Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-20 / 66. szám
19G3. március 20. TOLNA MF.OYFT NÉPÚJSÁG 7 AKIKET MINDENKI MEGVET Amint kiléptek a Dombóvári | Járásbíróság épületéből, feléjük fordult az ajtónál várakozó kis csoport. — Nézd csak, ezek azok a hálátlanok. Ujjal mutogattak utánuk — megvetően, mint ahogyan a szánalmas figurák után szoktak mutogatni. Valamikor ügyet sem vetettek az ilyen emberekre, annyira megszokottak voltak. Sőt, egy kicsit hozzá is tartozott a falusi erkölcshöz. A dolog megértéséhez forgassuk vissza az idő kerekét és kopogtassunk be a Dombóvári Járásbíróság egyik helyiségébe. Dr. Marosi József járásbíró megkövültén nézi az előtte fekvő aktaköteget. Ilyen is létezik? Sokszáz ügyet tárgyalt már. hozzászokott mindenféle váratlan fordulathoz, nem szokott meglepődni „különleges” ügyeken, mert hiszen az élet sokféle dolgot produkál, ez az aktaköteg azonban kizökkentette nyugalmából. Ilyen is létezik ma, 1963-ban? ÁlmoAbban a szerencsés helyzetben Vagyunk, hogy három filmesztétával ülhetünk le beszélgetni a filmek hatásáról, éppen a legérzékenyebb közönséget, az ifjúságot illetően, s lélektani, neveléstani és filmesztétikai alapon kissé mögéje nézhetünk a mozibajárás kultuszának. Dr. Halász László, dr. G. Donáth Blanka és dr. Harsányi István, a Filmtudományi Intézet munkatársai a partnereink, a Megyei Könyvtár jóvoltából. Ugyanis nem személyesen jártak Tolnában, de eljutott könyvük az olvasóterembe. A polcok egyik újdonsága a „Filmkönyvtár” sorozat eddig megjelent két kötete. Füzetüket azzal az adattal kezdik, hogy világszerte a filmek közönségének 41 százalékát a 15—24 éves fiatalok jelentik, a 35 éven felüli nézők aránya pedig világszerte alacsony. A budapesti fiatalok 70 százaléka hetenként egyszer megy moziba, 50 százaléka hetenként többször is. De nálunk, Tolna megyében is igen magas az ifjúsági moziközönség száma. A MOKÉP felvilágosítása alapján tavaly 648 ifjúsági előadást tartottak, amelyeknek 83 eizer látogatója volt, 1252 matinét rendeztek, — 149 ezer néző tekintette meg, s ezenkívül a rendes' műsorokat, iskolai szervezésben 233 ezer tanuló látogatta. De kiszámíthatatlan, hogy ezen kívül még hány fiatal járt moziban, saját érdeklődése szerint. Minden -esetre, az adatok azt mutatják, hogy a tanulmány, nekünk is szól. A szerzők több mint kétezer »általános iskolai, technikumi, iparit anuló-intézeti, gimnáziumi fiatalt hallgattak meg kedvenc filmjeikről, és azokról is, amelyek nem tetszettek, valamint arról* hogy miért járnak moziba. Érdekes ez két szempontból is. Köztudomású, hogy a film hatása, tehát agitációja, — igen erős, annál is inkább, minthogy az emberek többsége vizuális típusú, vagyis a látvány, a kép fogja meg a fantáziáját, hagy nyomot benne inkább. És, hogy ez a hatás milyen, mire buzdítja a nézőt, nem közömbös pedagógiailag sem. A film hatása, — amelyet, fiatalokról szólva, nyugodtan nevezhetünk filmvarázsnak, megmutatja, hogy milyen filmekre van szüksége az ifjabb közönségnek, másrészt, mennyire értik a modem filmművészet nyelvét, mik a tennivalók azért, hogy a korszerű filmnek méltó felnőtt közönsége lehessen. A vizsgálat sok érdekes módom? Vagy itt maradt egy darabka az 50 évvel ezelőtti világból? Odaszól a gépírónőnek: — Kérem, szólítsa be a feleket. öreg bácsi tipeg a terembe — Ivottal, görnyedt háttal. Homlokára mély barázdákat szántott az idő, keze remeg, nehezére esik még a szó is. Lápaforől jött, a neve B. J. és három év híján 90 éves. — Bácsi, adja plő panaszát. — Nagy gondban vagyok. Az egyik lányomnál élek, de a többiek nem segítenek semmit rajtam. Tisztelt bíróság, nyolcvanhétéves koromra ilyet kellett megérnem! Hát szép dolog ez? Csaknem elsírja magát az öreg bácsi. Láthatóan szégyellj, hogy ide kellett fordulnia, de nem volt más kiút. — Hány gyereke van? — kérdi a bíró. — Hét! Hét gyermeket neveltem fel, és idejutottam. Nem. ez nem lehet igaz: hét gyermek mellett nem juthat ilyen sorra egy ember. Sajnos — bármennyire is hihetetlen — így meritumából érdemes néhányat megemlíteni. A Napfény a jégen 'című magyar filmrevű feltétel nélkül tetszett az általános iskolásoknak. Általában megfigyelték, hogy a 12 éves korosztály a leglelkesebb mozilátogató. A gimnazisták véleménye szerint ötlet- telen, filmművészetileg szegényes darab volt, de akadtak, akik elismerték tetszetős külsőségeit. A középiskolások ítéletei már érettebbek, szemléletük felnőttesj és általában azok a filmek tetszenek, amelyben ideált találnak. A moziban már nemcsak a szórakozást keresik, hanem útmutatást, tanítást, eligazítást várnak a maguk, és a világ problémáiban. Vonzódnak a romantikus hősökhöz, a monumentális filmalkotásokra szavaznak, amelyek nem gügyögéssel közelednek a fiatalokhoz, hanem szórakoztatnak és nevelnek, mondanivalójuk megfelel a gyerekek igazságérzetének, erkölcsi és érzelmi felfogásuknak, így kapott sok szavazatot a Háború és béke, a Tiszta égbolt, a Ballada a katonáról, vagy a Nyomorultak. Ezek a filmek közönségsikerre számíthattak a felnőtteknél is. „Nem tetszett” - kategóriába nem mindig rossz filmeket soroltak a megkérdezettek. Sok negatív szavazatot kapott például a Soha többé című svéd dokumentumfilm. A fiatalok elrettentek és megrettentek a filmtől. A háború borzalmait a film nem korunknak megfelelően ábrázolja, s így érthető, hogy negatív hatást váltott ki. A fiatalok több ifjúsági filmet kérnek, kevesebb 18 éven felüli jelzésűt. De sok 13—16 éves látta a Rocco és fivérei című olasz filmalkotást. Ha ez nem is egészséges, a vizsgálódás azt mutatja, hogy a korhatár revidiálása időszerű lenne. A fiatalok 16 éves »korukban kapnak személyi igazolványt, s ez a szimbólum tartalmas, ebben a korban általában már elég érettek arra, hogy minden nálunk bemutatott filmet láthassanak. Ezt a korhatárt az<*nban be kell tartani. /%mi még érdekes pedagógiai és pszichológiai szempontból, — a filmek „címkéje”. A tanulmány javasolja a kötelező filmek helyett az „ajánlott”, vagy „érdemes megnézni” jeligét. Ez célravezető azért fc, hogy a tanulók az iskolai anyagimon szereplő művek olvasása mellett nézzenek meg egy- egy filryifeldolgozást. BENCZE KLÁRA történt. Azt nem lehetne mondani, hogy egyforma a hét testvér, van köztük némi különbség. Körülbelül ennyi: az egyiknél szállást kapott, de az kérte, hogy a többiek is járuljanak hozzá az apa eltartásához, ne neki kelljen egyedül viselnie a gondokat. Erre az egyik e testvér javára lemondott bizonyos örökségről, mondván, hogy ő az örökséget adja az eltartáshoz való hozzájárulás he. lyett. A másik azt mondta, hogy nála is lakott az apa, egyidőben ő viselte gondját, ezután törődjön vele más. A többi testvérek viszont azt válaszolták neki; »-De a vagyonból is vitt oda, tartsa el az, aki élvezte a vagyont«. Nos, a különbség tehát nem sok a hét testvér közt: vala- mennyiőjük szégyene, hogy az apa ide jutott. — A tsz-től kap-e valamit? — Onnan igen. Megkapom minden hónapban azt a kis nyugdíjat. Nem sok, de azért mégis nagyon jó. Belépnek a testvérek a terembe, mert hát őket is megidézték a tárgyalásra. Ahányan vannak, annyi felöl jöttek. Az egyik vasutas lett, a másik megmaradt a paraszti munkánál. Gyerekek? Ez a szó más sehogyan sem illik rájuk: negyven-ötven évesek, meglett férfiak, asszonyok. Tehát nem arról van szó, hogy a szertelen ifjú a sok szórakozás közben megfeledkezett a szülőkről. Nem, felnőttekről van szó, akik nemsokára esetleg maguk is hasonló sorsra jutnak majd. A bíró meg is kérdi tőlük: — Arra hem gondoltak, hogy saját maguk is rászorulnak majd egj-szer gyermekeik segítségére? Hallgatnak. Erre ők nem gondolnak. Valamiféle bosszúvágy él bennük az apa iránt, mert a vagyon miatt egyik-másik korábban megharagudott rá. Sziporkáznak a trágár kifejezések, némelyik gazembernek nevezi saját apját — az egykori vagyon miatt. Érző emberek ók? Nehezen lehetne elhinni. A bíró alig tudja lecsití- tani őket. Akad, amelyik arra hivatkozik, hogy ő maga sincs valami jómódban, miből adjon az apának? Arra nem gondolt, hogy valamikor vele is megosztott az apja minden falatot. A törvény kérlelhetetlen: szigorú előírások szerepelnek benne a gyermekek kötelmeire vonatkozóan. Kötelesek eltartani a szülőt — függetlenül mindenféle vagyoni előzménytől. A bíróság megfelelő tartási kötelezettséget ró ki a gyermekekre, gondoskodik arról, hogy a 87 éves embernek ne legyen megélhetési gondja. Az emberek ujjal mutogattak a hét testvérre. Ugyan, mit is vár_ hatnak mást, mint megvetést. B. F. Festő-raázoló, öveges, hidegburkoló, szigetelő, keménytetőfedő, bádogos, parkettás szakmunkásokat és betanított munkásokat azonnal alkalmazunk. Jelentkezés: É. M. Általános Szakipari Vállalat, munkaügyi osztály, Budapest, V., Vadász u. 29., és dunaújvárosi kirendeltségünkön, Dózsa Gy. út, postával szemben, személyesen, vagy írásban. (123) — Önálló főépítésvezetőségeket szerveztek a Tanácsi Építőipari Vállalatnál. Az átszervezést az tette szükségessé, hogy a vállalatnak sok, szétszórtan fekvő munkahelye van amelyek központi irányítása és ellenőrzése igen nehéz. A négy önálló főépítésvezetőség önelszámoló egységként működik. — ötmillió forintot fordítanak a megyében a községi tanácsok a községfejlesztési alapból a művelődési otthonok felúj ítására az idén. — A megye papi békebizottságának képviselőit március 26-án fogadja Szabópál Antal, a megyei tanács vb elnöke. A fogadáson a közélet időszerű kérdéseit beszélik meg — Az Állami Déryné Színház befejezte Tolna megyei vendégjátékát a Szerelem nem válóok című zenés vígjátékával. A darab századik előadását a megyében ünnepelte a Déryné Színház együttese. — Nagykónyiban és Reg’ölyben az italbolt helyén a követelményeknek jobban megfelelő falatozót nyitnak. A földművesszövetkezetek több mint félmillió forintot költenek a két falatozó építésére. — Nyolc brigád áll készenlétben Tamásiban a zártkerti gyümölcsösök permetezésére. A hegyközség tervei szerint a meglévő fVTTTTTTTtTTTTTTTTVVTTVTTTVTTTTT* HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságban ! Az É. M. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat (Budapest, V.-ker. Kossuth L. tér 13-15.) azonnal felvesz budapesti munkahelyre kőműves, ács, állványozó szakmunkásokat, építőipari könnyűgépkezelőket, kubikosokat, férfiét női segédmunkásokat. Szállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk. Munka- > ruha és — vidékieknek — tanács-igazolás szükséges. Szakmunkások szerszámot hozzanak magukkal. (11) Az É. M. Pécsi Épület- anyagfuvarozó Vállalat rakodómunkásokat vesz fel gépkocsira, valamint vagonrakodókat pécsi munkahelyre. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs. Megyeri út. 50. Tanácsigazolás szükséges. Szállás, étkezés biztosítva. (87) 18 nagynyomású permetezőgép mellé még 12 gépet szereznek be, s így az egész járásban el tudján végezni a gyümölcsösök permetezését. — A dombóvári művelődési liáz könyvtárát, mely jelenleg 3000 kötet könyvvel rendelkezik, az idén 8000 forint értékű könyvvel gyarapítják. — A Televízió műsora: 9.00: Tv-híradó. (Ism).- 9.15: A lelkiismeret lázadása Il.-rész. 10.55: A lekiismeret lázadása IF :sz. Magyarul beszélő NDK t m. (Ism). 14 éven felülieknek, lz.50: Hírek. 18.15: Hírek. 18.20: Tanuljunk oroszul. Nyelvlecke kezdőknek. 18.40: Tudományos figyelő. 19.10: Tv-világhíradó. 19.25:- A tv mesekönyve. 19.30: Innen— onnan ... Az országos cirkuszvállalat műsoraiból. Kb. 22.00: Hírek. Tv--világhíradó. (Ism). Megélénkülő szél, napsütés Várható időjárás ma estig: már csak néhány helyen eső, és főleg az ország nyugati felében néhány órás napsütés. A Dunántúlon kissé megélénkülő északnyugati szél. Az éjszakai fagyok mindenütt megs?.űnnek. A nappali felmelegedés északon fokozódik, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—10 fok között. Iskolai tablók, csoportképek készítését a helyszíneit vál- I lalja a szekszárdi FÉNY- SZÖV. Szekszárd, Garay tér 6. sz. Telefon: 23—99. ______ (128) P écsett, a Mecsek legszebb részén, a város központjától 10 percnyire villanegyedben 1—3 szoba hallos OTP öröklakások eladók. Jelentkezés./ felvilágosítás, tervek megtekintése OTP, Pécs, Kossuth L. u. 11. Telefon: 11—29 Beköltözhetőség: 1964. I. negyedév. i Irányárak: 1 szobás 125 000 — Fk 2 szobás 185 000.— Ft. 200 000.— -Ft; ‘ 3 szobás 229 000.—' Ft. ,(100) 1 •Apróhirdetések-----Az apróhirdetés díja: szavanként hétköznap 1.— Ftf vasárnap és ünnepnap 2,— Ft Az első és minden tovább» vastagon sze dett szó két szónak számít. Elhelyezkedne vizsgázott szakácsnő Szekszárdon, vagy környékén, ózonnal is. Címeket ,,Szakképzett” jeligére, Szekszárdi Hirdetőbe. (118) Eladó Jawa Pionér motor, és bontásból ablakok. Szekszárd, Tinódy u. 6. Telefon: 46—69. (127) Eladó ház, kerttel, présházzal. Szekszárd, Beze- rédj u. 25. (132) A Nagyberki és Vidéke Körzeti Földművess;övetke- zet egyszemélyes cukrászdájába szakképzett cukrászt keres. A felvételhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvesz továbbá okár motorral, akár egyéb járművel rendelkező mozgóárusokat. Jelentkezni lehet az Fmsz. ig. elnökénél személyesen, vagy telefonon, (130) p101-es Skoda eladó Tolna, Kossuth Lajos u. t\. (129) Hosszú gyakorlattal rendelkező építészmérnököt műszaki vezetőnek azonnali belépésre felveszünk.- Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Építőipari Szövetkezet, Szekszárd, Rákóczi u. 15. sz.