elmegy. — És nem ment el? — Nem. Feltételezésem szerint az őszszakállú volt. — Figyelje meg ez^ a momentumot: az öreg azonnal Scsuko letartóztatása után ment oda. Közvetlenül a letartóztatás után. Miért? — így ítélhette meg a .helyzetet. Scsukót letartóztatták, de még nem érkeztek kihallgatni. Következésképpen egyelőre még nem kellett tartani a házkutatástól. Tehát kockázat nélkül meVitatkozunk, vitatkozunk hét oda, nem fenyegeti a veszély, hogy a nyomozók karjába fut. Azizov egyetértőén bólintott. — Egyszerűen érthetetlen, hogyan van érdekelve ez az Ösz- szakállú Scsuko sorsában. — mondta maga elé, mintha csak hangosan gondolkodna. Estére a laboratórium elkészült a vizsgálattal. Ujjlenyomatokat találtak az újságon. Egybevetették a letartóztatott Scsuko daktiloszkópiai lenyomataival, de nem azonosak. Megnézte a laboratórium az újság egyik oldalára Írottakat is. Az írásszakértők összehasonlították Scsuko kézírásával, de nem jutottak egyséöes véleményre. A grafikai szakértői vizsgálathoz kevésnek bizonyult az anyag. Nem sokkal később megérkeztek az adatok a rejtjelbontóktól is. A számoszlop valóban rejtjeles írás volt. Minden különösebb erőfeszítés nélkül sikerült megfejteni. Ezt a szöveget kapták: ..Szerencsésen megérkeztem. Várom a küldöncöt a csomaggal'’. — A csomaggal, — ismételte elgondolkozva Azizov. Hirtelen félállt, s felemelte a hangját. — Arra nem gondol őrnagy, hogy ez az újság és a rajta talált rejtjeles írás csak fondorlat? igen. igen. fondorlat és semmi több. Azt gondolta őkelme. hogy ezt ,is bevesszük. — Ö? — Az őszszakállú. — Feltételezi, ezredes elvtárs, hogy övé az újság? — M.a mégegyszer figyelmesen tanulmányoztam azokat a jelentéseket, amelyeket a munkatársaink adtak Scsuko egyes lépéseiről, kezdve az 'ejtőernyős leszállástól egészen addig, amíg a városunkba nem ért. Olvassa el a szabad idejében. Rendkívül érdekes. Scsuko vagy háromszor mesterien átjátszotta a tiszteket az ellenőrző helyeken. Pedig az.ók tapasztalt, jószemű emberek. S most engem árról akarnak meggyőzni. hogy ez a hétpróbás ügynök a tulajdon bőröndjébe dugta azt a rejtjeles szövegű újságot. Micsoda badarság! — Igaz is, hiszen nem valami körmönfont módszerrel rejtjelezték, — mondta elgondolkozva Szemin. — Nyilván azért, hogy teljes bizonysággal meg tudjuk fejteni... Azizov ezredes és Szemin őrnagy másnap a kórházba indultak, ahol a fogoly Scsukót ápolták. Mindketten fehér köpenyt öltöttek. Azizov hátra tett kézzel, töprengő arccal ment & kórház folyosóján. Szemin egy nagy, disznóbőrből készült aktatáskát cipelt. Amikor beléptek a terembe, Azizov körülnézett. A tiszta kis szoba, amelyben az ágy előtt szőnyeg volt, mellette pedig éjjeliszekrény, semmivel sem különbözött volna a rendes gyógyintézetek kórtermeitől, ha az ajtó előtt nem állt volna egy rendőr, s az ablak alatt egy másik. Az ezredes az ágy mellé tolt egy széket, s leült. Szemin mellette helyezkedett el. miközben ráérősen kinyitotta az aktatáska zárjait. — Kezdjük, — mondta Azizov. — Az ön kihallgatása végett jöttünk. Scsuko! Felteszem az első kérdést... Scsuko megmozdult az ágyon. A könyökére támaszkodott. — Egyszer már kihallgattak. Mindent elmondtam. (Folytatjuk) 50 kép + ugyanannyi = barátság Akvarellek, szén-, ceruza-, pasztellraj- zok. Tájképek, csendéletek, utcarészletek, portrék. Hevenyészve felrakott képek a falon, hivatalos megnyitó nélkül, több mint kétezer látogató. A kiállítóteremben egyetlen szerény felirat: „A képeket az EMAG rajzszakkörének tagjai készítették.” Ennyit őriznek meg a gyorsan felrótt sorok a jegyzetfüzetben, Mögöttük azonban egy érdekes és értékes kapcsolat kezdetének története húzódik. Dunaföldváron van, A kiállítóterem a Kossuth Művelődési Házban, amelynek irodahelyiségében — egyelőre „ömlesztve” — ugyancsak képeket találunk. Deve- cseri Erzsébet segítségével ezeken is végigfutunk az egyik székről a másikra rakosgatva a kereteket. Itt is akvarellek, pasztellrajzok sorakoznak. Ezekhez még nem készült el a felirat, amely úgy fog szólni: „A képeket a dunaföldvári rajz- szakkör tagjai készítették”. Ezek a rajzok, festmények pedig Budapestre indulnak majd az EMAG-gépgyárba. De az itteni terem sem lesz hosszú ideig üres. A rajzokat fényképek fogják felváltani, amelyeket az E MAG foto-szakkö- rének tagjai készítettek. A csereakció történetének vázlata a következő: Az EMAG- gépgyár vállalta a dunaföldvári termelőszövetkezetek pat- ronálását. Pestiek látogattak Földvárra, földváriak látogattak