Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-04 / 2. szám
ä YÖLWS MEGYEI M5PŰJSÄG 1963. január 4. TOLNA MEGYEI Péntek: SZEMFÉNYVESZTÉS A társadalmi munkások vidám énekszóval hagyták el íróasztalaikat, hoqy társadalmi munkát végezve, szolgáljanak hiteles, órákkal is mérhető bizonyítékkal öntudatuk növekedéséről. A társadalmi munka délután két órakor kezdődött és öt órakor, a munkaidő végével be is fejeződött. Így ment ez három hétig, egészen a létesítmény felépítéséig. Amikor elérkezett a nagy nap, az igazgató polgártárs megbízásából a szakszervezet elnöke díszes emlékalbumokat juttatott el a felsőbb szervekhez, mert a lelkesedés önmagában még kevés, ha hiányzik a megfelelő adminisztrálás. Az albumokba fényképeket ragasztottak, és a felvételek' vizuálisan is kifejezték a dolgozók öntudatát. Ezen a napon az igazgató polgártárs rövid, de szépen megfogalmazott, formás kis beszédben méltatta a kollektíva áldozatkészségét, mivel egy emberként, és szinte biztatás nélkül, minden nehézségét legyűrve munkálkodtak, hogy az új WC határidő előtt tető alá kerüljön. Arról bölcsen hallgatott, hogy amíg a társadalmi munka grafikonja szépen ívelt felfelé, addig az egyszerű, de pénzért végzett munka kissé ellianyagolódott. Az ünnepeltek erről szintén hallgattak, némelyek nem akartak ünneprontók lenni, mások pedig úgy vélték, hogy egyszerre két nyerget megülni lehetetlen. Különben is, a dicsőséget nem adják ingyen, néha nem árt érte áldozatokat hozni. Később e jeles társadalmi munka híre bejárta a környéket. Vgy kezdték már emlegetni, mint a magasabb rendű szocialista felfogás legszebb megnyilvánulását. Ha jó példa kellett, akkor az előadó polgártársak rá hivatkoztak, és ha valaki ki merte volna jelenteni, hogy az egész szemfényvesztés, akkor azt a valakit talán még eretnekséggel is megvádolják. Tehát a szemfényvesztés szócskát nem mondta ki senki, mert fizetésemelés, előléptetés, minősítés, prémium, és még annyi minden van a világon, ami azért mégiscsak fontosabb, mint a társadalmi munka. Azt azért nem árt megjegyezni, hogy manapság már nemcsak a gyémántról, a lelkesedésről is száz százalékos pontossággal ki tudják mutatni, hogy melyik a hamis, és melyik a valódi. A hamis köveket egyre nehezebb piacra dobni. • Megemléheséaeh Sztanyisslavszkij születésének 100. évfordulójáról Moszkva (TASZSZ). A »Tyeatr« (Színház) című folyóirat decemberi számát Konsztantyin Sztanyiszlavszkij (1863—1938) neves rendező és színművész, a Moszkvai Művész Színház alapítója születésének 100. évfordulójának szenteli. A folyóirat hasábjain a szovjet és a külföldi színházi élet kimagasló személyiségei, közte a nagy rendező számos tanítványa szólalt meg. Az idősebb színművészek és rendezők a vele való találkozásokat elevenítik fel. Első ízben jelentek meg részletek Sztanyiszlavszkij 1919—1938-as évi jegyzeteiből. A Sztanyiszlavszikij-jubileum alkalmából a Szovjetunió Szövetségi Köztársaságaiban tudományos alkotó konferenciákat és színházi fesztiválokat tartanak. Januárban Moszkvában jubileumi tudományos alkotó konferenciát és Sztanyiszlavszkij színházi fesztivált tartanak. A szovjet rádió és televízió külön adásokban méltatja a nagy művész emlékét. Kellemetlen Tízezer cserép virág között Ounaföldváron és Pakson volt a legtöbb fűzeset az elmúlt évben A Tolna megyei Tűzoltóság értékelte a' tavalyi tűzesetek tapasztalatait. Megállapította, hogy 1962-ben összesen 102 tűz keletkezett. A tűz keletkezésének oka alapján a következőt mutatja a statisztika: gyújtogatás 5, öngyulladás 2, robbanás egy, rossz elektromos vezeték 5. villám 6, gondatlanság 45, súrlódás (silózógépnél) 2, gyermekjáték 8, kéménybe épített gerenda 13, kormos kémény 4, szabálytalanul üzemeltetett traktor 4. mozdony pedig 6 tüzet okozott, egy tűz pedig más okból keletkezett. A számadatok azt tükrözik, hogy még mindig igen magas a gondatlanságból eredő tűzesetek száma. Nőtt a villám által keletkezett tüzek száma, mert a korábbi évben mindössze egy volt. Ugyanakkor örvendetesen csökkent (33-ról 8-ra) a gyermekjátékból származó tűzesetek száma. Tűz következtében egy gyermek olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy meghalt, ezenkívül erős égési sérülést szenvedett egy tűzoltó és három polgári személy. Jelentős anyagi kár keletkezett tűz következtében az állatállományban. Elpusztult 61 sertés, 4 juh, 4 szarvasmarha, és csaknem 100 baromfi. A legtöbb tűz egyéni portákon keletkezett. A tsz-ekben tizenkilenc, állami gazdaságokban pedig összesen kilenc tüzet jegyeztek fel. A gépállomásokon egyáltalában nem volt tűz. A legtöbb tüzet Dunaföldvárról és Paksról jelentették. Mindkét helyen kilenc-kilenc tűz volt a múlt évben. Szekszárd városban és Bonyhádon 7—7 volt a tüzek száma, Dombóvárott pedig öt.. Kérdések A csemegeüzlet és a tejivó előtt veszély leselkedik a járókelőkre. Hat évvel ezelőtt, amikor az épü- i letszárny épült, üvegtéglákat építettek be a Irörbefutó betonjárdába, ezeken keresztül kapta a pince a világítást. Időközben azonban az üvegtéglák összetöredeztek, s a helyükön most lyukak ásitoznak. A ház lakói már ismerik a járást, kikerülik ezeket a lyukakat, de ha valaki vigyázatlanul egyikbe belelép, aligha ússza meg lábtörés, vagy szerencsésebb esetben boka- ficam nélkül. Mikor fedik be valami módon a lyukakat, mikor szüntetik meg az állandó baleseti veszélyt? Enyhe légtömegek érkeztek a Földközitenger felöl — Ismét 0 fölött hőmérséklet a Kedden és szerdán csaknem az egész ország területéről erős havazásokat jelentettek a meteorológiai megfigyelők. Budapesten a két nap alatt 12 centiméterrel vastagodott a hóréteg. Jelenleg az egész országot hótakaró borítja. A Dunántúlon általában 5—10 centiméteres, az Alföldön 10 centiméter körüli, a Tiszántúl nagy részén azonban csak 1—3 centi- méteres a hótakaró. A magasabb hegyeken az utóbbi napokban „meghízott” a hóbunda: a Bükk- hegységből általában 20—25, a Mátrából 30, a Duna-kanyar egyes tájairól 40 centiméteres hóréteget jelentettek, a Dobogókőn pedig a fél métert is meghaladja a hóréteg vastagsága. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán adott tájékoztatás szerint szerdán délután és a csiitörtii^ne virradó, éjszaka több vidéken tapasztalt ónos eső a közelgő enyhülés előfutára volt. A Kárpát-medencében megült hidegre ugyanis a Földközi-tenger térségéből származó meleg légáramlat siklott fel, s így a hulló hópelyhek már ol- vadtan érkeztek a talajra. A felmentő enyheség jókor jött: a Kárpátok és az Alpok külső oldalán megtorlódó 10—12 fok körüli hideg már nem jutott be az ország légterébe. Csütörtökön délre a fagy országszerte megszűnt, a nappali hőmérséklet mindenütt elérte az olvadáspontot, a felgyűlt vastag hó olvadására azonban kevés volt a frissen érkezett enyheség, előreláthatólag csak pénteken kezdődik az olvadás. A jelek szerint a pénteki maximumok már országszerte 0 fok fölé emelkednek, sőt több helyütt plusz 3, plmz 6 fokot is mérnek majd. Szép látvány a város központja az esti neonfényben, az üzletsor sokszínű reklámjával. Örvendetes, hogy évről évre bővüi a közvilágítás más városrészekben is. De nem lehetne ésszerűbben elosztani a közvilágítási lámpákat? A Wesselényi utcának a Mikes utca felé eső végén egymás mellett két oszlopon is ég a villany. A Perczel Mór és a Jókai utcák torkolatánál ugyanakkor koromsötét van, és a járókelőknek találomra kell botorkálniak, ha sár van, bokán felül érő sárban. A Szekszárdi Városi Tanács kertészete a téli hónapokban is nagy- mennyiségű virágot ad a közönségnek. A kertészetnek tízezer cserép virága van, amelyből a karácsonyi és az újévi ünnepekre mintegy 700 cseréppel adtak el. Képünkön Bereck Júlia virágápolás közben. A kiváló szakmunkás a nyáron Budapesten megrendezett dísznövény és parképítők országos versenyén első lett. Jó munkája elismeréséül ezért kéthetes üdülésben részesült. Bereck Júlia a Bajáról Szekszárdra kihelyezett kertészeti technikum hallgatója. llltlIlllimilllllllllllllllllllltHIIHItlKIMHIIllllHUtlIHIIIttlItHHHIIIlillllllllttt — Helyiséget kaptak a szekszárdi nyugdíjasok. Már régóta kérték, hogy kapjanak olyan helyiséget, ahol összejöhetnek időnként beszélgetni, szórakozni. A közelmúltban a Szakszervezetek .Megyei Tanácsának székházában kaptak helyet. — A szekszárd-szőlőhegyi önkéntes tűzoltók a múlt évben 11 000 forint támogatást kaptak a városfejlesztési alapból ruházat és felszerelés pótlására. — Még a tél folyamán megkezdik a szekszárdi termelőszövetkezetek a rétek és szántóterületek vízlevezető árkainak kitisztítását. Ehhez a munkához az állam jelentős anyagi támogatást ad, minden köbméter föld után tíz forint térítést fizet. — Az újmódszeríí boltok és vendéglátóhelyek dolgozóinak első megyei tanácskozását rendezi Eseménynaptár = a a I; miia Burma. Buddhista templom. Amarapurban (Épült a XVIII. és XIX. százodban). Január 4-e BURMA nemzeti ünnepe arra emlékezésül, hogy a II. világháború előtti volt angol gyarmat, majd japán megszállás aJgít lévé területből 15 évvel . ezelőtt, 1948-ban ezen a napon lett a i BURMÁI UNIÓ néven független állom. * t00 évvel ezelőtt, 1863. január 4-én született APATHY ISTVÁN biológus, az idegszövettan külföldön is elismert kiváló kutatója. Mikroszkópiái vizsgálatai során ő fedezte fel az idegrendszer vezető elemeit, oz un. neofibrillákat. Mintegy 100 szakdolgozata jelent meg német, angol és francia nyelven. * Brdekes találmányok és felfedezések 185 évvel ezelőtt, 1778 január elején fedezte fel a polinéziai útja során JAMES COOK (ejtsd: Kuk) angol tengerész a HAWAI SZIGETEK központi csoportját és azokat az angol admir.alitás akkori vezetőjéről SANDWICK-SZIGETEK-nek nevezte el. * AZ ÉGETETT TÉGLÁT építőanyagul már 8000 évvel ezelőtt ie. VI. évezredben az ; egyiptomiak használták. Nyersanyagul i könnyen olvadó anyagot használtak fel j hozzá. meg a Tolna megyei Tanács vb kereskedelmi osztálya és a KPVDSZ megyei bizottsága január 7-én, hétfőn délelőtt a megyeháza nagytermében. A tanácskozás beszámolóját Korsós István, a kereskedelmi osztály vezetője tartja. — A szülői munkaközösségek farsangi bálját rendezi meg január 12-én, szombaton este a bonyhádi járási művelődési ház. — Üj moziépület tervezésére 200 000 forintot kíván fordítani az idei városfejlesztési alapból a városi tanács. — A népi és a társasági táncok időszerű problémái kerülnek napirendre a dombóvári és a ta mási járás táncoktatóinak kétnapos továbbképzésén. A továbbképzést a Tolna megyei Népművelési Tanácsadó rendezi január 5-én és 6-án Dombóvárott, a járási művelődési házban. — Rádió-, és televízió-, valamint elektromos háztartási gépjavító-hálózat bővítésére erre, az évre 1465 000 forintot irányoz elő Tolna megyében a Kohó- és Gépipari Minisztérium. — Olvasóinktól ezúton kérünk elnézést, hogy egyes helyeken késve kapták meg lapunkat, de az úttestek rendkívül síkos állapota annyira megnehezítette a közlekedést, hogy a posta csak késéssel tudta továbbítani a lapot. — A Televízió műsora: 10.00: TV-híradó. (Ism.) 10.15: Telesport (Ism.) 10.30: Archimedes, a csavargó. Magyarul beszélő francia film. (Ism.) Kb. 12.00: Hírek. Felszakadozó felhőzet Várható időjárás péntek estig: időnként felszakadozó felhőzet, több helyen további esők. Élénkülő, helyenként erős déli szel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3—6 fok között.