Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-03 / 231. szám

TOLNA A MAGYAR 'SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLTETEK! XII. évfolyam A mözsi Módszer Nincs kizárva, hogy amit a mö- zsiek csinálnak, azt már másutt is kitalálták. Ez csak jó, mert minden hasznos kezdeményezést üdvözölni kell, olyat, amely elő­segíti, hogy a pártkongresszus tiszteletére Tolna megyében ok­tóber 31-ig befejeződjék a vetés. A mözsi módszer nem valami fal­rengető, ám a vetés októberi be­fejezése szempontjából nagyon hasznos, s éppen ezért érdemel megkülönböztetett figyelmet. Ez év tavaszán a megye tsz- einek többségében a kapálni va­ló területet egyénekre osztották. Bebizonyosodott, az ígéretes ter­mésátlagok bizonyítják legjobban, hogy a területfelosztás bevált: nö­velte a tagok felelősségét, lehe­tővé tette a családtagok jobb fog­lalkoztatását és megkönnyítette az anyagi érdekeltség elvének alkal­mazását. Most, ősszel, viszont ép­pen a parcellák nehezítik a vetés októberi befejezését. Miért? Azért, mert a szállítási kapacitás nem teszi lehetővé, hogy a törést egy tsz-ben szétszórtan, egyszerre kezdje valamennyi tag, száz, vagy még ennél is több másfél-kéthol- das táblácskán. A kukoricát mégis nagyon gyor­san le kell takarítani, mert amíg a kukoricaszár talpon áll, addig a vetőszántást megkezdeni kép­telenség. S itt segít a mindenütt alkalmazható mözsi módszer. Ott is tagokra osztották a kukorica­területet, mindegyik család kü- lön-külön végezte a kapálást, de a törést közösen csinálják, mert azt tartják szem előtt, hogy’ a betakarítás a vetés érdekében tör­ténik. Ahogy Mözsön mondják, a ku­koricatörés „egymást kisegítő ala­pon megy”, szomszédok, jóbará­tok fognak össze, két-három csa­lád, s így aztán egy 10—15 hol­das kukoricatáblával gyorsan vé­geznek. Ekkora területről a szál­lítás sem okoz gondot. A szántás, a vetés is folyamatos, kevesebb a fennakadás, a meddő várakozás. Látni tehát, hogy a módszer va­lóban egyszerű: segítés és vissza- segítés, ennyi az egész. Ám hasz­na jövőre egy tsz-ben is több va­gon kenyérgabona-többlettermés- sel jelentkezhet. E módszer megszervezése első­sorban a brigádvezetőkön múlik. Bármelyik brigádvezető könnyen bebizonyíthatja, hogy mi indokol­ja a betakarítás meggyorsítását. A cséplési eredményekre a szö­vetkezeti gazdák még jól emlé­keznek. Ezek az eredmények egy­úttal érvek is akkor, amikor a vetés októberi befejezése érdeké­ben kell cselekedni. Bármelyik tsz-ben kimutatható, hogy ahol októberben, tehát optimális idő­ben került a mag a földbe, ott két-három, sőt a szekszárdi Béri Balogh Ádám Tsz-ben 5—8 má­zsával lett több a termés, mint a kései vetésű területen. Ezek után még mondani is fe­lesleges, hogy ahol a kukorica­betakarítást a mözsi módszerrel meg lehet gyorsítani, ott ne saj­nálják a szervezésre fordítandó fáradságot, amely a szövetkezeti gazdák anyagi hasznára bősége­sen megtérül. Ezekben a napok­ban még nem okoz gondot a ve­tés ütemes végzése. De érdemes előrenézni és arra is gondolni, hogy az elővetemények késedel­mes letakarítása, figyelembe vé­ve, hogy akár hetes eső is lehet­séges, kudarcra ítélheti a válla­lások teljesítését. Kidolgozzák a szocialista mezőgazdaság tömeges építkezéseinek korszerű módszerét Megkezdték az egységes szerkezetű és több célra hasznosítható nagyüzemi majorépületek típusterveinek összeállítását Várjunk a szürettel Az Élelmezésügyi Minisztérium Borforgalmi Igazgatóságán közöl­ték, hogy az országban több he­lyütt — elsősorban az alföldi bor­A szocialista mezőgazdaság nagyüzemi