Pestre. Pártmunkások, szakemberek, tetszések találkoztak egymással és a beszélgetés közben a kulturosok is felfedezték egymást. „Nem vitás, a közös kulturális kapcsolatok is szorosabbá teszik az ismeretséget, a barátságot...” A személyes ismeretségen kívül beszélni kezdtek a képek is. Nem a hivatásos művészek nyelvén ugyan, de közvetlenül, melegen. A próbálkozásoknak együttes bírálóivá, biztatóivá lettek. Nemsokára bizonyára akad alkalmi járat, és akkor a csereanyag egy kiállítás időtartamára utazik az EMAG-gépgyár kultúrotthonába. Újabb szál köti ösZ- sze Dunaföldvárt és az EMAG-ot, s ez a szál akvarell-, és pasztellszínektől ragyog... M. M. Sóhaj Margitka, hites férjeura nevén Bezzeg Mihályné neve egyszeriben közismertté lett. Nem lépett fel semmiféle Ki, mit tud- versenyen, nem táncolt, nem énekelt, nem szavalt, székeket nem egyensúlyozott, és tojásból sem varázsolt elő nyúlfiat — mégis, a neve túljutott tán a határokon is. Bezzegné, Sóhaj Margitka mindössze egy levelet írt. Ebben a levélben a világ négy sarka felé kiáltotta szíve nagy bánatát. A levélben meg volt írva, hogy ő, egyszerű, dolgos falusi menyecske létére az úrnak 1963-ik, és házasságának nyolcadik évében milyen nagy lelki megrázkódtatáson ment keresztül. Kezdődött azzal, hogy az ő Mis- teája otthagyta csendes kis faluját — televízió még csak minden tizenkettedik házban van — és elment szerencsét próbálni a messze városba, amely messzeséget tizenkét kilométernyi országút kötötte össze. És ezen az úton — de inkább a hírközlés száj-hagyományos módszereivel — egymás után jöttek a hírek. — Margitka te... az urad rá- kacsintott egy olyan halásznadrá- gos városi fehér személy re... — Margitka te... az uradhoz odament az építkezésen egy lilára festett körmű kisasszony... — Margitka te... az urad a busznál a Szabó Macával beszél getett együtt... Aztán egyik szombaton este nem jött meg Miska a délutáni, öt órai busszal, Margitkát pedig a szomszédasszony bálba hívta. — Ha te is úgy, én is úgy — tüzelt benne az inhuiat férjura ellen, és az első hívásra elment a bálba. És mivel ott volt a bálban. elment táncolni a Csuhaj Lalával, elvégre ő is fiatal még, harminc éves sincs, neki is joga van az élethez. Amint ott lejtett a Lajkó karján, betoppan ám a Miska Elromlott az autóbusz, és gyd'.og- szenei indult haza i hóban. — Ej, szívem, Margitkáin, hát te a bálba jársz, amik}- a férjed lóig zik? Gyere haza szaporán, mi lesz a vacsorával? Azár; faradolgozom én egész héten, hogy te a bálba járj? A nagyobb nyomaték kedvéért a Miska még rántott is egyet hites neje karján, ahogy invitálta hazafelé. Ez a bánásmód sértette meg annyira Margitka önérzetéi, hogy levélben kiáltotta oda szíve bánatát a rádiónak; hadd lássa ország, világ, milyen gálád emberrel kötötte össze az életét. A levélre pedig egyre-mésra érkretek a válaszok. L. Klári ezt írja: ,,Margitkám, teljesen meg tudom érteni lelki- állam tódat, elvégre a nő a XX. században nem rabszolga. Az ilyen házasságot egy napig sem szabad fenntartani tovább.” H. Oszkárné így válaszolt: „Minden részvétem szegény Miskáé. Egy férfi, ha megnősül, még nem jelenti azt, hogy ne Vljon szóba más nőkkel is, mert a munkahelyén nők is dolgoznak. Nyilván nem vét a házastársi hűség ellen, ha velük is ejt néhány szót. Idézünk F. Kázmér leveléből: Én, mint leendő férj, azt mondom, Margitkának igaza van. Egy férj ne ismerjen más nőt, mint a saját feleségét. D. Alajos így vélekedik: A Bezzeg Mihálynéhoz hasonló nőszemélyeket — mert feleségnek nem nevezhetők — nyilvánosság előtt kéne megvesszőztetni. A szegény férj, az agyonhajszolt pára egész héten azért robotol, hogy a feleségének jusson nylon-pulóverre, ö pedig elmegy a bálba, sőt más férfival táncol, ahelyett, hogy fáradtan hazatérő férjét meleg vacsorával várná. P. Malvin véleménye: Nem rabszolga egy asszony, hogy egy durva férj minden szeszélyét tűrje. Nincs megírva sehol, hogy vele élje le az életét. Több is veszett Mohácsnál. T. János: Még nincs veszve minden. Ha a megértés és a szeretet, a kölcsönös bizalom uralkodik a házastársak között, akkor az ilyen kis összezördüléseknek nem szabad veszélyeztetni a családi otthon békéjét... D. Juliska: Margitkám, egy pillanatig se maradj vele egy fedél alatt. Sz. Pál: A férjek nevében tolmácsolom; keményen végy elégtételt, Miska. Stand néni: De kedves gyerekeim, érdemes veszekedni? S a vita még mindegyre folyik. Dédunokáink 2063-ban talán majd eldöntik a vitát; tulajdonképpen kinek is volt igaza? BI.
