Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-13 / 265. szám

á toi,na WRcvm népújság Csokoládé hegyek, szaloncukor tengerek Megkezdődött a télapói és a karácsony! édességek árusítása December elejére várják az első déligyümölcs- szállitmányokat 1962. november 12. HAMIS szépségek Még több mint három hét vá­laszt el bennünket a Télapó nap­jától, az egyik nagy édesség­vásárlási csúcsidénytől, a boltok azonban már most felkészülten Várják a vásárlókat. A Belkereskedelmi Miniszté­riumban kapott tájékoztatás sze­rint édességekből a csúcsforga­lom idején is kielégítő ellátásra számíthatunk. A múlt év decem­beri árleszállítás hatására meg­nőtt a kereslet, ezért minden cikkből többet rendelt a keres­kedelem. Az úgynevezett csoko­ládéfigurákból — télapókból, karácsonyfa-függelékekből — a tavalyi 14 vagonnak majdnem kétszeresét kapja az idén a ke­reskedelem. Szaloncukorkából a tavalyival körülbelül azonos mennyiség — 340 vagonnyi — ke­rül forgalomba. Ha váratlanul nagyobb lenne a kereslet, ez sem okozna fennakadást az ellátás­ban, mert az édesipar mintegy tíz vagonra való szaloncukorhoz tartalékolt nyersanyagot. Az igé­nyeknek megfelelően, a tavalyi­nál jóval több lesz a finomabb minőségű, krém- és a csokolá- j déba mártott szaloncukor. Egyéb ' édességekben is zökkenőmentes lesz az ellátás. Egyedül táblás csokoládéból 80—85 vagon a ke­reskedelem negyedik negyedévi készlete. Az árleszállítást meg­előző év, 1960. utolsó negyedé­ben 15 vagon táblás csokoládé állt a vásárlók rendelkezésére. A fel­készülés jó, a készlet kielégítő, a kereskedelem csupán azt kéri a fogyasztóktól, hogy ne halasz- szák a vásárlást az utolsó napok­ra. Elmondták a minisztériumban azt is, hogy körülbelül december elejére várják az első déligyü- mölcs-szállítmányokat. Narancs­ból és citromból folyamatos, jó ellátást biztosítanak. Tavaly 850, az idén pedig 1200 vagon naran­csot vásároltunk. Rendelt a ke­reskedelem banánt, datolyát, kó­kuszt és fügét is. Á vidéki hangversenyélet novemberi műsorát Váczi Gyula paksi zongoraestje nyitotta meg november 4-én, vasárnap délután a járási kultúrházban. A rendkí­vül lelkes, jobbára fiatalokból álló közönség előtt igyekezett íze­lítőt adni a fiatal művész a klasz- szikus, romantikus és a mai ma­gyar szerzők műveiből. A hallga­tóság különösen Mozart: Török induló, Farkas: Régi magyar tán­cok, Chopin Á-dur polonaise, Verdi — Liszt: Rigoletto — para- fázis és Liszt: XV. rapszódia (Rá­kóczi induló) című szerzeményeit fogadta nagy ovációval,'' úgy­hogy ráadásként Bartók: Román népi táncok című szerzeményét is el kellett játszania. Külön öröm volt számunkra látni a fiatalok lelkesedését, fe­szült figyelmét és úgy érezzük, hogy Váczi Gyula zongoraművész hangversenye sikeres idénykezde­tet jelentett. Éppen ezért köszö­net a művésznek és a hangverseny megrendezésére vállakozó kultúr- háznak. Reméljük, hogy a folyta­tás ugyanilyen lelkes fogadtatás­ra talál és a Váczi Gyula zongo­ra * m j"jnw mm raestjén résztvevők a decemberi hangversenyre újabb érdeklődő­ket hoznak majd magukkal. • Nagy lelkesedéssel készültek Tamásiban és Dombóvárótt is az ottani hangversenyévad. megnyi­tására. Mind a két helyen Kocsis Albert hegedűművész és Szendrey Karper László gitárművész szere­pel. Tamásiban a gimnázium dísztermében, Dombóvárott a 12 évfolyamos iskola impozáns nagy­termében kerül sorra a hangver­seny. A hangverseny műsora a következő lesz: Metheson: Air (Kocsis—Szendrey). 