Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-13 / 10. szám
1963. január 13. TOt,NA MFOVFI NRPŰ.TSAG 7 \tfoi ftCt&i&ftálé&d I Olyan szél süvített a h^0 szán, hogy a föld végién, közei a kanálishoz három ember fogott egy kalapot. Különben elsodorta volna az istenátka vihara a tök- födőt, mint ahogy darabokra szaggatta a beszédet is, s így inkább csak foszlányokat lehetett hallani abból, amit a két szánkóróval bajmolódó atyafi egymás között beszélgetett. Valami adomaféléről lehetett szó, mert János bácsi, a Többet adjunk Tsz takarmányosa egészségesen belenevetett a fuvadalom- ba, s mikor már kinevette magát, lehuppant egy jókora hantra, amit még a kukoricát fuvarozó traktor vetett fel, amikor erre járt Ott ülve kezdte a mondókáját, de folytan kibuggyant belőle a neVetés. — Ezt hallgasd meg — kezdte kicsit gesztikulálva —, mert ilyet még nem pipált a világ... Társa komótosan mellételepedett, de mint az alapos emberek általában, előbb egy kéve szárat bontott ki, s szárazát kifelé fordítva, kényelmes ülőhelyet teremtett magának. — Arra emlékszel, ugye, hogy tavaly télen elfogyott a zabunk... — Hogy a keservesbe ne, nekünk gyűlt meg a bajunk — így a másik. — Mi kínlódtunk azokkal az átok lovakkal. — Azt azért csak nem tudod, hogyan lett zab a semmiből, jobban mondva, a semmiféle valamiből. Társa nagy szemeket meresztett rá. A tekervényes beszéd hallatán az forgott a fejében, az öregen bizonyára elhatalmasodott valami, mert összevissza beszél, s közben a térdét csapkodja. Féltve a csontjait, odább húzódott egy derékrántással, ne essen any- nyira kezeügyébe. szerzőnk, az elnök sógora három hétig motorozott érte, mégsem tudott szerezni egy fiát sem. De nem ez a fontos most, hanem a zab... I Íz érdeklődést ta az öreg. Látván, milyen szívesen hallgatja most már fiatalabb cimborája, egy lendülettel felci- helte magát a hantról. — Szóval elfogyott a zab. Törtük a fejünket erősen, a vezetőség külön ülésen foglalkozott a zabproblémával, s bizottságot nevezett ki, amelyiknek az volt a feladata, hogy zabot szerezzen, még ha a föld alól is, ahol pedig köztudottan kevés terem a lovak e csemegéjéből. A bizottságba én is bekerültem... A bizottság elindult. Vonatoztak majd egy napot, mire a nagy összeköttetésű patronálóhoz érkeztek. A párnás fotelekben elnyújtózkodtak, cigarettára, pipára gyújtottak, ahogy az már szokásos. Még feketét is hoztak, de János bácsi méla megvetéssel nézte, mire, hogy az öreg se maradjon kapatlan, töltöttek neki egy pohárka kisüstit. Volt szép beszéd, de zab, az sehogysem akart sikeredni. — Országosan hiány van belőle — így a patronáló — egy szemet sem tudunk szerezni... A bizottság lógó orral ment el, s bizodalma is megcsappant a patronálok iránt. Már az utcán jártak, amikor egyikük a homlokára csapott: — Van nekem egy kiváló ismerősöm. Príma ember, az majd segít. Meg aztán nagyobb is, mint ez — bökött a háta mögé. Nosza, eliramodtak ahhoz. Nagy, emeletes házban székelt a hivatala, rengeteg telefon volt benne, s a folyosóján sietős dolgú emberek iramodtak ide és tova. Volt itt is kávé, még pálinka is került. — Napokig nyugodtan ültünk — vette fel- ismét a szót János bácsi, a történet első részét követő rágyújtás után. — A meglepetés akkor ért, amikor az elnök egyszer szitkozódva nekem rontott: „Mi az isten csudáját intéztek maguk?” Csak hápogtam, mire azt mondja: „A minisztériumból telefonáltak, hogy ha még a föld alól is, de szerezzünk nekik egy vagon zabot...” Vakaróztam. Az elnök meg sápadozott. — Szerezni kell nekik, az isten verje meg őket, különben nem kapunk traktort, pedig az nagyon kellene. — No, képzeld el, ismét bizottságként menesztettek bennünket. Hót határt bejártunk, mire a Kiskunkoszosi Állami Gazdaságban. megszántak bennünket. Adtak egy vagonnal újig, de hétpecsétes titoktartást kellett vállalná. I a cimbora törte a fejét, mi fog ebből kisülni. Ezt is megtudta. — Alig egy hét telt el — szippantott János bácsi egyet a pipából — telefonáltak az állomásról: menjünk ám vontatóval, meg kocsival, mert hogy kaptunk egy vagon zabot. A cimibora nem bírta tovább szótlanul. Felböffent belőle a nevetés, s úgy, kacagás közben elejtette a történet csattanóját: — Azt a zabot kaptuk meg, amit az egyik patronáló nem tudott megszerezni, és mi előterem- 1 tettük a másiknak... — Úgy ám, mert az illető meg sem kérdezte tőlünk, melyik szövetkezetből jöttünk. Most már mindketten nevettek, s a kalaplopó téli süvítés jókedvűen eljátszott a bugyborékoló nevetés foszlányaival. SZOLNOKI ISTVÁN Srintfrllk® zománctábla A Bonyhádi Zománcgyár tábla osztályán havonta 300 000 forint értékű különböző zománc- tábla készül. Felső képünkön Weiszenburger Vilmosné, a táblaosztály rajzolója és sablon kivágója. Alsó képünkön, balodalt Losonczi Ist- vánné, jobboldalt Farkas Józsefné, a táblaosztály dolgozói, akik évek óta úgyszólván se- lejtmentes munkát adnak ki kezükből. — Mondom hát akkor. Tudod, magasabb helyről patronálnak bennünket. Okos emberek a mi patronálómk, összeköttetésük kiterjed minden határra. Még azt is el tudják intézeti, hogy kapjunk vesszőseprűt, amikor pedig az országszerte hiánycikk volt. A be— Nem ígérem biztosra — így a nagyobb ember, aki ugyan nem volt patronálója a Többet adjunk- nak, dehát a barátság, az sokszor több érő a papíron tett kötésnél. A bizottság dagadó mellel indult haza, s otthon még dicsekedtek is: ezt sikerült elintézni. napi 120 pártól a 3200-ig Február 1-töl teljes egészében az új technológiára térnek át ü Bonyhádi Cipőgyárban Hétmillió forintért sxőlőtámasxtó betonosxlop Otsxáxexer palántatápkocka Új sxolgáltatási sxakmák Mivel segíti mezőgazdaságot Tolna megye helyiipari üzemeiben az idén sokkal nagyobb feladatokat kell megoldani, mint 1962-ben. Az üzemek többségében jelentősen bővítik a lakosság igényének, a keresletnek megfelelően a termék-választékot. Számos új termékkel, szolgáltatással lépnek a lakosság elé. Jelentős szerepet kaptak a helyiipari üzemek abban, hogy az idén nagyobb részt vállaljanak a mezőgazdaság segítéséből. Az egyik legjelentősebb ilyen tevékenység, mely a mezőgazdaság korszerű üzemeltetését teszi lehetővé, hogy hétmillió forint értékben készítenek a paksi beton- elemgyárban szőlőtámasztó betonoszlopokat. Az üzem a múlt évben kezdte nagyobb szériában gyártani ezt az igen keresett cikket. Főleg Bács megyébe szállítottak, de az idén már több Tolna megyei gazdaságba is küldene?: szőlőtámasztó betonoszlopot. A Talajerőgazdálkodási Vállalat új, eddig Tolna megyében még nem gyártott termékkel siet a mezőgazdasági üzemek segítésére. Kora tavasszal, amint az időjárás engedi, azonnal megkezdik a palánta-tápkockák gyártását. ötszázezer tápkockát készítenek. A fekáltrágyával dúsított tőzeges kocka kiválóan alkalmas palántanevelésre, s az eddigi művelési gyakorlattól eltérően az a helyiipar a és a lakosságot? idén már lehetőség nyílik arra, hogy a mezőgazdasági üzemek tápkockával együtt ültessék ki a palántát. Az eredési százalék kedvezőbben alakul és jelentősen gyorsul a növény fejlődése is, ami végeredményben a. tenyész- idő rövidítését jelenti. Úgy tervezik a vállalatnál, hogy amennyiben a mezőgazdasági üzemek megkedvelik a palánta- tápkockákat, jövőre egymillió da. rabot készítenek. Ezekben a napokban már megkezdték az új cikk gyártásának előkészítését. A helyiipari üzemek vezetői, az ipar irányító szervei, nagy gondot fordítanak arra hogy bővítsék a szolgáltatási iparágak számát, így sor kerül többek között arra, hogy a Simontornyai Vegyesipari Vállalatnál kidolgozzák a hulladék-hasítékból készülő termékek technológiáját: az idén megkezdik a vállalatnál — a lakosság igényének felmérése már megtörtént — a méretes szőrmerészleg üzembeállítását. A szekszárdi Patyolat üzemeiben pedig rátérnek a kötött holmik festésére, javító- szolgálat létrehozásával is foglalkoznak. Több vállalatnál mér- retes női ruhaszalont, női kalapszalont nyitnak. Terv készül arra, s már az év végén megvalósul, hogy a tájjellegű kendők festésére is kijelöljék, felkészítsék a Patyolatot. Amikor közel hét évvel ezelőtt, 1956 áprilisában az első goyser- cipők lekerültek az aljaüzemi futószalagról, a gyárban nem sokan voltak, akik nagy jövőt jósoltak az új technológiának. Hiszen addig csak kézműipari módszerekkel készültek az országban ilyen cipők, sőt, a gyár műszaki szakemberei — akik közül jópáran voltak már külföldi tanulmányúton is — arról sem tudnak, hogy valahol már megoldották | volna a goyser-technológia teljes gépesítését. Aztán meg ott volt az ötévvel korábbi kudarc, ötvenegyben már egyszer be akarták vezetni a goyser-eljárást, el is vállaltak egy ötszáz-párás rendelést. A vállalkozás azonban balul ütött k-i, a gép nem volt megfelelő, a hozzávaló tűk rosz- szak voltak, végül is kézi munkával kellett ■ megcsinálni az ötszáz pár goyser-cipőt. A bonyhádiak pedig most arra vállalkoztak, hogy megoldják a goyser- technológia gépesítését Hiszen a goyser-cipőket, ezeket az erős, strapabíró, tartós lábbeliket igényelték a fogyasztók, belőlük pedig nagy mennyiséget előállítani csaknem lehetetlen kézműipari módszerekkel. A bonyhádi műszaki gárda, Zentai József műszaki osztályvezető és Dobler István főmérnök irányításával, — ma Dobler elvtárs az igazgató, Zentai elvtárs a főmérnök — vállalkozott a nem könnyű feladatra. A legnagyobb nehézséget, a rámának oldalról, a felsőbőrön és a bélésbőrön keresztül a talpbélésen kialakított varratfalhoz való hozzávarrása jelentette. Ez egyébként az egyik »kulcs-művelete« a goyser-technológiának. Többhónapos kísérletezés után ezt is sikerült megoldani. A mintapéldányok elkészültek, sor kerülhetett a technológia részletes kidolgozására, majd a kulcsgépeken dolgozók betanítására. A háromhónapos tanfolyam utón megindulhatott? az üzemszerű termelés.. Az első hónapban napi száz- húsz-százötven pár goyser-cipő került le a szalagról. A következőben kétszáz, majd az év utolsó hónapjaira elérték az Öt- százötven-ötszázhatvan párat. Két év múlva meghosszabbították a goyser-szalagot, így emelkedett a termelés, műszakonként 750 párra. Közben egyre több goyser-cipőt igényelt a gyártól a kereskedelem. A szalagot ikresítették, így már két műszakban folyhatott a termelés a goyser-szalagon. A gyár műszaki dolgozói tovább kísérleteztek, a már kialakított goyser- technológia továbbfejlesztésén, így született meg — két-három évvel ezelőtt — a könnyített goyser, a »goysex« — vagy ahogy ma a kereskedelemben nevezik; | Ratex-cipő, illetve technológia. Azóta több százezer »goysex«-cipő kerül Bonyhádról külföldre, ezzel az új technológiával gyártották például a múlt évben is az exportra kerülő bundacipők nagy részét. Tavaly már az egyik aljaüzemi szalagon teljes egészében goyser, illetve goysex eljárással folyt a gyártás, míg a másikon mindkét műszakban a régi klammer-eljárással készültek a cipők. A klammer-technológia több évtizeddel ezelőtt alakult ki, azonban ma már elavultnak tekinthető. Előnyei mellett — alacsony munkaigényesség, ebből következően a kész cipő is olcsóbb — nagy hátránya a klammer-cipő- nek, hogy nem tartós. A felsőrész foglalása tex-szeggel és huzalokkal történik, ezeket, ha nedvesség éri, megrozsdásodnak, a bőr körülöttük kirágódik, tehát a talp könnyen leválik. így a cipő sokkal előbb tönkremegy, mint egyébként elhasználódna. Sok esetben a felsőrész még hosszabb ideig bírná az igénybevételt, de az alja teljesen tönkrement a cipőnek. (A goyser-cipőben nincs szeghuzal, ami rozsdásodna, ezenkívül a felsőrész is sokkal jobban van a rámához, illetve a talp- részhez erősítve, emiatt a cipő nem engedi át a vizet). Három hét múlva teljes egészében kiküszöbölik a klammer- technológiát a gyárban, az eddigi klammer-szalag — mindkét műszakban — a goyser-el járásra tér át. A hosszabbik szalagon goysor. eljárással folyik majd a cipőgyártás. A két futószalag két-két műszakjában napi 3200 pár cipót állítanak elő, goyser-, illetve goysex-technoló- giával. Jelenleg az átállás előkészületei folynak. Húsz aljaüzemi dolgozó betanításaa kulcs-műveletekre már megkezdődött. Január 31-én lekerül az utolsó klammer-eljárással készülő cipő az aljaüzemi futószalagról, az elavult, régi technológia helyet ad az újnak.
