Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-09 / 57. szám
1963. március 9. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Kilián Testnevelési Mozgalom eddigi tapasztalatai megyénkben Tizennégyezer jelentkezőből, kilencezer az általános iskolás — Mit állapítottak meg az MTST ellenőrzései ? Ahol az qsszes jelentkező már megszerezte a jelvényt Hosszú vita előzte meg a Kilián mozgalom bevezetését. A Magyar Testnevelési Sporttanács széles körű vitára bocsátotta a tervezetet és ennek alapján szakemberek, valamint sportvezetők tettek javaslatokat, észrevételeket. Egyben mindnyájan egyetértettek: a magyar sportnak szüksége van olyan sportmozgalomra, ahol a dolgozók •— fiatalok és idősek egyaránt — megtalálják a szórakozást, felüdülést adó sportot. Egyetértettek abban is: kell olyan sportmozgalom, mely erős, edzett embereket nevel szocialista társadalmunknak. A különböző javaslatok figyelembevétele után kezdődött a Kilián testnevelési mozgalomra a jelentkezés. Megyénkben éppen úgy, mint az egész országban rövid idő alatt kitűnt, hogy a sportkörök, sport- csoportok megelégedtek a jelentkezésekkel, ugyanakkor nem gondoskodtak pontszerző versenyek rendezéséről. De megyénkben volt néhány egészen jó kezdeményezés is. Például Simontornyán a szak- szervezet segítségével üzemek közötti bajnokságot szerveztek. Tolnán a Szakmaközi Bizottság a község üzemei, vállalatai, hivatalai között rendezett pontszerző versenyeket. A jelentkezettek száma örvendetesen nőtt, és az első év végén Tolna megyében túlhaladta a nyolcezret. Ez a szám — a mozgalom bevezetése után 22 hónappal — már túlhaladta a 14 ezret. Ezek a számadatok még országos viszonylatban is egészen jónak mondhatók. Szerencsére megyénk sportvezetőit nem tévesztik meg SPORTHÍREK — * A Dombóvári VSE felújított sporttelepén április végére elkészül és átadják rendeltetésének az új atlétikai pályát. A vezetőség erre az időpontra megalakítja az atlétikai szakosztályt is, amely a sportkör tizedik szakosztálya lesz. * A megyei Labdarúgó Szövetség a Gerjeni MEDOSZ Sportkör játékjogát felfüggesztette, mivel az ősszel elmaradt Gerjen—Cikó mérkőzés útiköltségét — 803» forintot — nem fizette ki Cikónak. * Rochi Károly, a Szekszárdi Petőfi labdarúgó játékosa bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a Petőfi színeiben versenyezni. * * A megyei kosárlabda-bajnokság második fordulójában vasárnap a következő mérkőzésekre kerül sor: Baján. 9 óra: Bajai Bácska II.—Bátaszéki VSK (férfi), 10.00: Bajai Ruhagyár—Bajai Építők II. (női). Dombóváron. 11.00: Gőgös Gimnázium—Bonyhádi Cipőgyár (női), 12.10: Dombóvári VSK—Bonyhádi Vasas (férfi). Szekszárdon: 15.00: Szekszárdi Gimnázium—Paksi Gimnázium (férfi). » A Tolna megyei Röplabda Szövetség a megyebajnokságban szereplő csapatok vezetői részére a számok nagysága, hanem részleteiben is vizsgálják a mozgalom helyzetét. Nézzük közelebbről, hogyan oszlik meg a jelentkezettek száma: A 14 ezerből 9 ezer az általános iskolás. A középiskolások és az ipari tanulók száma 2 ezer, a mezőgazdasági üzemek, kisipari termelőszövetkezetek, ipari üzemek, valamint egyéb intézmények dolgozóiból tevődik össze a további 3 ezer Mi a helyzet a jelvények megszerzése terén? Általános iskolások 2800-an kaptak jelvényt, középiskolások és ipari tanulók 620- an, mezőgazdasági üzemek, üzemek, ktsz-k