Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-04 / 259. szám
4 ÍOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. november 4. /Mester, tanuló, kubikos Kik rúgják fel a szövetkezeti demokráciát Siöagárdon? Kovács Mihály felállt a sióagárdi Siógyöngye Tsz legutóbbi közgyűlésén és odakiabálta az elnökségnek: „Ti itt játszadoztok a szövetkezeti demokráciával! Ki fog nektek így dolgozni? Menjünk haza emberek, ne tárgyaljunk ezekkel...” Es a sióagárdi Siógyön- gye Tsz gazdái hazamentek, anélkül, hogy határoztak volna... Pedig nagyon fontos kérdésben kellett volna komolyan, meggondoltan döntenie a szövetkezeti gazdák közgyűlésének. Kezük nyomán egyre jobban kibontakoznak a kórház körvonalai. szekszárdi tbcHárom szelet torta — és egy defekt Tolnanémediben X. Juliskának jelezték levélben rokonai, látogatóba jönnek. Volt sürgés-forgás, a nagy munkában, azonban, hogy hogy nem, nem jutott idő arra, hogy süteményt is készítsenek. Node, mi sem egyszerűbb ennél. Fe,lül a házigazdy a motorra, behajt Pincehelyre, és ott vásárol finom sütemény-féleségeket. Az elhatározást tett követte. Pincehelyen csak három szelet tortát találtak, miután tűvé tették az egész cukrászdát. Lógó orral hajtott vissza némedibe, lesz ahogy lesz, de ezúttal sütemény ■ nélkül látja vendégül rokonait. Szerencsétlenségére, Pincehely határában defektet■ kapott a motor. Nem is kell mondani, hogy mit gondolt a gazda, és milyen javaslatok jutottak eszébe, míg tolta a motort három szelet tortával némedi felé. A sok gondolat közül csak egyet merek e helyütt közölni: Építhetnének Tolnanémedin is cukrászdát, kifizetődő lenne, még a téli hónapok idején is. különösen akkor, ha valamelyik nagyobb községből szállítanák oda az árut, süteményt, fagylaltot. Ezzel a gondolattal, javaslattal én is egyet tudok érteni, méginkább a talnanémedi lakosok, — Pj — i A demokrácia nem anarchiát jelent Nézzük csak meg közelebbiről, igaza volt-e Kovács Mihálynak? Ki packázik ott Siöagárdon felelőtlenül, komolytalanul, alapszabály-ellenesen a szövetkezeti demokráciával? Vegyük sorba a történteket ... A közelmúltban „leváltották” Sioagárdon a szövetkezet vezérkarát. Minden vezetőt az elnöktől a brigádvezetőkig, de még a mag tarosokat, raktárosokat, csőszöket is „megfosztották” a tisztségtől. Ez a hír már önmagában is meghökkentő. Az ember kétségbevonja egy ilyen elhatározás komolyságát. Hogyan lehet az, hogy Siöagárdon minden tisztségviselőt le kellett „váltani”? Nincs a sióagárdi tsz vezetőségében, egyetlen olyan ember sem, aki alkalmas továbbra is tisztség- viselésre? Ez lehetetlen! Lehetséges csak az, hogy a „leváltás” nem komoly megfontolásnak, nem okos mérlegelésnek, hanem felelőtlen emberek felelőtlen bujto- gatásának az eredménye. Ennyi erről. No, de menjünk csak tovább. Eddig a LEVÁLTÁS szót idézőjelbe tettük. Idézőjelbe azért, mert nem fogadhatjuk el érvényesnek egy határozatképtelen közgyűlés döntését ilyen komoly, az egész falu, az egész szövetkezet, s emberek további sorsát érintő kérdésekben. A közgyűlés pedig határozatképtelen volt, mert nem jelent meg azon a szövetkezeti gazdáknak az alapszabályban meghatározott hányada. Éppen ezért a felsőbb szervek nagyon helyesen, úgy döntöttek, hogy a közgyűlést mégegyszer össze kell hívni és határozatképes közgyűlésen kell a vezetők ügyét napirendre tűzni. Mi történt ezen az újra összehívott közgyűlésen? Az, hogy a több száz megjelent szövetkezeti (Folytatás a 3. oldalról.) fénykép szomorkodott. A vadonatúj vászon terítővei borított asztal roskadozott a sok ételtől. Középütt, a porcelántálban teljesen kihűlt a csigaleves, tetejére fagytak a zsírtallérok. Hasztalan kellette magát a főtt tyúk, a töltött pulyka, a malacsült, hiába magasodott illatos kazlakban a szőlőslepény, az almásrétes, a hájastészta, étvágytalanul hallgatott a család, amely semmivel sem látszott elevenebbnek, mint a falakról figyelő fényképek. Klári az asztalfőn ült, vértelen arccal, semmibemeredőn. Kék szemében nagyra tágult a pupilla, ajka meg egészen kicsinek látszott, a halványságtól. Fekete kosztümében, fehérfodrú selyemblúzában oly egyenesen s mozdulatlanul ült, mintha festmény készült volna róla. Sápadt öklében zsebkendőt szorongatott, hogy legyen mivel letörölni a köny- nyét, ha sírva fakad, de szeme száraz volt és forró, mint aszályos nyárban a szalmavirág. Dani félrehúzódott az asztaltól, hanyagul támasztotta meg derekát a saroklóca szegletében. Fejét a falhoz hajtotta, csizmás lábai aléltan feküdtek egymáson. — Ne emészd magad — rándított a Vállán erőszakolt hánya- vetiséggel. — Vedd úgy, hogy itt voltak, aztán elmentek. Hiszen minden lakodalomnak ilyen a vége. Az ifjú pár magára marad... Klári tekintete egészen picit rebbent. Fakó ajkát beharapta. Nem szólt. Gyűlölte az emberekét és ezt nem volt kedve kimondani. Az öreg Kincses a konyhába menekült a szomorúság elől. Ö is felvette sötétkék pantallós ruháját, ráncos, beesett arcát szépen megborotválta és még azzal is törődött, hogy maradék haját, amely rendszerint ezerfelé ágaskodott, a füle környékén, gondosan lekefélje. Egy ideig türelemmel ült a fiatalok között, aztán a konyhába sompolygott, borral telt kancsót vett az ölébe és ivott, ivott elszántan. Hamarosan meg is vidámult, bebicegett a szobába,, jóságos jókedvvel pislákolt a fiatalokra, majd gondtalanul mesélni kezdett: — Lembergben vagyok én, ha jól látom. Ej, micsoda boldogság volt az! Elfoglaljuk a várost, átkutattunk minden házat... aztán az egyik szobában terített asztal vár bennünket!... Sehol egv lélek. Még az egerek is elbújtak. Kát kiderült, hogy valami orosz tábornok akart ebédelni, de a riadóra úgy ott hagyta a lakomát, mintha hasmenése lett volna ... Ügy ám ... Belaktunk cefetül... Kuncogott, mintha csiklandozták volna, szuszogva asztalhoz ült és marokra fogott egy csirkecombot. Mielőtt beleharapott volna, a lányára nézett. Nyomban kijózanodott. Ráncai értelmes rendbe igazodtak, bajúsza megnyúlt, komoly tekintetében helyreállt az egyensúly. Lassú mozdulattal visszatette a tálra a csirkecombot, ráhajolt az asztalra, homlokát a karjára támasztotta és domború hátán ludbőrözni kezdett a sötétkék ünneplő kabát. • Kukoricafosztás idején a világ közepévé változott a völgyi falu. A képzelet országútjain megérkeztek a csodálatosabbnál csodálatosabb emberek, királyok épp úgy, mint koldusok és soha nem látott öltözeteikben, ámulatra méltó szokásaikkal csupa mesébe ülő dolgokat vittek véghez. A pirostarsolyos pandúr nyárson- siilt ökröt evett meg egy ültő helyében. A tekhővájó cigány parazsat nyelt és a leheletével gyújtotta fel az erdőt. Még