Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-10 / 263. szám
1962. november 10. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Zárszámadásit1 ggrgg yjUg jöjj T&.5B (jSrvn 8&S2 ||| HŰM IfiLfofl M.Í8 IBS |j |Í r>#^>íNr^r^^srs#\»\» Hol kezdődik és hol végződik? A téli hónapokban is zavartalanul tudják fizetni a garantált munkaegységet a tamási Széchenyi Tsz-ben 1 Azokat a változásokat "“>(£ gyiszlói Dunagyöngye Tsz-ben egy év alatt bárki megfigyelhet, sokféleképpen lehet magyarázni, de le kell szűrni belőlük néhány olyan általános tanulságot is, amely több közös gazdaságra érvényes. Ez a termelőszövetkezet a járásnak is. a megyének is, egy hírhedt, rossz termelő- szövetkezete, a népgazdaságnak pedig kolonca volt. Pedig a bogyiszlói parasztember szorgalmas, a szövetkezeti gazdák a közösben is jól dolgoztak, az idén se dolgoznak többet és érdekes, máris ég és föld a különbség. Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy munkaegységenként igencsak meglesz pénzben és természetben a 30 forint. Egy esztendő kevés idő ahhoz, hogy egy gyenge tsz megszilárduljon, ám Bogyiszlón a gazdaság a régi bajokból kezd ki- lábolni, s kezd megszilárdulni. De mi lehet a magyarázata annak, hogy amit 1962-ben hónapok alatt elértek, arra a múltban évekig nem voltak képesek, sőt a tavalyi zárszámadás már azt mutatta, hogy állandóan szegényednek. ‘Az okok közül első helyen azt a liberális politikát kell említeni, amely elnézte, hogy a Dunagyöngye Termelőszövetkezetet hosszú ideig olyan elnök vezesse, aki közéleti tisztség viselésére alkalmatlan. Alkalmatlan, mert számtalanszor kifejezésre juttatta, hogy kispolgár, aki funkcióját önző, anyagias egoizmusra használja. Magyarán, nem azért lett tsz-elnök. mert szívvel, szenvedéllyel akarta szolgálni faluját, azért ügyeskedte oda magát, hogy elnöki beosztásával könnyebben kielégíthesse anyagiasságát. IA termelőszövetkezet denütt kijár.egy fogat, hogy azzal járjon a közösség ügyesbajos dolgait intézni. Nézzük, mivé vált ez az egyébként hasznos rendeltetésű igaerő egy ilyen elnök keGAZDÁSÁGI zében. Lett belőle háztáji fogat. A tsz-tagok így nevezték el kesernyés akasztófahumorral és igen találóan, mert a fogatot és a fogatost az elnök túlnyomórészt otthon, a maga kis gazdaságában foglalkoztatta. Bogyiszlói szereplését vezetőhöz méltatlan ügyeskedések kísérték évek óta. Évekkel ezelőtt a régi kis termelőszövetkezetből faanyagot vásárolt 2000 forintért. Később ugyanezt a faanyagot, most már úgy. mint saját tulajdonát Varga Mihálynak adta el 4200 forintért. Törvénytelenséget nem követett el. A paragrafus betűit nem sértette meg, de a szocialista felfogást annál inkább. Másik eset. Vásárolt egy alkalommal egy szép és értékes előhasi üszőt, a jószágot rövid idő múlva haszonnal a termelő- szövetkezetnek adta el. Az ő ideje alatt tehát olyan ember viselte az elnöki funkciót aki azt tartotta, először is én jövök, másodszor is én jövök, harmadszor is én. jövök, és majd csak utánam következhet a többi. Ilyen felfogással a közösség létkérdéseivel foglalkozni valóban nem lehet. A hozzá hasonló fajta embereket vezető tisztségnek még a közelébe se szabad engedni, mert kárt okoznak. Ö mégis hosszú ideig lehetett tisztségviselő, miután jól álcázta magát. Dolgos munkasembernek tartották, erényei között emlegették. hogy elnök létére a dolog nehezebbik végét sem fél megfogni. A látszat azonban néha csal. Hogyan volt a Dunagyöngye Tsz régi elnöke dolgos ember7 Jóváírták neki az elnöki beosztá sért járó munkaegységet, ő viszont a nap bizonyos szakában jószággondozói teendőket végzett. A jószággondozásért járó munkaegységet. felesége nevén számolták el. S ha már itt tartunk, mondjuk ki: az nem hiba, ha valaki