és egyéb intézmények — ideértve a sportköröket is —, mindössze 900 jelvényt kapták. Legnagyobb hiba, hogy a jelentkezetteknél túlsúlyban az általános és középiskolások vannak, akik egyébként is részt vesznek testnevelési órákon, úttörőfoglalkozásokon. A Kilián testnevelési mozgalom elsődleges célkitűzése és feladata, hogy azoknak a számára biztosítsa a rendszeres sportolást, akik eddig semmiféle sportot nem űztek versenyszerűen. Tehát lényegében, ha 14 ezerből levonjuk az általános és a középiskolások, valamint az ipari tanulók számát, nem marad több, mint háromezer jelentkező. De nézzük tovább: A megyei TST többszörös ellenőrzései megállapították, hogy például Tolnán, Báta- széken, Bonyhádon, vagy Pakson, az üzemek, hivatalok dolgozói rendszeresen versenyeznek egymással, de ugyanakkor a meglévő Kilián könyvecskéjüket nem viszik magukkal, és az elért pontszámot nem íratják be. Igaz viszont, hogy a hitelesítés terén is vannak hibák, mert a kijelölt hitelesítők nem mindig viszik magukkal a bélyegzőt, és így nem Érdekességek március 17-én délelőtt 9 órakor Szekszárdon a sportszékházban kibővített ülést tart. A szövetség ekkor beszéli meg a szakosztály- vezetőkkel a tavaszi bajnoksággal kapcsolatos elgondolásokat, feladatokat. * A Szekszárdi Járási TST március I7-én Szekszárdon az I. sz. általános iskola tornatermében az asztalitenisz, míg a járási tanács Béla téren lévő tanácstermében rendezi a szpartakiád sakk járási döntőt. A szparta- kiádra a nevezéseket március 13-ig fogad el a JTST. * A Dombóvári Járási TST eddig Felsőleperden, Kocsolán, Dal- mandon, Dombóváron, Kurdon, Mucsiban és Várongon rendezett sportestet. Az elkövetkező két hétben még Szakoson, Nakon, Gyulajon, Dúzson, Döbröközön és Csibrákon rendeznek sportestet. » A Megyei Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a hivatalos lapban közölte, hogy Bandi Józsefet II. (Sz. Építők), valamint Bencsik Vilmost (Dunaföldvár) két soron következő bajnoki mérkőzésről eltiltották. * Az őszről elmaradt Simontor- nya—Dombóvári Szpartakusz ifjúsági labdarúgó-mérkőzést ‘ március 17-én kell lejátszani a két csapatnak Simontornyán. tudják igazolni az elért pontszámot. Ott, ahol a sportköri vezetőség a jelentkeztetés, és a versenyszervezés biztosítása mellett gondoskodik minden feltételről, a résztvevők könnyen megszerezhetik az elegendő pontot és ezzel párhuza- mosan a Kilián jelvényt. Szekszárdon a Gépjavító Vállalat Sportköre az elmúlt év tavaszán kezdte a jelentkeztetést a mozgalomra. A dolgozóknak megmagyarázták, hogy a befizetett 10 forintból 8 forint a sportkörnek marad, ebből vásárolnak felszerelést, melyet majd ők használnak, így is történt, és a jelentkezett 68 dolgozó egész éven át sportolt. A sportvezetők minden versenyen ott voltak, gondoskodtak, hogy az elért pontszámot a dolgozók könyvecskéjébe beírják. A jelentkezettek valamennyien még az elmúlt év novemberében megkapták a Kilián jelvényt. Az említett példa bizonyítja, hogy megfelelő agitáció után szívesen vesznek részt a mozgalomban. Ez egyúttal megmutatja az egyetlen járható utat, mely a Kilián mozgalom további fejlődéséhez és népszerűsítéséhez vezet. A sportkörök, üzemek, sportcsoportok vizsgálják felül, hogy a mozgalomra jelentkezettek hány pontot szereztek eddig, és beszéljék meg velük, milyen versenyen vennének részt