Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-31 / 76. szám
A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG *7 . Jr RODALMIMELLÉKLETE A szovjet balett iskolája Csajkovszkij, Liszt. Prokofjev melódiái szűrődnek ki a moszkvai Nagy Színház mellett működő balettfóiskola termeiből. Ebből az iskolából kerülnek ki a szovjet balett világhírű táncosnői és táncosai, a kitűnő tánckar tagjai Mi a sikerük titka? Miben különbözik ennek az iskolának a módszere és eredménye a külföldi balettiskolákétól? Jurij Kondratov, az iskola igazgatója így fogalmazta meg erre a kérdésre a feleletet: — A tőkés országokban a balettnövendékek ki vannak szolgáltatva az üzleti érdekeknek, mert a balettiskolák magánkézben vannak, és a vállalkozónak az az érdeke, hogy a növendék minél hamarabb színpadra kerüljön, ezzel szerezve becsületet az iskolának. így nem adhatja meg azt az alapos és sokoldalú felkészültséget, amilyent mi adunk fiatal növendékeinknek. Fő nálunk az, hogy a táncos a bemutatkozáskor technikai bravúrjaival hívja fel magára a figyelmet. Mi a mi növendékünket arra is neveljük, hogy tisztult stílusa és elmélyült lelkisége segítse kifejezni szerepének az emberi tartalmát, amellett, hogy mi is megköveteljük tőle a tánctechnika teljes elsajátítását, nem kevésbé,, mint a nyugatiak, A szovjet balett a régen is világhírű orosz balett hagyományait fejlesztette tovább, az áb„ Változatok egy témára” — befejező mozdulat. A próbát Galina Ulanova a világhírű szovjet balerina vezeti. rázolt jellemek belső, lelki átélését tanítva iskoláiban. A sablonos, külsőséges megoldások he. lyett a valóságos emberábrázolásra tanította meg a növendékeket. Jurij Kondratov nagy elismeréssel nyilatkozott elsősorban a magyar balettművészetről, amikor egy szovjet újságíró a népi demokratikus országok mai tánckultúrája felől érdeklődött nála: — A szocialista országokban >rA három grácia” — a moszkvai Nagy Színház balettfőiskolája 5, évfolyamos növendékeinek szoborcsoport-gyakorlata. hasonló módszerrel nevelik a balett fiatal művészeit, mint mi. Ismerem a magyar iskolát, s nagyon tetszik nekem a munkastílusuk. A magyar balettet a legjobbak közé kell számítani, felveszi a versenyt az angol és az amerikai balettegyüttesekkel. Igen jó a balettkar, és érdekes egyéniségű magántáncosai vannak. A magyar koreográfusok törekvései és útkeresése nagyon érdekel. A magyar balett után mindjárt a lengyelt említeném. Ez a két balett a legkedvesebb nekünk, és a legnépszerűbb a Szovjetunióban. A moszkvai balettfőiskola nö- vedékei a klasszikus tánc mellett a népi táncokat is tanulják. Azért is, mert például a Nagy Színház egész estét betöltő táncdarabjai között olyan népmese-tárgyúak vannak, mint a »Kővirág«, a ►•Púpos lovacska«, a »Legenda a szerelemről«. A növendékek komoly színészi tanulmányokat is folytatnak, hogy képesek legyenek az érzések, indulatok, a szerep megkövetelte pszichológiai tartalom kifejezésére. A színészi felkészítésben a tanárok Sztaniszlavszkij rendszerének az elveit követik. A ►•drámai gyakorlat« óráin minden növendék részt vesz, nemcsak azok, akik kiütköző tehetségükkel előreláthatóan magántáncosként fognak szerepelni a legnagyobb színpadokon. A növendékek mái a második évfolyamtól kezdve fellépnek a Nagy Színház előadásain, hogy megszokják a szín. padot és a próbákon közelről lehessenek tanúi a nagy művészek felkészülésének. Tanulnak