törekszik, iparkodik, gyűjt, spórol, használja az eszét, azért megróni nem szabad senkit. De nem mindegy, ki hogyan akar JEGYZETEK Nincs nehézgép-kezelő Panaszkodnak az építőipari vállalatoknál: nincs elegendő gépkezelő. Jó, hogy most már probléma ez. Évekkel ezelőtt még azon keseregtek építőipari körökben, hogy kevés a gép, nem tudják a tervezett költségeken belül tartani egy-egy létesítmény építését. S most, amikor megjöttek a gépek nincs elegendő kezelő hozzá. Persze nem mindenütt van így. A dombóvári cement-üzemben gondoskodtak arról, hogy még a gépek érkezése előtt, a legrátermettebb dolgozókat elküld jék tanfolyamra. Ügy tapasztalták a dombóvári üzemben, megéri a költséget a gépkezelők taníttatása. Szekszárdon, az építkezéseken sok alkalommal nem tudják a darukat, különösen az autódarukat két műszakban üzemeltetni, mert nincs szakember hozzá. Még talán nem annyira késő, hogy a komlói és a tanácsi építővállalat hozzákezdjen a szakember-képzéshez. A téli hónapok kiválóan alkalmasak lesznek arra, hogy kiképezzenek munkásokat nehézgépek kezelésére. Ülőpárno Kevés olyan üzem van ebben az országban, mint a Simontor- nyai Vegyesipari. Itt szinte a semmiből készítenek ezer forintos értékű árukat. Hulladékot dolgoznak fel, s a hulladék hulladékát is hasznosítják. A szőrmegyárakból érkező hulladékból bundákat, mellényeket, fülessapkákat stb. készítenek. Ami hulladék keletkezik, azt ülőpárnák készítésére használják fel. Negyedévenként több ezer darab ülőpárnát adnak át a kereskedelemnek. Sok vállalat mehetne tapasztalatcserére Simontornyára, persze az ottani munkamódszer nem alkalmas más gyárban való alkalmazásra, de tanulhatnának a si- montornyaiaktól: szakmaszeretetét. Átcsoportosítás Hiány van Szekszárdon építőipari munkásokban. S az idei, és még a jövő évi tervhez szükséges létszámot is csak úgy tudják biztosítani, hogy más megyékből toboroznak munkaerőt. Van azonban a munkaerő biztosításának egy másik módja is. A komlói vállalat például azokról a munkahelyekről irányítja Szekszárdra a munkásokat, ahol nincs rájuk szükség. Ez nagyon helyes cselekedet. Nyilván elősegítené a szekszárdi építésvezetőséget ez, de csak akkor, ha válogatás nélkül küldenek a szekszárdi építkezésekre a szakmunkásokat. Mert most az a szokás, hogy csak az olyan munkásokat csoportosítják városunkba, akiktől má§ munkahelyek vezetői is szabadulni igyekeznek. Nem használ ez az átcsoportosítás senkinek. — Pj — anyagilag érvényesülni. A vezető beosztásban lévőknél pláne nem mindegy. Még akkor se. ha párton kívüli az illető. A kommunista erkölcs normái a párton kívüli tisztségviselőkre is vonatkoznak. Bogyiszlón még ma is emlegetik az emberek, hogy ennek az elnöknek azért nem fájt a feje, hogy tavaly egy tábla kukorica kapalatlan maradt, bezzeg amikor otthon a patkányok száz csirkéjét elpusztították, úgy megrendült, hogy valósággal belebetegedett.. Az olvasóban mindezek után felmerülhet a kérdés, miképp lehetett egy ilyen ember tsz-vezető. Erre válaszolni ma már elég körülményes és talán felesleges is, mert zárszámadáskor leváltották. S azóta a Dunagyöngye Tsz-ben sok minden gyökeresen megváltozott. De nemcsak ott. A szekszárdi járás szövetkezeteiben ebben az esztendőben mindenütt lemérhető az örvendetes és egyenletes fejlődés. Hogyan történhetett? ügy, hogy a szekszárdi járás területén több, a bogyiszlóihoz hasonló határozott intézkedés született. Megszűnt az a gyakorlat, amely esetenként rosszul értelmezte és olyanokkal szemben is alkalmazta a türelmi időt, akiknél a jellem körül voltak bajok, a tisztesség körül. azonban a kér. iés, hogy ezek olt-e felmelegíteni egy ilyen régi és lezárt ügyet? Igen, érdemes volt, most már nem Bogyiszló miatt, hanem a tanulság miatt. Mert ami ma