Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-05 / 3. szám
« 1863. január 5. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 5 Nem volt kielégítő az NB III színvonala III. közlemény Az NB III őszi idényének tanulságait értékelve azonnal szembetűnik a sok kiállítás. Ez is a túlfeszített légkörrel magyarázható, és ha meggondoljuk, hogy a tavaszi hajrá hátra van, akkor még nagyobb sportszerűtlenségekre lesz kilátás, amelyet csak erős kézzel lehet meggátolni. Az erélyes kézen egyenlőre a Baranya megyei Labdarúgó Szövetséget értjük, mert pécsi sport- barátaink közel egy esztendő óta egyszer sem hívták össze az NB III-as bizottságot, így a Baranya megyei szövetség egyrészt magára van hagyatva, de' ugyanakkor egyedül kell vállalnia a bajnokság lebonyolításával kapcsolatos ódiumot is. Látszólag igaza van a Baranya megyei szövetségnek akkor, amikor azt állítja, hogy az NB III-as bizottsági üléseket azért hagyta el, mert nem merültek fel olyan problémák, amelyek szükségessé tették volna a bajnokság alatt a bizottság összehívását. Mégis voltak olyan jelenségek, amelyeket a bizottság tagjai minden bizonynyal szóvá tettek volna, ha arra alkalom kínálkozott volna. így például két mérkőzés is elmaradt az idény folyamán, amelyen a kiküldött játékvezetők nem jelentek meg. Akárhogyan is történt a dolog, és azért akár a Baranya megyei, akár pedig más megyebeli JT a felelős, az ilyen eseteknek nem lett volna 6zabad előfordulnia. Többször nem értettünk egyet a játékvezető-küldéssel sem, amely közvetlenül ugyan nem, de közvetve mégiscsak kihatással van a bajnokság alakulására. Szóvá lehetett volna tenni ezeken a bizottsági üléseken, hogy a szövetség fegyelmi bizottsága túlságosan csínján bánt a fegyelmi büntetések kiszabásával és igen sok esetben alkalmazta a felfüggesztett büntetéseket. Szóvá lehetett volna tenni ezeken az üléseken a tavaszi bajnoksággal kapcsolatos mesterkedéseket is, amelyek azt célozták, hogy ne a PVSK, hanem a Pécsi BTC kerüljön vissza az NB II-be. Ennek a függvénye volt a Szekszárdi Dózsa óvási ügye, aztán a bajai mérkőzés félbeszakadásával kapcsolatban hozott helytelen határozat. Stb. Stb. Éppen ezért nekünk az a véleményünk, ha már létrehozták a bajnokság előtt az NB III-as bizottságot, legalább adják meg a lehetőséget arra, hogy a bajnokság lebonyolításával kapcsolatos megyei véleményeknek ezeken az üléseken a bizottság tagjai hangot adjanak és ezen keresztül közvetve gyakoroljanak befolyást a bajnokság lebonyolítására. Fel kell vetni azt is, hogy hosz- szú évek után még ma is rende- zetr?»..a Tolna megyei NB III-as csapatok utánpótlásának az ügye. Bár ezen a helyzeten valamit javított a Tolna megyei II. osztályú bajnokság kiírása, de valójában az a helyzet, hogy a legtöbb Tolna megyei NB III-as csapatnál nincsen utánpótlásnevelés, amely körülmény előbb-űtóbb a játé- kcsexporthoz, azon keresztül pedig a csapat belső egységének a megbontásához vezet. Elkerülhetetlen ugyanis, hogy az exportált játékosnak legalább lakásigénye ne legyen, ha egyéb anyagi juttatást nem is kap és ennek a lakásigénynek a kielégítése a legjobb esetben is keresztezi 2—3 régi játékos lakásigényét, illetve ennek az igénynek a háttérbe szorítását, amely előbb-utóbb belső békétlenkedéshez, a csapat egységének a megbontásához vezet. Már egy ízben megemlítettük, de most ismét szóvá tesszük, hogy nagymértékben visszaesett az NB III-as mérkőzések látogatottsága, legalábbis Tolnában. Ennek oka csapataink' mérsékeltebb szereplése mellett elsősorban a gyenge esatárjátékban keresendő. A játék sava-borsa a gól. Ha a közönség nem lát gólokat, és főképpen nem hazai gólokat lát, akkor nincs ami lelkesítse. Kevés olyan csapat van, amely