legszívesebben, hogy a még hiányzó pontokat megszerezhessék. Rendezzenek sportköri, üzemi, hivatali, vagy községf' versenyeket különböző sportágakban, vegyenek részt körzeti, valamint a szpartakiád-ver- senyeken, de gondoskodjanak arról is, hogy a sportolóik könyvecskéjébe az elért pontszámokat bejegyezzék. Csak lelkiismeretes munkával, a dolgozó tömegek széles bevonásával emelhetjük a Kilián Test- nevelési Mozgalmat a megillető helyre. A Dunaújvárosi Kohász Dunaföidváron játssza mérkőzését A Dunaújvárosi Kohász NB Il-es labdarúgó-csapata a Budapesti Szpartakusszal kötött le előkészületi mérkőzést. Mivel jelenleg a dunaújvárosi pálya használhatatlan, ezért a teljesen száraz dunaföldvári pályán rendezik a mérkőzést. A két NB Il-es találkozója vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik. * Délután fél 2 órakor a Kossuth művelődési ház nagytermében Dunaföldvári Vörös Lobogó— Dombóvári VSE ökölvívó-mérkőzésre kerül sor. • A dunaföldvári labdarúgó-csapat délután fél 4 órai kezdettel a Fejér megyei bajnokságban szereplő Dunaújvárosi Kinizsi labdarúgó-csapatával játszik edzőmérkőzést. Ezt megelőzően fél 3 órakor a két ifjúsági csapat méri össze tudását. A Várdombi Gépállomás szakképzett, vizsgával rendelkező gáz- és rillanyhegesztöt vesz fel azonnalra. Fizetés megegyezés szerint. (34) — Ügyeletes orvos vasárnap: dr. Ferenczy József, Szekszárd, Rákóczi u. 19. Telefon: 25—50. — A tolnai Aranykalász Tsz- ben először ünnepelték az asszonyokat és lányokat a nemzetközi nőnap alkalmából. A szövetkezet férfitagjai ajándékkal és műsoros teaesttel kedveskedtek a női szövetkezeti tagoknak. — Négytantermes iskola épül Felsőnánán. Az épület helyét már kijelölték, s rövidesen hozzáfognak az építkezéshez is. — Korszerű éttermet épít a Paksi Halászati Termelőszövetkezet a járási székhelyen. Az új vendéglátóipari üzem részére a Lenin utcában vásároltak telket. — Ilét népi ellenőri csoport dolgozik a dombóvári járásban, s ezek tavaly 20 témából tartottak vizsgálatot, melyekbe 176 népi ellenőrt vontak be. — Százezer forintot költöttek Hőgyészen tavaly járdaépítésre, a községfejlesztés keretében. Az építést a lakosság társadalmi munkával segítette. — Az USA 250 legnagyobb részvénytársaságának nyeresége az 1961. évi 7,5 milliárd dollárról 8,8 milliárd dollárra emelkedett tavaly. Az egyik legnagyobb monopólium, a General Motors egy év alatt 893 millióról 1459 millió dollárra emelte nyereségét. — A Televízió műsora: 17.40: Hírek. 17.45: Lámpafénynél. 18.35: Falusi jelentés. 18.45: »Isten őszi csillaga«. Komlós János kritikája az új magyar filmről. 19.00: Lányok, asszonyok. 19.30: TV- híradó. 19.45: Hétről hétre. 19.55: A TV mesekönyve. 20.00: Közbeteg. TV-vígjáték. 14 éven felülieknek. 21.00: A kisfilmek kedvelőinek. 21.25: Ábrahám Pál és Fényes Szabolcs műveiből. 22.50: Hírek. TV-híradó. (Ism,). Tovább tart az enyhe idő Várható időjárás ma estig: Az enyhe idő tovább tart. Élénkülő nyugati, délnyugati szél. Felhőátvonulósok, az ország egyes részein futó esővel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11—14 fok között. TTTYTTTTTVTTyTTTTTTVVTTTTTTVTTTTS A lottó nyerőszámai 18, 47,‘65, 75, 89, 4AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA ........A próhirdetések....... A z apróhirdetés díja: szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számít. 