Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-09 / 57. szám

2

fOLNÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG

1963. március 9.

Mi van a beruházási adatok mögött?

Tolna megye termelőszövetkezetei az idén közel 100 millió forint értékű beruházással gyarapodnak, ez 35 millióval nagyobb a tavalyinál. A beruházási programban 270 új létesítmény szerepel, ebből 104 gazdasági épület.

Ha egy kicsit mélyebben tekintünk a számok mögé, sok értékes tapasztalatot nyerhetünk. Mindenekelőtt érdekes dolog, hogy a létesítmények száma ez évben csaknem fele a tavalyinak. Ugyanakkor a tervezett létesítményeknél sokkal jobban kidomborodik a nagyüzemi jelleg, mint tavaly, ezért ez a csökkenés örvendetes. Eddig például többnyire csak 15 vagonos magtárakat építettek. Az idén épülő tárolók már harminckét vagonosak lesznek, sőt, a tolnai termelőszövetkezet 63 vagonosat építtet. Hasonló a helyzet a hizlaldáknál: többnyire olyanokat építtetnek, amelyekben egyszerre több száz sertést tudnak hizlalni. Az idei tervben szereplő 600 férőhelyes hizlaldákban a takarmányozás gépesített, csa- póa.itókon keresztül történik. Ezekben az épületekben egy ember sokkal több sertést tud majd gondozni, mint a régebbi tí- púsúakban. örvendetes, hogy ma már a szövetkezetek jórésze is az

ilyen létesítményeket igényli, még akkor is, ha eseténkint nagyobb az összköltség, mert belátták, hogy korszerű nagyüzemi épületek nélkül nem lehet eredményes nagyüzemi gazdálkodást folytatni.

A tervek szerint a dunaföldvári termelőszövetkezetek részére olasz rendszerű borjúnevelő épül. Ehhez tartozik egy előkészítő helyiség, amelyből csöveken folyik a tej az itatókhoz. A borjak kizárólag tejporból készült tejet kapnak majd, ezzel nevelik fel körülbelül másfél mázsás súlyra, s akkor exportálják Olaszországba.

Megfelelő helyet kapott a megyei tervben a Koppány-völgvi kezdeményezés. A Koppány-völ- gyi Vízgazdálkodási Társulás terveiben jelentős talajjavítás is szerepel. Erre a célra 12 millió forintot fordítanak ez évben a tsz-ek.

Az idén tovább téliesítik a korábban készült szerfás épületeket. A tapasztalat ugyanis azt igazolta, hogy jobb, ha az oldalfalak szilárd építőanyagból készülnek. Az idén, ahol ezt az olcsóbb építési megoldást választják, csak a tetőzetnél használnak faanyagot, az oldalfalaknál nem.

B. F.

jf pértfo&ó

A műszerek hozták lázba a fiút. A rádió, sokféle huzalával, tekercsével varázsdobozt jelentett •zámára. Szerelgetni, az volt a legérdekesebb, legkedvesebb elfoglaltsága. Csakhát szerszámot, meg alkatrészt nehéz beszerezni pénz híján. De L. István, mint afféle családtól magárahagyott gyerek, — szerzett magának. Nem okozott nagy összegű kárt, de mégiscsak lopott.

Nem volt még tizennégy éves sem. A Vili. osztályt' épp, hogy elkezdte. Es sorsával máris a rendőrségnek kellett foglaJkozi)j,a. A gyámügy javaslatára felfüggesztették az ítéletet, nem kellett javítóba mennie. Pártfogót jelöltek ki mellé, aki a háromévi felfüggesztés alatt vigyáz rá. Mert négy testvére mellett, anyjától, apjától sok gondosságot nem várhatott.

— Amikor a megbízatást megkaptam, megkerestem otthon a gyereket. Kíváncsi voltam a környezetére, beszélgetni akartam a fiúval, hogy tájékozódjom, mit is tehetnék érte.

L. István pártfogójával, Rózsa Sándorral beszélgetünk.

— Hamar kitűnt, hogy nem elveszett gyerekről van szó. A tanulásban nem jeleskedett, de volt elképzelése arról, hogy milyen foglalkozást választ majd. Rádiószerelő akart lenni. Érdeklődtem a munkahelyeken, végül is villanyszerelő-tanulóként sikerült elhelyezni őt, miután elvégezte az általános iskolát.