olyan közönséggel rendelkezik, amely a csapatot fellelkesíti. A gyakoribb eset az, hogy a csapat paprikás, tüzes játéka villanyozza fel a közönséget, amely aztán már képes a csapatot további gólok elérésére, további szép játékra késztetni. Érdekes gondolatokat támasztott bennünk az is, hogy a Szekszárdi Dózsa játékosa: Ungi, milyen előkelő helyen végzett az őszi idény góllövőlistáján. Vajon Ungi ennyivel jobb képességű játékos lenne másik 20 csatártársánál? Korántsem! Azaz hogy mégis. Hiszen minden idegszálával játék közben is arra törekszik, hogy úgy helyezkedjék, hogy közelről csak a hálóba kelljen lőni a labdát. Hányszor megfigyeltük ezzel szemben játék közben, hogy amikor a 16-os közelében lévő csatárhoz került a labda, csatár- társai szinte leálltak és tétlen szemlélői voltak annak, hogy csatártársuk mit tud kezdeni a labdával. Nem egyszer történt meg ilyen eset után, hogy a beadott labda senkit sem talált a 16-oson belül a csatártársak közül. És még egy, ami Ungit csatártársai fölé helyezi. Ez pedig az, hogy szeme van a labdájának. Szinte érzi, hogy hova kell helyeznie azt. Ez a „titka” Ungi gólképességének. Ha nem is lehet máról-holnapra Ungi gólképességét elsajátítani, arra kell törekedni, hogy egy-égy csapatban legyen legalább két végrehajtó csatár is, aki a támadásokat befejezze és az i betűre feltegye a pontot. Ahhoz, hogy a csatárok gólt tudjanak elérni, megfelelő önbizalommal kell rendelkezniük, ezt az önbizalmat és gólképességet pedig az edzéseken keresztül lehet megszerezni. 20—30 évvel ezelőtt az edzés zömmel kapura- rugdosásból állt. Ma viszont megítélésünk szerint edzőink elhanyagolják a kapurarúgást gyakoroltatni, főleg mozgó labdával. Ez az oka annak, hogy oly sok és olyan nagy helyzet marad kihasználatlanul. Ismét tehát csak oda jutottunk: lelkiismeretes felkészülés az alapozásban, a formába hozás és a formában tartás időszakában. Ez a titka az eredményes szereplésnek. (Folytatjuk.) Barna Mária szakmát tanul Érdekességek HÍREK Ritka tehetség, kiváló érzéke van a kéxfíUSdához. Ilyen, és ehhez ha- sonló véleménnyel voltak a kézilabda- sport megyei vezetői Barna Máriáról, a tengelici kézilabdacsapat fiatal, vékony termetű tagjáról. A kislánynak tényleg jól ment a játék. Egymás után nyerte el, nemcsak a szakemberek, hanem a közönség elismerését is. A góldobólistán állandóan a legjobbak között szerepelt. Azoklcal a lányokkal játszott egy csapatban, akikkel kezdte a kézilabdázást, mégis, már foglalkozott azzal a gondolattal, hogy otthagyja ten- gelicet, a szülői házat, és olyan munkahelyre megy, ahol szakmát tanul. így esett a választása a Tolnai Textil■■ gyárra. Egy éve annak, hogy munkában áll. Mint fiatalkorút, először csak napi hat órát foglalkoztatták, de szeptemberbe■: végre teljesült vágya: a gyár szerződtette szövőipari tanulónak. Azóta hetenként három napig az elméleti, három napig a szakma gyakorlati részével ismerkedik. Uj munkahelyét szereti és akár a sportpályán, itt is mozgékony, ügyes, feltalálja magát. Egy év alatt a gyárban úgyszólván mindenkivel megszerettette magát. A közelmúlt napokban rövid beszélgetést folytattunk Barna Máriával és néhány kérdést tettünk fel neki: — Nem sajnálta otthagyni Tengelicet, a klubtársait és az egyesületet? — Sajnáltam eljönni. Fájt otthagyni azokat a lányokat, akikkel az iskolában együtt kezdtük a „kézizést”, de mégis így kellett cselekednem, csak így tudtam azt a vágyamat valóra váltani, amelyet már évek óta magam elé tűztem. — Hogy megy a játék az új csapatban? — Egészen más a helyzet itt, mint Tengelicen volt. Itt nem tudok olyan kimagasló teljesítményt nyújtani. Énnek főként az is oka, hogy több egyforma képességű játékos van a textiles