2. Bach: négy tánctétel (Kocsis). 3. Bach: Ga- vott. Haydn: Menüett, F. Sohr: Variációk egy Mozart témára. (Szendrey). 4. Giuliani: Grand Sereneda (Kocsis—Szendrey). 5. Bartók: Magyar népdalok. 6. Pa­ganini: A-dur és D-dur szonáta. 7. Kreizler: Szerelmi bánat és Szerelmi öröm. (Kocsis—Szendrey) A tamási hangversenyidény megnyitására tegnap este, a dom­bóvári hangversenyre ma este hét órai kezdettel kerül majd sor. i .................................................. H ÜSZ ÉVE ISMEREM Török Jánost. Amolyan faluját szerető ember volt világéletében, aki nem tudott egy időre sem elsza- kadni az .epreskerttől, a falu alatt hullámzó folyótól, a maga házától. De örökre összelánco­lódott a régi falusi élet roman­tikájával is. Nem kutatta soha­sem, hogy mi abban az igaz, p mi a hazugság, a lakkozás, a szándékolt, vagy szándékolat.lan szépítés. Nem voltunk barátok soha sem, de ellenségként sem áll­tunk egymással szemben egyet­len alkalommal sem. Ha megforrt az új bor meghívott kóstolóra, s ott a pincében a hordóászokon ülve elmeditálgattunk az életről, a politikáról. S most, alig egy hó­napja haragosai lettünk egymás­nak. Pontosabban: Töröl; János haragszik rám, mert egy cikkem­ben megtámadtam azokat a »szépségeket«, amelyeket ő szinte hagyományosan tisztel. Levélben közölte velem rosszallását, s egy helyütt ezt írja: — Egyetértenék én az ítélőszék előtt című cikk mondandójával, ha nem lenne benne egy olyan motívum, ami szabadosságra, mo­rális elrugaszkodásra serkenti az embereket. Hogy a részleteket is tisztáz­zuk. találkozót beszéltünk meg. S ezen mindjárt így kezdte. — Az a javallat, hogy min­denki úgy éljen, olyan körülmé­nyek között, hogy a saját és a társadalom hasznára kiteljesít­hesse egyéniségét, anarchiához vezet. Felborítja a hagyományo­san kialakult szabályos és szép életritmust, amelyikben férfi, asszony egyaránt megtalálta a helyét. Vagyis maradjon minden a ré­giben. Valami egész kis igazság van Török János szavai között. Csak ennek az igazságnak az a bök­kenője. hogy e1 vonatkoztat egy történelmi ténytől, attól, hogy a mai magyar falu már korántsem a húsz évvel ezelőtti. Megdőltek öröknek tartott kategóriák, s most, ha még recsegnek is az eresztékek, valami egészen új, egészen sajátos van kialakulóban. S ha változik a falu, miért kel­lene változatlannak maradni a szokásoknak? — Az erkölcsről van elsősor­ban szó — érvelt vendégem. — Arról, hogy a csr'ódi élet alap­jait támadja meg az, aki azt mondja: szűnjenek meg a régi kötöttségek. (Folytatás a 3. oldalról.) jai voltak minden becsületes ma­gyar embernek. A varázsló sem intézkedhetett volna gyorsabban. Tegnap még semmi, ma meg patkóvá sorakoz­tak az asztalok a tiszta szobában, a hófényű damaszt abroszokon a borosüvegek arany körtéi