15 000 kilométert futott Trabant Combi eladó. Simon Istvánné, Dunaszent- györgy. (40) Kőműveseket, építőipari segédmunkásokat, azonnalra felveszünk. Munkásszállás van. Tanácsi igazolás szükséges. Budapest, V.-ker., Bástya u. 35. Fővárosi 4-es Építőipari Vállalat. (32) Kölesden, Dózsa György u. 131. sz. 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni: Nedves Jánosnál, Kölesden. (59) 7000-ret futott 125-ös szür- ketankos Csepel eladó. Tolna, Bocskay 10. (48) Egy szép, fekete íróasztal sürgősen eladó. Cím: Pataki Imréné, Dunaföldvár, Templom u. 15. (67) 350-es Jawa oldalkocsival, vagy külön eladó. Cím: Szekszárd, Békeház, II. em. 10. (66) Főmezőgazdászt keresünk azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. Útiköltséget megegyezés esetén térítünk: Jelentkezés a helyszínen, Új Korszak Tsz, Decs. (64) Egy szoba, konyhás ház eladó. Szekszárd, Batthyány u. 26. (65) Szoba-konyhás, pincés házrész eladó. — Beköltözhető. Szekszárd, Tavasz u. 20. (58) Szekszárd-Palánki hegyen, a Fehér csárdával szemben 640 öles szőlő lakható tanyával eladó. Érdeklődni: Szekszárd, Rózsa u. 24 b. (39) ,Eladó Szekszárdon, Fuksz völgyben 1288 öles szőlő, tanyával. Érdeklődni: Bo- gyiszló, Kossuth L, u. 27. alatt. (41) Dombóvár-Felsőn, Fő utca 50. sz. , kétszobás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. (33) Skoda Octavia $uper - 45 000 kilométert futott — eladó. Szabó Lajos asztalos, Dunaszentgyörgy. (27) Tamásiban, Kinizsi u. 5. sz. családi ház 1300 négyszögöl telekkel, OTP-kölcsönnel eladó. (43) Eladó kétszobás utcai házrész. — Azonnal beköltözhető. Szekszárd, Alkotmány u. 50. (52) Gyalupad aszta losszer- számmai, permetezőgép, benzines-kanna eladó. Szekszárd. Kadarka u. 108. (51) Állást változtatna tsz-fő- könyvelő többéves gyakorlattal, más tsz-be is, vagy vállalathoz. ,,Szakember" jeligére, Szekszárdi Hirdetőbe. (50) A Jóreménység Tsz bognármestert keres szekszárdi üzemébe azonnali felvételre. Fizetés megegyezés szerint. (42) Számológépek mezőgazda- sági termelőszövetkezeteknek készpénzért, garanciával eladók. Telefon: Budapest, 336-845. (13) Monsiera deliciosa (fiic- dendron) közel 3 méter magas, eladó. (Közület részére is) Mártha, Kísérleti Gazdaság, Alsótengelic. (60) Azonnal beköltözhető egy szoba, konyha, mellékhelyiségekből álló házrész eladó Szekszárd központjában. Érdeklődni: Szekszárdi Hirdetőben. (49) Vételre keresek a közelben nagyobb méretű tanyás pincét, (lehet nagy tanyával kisebb pince). Ajánlatokat ,,4711" jeligére; Szekszárdi Hirdetőbe. (23) Eladó hat szoba, konyhás ház, ezer ölön, gyümölcsfákkal, ,, Dunántúl” jeligére. (57) Az É.M. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat (Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15) azonnal felvesz ács- és állványozó kemüves- szakmunkásokal, valamint segéd- j munkásokat és kubikosokat Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Munka- I ruhát 6 hónapig nem adunk, j Szerszám szükséges. — Tanácsigazolást kérünk. Munkahelyek: csak Budapesten ______________________ (11) N E DOBJA EL szakadt ingét! Javíttassa ruháit, ' ágyneműit szövetkezetünkkel. Vállalunk: bőrkabát, műbőrkabát javítását, vasalást, stoppolást, fordítást, közületek részére mindennemű ruhajavítást. Keresse fel megrendelésével részlegeinket. Szekszárd, Széchenyi u. 3. Tel.: 25—01. Tolna, Árpád u. 7. (62)