csapatban. Es amit Tengelicen úgyszólván csak én tudtam véghezvinni, azt ebből a csapatból bárki megcsinálja. Itt lényegesen jobban érvényesül a kollektív játék. Hetenként kétszer tartunk edzést, és ott is a hangsúly a kollektív játék kialakításán van. Bizony, az első három mérkőzésen gyengén ment a játék, de fo- lyainatosan beilleszkedtem a csapatba. — Tehát ne is várjunk kimagasló teljesítményt magától? — Szeretnék úgy játszani, hogy a csapat ennek hasznát vegye. Ha ez sikerül, akkor örülni fogok, de legalább olyan, vagy még nagyobb öröm lesz számomra, ha majd szeptemberben már mint szakmunkás érek el kimagasló eredményeket. . NyEredmények Folytatódnak a téli sportköri esték megyénk sportköreiben. Január 4-én, pénteken Alsónánán volt, míg 5-én, szombaton Alsó- hidvégen, január 6-án, vasárnap Győrén kerül sor nagyszabású sportköri estre. A Kilián testnevelési mozgalom bevezetése óta 1962. szeptemberéig négyszázan kaptak jelvényt a paksi járásban. Az év utolsó három hónapjában viszont 393 jelvényt adtak ki. Szckszárd városnál is javulás van az utolsó három hónapban, itt közel százan kapták meg a jelvényt. Nagy sikere volt Dombóvárott a legutóbbi sportakadémiai előadásnak, amelyet Alexits Tamás testnevelő tartott: A magyar sport útja címmel. Az előadást 280-an hallgatták végig, amelyet filmvetítés követett. A napokban alakult meg a várong-lápafői sportkör. Ez a két község volt az utolsó a dombóvári járás területén, amelynek nem volt sportköre. Mivel Vá- rong és Lápafő sem képes önállóan működtetni a sportkört, így a két egymás mellett fekvő község közösen alakított sportkört. Elnöknek Porkoláb Sándort, titkárnak Cseprcgi Jánost, míg gazdaságvezetőnek Varga Lászlót választották meg. A sportkör az asztalitenisz- és a sakk-szakosztályt működteti, amellyel már a téli szpartakiádon is részt vesz. Gyorslista a lottó 49. heti szelvényeinek tárgynyeremény-sorsolásáról 003 512 vásárlási utalvány, — 003 785 lemezjátszó, 207 423 óra, 222 127 rádió, 222 537 magnetofon. 228 715 rádió, 232 391 rádió, — 237 975 csemegekosár, 242 454 kerékpár, 244 733 rádió, 254 257 vásárlási utalvány, 264 942 televízió, 266 590 padlókéi él őgép, 267 973 varrógép, 271 808 óra, 272 530 óra, 273 116 robotgép, 274 971 éléskamra utalvány, 368 549 óra, 371 609 rádió, 373 821 rádió, 375 619 rádió. 391 677 kerékpár, 397 549 televízió, 398 071 rádió, 400 841 televízió, 404 018 óra, 425 627 bútor, 427 763 fényképezőgép, 434 117 rádió, 456 642 szőnyeg, 457 915 rádió, 463 677 televízió, 466 106 lemezjátszó, 467 017 rádió, 468 687 motorkerékpár, 473 365 mosógép, 478 729 rádió, 479 265 televízió, — 494 437 csemegekosár, 499 988 éléskamra utalvány, 518 294 bútor, 532 446 mosógép, 532 971 rádió, 534 132 rádió, 541 047 televízió, 546 439 vásárlási utalvány, — 553 010 éléskamra utalvány, — 555 748 televízió, 571 674 rádió, 573 214 televízió, 577 855 rádió, — 596 303 csemegekosár. 597 302 vásárlási utalvány, 597 289 rádió, — 598 800 rádió, 602 766 Bp. II. Mártírok útja 8—10. VII. emelet 58. sz. alatt egy szoba komfortos öröklakás, 611 483 villanytűzhely, 623 085 fényképezőgép, 625 156 vásárlási utalvány, 636145 tele-’ vízió, 656 445 csemegekosár, — 665 042 vásárlási utalvány, 666 550 kerékpár, 669 476 rádió, 713 089 rádió, 717 383 robotgép, 721 528 kerékpár, 721 837 bunda, 729 382 rádió, 3 500 877 televízió, 3 507 017 villanytűzhely, 3 508 665 rádió, — 3 510 148 rádió, 3 517 512 vásárlási utalvány, 3 523 610 bútor, — 3 523 718 mosógép, 3 525 620 éléskamra utalvány, 3 536 741 mosógép, 3 543 735 kerékpár, 3 552 936 kerékpár, 3 558 423 rádió, 3 561 304 televízió, 3 564 397 robotgép, — 3 570 524 televízió, 3 581 394 , sárlási utalvány, 3 582 611 kristálykészlet, 3 586 146 lemezjátszó, Tncooooooooocooocf A lottó e heti nyerőszámai: 7, 17, 57, 70, 73 JOOOOOOŰOCXXXXJOGOÜLk... 