so­rakoztak, süteménykazlak maga­sodtak az oszlopos tálakon, fod­ros köíényű lányok hordták be menriyegzői ünnepiességgel a csi­galevest. Kiborotválkozott, pöd- rött bajuszú parasztok ülték végig az asztalok hosszát, talpig feketé­ben. Középpütt a házigazda feszí­tett vállas alakjával, bozontos fejével. Jobbján a felesége ku­porgott sötétkék tafota ruhában. A ropogós kelmén úgy derengtek a szövött minták, mint a halotti koszorúk selymén az elmosódott felirat ezüstje. Maga is halottra hasonlított, arca fakósárga volt, akárcsak az árpaszalma színe, dermedt vonásai a koporsóban sem lehettek volna közönyöseb­bek. Mellette annál vidorabban né­zelődött Karcagi úr, a jegyző. Bordó csokornyakkendője, közé­pütt elválasztott haja bohémes külsővel ruházta fel, úgy festett, mintha réges-régi vándorkomédi­ások felejtették volna itt. Szom­szédságában a plébános ünnepé- lyeskedett, hatalmas orrán piro­sán fénylettek a borvirágok. Kustán Dániel balján a kenye­respajtás, a jóban-rosszban osz­tozó barát, Kulcsár Bertalan fog­lalt helyet. Ünneplő ruháját ki­hízta, gyolcsinge gömbbé formá­lódva feszült a pocakjára. Kékes­piros arca elégedettségről tanús­kodott. Sanda tekintetével végig- végigpásztázta a vendégsereget és barátját dicsérő gondolatokkal il­lette, hogy az öreg Kustán nem hívott meg akárkit, egytől-egyig az elsorvasztott kisgazda párt hívei vannak jelen. A sarokban, Szűz Mária koro­nás, kék palástos képe alatt ci­gányok szelidítgették hangszerei­ket.. Kustán intett nekik megvető tekintetével, hogy kezdjék. Erre megigazították vásott nyakkendő­jük zsíros csomóját, egymásra néztek átszellemülten és vigyázz­állásba merevültek, így várták, hogy a vendégsereg fölemelked­jen helyéről. Amikor teljes lett a csend és csak a csigaleves kon­tyos gőze gomolygott a mennye­zet felé, hamis melódiával, de annál nagyobb szívvel játszani kezdték a Himnuszt, idős Kustán nekifohászkodott rekedtes hang­ján: — ... a magyart, jó kedvvel, bőséggel... A siránkozó ének bátortalanul terjedt, mire a jegyző erélyeseb­ben zendített rá. Mélabús züm­mögéssel fejezték be a Himnuszt, utána még talpon maradtak né­hány pillanatig és miután leül­tek, nem tudták, hogy mihez kezdjenek magukkal. Érezték, hogy valami nincs rendjén. A híresztelésre gondoltait, miszerint idős Kustán Dániel megháboro­dott, s kissé félni kezdtek, hogy hátha mégis igaz a pusmogás. Kulcsár Bertalan észrevette a titkolt bizonytalanságot. Fölállt, pocakját az asztal széléhez nyom­ta és beszélni kezdett. — Kedves házigazdánk, ked­ves mindnyájunk! Sokat voltunk mi már együtt, hol így, hol úgy. Akár vigadoztunk, akár szomor- kodtunk, Kustán Dánielre mindig úgy néztünk föl, mint a falu leg­jelesebb gazdálkodójára. Senkit nem akarok megbántani, maga­mat se csepülöm le azzal, ha az én drága jó barátomat példakép­nek nézem. Ilyen embernek soká­ig kell élni. Melléje kell állni. Hadd érezze, hogy nincsen egye­dül. Igyunk hát az egészségére. Tisztelendő atyám, áldja meg ezt a szeplőtelen házaspárt, mi meg kívánjuk tiszta szívből, hogy az aranylakodalomról egyikünk se hiányozzon, sőt inkább az is le­gyen itt, aki most a legjobban