annak előtte, hogy a tengerit ismerhették volna, kínhalálra ítéltek egy boszorkányt, de a banya csikóvá változott, a szomszéd faluban elkapták, megpatkolták, amikor pedig haldoklott, visszaváltozott boszorkánnyá és a kezén-lábán rajtamaradt a patkó. így is temették el szenteletlenűl, százkét esztendeje, hogy a csontjait kivetette az eke a régi temető mellett. A házakhoz, ahol éppen ■ fosztották a kukoricát a pajtában, tódult a nép, mesére szomjasan. Klári is szívesen tanvázgatott el a fiatalok között, a fogadtatással sem volt eddig még baj. Az illendőség is úgy kívánja, hogy menjen, mivel a segítség körbejár. (Folytatjuk) gazda közül csak húszán, harmincán szavaztak, a többiek tartózkodtak a szavazástól. Az elnökség kérte a közgyűlést, hogy komolyan fontolják meg a kérdést és szavazataikkal döntsenek. Erre ugrott fel Kovács Mihály ... A vezetőség A sióagárdi tsz-vezetők sorsáról a Siógyöngye Tsz gazdáinak kell dönteni. Mi ebbe nem szólunk bele. A vezetőség követett el súlyos hibákat, ezt tudjuk, hibáikat nem is mentegetjük. Ezekkel a hibákkal a sióagárdi tsz vezetőinek szembe kell nézniük és felelősséget kell vállalniok a szövetkezeti gazdák közössége előtt. Az az eljárás azonban, amely egy klikk, egy lázító csoport buj- fcogató tevékenységének a hatására történt Siöagárdon, alapvetően helytelen, tsz-ellenes, demokrácia- ellenes. Éppen ezért az ilyen eljárás ellen fel kell emelni a szavunkat. Ilyen durván, felelőtlenül és komolytalanul nem lehet még Siöagárdon sem elintézni olyan ügyet, mint a tsz-vezetők leváltása. Az ilyen eljárás csak azoknak lehet érdeke, akiknek nem szívügye a szövetkezet további sorsa. Olyan embereknek, akik a zűrzavarban, a fegyelmezetlenségben érzik jól magukat. Az ilyen eljárás annak a klikknek az érdeke, amelynek tagjai spekulációból, borhamisításból, törvénytelen háztáji földekből akarnak élni, nem a tsz-ben végzett becsületes munkából ... „ Ez a klikk játszadozik a szövetkezeti demokráciával. Ez a klikk rúgja fel az alapszabályt, veszi semmibe a szövetkezeti élet szocialista törvényeit. El kell hallgattatni a felelőtleneket Siöagárdon most zavaros állapotok uralkodnak. Az említett klikk tagjai arról beszélnek, hogy a vezetők már nem vezetők, miért nem hagyják el a hivatalukat? Új vezetőség természetesen nincsen, azt nem is lehet választani addig, amíg az alapszabályban megállapított követelmények szerint nem döntenek a jelenlegi vezetők sorsáról. Ez az állapot persze rontja a szövetkezet helyzetét, tehát alapvetően ellentétes a többség, a becsületes tsz-tagság érdekeivel. Űton-útfélen felelőtlen követelések hangzanak el. Mindennap bedobnak valamit a köztudatba, így aztán nem mehet rendesen a munka sem. Látszólag badarság amiket mondanak, de ha alaposan meggondoljuk, akkor látjuk, hogy a közösség érdekei eüen irányuló jelmondatok ezek: „Osz- szunk szét amit lehet, úgy sem kapunk a zárszámadáson semmit”. „Minek nekünk agronómus, tudunk mi anélkül is gazdálkodni”. (4000 holdas tsz-ről van szó). „Minek ide igazgatóság?” „A függetlenített vezetők se keressenek többet mint a tagság”. „Miért lovagol a főállattenyésztő? Fizessen 17,20 forintos órabért a lóért* ha nem akar gyalog járni.” stb... Kik azok, akik mindennek hangadói most Siöagárdon? Olyan emberek, akik a legkevesebb munkaegységet teljesítik a tsz- ben. Akiknek a törvényben megállapított normákat meghaladja a háztáji gazdasága. Az ilyen emberek nyüván nem a közösség érdekeit képviselik, az üyen embereknek nem lehet érdeke a rend, a fegyelem, mert az ilyen emberek a zavarosban szeretnek halászni ... A sióagárdi tsz-gazdák becsületes többségén a sor, hogy elhallgattassák a felelőtlen hőbör- gőket. Bátran, gerincesen, nyíltan kell fellépni a bujtogatók ellen, mert amíg ezeké a szó, addig nem lehet okosan, bölcsen rendezni a szövetkezet ügyeit. A józanságnak az észnek kell diadalmaskodni Sioagárdon is, a mesterségesen szított indulatok felett. Meg kell beszélni a sérelmeket, a hibákat és úgy kell dönteni, ahogy azt a szövetkezeti közösség érdekei megkívánják. Űj vezetőket kell választani, olyan vezetőket, alak alkalmasak egy mezőgazdasági nagyüzem helyes irányítására és akik élvezik a többség bizalmát. Addig pedig, amíg törvényesen nem váltják le a jelenlegi vezetőket, el kell fogadni tőlük minden utasítást. Ezt követeli meg Sió- agárdon is a szövetkezeti demokrácia. Gyenis János Szóoá tesszük Néhány évvel ezelőtt még elég gyakori volt a bürokratikus ügyintézés. Szerencsére lényegesen csökkent, de még napjainkban is találkozunk itt-ott a „hétfejű sárkánnyal”, az életünket megkeserítő bürokráciával. Ezt példázza az alábbi eset is. Furcsa hangú tértivevényes határozatot kapott az elmúlt napokban özv. Fónagy György- né, a Szekszárd, Rákóczi utca 56. számú államosított ház egyik lakója a Városi Tanács VB ipari és műszaki csoportjától. A határozatból kitűnik, hogy az özvegyet a szóbanforgó ház hat lakója közül háztulajdonosnak „nyilvánították”. Az írás továbbiakban utal egy előbbi, a 18.155/1962-es számú határozatra, amelyben kötelezték arra, hogy a tulajdonát képező épületet a szükségekhez mérten 1962. október 15-ig újítsa fel. — E munka el nem végzése miatt 300 forintra bírságolom — hangzik a határozat. özv. Fónagy Györgyné nem tett, de nem is tehetett eleget a felszólításnak, mivel a fent említett ház nem volt és jelenleg sem képezi tulajdonát. A tényt ajánlott levélben egy hónappal ezelőtt közölte is a tanáccsal. Háztulajdonossá való „kinevezése” elleni tiltakozását nyilván nem vették figyelembe, s így születhetett meg a bírságolásról szóló határozat, amely ellen az illetékes felettes szerveknél 30 forintos illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel élhet. özv. Fónagy Györgyné most tanácstalan. Mint háztulajdonos, nem fellebbezhet, mert lakbérfizető, és nem adózó. Viszont a bírságolást sem köteles megfizetni, mert nem háztulajdonos, hanem csak lakó. Bár nem nagy dolog, de azért szóvá tesszük. Mert vajon nem lett volna-e egyszerűbb, ha az illetékesek megnézik, hogy özv. Fónagy Györgyné valóban ház- lulajdonos-e, vagy nem. Úgy gondoljuk, igen, mert ha ez megtörténik, nem kellett volna meghozni egy olyan határozatot, amelyet nem lehet jogerőre emelni. Másodszor megkímélhették volna az özvegyet a zaklatástól és az- utánjárástól. Mert miről van szó? Arról, hogy Fónagynénak újabb pecséttel ellátott hiiMtalos írással kellett a Város- és Községgazdálkodási Vállalattal igazoltatni, hogy nem háztulajdonos, hanem csak lakó. Harmadsorban pedig elejét lehetett volna venni a bürokratikus ügyintézésnek. s végső soron ez sem lebecsülendő szempont. i-é