De a pártfogó tevékenysége ezzel nem fejeződött be. Rózsa Sándor továbbra is rajta tartotta a szemét pártfogoltján. Arrajártá- ban meglátogatja L. Istvánt a munkahelyén, az építkezésen, és esténként odahaza, Kerékhegyen is felkeresi a családot. Istvánnak ugyanis este nyolc óra után már nem szabad házon kívül tartózkodni, a négyórai mozielőadás a legkésőbbi amit megnézhet.

— Inkább egy kicsit szorosabban nevelem a fiút, — mondja a pártfogó. — De azért jól megértjük egymást. Még egy éve van Istvánnak, s ha így viselkedik nem is lesz szükség a javítóra.

Rózsa Sándor rendőregyenruhában ül velem szemben. Szerepe pártfogóként egészen más, mint amire az egyenruha kötelezi. Az ügyészségi határozat végrehajtása helyett azon fáradozik, hogy a „vétkest”, L. Istvánt hozzásegítse a „büntetés” elévüléséhez. Rózsa Sándor a Garay téren, Szekszárd központjában teljesít szolgálatot, s a rend ellen vétőket nem nézi tétlenül. Dehát a pártfogás társadalmi kötelezettsége, s az igazi rendőri munkához hozzátartozónak érzi. így hát szívesen, és sikeresen végzi, akárcsak kollégája, Molnár György.

Szekszárdon már kiépült az ifjúságvédelemnek ez a formája. Sok pedagógus, jogász is dolgozik az L. Istvánhoz hasonló fiatalokért. Közreműködésüknek köszönhető, hogy a fiatalkorúak fel- függesztéses ítéleteit nem kell végrehajtani.

B. K

A MÁ V közleménye

A MÁV Pécsi Igazgatósága értesíti* az utazóközönséget, hogy pályaépítés miatt 1963. március 11-től a Dombóvárról 7 óra 19 perckor induló és Komlóra 8 óra 30 perckor érkező 6132. sz., valamint ellenirányban a Komlóról 7 óra 14 perckor induló és Dombóvárra 8 óra 19 perckor érkező 6137. sz. személyvonat Dombóvár és Godisa állomások között a, hét első négy munkanapján, vagyis hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön nem közlekedik.

A beszüntetett vonatok helyett Dombóvárról 7 óra 0 perces indulással Godisára és onnan 7 óra 55 perces indulással vissza Dombóvárra vonatpótló autóbuszjáratok közlekednek, melyeknek Go- disán mind Komló felé, mind Komló felől a fent megjelölt vonatokhoz csatlakozása lesz. Az autóbuszjáratok a közbeeső vasútállomásokat nem érintik és csak Dombóvár, Kaposszekcső, Vásá- rosdombó, Sásd községekben a MÁVAUT megállóhelyeken állnak meg. A vonatpótló járatokon az utasok vasúti személydíjtételekkel utazhatnak. Menetjegyet útközben az autóbuszokon szolgálatot teljesítő vasúti alkalmazottak adnak ki. Az autóbuszok korlátozott befogadóképessége miatt a járatokon útipoggyászt és exp- resszrtrut a vasút nem fuvaroz. Részletes felvilágosítást az állomások adnak.

6.

A gépkocsi végigfutott a tengerparton, s egy alacsony ház előtt megállt.

Azizovot már várták. A fia rohant elébe, nyomában pedig a mosolygó Zarifa ment.

Alighogy beléptek a lakásba, megszólalt a telefon. Az asszony vette fel a kagylót.

— Téged keresnek, — mondta a férjének. s

Az ezredes a füléhez emelte a kagylót. Szemin őrnagy beszélt. Közölte, hogy Scsukó szökést kísérelt meg.

— Hogyan történt? — Azizov leült a székre, kigombolta az inggallérját, s meglazította a nyakkendőjét.

— Részleteket nem tudok, még nem volt idő, hogy megkérdezzem. Az egyik tiszt tüzet nyitott rá...

— Lelőtték? — Azizov felállt.

— Csak megsebesült, ezredes elvtárs. Könnyebb sérülés.

— Mindegy. Akkor is kár volt.

— Azizov elhallgatott. — Hol van most ő?

— Ugyanott, a fogdában.

— Szóljon a mi orvosunknak, s menjen a doktorral együtt oda. Rögtön megyek én is.

Letette a kagylót, s bocsánat- kérőén nézett a feleségére.