zongorázni és egy népi hangszeren játszani, tanulnak zeneelméletet, mozgásművészetet, tornát, akrobatikát, vívást, színháztörténetet és megismerkednek a balett múltjával, tanulnak művészettörténetet . ÉBLI KATALIN: Vonuló pillanatok Arcomon az idő áihuilámzik, a csodálkozás kiköt a szememben, — hegyek zöldje izzik egyre fényesebben. Az erdők lomb-egén a Nap parázslik, lángol szüntelenül, — a csend huzalként fénylik és feszül. Szűk börtönükből az évszakok kitörnek, s én hagyom: fussanak. Léptem alatt ropog árnyék és salak. ... Amikor megvirrad a tücskök szeme, az eresz alatt új reggel rak fészket, és a fűszálakban cirpel az ébredés. Élni kezdenek bennem a színek, ritmusa van minden árnyalatnak, — s a pillanatok mellettem elhaladnak... Néhány szót még a szovjet balett múltjáról. Közvetlenül a forradalom után, egyes koreográfusok azt bizonygatták, hogy a klasszikus balett ideje elmúlt és »új stílust« kell keresni, meg kell találni a »tánc nyelvét«. Ez a nihilista felfogás üres formalista ügyeskedésbe is torkollhatott volna, ha nem győz az orosz balett hagyományainak a realizmusa. A nagy zeneszerzők — Prokofjev, Aszafjev, Glier, Krejn és mások — egész estét betöltő szimfonikus balettkompozíciói nyújtottak nagy segítséget ahhoz, hogy a táncművészet is kifejezze a nép időszerű, nagy problémáit. Ilyen művek voltak a »Párizs lángjai«, az uráliak Danyilajáró! szóló »Kővirág«, sőt a »Paganini« is, amely a művészsors és az alkotás problémáit szinte filozofikus elmélyedéssel boncolgatta a balett nyelvén. Számukat hozzávetőlegesen negyedmillióra becsülik. Ott élnek a falvak végén, gyakran a középkorinál is elmaradottabb állapotban, viskókban, a szegényesnél is szegényesebb körülmények között. Sorsuk néha szánalomkeltő, tetteik azonban leginkább megbotránkozást váltanak ki a közvéleményből. Mert o köztörvényes bűncselekmények elkövetőinek többsége közülük kerül ki, s ez a népcsoport adja a kihágások nagyobbik hányadát is. Ha valami elvész a falvakban, a határban, majdnem mindig kézenfekvő a válasz: elvitték a cigányok, s ha rosszalkodik a gyerek, a kér ege tő cigányasszony- nyal ijesztgetjük. Nehezen fogadják be az újat, műveletlenek, gátlástalanok, s könnyebben fordul szitokra a szájuk, mint köszöntésre, köszönömre. * A közfelfogásban a fenti megítélésmód a honosabb, a gyakoribb. Még akkor is, ha olyan jelenséget látunk körükben, hogy ki akarnak törni a régi állapotból, gyanakodva fogadjuk törekvésüket. S ez nincs is teljesen alap nélkül. Már csak azért sem, mert az előítélet velük kapcsolatban mondhatni több évszázados. A „fáraók népe”, az „új magyar” fogalmakat szinte a legkisebb gyerek is ismeri, s csak gúnynyal, nem ritkán megvetéssel tekint a vele egy osztályba járó cigánygyerekre. Tehát már itt kezdődik, s valahol ott folytatódik, hogy ők maguk, a cigányok sem tiltakoznak a megkülönböztetés ellen. Tudomásul veszik, s esetleg csak azt teszik hozzá, hogy így volt ez mindig, s így is marad, mert változhat a világ, de a velük szemben táplált előítélet nem változik meg soha. Megfékezésükre, letelepítésükre többféle elképzelés szülét élt már. Volt olyan, amelyik azt javasolta: hasonlóan az amerikai indiánokhoz, valamiféle rezervátumba kell őket összegyűjteni, s hermetikusan elzárni tőlük még az érintkezés lehetőségét is. Az amerikai példa ismert, s a rezerváíás körülményei is. Köztudott például, hogy korábban életerős, nagy