hiányzik. — Éljen, éljen! — kurjantottak néhány an, mások óvatosan helye­seltek. — Igazi költői beszéd! — rik­kantotta a jegyző és nagy elis­meréssel bólogatott a pap felé. A plébános nem fogadta el a bizalmaskodást inkább félre- fordította húsos fejét. Méltóság­teljesen felállt, szemét lehunyta, kezét imához illesztette, de úgv, hogy ujjai .rácosan széiállottak. (Folytatjuk) S ITT AZ ELSŐ FÉLREÉRTÉS, mert a családi élet. a család, még sohasem volt olyan szent a társadalom előtt, mint nálunk. A probléma viszont az, hogy vál­tozott, módosult a létfeltétel. Ha úgy gondolja az asszony, hogy az élet, amit élt. neki nem meg­felelő, joga van belőle kilépni. Meg is teheti, mert az olyan »szépség«, ami a felszínen lát­szott, lényegében megszűnt. A férfival egyenlő lehetőségek kí­nálkoznak a nőnek is. Dolgozhat, tevékeny tagja lehet a társada­lomnak, s nem kell neki nyo­mortól, éhezéstől rettegnie. Meg­szűnt a kiszolgáltatottság. Török János előtt ez tűnt szépségnek? Hogy mennyire hamis szépség volt ez, arról úgyhiszem felesle­ges beszélni. Azt mondja vitapartnerem: — Azért borul fel annyi családi élet, mert csak arra apeliálunk, hogy ki-ki úgy éljen, ahogy neki leginkább megfelel. EZ SEM IGAZ. Véleményem szerint semmivel sem volt erköl­csösebb a régi falu, mint a mai. Csakhát abban a másikban meg­szólták azt, aki tenni mert va­lamit. S ezt »egészséges társa­dalmi ítéletnek« fogták fel. Mi volt ebben az igaz és a szép? Az igaz az volt, hogy sok-sok házas­ság a szakadék szélén táncoló, csak jogi formulákon alapuló éffetközösség volt, amit egyes ese­tekben az ítéletektől való féle­lem, máskor viszont az össze- fabrikáit vagyon tartott egyben. Semmi köze nem volt hozzá sze­relemnek, megbecsülésnek. Ami pedig a szépséget, illeti: hagyo­mányos értelemben szép volt de emberi szempontokat nézve ko­rántsem, mert hazugságra, a lé­lek kívánságainak titokban tör­ténő ' kielégítésére vezetett. Megírtam annak idején. egy fiatalasszony példáját, aki tanul­ni, művelődni akart, de ez elől pontosan a férje zárta el, aki­nek egyébként támogatni kellett volna. Arra hivatkozott: az asz- szony tudjon jó levest főzni, s ez éppen elég. Nevelje a gyerekeket — ez a dolga. Szép, ideális el­képzelés is az hogy az asszony teremtsen meleg otthont. Ámde itt is van egy bökkenő. Éspedig: növekszenek, fejlődnek a gyere­kek. A mai nyolcadikos körül­belül annyit tud, mint mi hajdan a gimnázium negyedik osztályá­ban. S az az asszony, aki nem tanult, vajon miként tudja az ideális segítséget megadni a gye. rekének? Legyünk tárgyilagosak: sehogy. Nehéz attól elvárni, hogy végezzen el egy matematikai mű­veletet, aki maga nem tanulta meg. HA VALAHOL FELBORUL a családi élet, annak korántsem az az oka, hogy szabadosságot hir­detünk. Minden eset külön kér­déseket vet fel. s azok szerint leéli elbírálni. Semmi esetre sem lehet régi értelemben vett és ha­mis szépségekkel, romantikus, il­luzórikus elképzelésekkel jobbá tenni két ember viszonyát, sem jogilag, sem pedig etikailag. Ha pedig valaki ezt akarja, akkor régi metódusokhoz, idejét múlt elképzelésekhez ragaszkodik, s észre