*

Sirokov rendőrőrnagy jelentést tett Azizovnak az esetről. Az ezredes bosszúsan ráncolta össze a homlokát Úgy látszott, hogy felborult minden terv. Scsukónak átlőtték a lábát. Egyideig mozdulatlanságra van kárhoztatva. Tehát nem sikerült megvalósítani a szökéssel kapcsolatos kombinációt, amely pedig lehetőséget adott volna, hogy tovább figyeljék, kikkel tart Scsukó kapcsolatot.

— Meg lehetne azt csinálni, hogy elterjedjen a hír: a szökés mégis sikerült? — kérdezte Azizov váratlanul a rendőrőrnagyot.

Sirokov meglepődött.

— Nos? — sürgette türelmetlenül az ezredes. — A szökés, mondjuk sikerült, s a letartóztatott eltűnt.

— Azt hiszem meg lehet tenni,

— felelte. Jaigonytalanuh Sirokov

— A hírt el kell terjeszteni nemcsak a környékbeli lakosok, hanem a rendőrség alkalmazottai között is. Természetesen kivéve azokat, akik jelen voltak az esetnél. Velük külön kell beszélni. Érti, mire gondolok?

— Pontosan.

— Akkor intézkedjen.

III.

Herbert Lange Obergefreiter

ALEKSZANDR NASZIBOV: ,

EJTEKHELlf

az.

Fordította: Szathmári Gábor

a tiszti bunkerban állt, s századparancsnokának, Schulz hadnagynak a kérdéseire válaszolt.

— Szóval, Lange, maga volt a szakasz naposa, s az éjszaka második felében volt ügyeletes a bunkerban.

— Igenis, hadnagy úr.

— Sehová nem távozott el közben?

— Sehová, hadnagy úr.

— És látta, amint visszatért az őrhelyéről Georg Homann Gefreiter?

— Igenis, Éjjel ’két órakor váltották őt le. Akkor lement a bunkerba, s veszekedni kezdett a katonákkal, akik elfoglalták a helyét a priccsen.

— Na és utána? — A hadnagy fürkészve nézte az Obergefreiter szögletes, csontos arcát, zömök törzsét, az oldalához szorított hosszú, jókora vastag karját.

— Mi történt utána?

— Utána? — A feszes vigyáz- ban álló Lange egy pillanatra megmozdult, nagy világos szemét tágra nyitotta. — Nem tudom, mi érdekli a hadnagy urat.

— Maga nem beszélt vele semmiről sem?

Lange megnedvesítette a szája szélét, egyik lábáról a másikra állt, s nagy lélegzetet vett.

— Beszéltem, hadnagy úr.

— És miről Lange? II

— Homann csak három napja jött vissza szabadságról. Mi pedig éppen egy helyről valók vagyunk..;

— Ostburg?

— Ostburg, hadnagy úr.

— Hm... Szóval, miről beszélgettek? Figyelmeztetem Lange Obergefreiter, hogy az igazat mond ja, ne hazudjon! Vegye számításba hogy egyet-mást már tudok.

— Valamivel gyanúsít engem, hadnagy úr? — Lange arcán csodálkozás, zavartság tükröződött.

— Nem, nem — mondta sietősen a századparancsnok.

Schulz bizonyos volt benne, hogy hihet Lángénak, a szolgálat- kész, bátor katonának. De éppúgy semmit nem mondhatott Georg Homann Gefreiterre sem, Ö szintén a legjobb katonának számított, s ráadásul nemrég

magának, Schulznak az életét mentette meg. Fél órával ezelőtt pedig kiderült, hogy Homann eltűnt. Mi több, nem egyszerűen eltűnt, hanem átszökött az oroszokhoz!

•

Homann szerencsésen jutott át az aknamezőn, amely a némei csapatok állásait borította, s már a „senkiföldjén” haladt. Éjszaka volt. A németek állásai mögül világító rakétákat lőttek fel Ilyenkor hűvös, kékes fény áradt szét a földön.

Annyira világos lett, hogy tisztán kivehető volt minden gödör és mélyedés. Amikor egy-egy rakéta lefelé ereszkedett, a fáktól és a kövektől éles fekete árnyék rohant tova.

Homann minden lövésnél mozdulatlanná merevedett a földön, s várta a megmentő sötétséget, hogy annak védelme alatt, könyöke és térde minden izmának megfeszítése árán újabb métereket kússzon előre.