létszámú indiántörzsek haltak ki szinte teljesen ezekben a kényszertáborokban. Ez a megoldás tehát egyáltalán nem célravezető, s antihumánus jellegénél fogva merőben idegen társadalmunktól. Más vélemények szerint hagyni kell magukra, a környezet spontán hatása majd megteszi a magáét. Ez ismét nem célravezető, mert ha igazság • van is benne, a hátrány sokkal nagyobb, hiszen e felfogás gyakorlatba történő átültetésével elzárnánk e népcsoport anyagi és kulturális fel- emelkedésének útját, illetve lényegesen lelassulna annak üteme, ahogy beleilleszkednek az alkotó társadalomba. Mi hát a célravezető, melyik a legjárhatóbb út a cigányság problémáinak megoldására? Nem mondunk újat, amikor a makarenkói módszert ajánljuk. Azt, hogy a munkán keresztül vonjuk be e népcsoportot a társadalom életébe. Persze, itt is felvetődik egy gondolat: a munka önmagában semleges folyamat, alkotó erővé akkor válik, ha egy következetes nevelési program része, s párosul sok körülményre kiterjedő tudatformáló munkával. Bizonyításra sok alkalom kínálkozik. A több közül választottuk ki azt, amit a közelmúltban Sárpilis községben tapasztaltunk. Itt is olyanok voltak a cigányok, amilyenek máshol: munkátlanul éltek évekig, évtizedekig, nemzedékről nemzedékre. S az előítéletek is ugyanúgy érvényesültek velük szemben, mint máshol. És mégis azt hallottuk, hogy a cigányokat megdicsérték a termelőszövetkezet közgyűlésén, mondván: derekas munkát végeztek a közös gazdaság vagyonának gyarapítása érdekében. Pedig Sár- pilisen is innen indultak el: először a cigányok nem akartak menni a termelőszövetkezetbe, később pedig a tagság egy része helyezkedett olyan álláspontra, hogy nem kellenek. Végül a vita eredményeként felvették őket. Korai volna azt mondani, hogy a dicsérettel rendbe is jöttek a dolgok. Szó sincs erről, Sárpilisen is vannak még olyan cigányok, akik elmennének a munka temetésére, de Dóczi István, Batánovics József, Dóczi Jenő, Horváth Ferenc és lgnicz József, meg mások is, már az új, emberibb életmód mellett szavaztak, s bizton lehet számítani rájuk, bármikor. S ők ezzel a bizalommal nem akarnak visszaélni. Gondolkodó emberek, s mint ilyenek, tudják: emberi közösségben emberi módon kell dolgozni és élni. Az, hogy idáig eljutottak, nem valami varázsszer következménye. Nem is az ő, egyéni érdemük, hanem egy falunyi közösségé, amelyik a legkisebb jószándékot sem hagyja jutal- mazatlanui. Sorsukban, jelenükben és jövőjükben benne van egy kicsit az egész magyar- országi cigányság sorsa, s a fel- emelkedésre mutatkozó lehetőség és alkalom is. Élni kell a munka emberformáló hatásával, úgy kell alkalmazni, mint következetes nevelési folyamat részét. A faluszéli viskók, a félnomád, kultúrálatlan életmód csak így tűnhetnek el. SZOLNOKI ISTVÁN KÓPIÁS SÁNDOR: ESTÉNKÉNT • Esténként a falvak szertehiníik a viráporszerű harangzúgást. Tücskök és templomok térdepelnek, amikor megkezdődik az alkonyat szertartása. . Meghunyászkodnak a virgonc házak is, az utcák rendbeszedik kerítéseiket, a disszonáns zajok tócsái felszáradnak, a szürkület szőre kifényesül. A disznóólak deszkáiról a nyugalom legyalulja a röfögések szálkáit, a szekérnyikorgások végére csomót köt a eélbajutás. A mai nap már nem tud érdemleges, új hangulatokat kiröpteini kaptáraiból. A színek lehorgonyoznak a feketeség kikötőiben; csak a fehér vitorlázik még egy ideig a nyílt vizeken. ÁPN
