Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-28 / 73. szám

8 TOLNA MEGYEI NÉPÜ.TSÁG 1963. március 28. TOLNA MEGYEI 'ItéMuig, Napirenden: A szekszárdi gazdakörök Az újvárosi temp­lom környéke és a Kálvin-tér messze esik a város központ­jától. Az emberek nem szeretnek gyalo­golni, ha nem szük­séges, s jobban sze­retik, ha a szórako­zási, művelődési le­hetőségek megtalál­hatók közelükben. Éveken keresztül ez a ki nem mondott indokolás tette szük­ségessé, hogy a város ezen pontjain létez­zenek olyan kulturá­lis bázisok, amelyek legalább a minimális igényeket kielégítik Ezt a célt szolgálja, illetve szolgálta az újvárosi és a felső­városi gazdakör. A két gazdakört két termelőszövetke­zet rendelkezésére bocsátotta a Városi Tanács, azzal a meg­kötéssel, hogy „ren­deltetésszerűen üze­meltetik” (könyvtár, mozi, klubhelyiség), s ha nem, a városi ta­nács veszi kezelésbe. A határozat ma is érvényes. Ezek után rövid sétára hívjuk az ol­vasót. A Bocskay utca bokaficamító járdá­ján kapaszkodunk felfelé. Egy üresen ásító hirdetménytáb­la jelzi, hogy a felső­városi gazdakör elé érkeztünk. Elsárgult papírcetli hirdeti a fiókkönyvtár köl­csönzési időpontját, aztán mást nem is látni a táblán. Ren­dezvényeknek már rég nem színhelye a gazdakör, a mozielő­adások is megszűn­tek. Szekrénybe zár­va pihennek a köny­vek, a szobák iroda- helyiségekké alakul­tak át. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a felsővárosi gazdakör nem állt hivatása magaslatán. A kör­nyékbeliek még em­lékeznek egy—két iz­galmas ulticsatára, ahol nagy tétek fo­rogtak, meg sörmá­moros hangoskodá­sokra, verekedések­re. Ezen változtatni kellett. Megszűnt a szeszkimérés, a mo­zi, meg a Jóremény­ség Tsz iroda-gondja is. De nem szűntek meg a felsőváros mű­velődési problémái, aminek megoldására — természetesen az állapotok változtatá­sával — eszköz lett volna a gazdakör. Ezerkétszáz kötet könyv, 36 felnőtt és 74 if júsági olvasó, — ennyi maradt belőle. De gyerünk tovább. Légvonalban alig két kilométerre van ide az újvárosi gazda­kör. A helyzet itt sem rózsásabb, de mégis történik vala­mi. Mozielőadásra várnak a nagyterem széksorai és a falra biggyesztett vásznat is megigazítják egy erőteljes kézmozdu­lattal a vetítés meg­kezdése előtt. Az egyik szobában az MHS-tanfolyam résztvevői gyülekez­nek, a parányi könyvtárhelyiségben most nyitják ki a szekrényeket. Az egy­kori söntésben zsúfo­lódik a két könyv- szekrény, repedt kis vaskályha küzd a nyirkossággal, árva vízcsap lóg a falon, ha melegebb lesz, csöpögni fog. Az 1170 kötet könyvre 180 ol­vasó vár, iskolatás­kás gyerekek, fejken­dős nénikék. A köz­beeső helyiségekben a Garay Tsz seprű­kötő „üzeme” műkö­dik. Itt átalakítási mun­kákra is lehet számí­tani, a törött ablak­üvegek azonban nem a gazdát, a folyosó mennyezetéről lelógó fekete pókháló pedig nem a tsz lányait di­cséri. Miért mondjuk mindezt el? Azért, mert a városnak ezen a két pontján nemcsak irodahelyi­ségre és seprűkötő üzemre van szükség, hanem ma már más­ra is. M. M. Öt öröklakás és négy személygépkocsi a lottó jutalomsorsolásának nyereményei között A Lottó márciusi jutalomsor­solását április 1-én tartják. 859 értékes tárgynyereményt, s köz­tük 9 főnyereményt sorsolnak ki. A Baross téren épülő Lottó Palo­ta lakásai közül ezúttal ötöt sor­solnak s négy Moszkvics személy- gépkocsi is jut a legszerencsésebb lottózóknak. A mostani nyereménylista igen változatos és számos újdonságot tartalmaz. Többek között 15 olyan export Varia-szobabútort, amely 21 darabból áll, s így, kis ügyes­séggel, akár két szoba is beren­dezhető vele. Negyvenöt 2 szemé­lyes külföldi társasutazásra jogo­sító utalványhoz, megfelelő zseb­pénzt is sorsolnak. Eredeti keleti perzsaszőnyegeket — köztük nyolc négyzetméter nagyságút is — és számos nyugati háztartási és hír­adástechnikai gépet sorsolnak ki. Az egyik érdekes kombinált nye­remény: Siemens gyártmányú mosógép, centrifuga és Vaslx va­salógép. Ezenkívül két teljes konyhaberendezést, 84 televízió