Dermesztő hideg volt, de Homann nem érezte, hogy fázna. A háta csuromvíz volt. A halántékáról kétoldalt csurgott a verejték, amely időnkint lefolyt a szemébe is, úgy, hogy alig tudott látni tőle. Tenyerével betörte az egyik pocsolya jegét, s megsebezte az ujját, de azt sem vette észre. Egyetlen dolog járt csupán az eszében: mihamarabb elhagyni ezt a nyílt, s minden oldalról igen erős fegy vertűz alatt tartott terepet.

Nesz hallatszott előtte. Homann megdermedt. A mozgolódás megismétlődött. Majd egy árny jelent meg a dombon, utána a másik, aztán a harmadik.

Homann nehezen szedte a levegőt.

— Genoese! — szólalt meg rekedten suttogva.

Az árnyak nem mozogtak tovább, a nesz abbamaradt. Aztán valami fémtárgy csattanása hallatszott, mintha a puska závárát húzták volna fel.

(Folytatjuk)

„Tömött tarisznvás” emberek

Harminchat tanácstag szorong az új iskola padjaiban. Pálfán alakuló .tanácsülésen veszünk részt. A hangulat ünnepélyes.

Az első összejövetelekre jellemző séma szerint folyik minden. A népfront-elnök javaslatokat tesz. Megválasztják a végrehajtó bizottságot, az új elnököt, a titkárt, az állandó bizottságok tagjait és vezetőit.

Úgy néz ki, az alakuló tanácsülés csupán a szokásos feladatot oldotta meg. összecsukom a jegyzettömbömet. Nézegetem a napi munkában elfáradt arcokat. Megpillantok egy embert, akinek minden áron le akar csukódni a szeme, de látszik rajta, erőlködik, hogy ébren maradhasson. Bizonyára korán kelő tehenész — gondolom.

Szót kér valaki. Kilép az iskola pádból egy prémes galléros, fél kabátot viselő ember. A mellettem ülő fülembe súgja a nevét: Nász István. Első ízben választották tanácstaggá. Nyugodt amikor megszólal.

— Nem jöttem üres tarisznyával. A választóim megrakták a tarisznyámat. Azért küldtek ide, hogy bátran elmondjak mindent, ami a szívüket nyomja.

Rövid szünetet tart, majd folytatja.

— Nálunk, a Puskin utcában óriási tócsák vannak. Lapos terület. Összefolyt a víz. Néhány ház is veszélyben van. összefogunk és kitisztítjuk a vizes árkot. Lecsapoljuk a tócsákat. A problémánk az, hogy nincs még kövezett járdánk. „Nyakig” járunk a sárban. Szeretnénk ha az idén mi is kapnánk járdát. Az építést elvégezzük társadalmi munkával. Szép terveink vannak! Mindenki virágot ültet a háza elé és fásítunk is. Néhány éven belül egyforma gömbakácsor lesz mindkét oldalon.

Az emhérek hirtelen megelevenednek. Egymás után emelkednek szólásra. Kiderül, hogy csaknem mindenkinek van megbízatása a „tarisznyájában”.

Tüdő Jánosné javasolja, hogy töltsék meg földdel az italbolt előtti kanyarnál lévő gödröt. Természetesen társadalmi munkával. A szövetkezettől kérjenek fogatot. A múltkor ugyanis látott egy részeget, aki beleesett a gödörbe és keze-lába égnek állt. Előtte pedig két gépkocsi ütközött össze ezen a veszedelmes helyen.

Utána föláll Lakos József, a

szövetkezet elnöke és bejelenti, hogy a tsz mindenkor hajlandó fogatot adni a társadalmi munkához. Farkas Mihály, utcai lámpa feljebb szerelését sürgeti, mivel akadályozza a szénával, szalmával megrakott szekerek forgalmát. Hatala István, aki a gépállomáson dolgozik földgépgvalu igénylését szeretné a községi és a dűlőutak nehezebb szakaszainak helyreállításához.

Sorra emelkednek szólásra a Petőfi, a Bajcsy Zsilinszky, a Damjanich utca tanácstagjai.Szóba kerül a népművelési ház építésének. a községi artézi kút mellett lévő bűzlő pocsolya lecsapolá- sának, a Temető és környéke rendbehozatalának problémája.

Utoljára Szalai Sándor, a helybeli református pap beszél a társadalmi munka szükségességéről. Arról, hogy.a falu ne föntről várja a ’ segítséget, hanem önállóan igyekezzék segíteni a bajokon.

Amikor az éjfélbe nyúló alakuló tanácsülésről hazafelé indulunk, megint az arcokat figyelem. Nyoma sincs egyiken sem az álmosságnak.

H. T.

■