majorjainak kialakí­tása jelentősen meggyorsul a kö­vetkező években. Ezért az épí­tőipar is felkészül arra, hogy az eddiginél nagyobb erővel segítss a közös gazdaságok fejlesztését, kidolgozza a szocialista mezőgaz­daság tömeges építkezéseinek kor­szerű módszerét. Az É. M. Típustervező Intézet építészei most megkezdték az egységes vázszerkezetű és több célra felhasználható gazdasági épületek típusterveinek kidolgo­zását. Ebben a nagy munkában széles körű támogatást kapnak az Építésügyi és Földművelésügyi Mi nisztérium több tervező vállala­tának, kutatóintézetének és a2 egyetemi tanszékeknek több száz szakemberétől, kutatójától és tu­dósától. Gondos tanulmányokat készítettek, sőt új' épületszerkeze­tek és anyagok kipróbálására a kisterenyei és Kiskúnsági Állami Gazdaság üzemegységeiben öt kí­sérleti gazdasági épületet, tehén­istállót, sertésf iaztatót, csibene­velőt, magtárat és nyitott oldalú színt építenek. Az eddigi tanulmányok alapján betonoszlopokon álló acél- vasbe- ton- és favázas tetőszerkezetű, Tizenkétmillió mázsa silókukoricát tartósítottak az állami gazdaságokban A kukoricabetakarítás és az őszi szántás-vetés a kongresszusi verseny soron lévő feladata Az állami gazdaságokban befe­jeződött a fővetésű silókukorica betakarítása, összesen 12 millió mázsa kiváló minőségű, lédús ta­karmányt tartósítottak. A száraz­ság miatt ez a mennyiség vala­mivel elmaradt a tervezettől, ezért több gazdaságban még a korán betakarított, csőre termelt kukorica szárát is besilózzák. A nagy feladat jobb megoldását elő­segítette, hogy a silókombájnok és más betakarító gépek kezelői a kongresszusi versenyben kiváló eredményeket értek el. A Zala- lövői Állami Gazdaságban e munkára is megszervezték a két műszakot és éjjel-nappal silóz­tak. Érdekes tapasztalat volt, hogy az éjszakai műszak telje­sítménye általában tíz százalék­kal meghaladta a nappaliét A legjobbak közül Goldman Jó­zsef, a Villány-Siklósi Állami Gazdaságban 282 vagonos, Tőke István, a Hosszúháti Állami Gaz daságban 250 vagonos, Tarr Jó­zsef. a Hajdúnánási Állami Gaz­daságban 245 vagonos teljesít­ményt ért el. A kongresszusi v verseny követ­kező feladataiként most az őszi szántás-vetésre, illetve a szemes kukorica mielőbbi betakarításá­ra összpontosítják az erőket az állami gazdaságok dolgozói. A leg utóbbi jelentések szerint 130 000 hold mélyszántással készültek el. A legjobb traktorosok már jelentős mértékben túlteljesítet­ték éves tervüket. Seregi János, a Zengőaljai Állami Gazdaság­ban Sz 100-as traktorral 2888 normálholdas, Borai János a Hajdúnánási Állami Gazdaság­ban Super-Zetorral 2744, Hor­váth Lajos, a Sátorhely-bolyi Ál­lami Gazdaságban Zetor K 25-ös gépével 1770 normálholdas tel­jesítményt ért el. többcélú gazdasági épületeket ter­veznek. A szerkezetek egységesí­tése érdekében csak négyféle szé­lességű épületet építenek majd az új majorokba, de ezeknek a hosz- szúságát mindig a kívánságnak megfelelően, tetszés szerint nö­velhetik. A tipizált szerkezetekkel 16—18 féle célra használható gazdasági épületet alakíthatnak ki. Többek között ezekből építhetnek majd tehén istái lót, borjúnevelőt, elle- tőt, sertésfiaztatót, csibenevelőt, tojóházat, magtárat és más fon­tos majorépületeket. A Típustervező Intézetben Jövő­re fejezik be a többcélú major­épületek korszerű típusterveinek kidolgozását. Ezzel egyidőben fel­készül az építőipar a szerkezetek előregyártásának megszervezésére és a speciális majorépítő szerve­zet kialakítására is. így előrelát­hatóan 1964-től már sor kerülhet az eddiginél jóval nagyobb ará­nyú, tömeges mezőgazdasági épít­kezésekre. vidékeken megkezdték a korai érésű szőlőfajták szüretelését. A B ács megyei Soltszentimre és Csongrád megye több községének határában az ezerjót, Apostag vi­dékén pedig az oportót szedik. A szőlő lombja még országszerte zöld és egészséges — a peronosz- póra az idén számottevő kárt se­hol sem okozott — remény van tehát arra, hogy a most bekö­szöntött enyhe, többnyire derült időben a szőlő még jó ideig foly­tatja az asszimilálást: még nő­hetnek a terméshozamok és lé­nyegesen javulhat a minőség is. Ugyanakkor a fürtök nincsenek veszélyben, nagyobb mérvű rot­hadást ugyanis sehonnan sem je­lentettek. Mindenképpen ajánla­tos tehát, hogy a termelők, a ter­melőüzemek egy-két hetet várja­nak a főszürettel. Az úttörők szüreti A kajdaesi úttörők az idén is megrendezték az immár hagyo­mányossá váló szüreti felvonulást és bált. Segítette őket ebben az egész falu. A termelőszövetkezet építette számukra az iskolaudva­ron a szabadtéri bálhelyiséget. Szintén a tsz ajándékaként kap­tak az úttörők másfél mázsa bú­zát, amelynek lisztjét a helybeli pék sütötte meg, társadalmi mun­kában. A szülők a jelmezeket készítet­ték el, s összeadták a szükséges szőlőt. Az egyik nagymama meg olyan szép tortát készített szá­mukra, hogy a cukrász sem csi­nál különbet. Ilyen előkészületek után indult bálja Kajdaeson el az iskolaudvarról vasárnap délután a színpompás menet, a bíró, a bíróné, a vajda, a csősz­lányok és fiúk. Kísérte őket a nagyapákból álló fúvószenekar. Végigjárták nagy vidámság köz­ben a község utcáit. Közben öt­hat helyen megálltak, s ekkor kü­lönösen a kisbírónak volt nagy közönségsikere tréfás mondókéi - val. Visszaérkezve az iskolaudvar­ba, a bálon nemcsak az öregek fújták a talpalávalót, hanem húz­ták az úttörők is. A jól sikerült szüreti mulatság bevétele közel háromezer forint volt. A Föld leghosszabb kőolajvezetéke A Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsának 1959 évi döntése alapján Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság, Len-1 nek biztosítása érdekében meg- gyelország és Magyarország állan- építik a kereken 4000 km hosszú dóan növekvő kőolajszükségleté- | „Barátság Kőolajvezeték”-et. mim MPSO CSfHS/UVAKIÍ 700 km M0S7KV» rujBisfv1 r,'."k »»»Stf0*'* mHtwfiT]1,-^$s/tw\ káéi mm k KIJÍ* S/étMomÖdtH »mm? /'] cs ’CUHsncm: MrMCr/éűfflSí I 01 AJ FINOMÍTÓ (KAPACITÁSI mukijdó ragu ?Bites dia ti epttes alatt W> termelt Az északi ágon a Német De­mokratikus Köztársaságban az Odera-parti Schwedt városánál* Lengyelországban a Visztula part­ján fekvő Pock-nál, a déli ágon Csehszlovákiában a Duna-menti Bratislavánál, hazánkban pedig ugyancsak a Duna partján Száz­halombattánál épül kőolajfinomí­tó. Az építés alatt álló, illetőleg már részben működő olajfinomí­tók évi kapacitása jelenleg 9 mil­lió tonna, teljes kiépítésük után pedig 18 millió tonna körül lesz. A csővezeték, teljes kiépítése után — a szükségletek szerint — évente 15—19 millió tonna kő­olajat juttat el a négy baráti or­szág fentebb felsorolt olajfinomí­tóihoz. Magyarországon, mint ismere­tes, Százhalombattán épül hazánk legnagyobb kőolajfinomítója, mely mintegy 2,5—3 millió ton­na kapacitással működik majd, ■de évi mintegy 4 millió tonna kő­olaj feldolgozására bővíthető. A ..Barátság Kőolajvezeték”-en hazánkba az első szovjet kőolaj szeptember második felében ér­kezett meg a kápolnásnyéki ideig­lenes elosztóba, ahonnan egy ré­gebben megépített csővezetéken a kibővített és rekonstruált szőnyi olajfinomítóhoz juttatják el.

Next

/
Thumbnails
Contents