készüléket, vásárlási utalványo­kat, rádiókat stb. sorsolnak a hét­fői tárgynyeremény-húzáson. Eseménynaptár i = Makszim Gorkij 95 évvel ezelőtt, 1868. március 28-án született MAKSZIM GORKIJ szovjet író, a szocialista realizmus megteremtője, akinek műveiben o-z orosz roupkósosztáltf világtörténelmi jelentőségű harcai és győ­zelme tükröződik. Nagysikerű, feltünést- keltő drámáival a századfordulón jelent­kezett (ÉJJELI MENEDÉKHELY. NYARA­LÓK). Lapja, az ,,Új élet” az első bolse­vik folyóirat volt. AZ ANYA című regénye már a szocialista realizmus első alkotása. ARTAMONOVOK című regényében egy család sorsának ábrázolásával a kapita­lizmus hanyatlásának korát mutatja be. Egyik legnagyobb műve: KLIM SZAMGIN. Az Anya és a Foma Gorgyejevből film is készült. * 170 évvel ezelőtt, 1793-ban e napon született HENRY ROWE SCHOOLCRAFT (ejtsd: Szkulkreft) amerikai utazó és et­nográfus, aki az indiánok után kutatott és felfedezte a Mississippi forrósvidékét, 30 000 ember élete még mindig közvetlen veszélyben forog Megrendítő adatok a Báli szigeti Agung vulkán pusztításáról Djakarta (MTI). Mint az An- tara indonéz hírügynökség jelen­ti, dr. Angka Nitisastro, a Vö­röskereszt jávai bizottságának el­nöke, Báli szigetéről visszatérve sajtótájékoztatót tartott Djakartá- ban. Megrendítő adatokat tárt a nyilvánosság elé arról a ször­nyű pusztításról, amelyet a Báli szigeti Agung tűzhányó csütörtöki kitörése okozott. Szavai szerint ezen a napon tizenegyezer ember vesztette életét, amikor a hegy-' oldalról lezúduló izzó láva elso­dorta, a kráterből záporozó szik­ladarabok összerombolták a kör­nyékbeli lakóépületeket. Az Indonéz Vöröskereszt jávai bizottsága által ismertetett közle­mény bejelenti, hogy a leginkább veszélyeztetett Báli szigeti öve­zetből eddig 77 000 embert sike­rült elszállítani, 30 000 lakos éle­te azonban még mindig közvetlen veszélyben forog. A vulkánkitö­rés Srongga községet teljesen betemette, 1900 lakosa közül csak 900 tudta idejében elhagyni a ha­Teljesítette „húsvéti tervétie az édesipar Hétfőn valamennyi édesipari gyár befejezte »húsvéti tervét«, s azóta az utolsó húsvéti szállít­mány is elhagyta az üzemeket. A tavalyi 12 vagonnal szemben az idei húsvétra 18 vagon cso­koládé nyuszi, tojás, csirke és bárány került az üzletekbe, na­gyobb választékban. Az édesipar nyúlcsalódja újabb figurákkal »szaporodott«, s több a porcelán csokoládéfigura is. A múlt év­ben már jóval az ünnepek előtt elfogyott a népszerű tojás-cukor- dr^zsé. Az idén várhatóan nem lesz hiánycikk, hiszen 20 vagon­nal többet, összesen 54 vagon to­jáscukrot adtak a kereskedelem­nek. Iáira ítélt falut. Báli szigetén 10 000 hektár föld örökre termé­ketlenné vált. 40 000 hektáron pe­dig évekig nem terem meg sem­mi. Kedden este az indonéz hadi- tengerészet két rombolója kikö­tött Báli szigetének dél-keleti partjain. A sziget ék alakú ré­szén — az ék csúcsán van az Agung tűzhányó — többezer em­ber várja szabadulását. A körzet lakosságának élelmiszere elfo­gyott. A rendőrség különleges osztagainak mindeddig nem sike­rült eljutni a körülzárt emberek­hez. Súlyosbítja a helyzetet, hogy kedden megindult az esőzés. At­tól tartanak, hogy az eső fellazít­ja a hegy oldalán már megszi­lárdult lávaréteget, s a láva is­mét alázúdul a hegy oldaláról, újabb falvakat dönt pusztulásba. Szeszcsempészési botrány Amerikában London (MTI). Súlyos szesz­csempészésen érték tetten a Fehér Ház »udvari zenészeit«, az Egyesült Államok légihaderejének zenekarát, amely elnöki ebéde­ken szokta a zenét szolgáltatni. Amikor a zenekar bermudai sze­repléséről visszatért, a vámőrök nagymennyiségű csempészett whis­kyt találtak náluk. A vámható­ságok megindították a büntető eljárást és kihallgatták a zene­kar valamennyi tagját. A légi­haderő nem hajlandó a csempé­szett áruk mennyiségét elárulni, csak arra célzott, hogy a nagy­bőgősök természetesen több whis. kyt rejthettek hangszereikbe, mint a hegedűsök. A gimnáziumi gyakorlati oktatásról, az érettségiről nyilatkozott Lugossy Jenő