már Bogyiszlón múlt, az esetleg egyik-másik tsz-ben még jelen. S ha azt kutatjuk, miért gyenge egy tsz, akkor sok egyéb körülményt figyelembe véve nagyon célszerű megvizsgálni kik a gazdaságban a tisztségviselők, menynyire rendelkeznek vezetésre alkalmas tulajdonságokkal, milyenek úgy is. mint ember? Bogyiszlón a Dunagyöngye Tsz néhány éves kínlódása figyelmeztessen rá, hogy ez is lényeges. Sz. P. Ez a harmadik közös esztendő a tamási Széchenyi Tsz-ben, s három év egy közös gazdaság életében rendszerint a megerősödést jelenti. A nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés azt is jelenti, hogy megváltozik a gazdák szemlélete, hisz az 5—10 holdas parcellák helyett száz és ezer holdakban kell gondolkozniok. Az eredmény azt mutatja, hogy a Széchenyi Tsz 128 tagja hamar beletalált az új gazdálkodási formába, jó gazdájává vált 1500 holdjának, s már az idén be tudták vezetni a garantált munkaegységet, ami eleve jól fejlett, erős gazdaságot feltételez. Tegyük hozzá, a Széchenyi Tsz tagjainak kezdettől fogva segítettek Tamási két másik szövetkezetének tapasztalt szövetkezeti gazdái, s az együttműködés mind határozottabb formát ölt. A kezdeti gépi segítség után az idén már közösen szervezték meg a cukorrépa betakarítását és elszállítását, legutóbb pedig a három szövetkezet 300 holdnyi közös szőlő telepítését hagyta jóvá, s tsz-közi társulással oldják meg a jövő évtől a községi erdők és legelők kezelését is. Az együttműködés természetesen abban is megnyilvánult, hogy amikor az év elején a nagymul- tú Vörös Szikra és az Uj Élet Tsz kölcsönösen elhatározta, hogy bevezeti a garantált munkaegységet, meghívták a megbeszélésekre a Széchenyi “ Tsz vezetőit is, akik elég erősnek érezték gazdaságukat ahhoz, hogy csatlakozzanak az évtizedes, múltú két szövetkezethez. Közösen dolgozták ki a normákat, a kifizetések módját, s jó gazdálkodásuk a megye valamennyi szövetkezete számára példa lehet. — A garantált munkaegységhez, amit havonta, pénzben fizet ki a szövetkezet, — mondja Füves József, a Széchenyi Tsz elnöke — az első feltétel, hogy a szövetkezet elég erős legyen gazdaságilag. Mi úgy gazdálkodtunk, hogy — földterületünkhöz viszonyítva — a megye első árutermelői között vagyunk. így aztán egész évben zavartalanul tudtuk fizetni a garantált munkaegységet. Mégpedig nem is keveset, — teszi hozzá Füves elvtárs. — Hn az átlagos jövedelmeket nézzük, havonta 1200—2000 forint között voltak, de akadt olyan gazdánk is, aki a hagy nyári munkák idején megkereste a négyezer forintot is egy hónap alatt! Decemberig mindenkit tudnak foglalkoztatni a Széchenyi Tsz-ben, de mi lesz a téli hónapokban, akkor is tudja-e garantálni a szövetkezet a rendszeres jövedelmet? — A téli hónapokra külön munkaerőmérleget készítettünk — mondja Füves József. — Azzal kezdtük, hogy felmértük, kire számíthatunk a téli hónapokban, hisz nem egy olyan öreg gazdánk is van, aki nem vállal állandó munkát, inkább a ház körül tesz-vesz. Viszont 70 szövetkezeti tag rendszeres foglalkoztatását biztosítanunk kell. Három—négy ember kosarakat fon, mert van egy félholdas füzesünk, de ez a kisebbik rész. Nagyobb munkaerőt köt le az állatállomány. 16—18 ember foglalkoztatását pedig a téli trágyázással oldjuk meg. Az elmúlt három év alatt 400 hold földet trágyáztunk meg, s jelenleg több mint 300 vagon istállótrágyánk áll szarvasba rakva. Ez — a terv szerint — 215 hold föld trágyázására alkalmas, s ki is tölti decembertől márciusig azoknak az idejét, akiknek másutt- nem jut, munka. A szövetkezet már olyan tervet is készített, hogy a téli hónapokban mennyit kell havonta kifizetnie, s lesz-e miből kifizetni a munkaegységet. A számítások azt mutatják, hogy a téli foglalkoztatás átlag 1400—1500 forintos jövedelmet biztosít 'a szövetkezeti gazdáknak. A Széchenyi Tsz pedig jelenleg úgy állj hogy nincs tartozása, viszont"’a "várható bevétele az év végéig el fogja érni a kétmillió forintot. Ez az összeg pedig bőven fedezi a garantált munkaegységet. — Azt hiszem, az egész tagság nevében nyugodtan mondhatom — folytatja Füves elnök —, hogy senkinek nincs panasza az idei évre, s nemcsak a tél elébe nézhetünk nyugodtan, hanem a jövő esztendő elé is. (i) GERENCSÉR MIKLÓS: Padgalambok XII. Tiszta ember volt, s ha szerette is bírókra hívni ellenfeleit, az ifjúság javíthatatlan jóhiszeműségével úgy tekintett a jövőbe, hogy ott minden szép lesz, megbecsülik a nyugalmat az emberek, nem ismernek majd egyéb gondot, mint hogy segítsék egymást. A rosszat visszatessékelte a múltba, s büszke volt magára, hogy a jóért ő is tehet valamit, följogosították erre, amikor fölvették a pártba. Komoly veszélyekre egyáltalán nem gondolt, de főképp arra nem, hogy egy szép napon emberi sorsokat nyomnak a markába. Tessék, cselekedj, nálad a hatalom. Dolgozni szeretett, parancsolni nem. Pedig máris felismerte, hogy a mai naptól zordonabb lesz a pártmunkája. Csuka Péter el- megy — és neki kell hámba fogni a kulákokat. Ezért plUantgatott olyan segélykérőn Kincses Józsefre. Csakhogy az öregnek is elkelt volna az erősítés. Idős Kustán Dániel nevétől összerezzent. A lányáról volt szó. Tapasztalt veterán lévén, könnyen kitalálhatta, hogy a kiválasztott nagygazdák fölött beborult az ég. Nem sajnálta őket. A saját meggyőződéséből indult ki, bizonyosra vette hát, hogy nagy bajuk nem eshet, legfeljebb a szarvukat törik le, annak meg éppen ideje már. Csak az fájdította meg a fejét, hogy mindebből mennyi üt vissza a lányára. Magamagára nem is gondolt. Múltja, helyzete, hite vitán felül állt. — Mi a szándék ezekkel az emberekkel? — kérdezte óvatosan. Jogot érzett rá, hogy többet tudjon. Csuka Péter kelletlenül mondta: — A választ hamarosan megkapják. A szürke, parkettmintás felöltőért nyúlt. Gyorsan belebújt, derekán szorosra húzta az övét. Barátságosan kezetfogott mindenkivel és elsietett A többiek kikísérték az udvarra, ahol a biciklije várakozott, nekitámasztva a kerítés dróthálójának. Mielőtt felült a kerékpárra, mégegvszer parolázott. Aztán el- karikázott magabiztosan, hátrahagyva a bizonytalanságot. • Amióta egybekeltek a fiatalok, Kincses József kint lakott a fazekas műhelyben. Úgyis itt szeretett a legjobban. A búboskemen- cét már begyújtotta, jókedvre derítő melegség járta át a vályogfalakat, a dikót, amelyet cifra háziszőttes takart, s a padlóból, lócákból is elsompolygott az alattomos hideg. A szürke agyagliszt finom ham vass ággal vonta be az egész szobát, még a famennyezetet is, amely alatt papírkönnyű- ségű, évtizedek szárította deszkapolcok hidaltak. Most egyetlen darab edény sem száradt a polcokon, a korong is elhagyatottan unatkozott az ablaknyílás előtt. Annál nagyobb rangot kapott télire a kecskelábú asztal. Itt vacsoráztak, itt beszélgettek s gyakran megesett, hogy vendégek ülték körbe. Középütt bóbiskolt a petróleumlámpa, az emberek pedig sült tököt majszoltak, diót ropogtattak, közben tanakodtak a politikáról, leleményesen faggatva az öreg Kincsest. Klári bablevest meg túróscsuszát főzött vacsorára. Szótlanul eszegettek. Kincses olyanformán böködte villára a csuszát, mint aki hajat látott az ételben, de titkolni igyekszik a kelletlenségét. Ritkán falt, sokáig rágta az ételt és úgy nyelt, mintha fájt volna a torka. Dani se mutatott sokkal nagyobb étvágyat. Lopva apósát fürkészte, s ehhez nem is kellett fölnéznie a tányérjáról: elég volt, ha csak az öreg villával babráló kezét figyelte. Ebből is lát(Folytatás a 4. oldalon) l Úgy is feltehető után érdemes v