sem veszi, egyedül marad a nézeteivel. Ezt még akkor is el kell mondani, ha Török János, vagy más, megharagszik. Szolnoki István Nyolcvankilenc autó a szerdai gépkocsi-nyereménybetétkönyv sorsoláson Az Országos Takarékpénztár november 14-én, szerdán rendezi a gépkocsi-nyereménvbetétköny- vek hatodik sorsolását. Az első öt húzáson összesen 267 autónye­remény talált gazdára. Azóta to­vább növekedett az autó-nyere- ménybetétkönyvek száma. A legutóbbi húzáson 77 gép­kocsit sorsoltak ki. a mostanin pedig már 89 jut a szerencsés nyerteseknek. Ezúttal is Moszk­vics. Skoda, Trabant. Wartburg, Zastawa, Renault és Hillam tí­pusú autókat sorsolnak ki, s új­donságként először: Simca Aria- net is. KARCOLAT ,x mm A fiatal költő több írótársával együtt ér­kezett meg a vidéki városkába. Kissé el­fogadottnak érezte magát, nemcsak azért, mert ö volt a társa­ságban, mint költő, és mint ember is a leg­fiatalabb, de mert so­hasem járt még az országnak abban a részében. Egy ilyen utazás mindig érdekes és ta- nulságos. Lehet, hogy valóban ismerik ar­rafelé a nevét, de le­het, hogy csak udva­riasságból fognak úgy tenni, mintha is­mernék. O miniben esetre elhatározta, hogy óvatos lesz, és főleg szerény. Majd kipuhatolja előbb, hogy mit tudnak ró­la, és aszerint Jog vi­selkedni. A megérkezés jól sikerült. A helybeli írócsoport vezetősége az állomáson várta őket. Része volt neki is egy csomó kézszo­rításban, egy finom vacsorában és kél forró duplában. Más­napra volt tervbe vé­ve az ünnepélyes iro­dalmi program, de előbb még át kellett esni a kötelező író— olvasó találkozón is. A fiatal költőt egy iskolába kísérték el. Zegzugos utálton csúszkáltak, amíg egy általános iskola tor­natermében a pó­diumig eljutott. Az ifjúság látható kíván- csisággal fogadta. A költő, bár írásai in­kább a felnőttekhez szóltak, mégis erősen ambicionálta, hogy ezúttal az ifjúsággal is megértesse magát. Olyan verseket olva­sott fel, amelyekről tudta, hogy tetszeni fognak. — Nem csalódta­tok bennem? — kér­dezte némi műsze­rénységgel, mikor el­halkult a tapsvihar. — Hát... eddig még nem láttunk köl­tőt közelről... — val­lotta be az egyik kis­fiú és ezzel elárulta, hogy nincs is módjuk összehasonlítást ten­ni. Ez megnyugtatta fiatal barátunkat, aki lassanként belejött a szerepbe. Leereszke­dő nyájassággal fo­gadta a hozzászóláso­kat és atyai hangon válaszolt mindenre. Végül meghajolt az autogrammkérők ost­roma előtt és vagy száz példányban írta le különböző cetlikre a nevét. Csak mikor már belefáradt a so,lt firkálásba, mert meg­kockáztatni egy újabb kérdést: — Azért, mondjá­tok meg őszintén, ha Grosics ■ Gyula jött volna ide helyettem, talán jobban örülte­tek volna, nem? Az ifjúság udvaria­san hallgatott. Ezért a költő vér­szemet kapva folytat­ta. — No, és ha Gaga­rin? Az ifjúság arca fel­ragyogott. Mintha m inden szempár egy­szerre azt sugározta volna, hogy — igen... az más... A költő értett a szemek válaszából és sietve búcsúzott. Eb­ben a pillanatban érezte meg teljes mértékben írói hír­nevének ’rásodren­düSégét. SZABÓ IBOLYA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents