Tolna Megyei Népújság, 1963. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-01 / 26. szám
TOT NA «fFOVFT NTPÜISAfl 19G3. február í. A nehéz útviszonyok ellenére zavartalan a falvak és puszták élelmiszer-ellátása Állandó beszédtéma immár hetek óta szinte mindenütt, hogy vajon meddig tart még a kemény tél. S ha a hideg tartja magát annak milyen újabb következményei lehetnek. Ezt sajnos előre nem lehet tudni. Egy dolog azonban biztos: kormányunk gondoskodik arról, hogy az élelmiszer-ellátásban ne legyen fennakadás. A kereskedelmi szervek pedig biztosítják, hogy még a legeldugottabb pusztákon is zavartalan legyen az ellátás kenyérből, lisztből, cukorból és egyéb nélkülözhetetlen közfogyasztási cikkekből. Ezzel kapcsolatban a falu áruellátásáról gondoskodó földművesszövetkezetek megyei központjánál olyan felvilágosítást kaptunk, hogy mind a mai napig biztosították az áruellátást, anélkül, hogy az úgynevezett törzskészletekhez hozzányúltak volna. Vagyis a raktárakban ma is annyi a biztonsági tartalék, mint az év bármely más szakában. A megrendelt árumennyiséget az élelmiszerellátó nagykereskedelmi vállalat eddig, kisebb nagyobb késéi sekkel, de hiánytalanul szállította a földművesszövetkezeteknek, Gondot és nagy körültekintő szervezést igényel viszont a pusztai és tanyai boltok áru-utánpótlásának a biztosítása. De a földművesszövetkezetek, az állami gazdaságok és a közös gazdaságok segítségével eddig ezt is hiánytalanul oldották meg. A Dalmandi Állami Gazdaság hat I anyaközpontjában például az üzem iparvágányának igénybevételével szállítja ki az árut a Dombóvár és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. Ahova pedig nem vezet el a kisvasút, oda lovas szánokkal, vagy alkalmasint lánctalpas traktorokon küldik a boltoknak az utánpótlást. Ugyancsak lóvontatású fuvareszközökkel szállítják ki az árut a Decs- hez tartozó tanyaközpontoknak és a ’ Gyönk környéki pusztákra is. S, hogy a rendkívül rossz útviszonyok ellenére is mennyire jó a falvak és puszták áruellátása, arra legjobb bizonyíték, hogy a megyei központhoz az idei télen egyetlen olyan jelzés sem érkezett amiből arra lehetne következtetni, hogy akadozik a kenyér, a cukor, a liszt, vagy bármely áruféleségből az ellátás. Ez pedig megnyugtató. R. fi. MiMiiiiitHfiiiiiiitiiumiiimitHiiMitiinitiiiiiuiiniiiiiiiiimiiiittiiimiiiiiiiiii A TISZTA LEL T PARANCSA A Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz az ország különböző részeire szállít a önkiszolgáló boltok felállításához berendezéseket. Kéjünkön a ktsz festőrészlegében a dolgozók dukkó-festékkd látják el az állványokat. A szocializmus építésének szakaszában csak az óvhatja meg a pártot a tévedésektől, ha érzékenyen figyel a párttagság és a dolgozók bíráló észrevételeire, ha minden erőfeszítést a hibák kijavítására összpontosítja. E fontos marxista tanítás helyes alkalmazását bizonyítja többek között az is, hogy a forradalmi harcokban megújhodott pártunk immár több mint fél évtizede nyílegyenesen halad a dolgozók által is helyeselt és követett úton. Ám nem mindenütt és nem mindenki ismeri még fel a marxista bírálat és önbírálat fontosságát, kellemetlenkedőnek tartják azt, aki feltárja a hibákat és furcsa ellentmondás tapasztalható némely vállalatnál, pártszervezetnél. A klasszikus pártépítési elv idézése körül minden a legnagyobb rendben van. Mindenütt elhangzik a buzdítás az építő bírálatra. Ám rögtön elkomorul néhány arc, ha a beszámolókban felbuzditotj kommunista vagy munkáskollektíva komolyan veszi a bírálat jogát és él is vele. A hibák kíméletlen ostorozása helyett akadnak, akik a bíráló személyére zúdítják haragjukat. Ki ne ismerné a sok keserűséggel említett magyar szólásokat' „Ne szólj szám...” „Hallgatni arany.” S azért kell ilyen hangokkal is számolnunk, mert jónéhány üzemben, intézményben még ma is több a dicséretet dicséretre halmozó — s nem egyszer elvtelenül dicsérő — ember, mint a hibák kijavítását őszintén óhajtó, bátran bíráló egyén. Az ilyen emberekről „kiderítik", hogy túlságosan merevek, vagy erőszakosak. Márpedig, aki az elvi politika és a helyes gyakorlat mellett kardoskodik, aki az igazság érvényesítéséért küzd, — tiszteletet és dicséretet érdemel. Az élet gyakran teremt olyan helyzeteket, amikor a bíráló igazához kétség nem férhet, a bírálat hangja azonban bántó. Ilyenkor, jogos a bántó hang visszautasítása, de csak a bírálat lényegének elismerése mellett. Azért fontos ennek hangsúlyozása, mert arra is volt már példa, hogy a bírálat hangjának kifogásolása mögött a jogos bírálat visszautasítása húzódott meg. ■ bírálatnak nyílt, vagy burkolt visszautasítása sok káros következményt vonhat maga után: mindenekelőtt az elbizakodottság veszélyét. Az építő bírálat hiánya könnyen tévútra vezethet, a „minden simán megy” tetszetős, de veszélyes helyzet mögött legtöbbször elég súlyos bajokat találni. Mert nem biztos, hogy minden jól megy ott, ahol nincs bírálat, hiszen a bírálat hiánya is kritikát jelent a vezetés felett. Ellenben egészen bizonyos az, hogy sok eredménnyel büszkélkedhetnek azokon a helyeken, ahol kinyitják a zsilipet a bátor, de segítőkész bírálat előtt és őszintén törekednek a hibák kijavítására. A bírálatot nem tűrő magatar» tás másik káros következménye az emberek „bezárkózása” lehet, — s tegyük hozzá: teljes joggal. Valóban: aki egyszer megégette a kezét, az legközelebb már csak félve közelíti meg a meleg kályhát Nos, éppen az ilyen félős emberekből lesznek aztán a névtelen levélírók és a közömbös emberek, akik felöltik a „nekem teljesen mindegy” cinikus álarcát — pedig nem mindegy nekik, hogy jól, vagy rosszul mennek-e a dolgok, csak éppen elment a kedvük a hiábavaló bírálattól. Az elhallgattatott bírálók környezetükre is rossz hatással vannak: az emberek csak egymásközt méltatlankodnak a hibák láttán. Az eddig elmondottak leginkább olyan esetekre vonatkoztathatók, amikor a megbírált személy a vezető volt, aki törvénytelen, erkölcsileg elítélendő rendszabályokat fogariatosított bíráló beosztottjával szemben. Amikor a bírálók védelméről beszélünk, leginkább ilyen esetekről van szó, és hasonló tónusban foglalkozik® témával a sajtó is. Az életben azonban korántsem ilyen egyoldalú ez a probléma. Ezért nézzünk az étem másik oldalára is. Számos vezető keserű kifaka- dása bizonyítja, hogy a jogosan bírált, fegyelmezetlen beosztott nem a hibák kijavításán fáradozik, hanem azon töri a - fejét „miért pikkel rá a főnök?” A jószándékú figyelmeztetés miatt sokan .durva embernek, diktátornak kiáltják ki a vezetőjüket, igyekeznek lejáratni, és esetleg a felső szervekhez is panasszal fordulnak. V ezetőink gyakran őrlődnek két malomkő között: köti őket egyrészt az állami és pártfegyelem betartatásának szükségessége — másrészt a fegyelem fenntartása közben arra is kell ügyelniük, nehogy megbántsanak valakit. Embere válogatja, hogy ki milyen formában oldja meg ezt a nehéz, ellentmondásos feladatot Akad, aki személyes népszerűsége érdekében minden szó nélkül elnézi beosztottjai kisebb-nagyobb hibáit. Az ilyen vezetőt „jó embernek” tartják munkahelyén, a felső szervek viszont nagyon elégedetlenek vele. Aki minden körülmények között szigorúan, de emberségesen megköveteli az állami- és a pártfegyelem betartását, az elveszti a népszerűségét, persze csak ázol« szemében, akik a munka köny- nyebb oldalát szeretik, akik személyes sértésnek tartják, ha fegyelmet, rendet követelnek tőlük* ha felfedik hibáikat és számon- kérik azok kijavítását. De az ilyen vezető ugyanakkor megnyeri a becsületesen dolgozó és érző emberek bizalmát, támogatását* amely nélkül vezetni képtelenség, így kihúzhatja minden felelőtlen, a felsőbb szervek előtti vádaskodás alól is a talajt. Ez szinte törvényszerű következménye a határozott vezetésnek. Ezért, ha a legkisebb posztoktól a legmagasabbakig mindenütt a bírálatról és önbírálatról szóló marxista tanításból indulnak ki* s eljutnak a tettekben megnyilvánuló önbírálatig — gyümölcsözőbbé válik a mindennapi alkotó munka. Az építő bírálat helyes alkalmazása és pártszerű fogadása révén gyorsabb léptekkel haladhatunk a Vili. pártkongresz- szus kijelölte, széles távlatokat nyitó úton. VALACHI ANNA Politikai könyvhét a falvakban A politikai irodalomnak elsőrendű szerepe van a falusi lakosság szocialista nevelésében. Az ilyen témájú kiadványok mind- ezideig a falvak népének csak egy szűkebb rétegéhez jutottak el. Most a Kossuth Könyvkiadó a megyei pártbizottságok segítségével akciót indított, hogy a politikai kiadványok a falu egész társadalmához eljussanak. Ehhez kíván segítséget, kezdeti lendületet adni — az ország mintegy 300 kiemelt községében — a politikai könyvhét megrendezése. Az előkészületek már megtörténtek, s február végéig több mint ötven könyv-, illetve füzetalakban megjelent politikai kiadvány — közöttük Kádár János válogatott beszédei, a párt VIII. kongresszusának anyagát tartalmazó füzetek és számos más kiadvány — kerül a falvakba. SOK OLYAN MEGNYILVÁNULÁSA van az életnek, amire csak ritkán figyelünk fel, s ha rá is bukkanunk, természetesnek vesszük. így kell lennie, állapítjuk meg magunkban, aztán tovább megyünk. Mi csodálkoznivaló is lenne azon, hogy valaki, vagy valakik olyasmit tesznek a szó pozitív értelmében, amilyenre röviddel korábban még gondolni sem mertünk. Ha pedig gondoltunk, akkor is elborongtunk, nehézségekről, emberi értetlenségről beszéltünk, mint olyan nehézségről, amit leküzdeni az egyik legnehezebb. Szokások, megcsontosodott hagyományok szövevényébe botlottunk, ha valamit elkezdtünk. Régi avult dolgok nehezítették az előre haladást, s mint magas küszöbben a szórakozott ember, úgy akadtunk el egy-egy kezdeményezésben. Nem mondhatnám, hogy a fentiek már teljesen a múltba vesztek, hogy nincs olyan bajunk, amin nem kellene eltöprengenünk. Néhány új vonás azonban feltétlenül felfedezhető, amelyik arra utal:, a maradiság, a lelki restség erdeje ritkulóban van. A minap egy beszélgetés közben a Tolnai Selyemfonó került szóba, pontosabban az, ami ott a kulturális helyzetre, az emberek tanulni vágyására vonatkozik. SzálAhol mái kérnek lási Ernő, a TIT megyei szervezetének titkára szinte felvidult, amikor újságolta: vitatkozni kellett a selyemgyáriakkal azon, mit is tanuljanak. Nem azon, hogy tanuljanak, hanem azon, mit és mennyit. S ez lényeges, minőségileg különböző attól a korábbi állapottól, amikor arról kellett győzködni az üzem munkásait, munkásnőit: mit jelent a tanulás, s miért kell csinálni. A programot Tolnán közösen alakították ki. Nézegettem a tematikát, próbáltam belekötni, így okoskodtam: ha már asszonyokról van szó, akkor feltétlenül helyet kellett benne kapni a családnevelésnek, az iskola és az élet kapcsolatának. És Szállási Ernő megmutatta: van ilyen előadás a témák között. No, mondom, akkor bizonyára kimaradt a politika. De azt kellett 'látnom, hogy ez is megfelelő helyre került. A VIII. kongresszus belpolitikai és nemzetközi kérdésekkel foglalkozó passzusai egyformán helyet kaptak az előadássorozatban. így helyes ez. Egyformán, megfelelő arányban kell foglalkozni az élet nagyon fontos kérdéseivel, ha azt akarja bárki, hogy el is tudjon igazodni közöttük. TÖBBSZÖR SZÖBA KERÜLT MÁR, hogy a falusi egészség- ügyi dolgozók csak annyit vállalnak a falvak életéből, amennyit feltétlenül muszáj. A védőnők például nem vesznek részt a nőtanácsok vagy az ifjúsági szervezetek munkájában. Nem volt minden esetben túlzás ez a megállapítás. Azt azonban már nem tettük hozzá, hogy nem is igen törődtünk velük, csak akkor, ha mondjuk baj volt a csecsemőgondozással, vagy az otthon fekvő betqgek ellátásával. Hiányukat csak akkor éreztük, ha valami folytán elkerültek a helyükről, de ha új védőnő jött a községbe, a korábbi gondokról is elfeledkeztünk. Tudomásul vettük, hogy vannak, s ezzel el is intéztünk mindent, ök sem kértek munkát, nem kezdeményeztek, csak nagyon ritkán, elvétve. Néhány napja a következőt újságolta Tamásiban a járási KISZbizottság egyik munkatársa. Felkereste őket a járási védőnő, s mindjárt meg is kérte: a járásban tizenhat fiatal védőnő dolgozik, vonják be őket a munkába, ez a kívánságuk. Dolgozni szeretnének, tenni valamit a falusi lakosság neveléséért. Miben nyújthatnak segítséget? Sok mindenben. Több olyan terület van még, ahova ember, alkotni vágyó ember kell. Nézzük csak. Községi KISZ-szervezeteinkben mostanában alakulgatnak az ifjúsági klubok. Néhol programtalanok, szegényesek, nem nyújtják azt, amit elvárnának tőlük a fiatalok. Segítsenek ebben, de ha. úgy érzik: erejüket meghaladja, sok támogatást adhatnak a korszerű egészségügyi szemlélet kialakításához is. Mert munka, tennivaló kerül bőven... ARRÖL IS SOKAT BESZÉLTÜNK, milyen nehéz megteremteni az iskolák és a szülői ház kapcsolatát. Legtöbbször azonban csak az iskolák, vagy az oktatásit irányító szervek részéről merült fel ez a kívánalom. Első tapasztalatom az. amit Belecskán és a szomszédos Keszőhidegkuton gyűjtöttem egy Kodály-est kapcsán. A két község felsőtagozatos iskolásait Belecskán vonták ösz- sze a körzetesítés folyamán. A szülők örültek ennek, mert azt várják, hogy szaktanári felügyelet mellett többet, jobban és alaposabban tanulnak a gyermekek. Ezt el is érték, most az a kívánságuk, hogy az iskola és az élet kapcsolata teremtődjék meg úgy, mint volt a körzetesítés előtt. Vagyis: nyíljon lehetőségük a régebbi állapothoz hasonlóan arra, hogy mehessenek az iskolába, ott lehessenek rendezvényein, a hidegkútiak éppúgy részt vegyenek a szülői értekezleteken, mint a belecskaiak. Van ebben egy adag emberi kíváncsiság is, de feltétlenül benne foglaltatik a segítőszándék. S elsősorban erre kell felfigyelni. Uj vonások a hétköznapi életben. Nem általánosak, de meglévők. S hogy megvannak, annak feltétlenül örülni kell, mert ezek a jelek arra mutatnak: egyre többen éreznek azért felelősséget, hogyan alakulnak napjaink, s milyenek lesznek a holnapok, a hol- rao emberei. A kérések mögött i gyr.nis ez rejlik. Sz. I.