3 594 327 televízió, 3 559 „59 televízió, 3 616 204 bunda, 3 661 569 rádió, — 3 662 581 villanyűzhejy, — 3 672 359 motorkerékpár, 3 675 151 éléskamra utalvány, — 3 675 517 televízió, 3 679 285 televízió, 3 684 200 rádió, 3 687 969 televízió, 3 700 333 szőnyeg, — 3 702 476 bútor, 3 728 254 bútor 3 728 481 éléskamra utalvány, — 3 746 603 éléskamra utalvány, — 3 747 210 szőnyeg, 3 748 985 lemezjátszó, 3 751 261 televízió, — televízió, 3 758 072 porszívógép, 3 775 468 bútor, 3 780 764 rádió, 3 781 367 rádió, 3 782 509 lemezjátszó, 3 782 921 motorkerékpár, 3 808 707 kerékpár, 3 804 349 vásárlási utalvány, 3 818 291 bútor, 3 823 821 vásárlási utalvány, — 3 839 046 villanytűzhely, 3 847 157 padlókefélőgép, 3 853 327 rádió, 3 864 808 televízió, 3 874 674 rádió, 9 462 342 rádió, 9 479 951 csemegekosár, 9 485 571 háztartási géppark, 9 487 762 televízió. 751 026 rádió, 752 016 televízió, 760 136 porszívógép, 800 920 bútor, 826 186 rádió, 835 232 vásárlási utalvány, 840 988 éléskamra utalvány, 845 268 padlókefélőgép, 854 133 rádió, 857 823 lemezjátszó, 859 211 motorkerékpár, 894 926 motorkerékpár, '908 213 lemezjátszó, 910 924 óra, 928 401 porszívógép, 933 001 rádió. 934 884 motor- kerékpár, A gyorslista közvetlen a húzás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertes szelvényeket legkésőbb január 20-ig kell beküldeni a sportfogadási és lottó igazgatóságra, totó-lottó kirendeltségekbe, vagy OTP fiókokba. TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT oooooooooooooooooooooooc Cv A Tolna megyei Tanács VB. G Művelődésügyi Osztály a me- g gyei Moziüzemi Vállalatnál 0 lévő főkönyvelői állás betöltésére pályázatot hirdet. Követelmények: erkölcsi bizonyítvány, mérlegképes könyvelői képesítés, legalább középiskolai érettségi. Jelentkezni lehet a Művelődésügyi Osztályon (Megyei g Tanács épülete) 1963 január g 8-ig. (3) § XDOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA A Tolna megyei Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat, Szekszárd, azonnali belépéssel felvesz gépészmérnököket, gyakorlattal rendelkező gépésztechnikusokat, valamint esztergályos, lakatos és Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés a vállalat Keselyűs; úti telepén. (126) ........A p r ó h i r d e t é 8 e k....... Ä z apróhirdetés dija szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastaqon sze dett szó két szónak számít. Szekszárd Városi Tanács VB Építési és | Közlekedési Osztálya pályázatot hirdet egy fő 1521 kulcsszámú csoportvezető főmérnöki, két fő 1522 kulcsszámú mérnöki, egy fő 1524 kulcsszámú műszaki ügyintéző munkakör betöltésére. A főmérnöki és mérnöki állások csak mérnöki oklevéllel, a műszaki ügyintéző beosztás technikumi, vagy azzal egyenértékű végzettséggel foglalhatók el. Az állás azonnal betölthető. Jelentkezni lehet, Szekszárd Városi Tanács VB Építési és Közlekedési Osztályánál személyesen, vagy írásban. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. (10) Uj állapotban lévő ,, Munkácsy” televízió eladó. Tolna, Bajcsy Zs. 16. (16) Szekszárd központjában 3 szobás és mellékhelyiségekből álló ház eladó. — Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: délután j 6-tól, Szekszárd, Toldi u. 8.. 13. lakásban. ______________________________________(125) D rohoka, biztoshatású tyukszemírtó tapasz 3.60-ért kapható Horváth drogériában, Szombathelyen. ($q) 4x100 Diamant rendszerű síkkötőgép eladó. Kaposvár, Latinko Sándor utca 9. N°9Y.__________ (11) D ecsen, Bem utca 46. sz. két szoba, konyha, mellékhelyiségekből álló családi ház 350 öles gyümölcsössel elcidó. —• Beköltözhető. (123)