miniszterhelyettes Lugossy Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes szerdán a Ma­gyar Újságírók Országos Szövet­sége székházában tartott sajtótá­jékoztatón szólt a közoktatásügy időszerű kérdéseiről. Bevezetőben a középiskolák túlzsúfoltságáról beszélt, majd a kérdés megoldá­sával kapcsolatban hangsúlyozta: — Az iparitanuló-iskolák egy részéből szakközépiskolákat sze­retnének alakítani. A tervek sze­rint a munkaügyi minisztérium már az 1963—64-es tanévben 24 szakközépiskolai osztályt szervez ipari tanuló-intézetekben. Ugyancsak előrelépést jelente­ne a probléma megoldásában, ha a mai két éves gyors- és gépíró iskolákat fokozatosan átszervez­nék közgazdasági szakközépisko­lákká, ahol ügyintézőket képez­nek, hiszen ilyenekre is bőven van igénye a népgazdaságnak. A továbbiakban a miniszterhe­lyettes a gimnáziumi gyakorlati oktatás kérdésével kapcsolatban egyesek helytelen felfogásáról szólt. A tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy a szakmai előkép­zés a középiskolák nagy részében megoldható, s változatlanul köve­tendő cél; erőltetni azonban nem szabad. A tantervi bizottság leg­utóbbi ülésén kétféle óratervet fogadott el az újtípusú egységes gimnázium számára. Az egyik: az öt plusz egyes rendszerre épül, a másik ott, ahol az öt plusz egy nem oldható meg, hat napra ter­vezi az elméleti oktatást és heti két órában tanítják a termelés is­merete című tantárgyat. — Az érettségit továbbra is fenntartjuk — folytatta — ugyan­akkor mérlegeljük olyan kedvez­mény bevezetését, amely a követ­kezetes jótanulást jutalmazná, így például annak, aki egy-egy tantárgyból különösen kiemelke­dő eredményt ér el, esetleg elen­gednék az írásbelit. Szóba kerül­het az is, hogy az érettségi vég­jegyének megállapításánál beszá­mítják a korábbi jó tanulmányi munkát, hogy még inkább érez­zék a fiatalok a szorgalmas ta­nulás fontosságát. Ami a jelen­legi érettségi vizsgarendszer megváltoztatását illeti, az úgy módosul, hogy csökkentik az érettségi tantárgyak számát. Elő­reláthatólag három kötelező és egy kötelezően választandó tan­tárgy lenne. A kötelezőek: ma­gyar, történelem és matematika, kötelezően választható valamelyik idegen nyelv, illetve a kémia, fi­zika, vagy biológia kézül az egyik. Szabadon választható min­den tantárgy, megkülönböztetés nélkül, amelyet középiskolában tanítanak, beleértve a testneve­lést, a rajzot, és az éneket is. Szó sincs arról, hogy a tantár­gyakat rangsoroljuk, mert vala­mennyit egyformán fontosnak tartjuk, — jelentette ki Lugossy Jenő. A következőkben a pedagógu­sok túlterhelésének problémáját érintette. Felhívás a vadászokhoz: sxemélyenként 3 szalonkánál többet ne ejtsenek el A Nemzetközi Madárvédelmi Szervezet kéréssel fordult az Or­szágos Erdészeti Főigazgatósúg vadgazdálkodási és vadászati osz­tályához, hogy az idén tavasszal Magyarországon is különleges vé­delemben részesítsék a vonuló vándormadarakat. A felhívás Autóstop idején megemlíti, hogy a szokatlanul erős tél Európa-szerte nagy ká­rokat okozott a hasznos madarak között, s még Európa déli ré­szein is jelentős veszteséget szen­vedtek az ott telelő madarak. Az Országos Erdészeti Főigaz­gatóság eleget tett a Nemzetközi Madárvédelmi Szervezet kérésé­nek és a most vonuló szalonkák érdekében felhívásssal fordult a vadászokhoz. A felhívásban az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetője arra kéri a vadászokat, hogy az idei szalonkahúzásokon esetenként és személyenként 3 szalonkánál többet ne lőjjenek, hogy ezzel is elősegítsék az idei szalonkaszaporulatot. tiiiiiiiiimuiiiiiimiiuiuuiHiiimi» TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megye? Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalato Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—1?« Telefon: Szerkesztőség* 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 KészOl a Szekszárdi Nyomdába» Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőkné1 Előfizetési dí| egy hónapra 12 Ft Index-szóm: 25 069.

Next

/
Thumbnails
Contents