Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-21 / 247. szám

1962. október Sí. TOINA WEGTCT NTPŰJSM 3 Kétfajta munkamegosztás l — a tények tükrében ' ■’ ~""*r I — a tőkés világban a fejlett és A törvényesség védelmében A „nemzetközi munkameg­osztás” problémáival még néhány évvel ezelőtt is legfeljebb csak a közgazdasági szakkönyvek lapjain találkozott az érdeklődő olvasó. Ma központi helyet fog­lalnak el az ENSZ és más nem­zetközi szervezetek vitáiban. És nemcsak politikusok, tudósok, gyakorlati szakemberek ezrei fog­lalkoznak velük Keleten és Nyu­gaton egyaránt, hanem a legszé­lesebb tömegek érdeklődésének is homlokterébe került. Az ok egyszerű: a világban végbement hatalmas társadalmi változások, a szocialista világrendszer létrejöt­te és a gyarmati rendszer szét­esése önmagukban is előtérbe tol­ták a nemzetek, sőt társadalmi rendszerek közötti gazdasági kap­csolatok problémáit. A szocializ­mus világrendszerré válásával megszületett az új típusú szocia­lista munkamegosztás, amely az emberiség történetében eddig is­meretlen, a teljes egyenlőségen alapuló gazdasági kapcsolatokat alakított ki országok között, ahol az erősebb nemcsak hogy nem nyomja el és zsákmányolja ki a gyengébbet, hanem minden erő­vel segíti annak megerősödését. A gyarmati rendszer romjain lét­rejött új, fiatal államok törek­vései pedig gazdasági önállósá­guk kivívásánál beleütköznek a hagyományos imperialista munka- megosztás kereteibe, amely a vi­lágot alig tucatnyi iparilag igen fejlett országra és az emberiség többségét tömörítő, gazdaságilag és politikailag egyaránt függő helyzetben levő területre osztot­ta, mely utóbbi a gazdag orszá­gok agrár-nyersanyagszállító „függvénye” volt. Emellett azért is előtérbe kerültek a nemzetközi munkamegosztás kérdései, mert hat nyugat-európai tőkés ország monopolistái az utolsó években zárt gazdasági csoportosulást, nemzetközi állammonopolista szervezetet, ún. közös piacot ala­kított ki, amely súlyosan veszé­lyezteti a nemzetek közötti nor­mális gazdasági kapcsolatok jö­vőbeni fejlődését. A nemzetközi munkamegosztás konkrét kérdéseinek elemzése a közgazdaságtudomány legbonyo­lultabb feladatai közé tartozik, nemcsak sokrétűségük és igen szoros társadalmi-politikai össze­függéseik miatt, hanem azért is, mert éppen ez utóbbiakkal kap­csolatban a tőkés politikai pro­paganda mindent elkövet a va­lóságos helyzet meghamisítására. K ülönösen nagymértékű ez a törekvés a fejlett és a gaz­daságilag elmaradott tőkés orszá­gok kapcsolatait illetően. A nyu­gati propaganda „az imperializ­mus megszűnéséről” és a „kap­csolatok új korszakáról” beszél. A statisztikai adatok azonban azt bizonyítják, hogy a volt gyarma­ti és függő országok törekvései gazdasági önállóságuk erősítésére állandóan beleütköznek a mono­póliumok erőfeszítéseibe a hagyo­mányos imperialista munkameg­osztás fenntartására. Az ENSZ legutóbbi, 1962 nya­rán kiadott világgazdasági hely­zetjelentéséből kitűnik, hogy a gazdaságilag gyengén fejlett or­szágok minden igyekezete ellené­re 1950—60 között részesedésük a tőkés világ gyáripari termelé­séből csak 2 %-kal, 15 %-ról 17 %-ra emelkedett, s készárukivite­A Hazafias Népfront megyei bizottsága október 19-én a megye katolikus, 20-án pedig a protes­táns papok részére tájékoztatót tartott a nemzetközi helyzetről. Az előadó mindkét napon Ma- tolcsi Károly, a Magyar Nemzet lük aránya a tőkés világ készáru­exportjában lényegében alig vál­tozott. Az egy lakosra számított gyáripari termelés és kivitel pe­dig csökkent. Tovább nőtt e te­kintetben a szakadék a „gazda­gok és a szegények” között. Ezek az országok továbbra is elsősor­ban nyersanyagokat és élelmisze­reket exportálnak a fejlett tőkés országokba, ami gazdaságukat változatlanul nagymértékben füg­gővé teszi a világpiaci áringado­zásoktól. Jellemző, hogy míg 1950—60 között a tőkés világ­kereskedelem terjedelme 63 %- kai nőtt, a gazdaságilag gyengén fejlett országok kivitele csak 38 %-kal emelkedett, s minden egyes tonna kivitt árucikkért 12 %-kal kevesebb iparcikket kapnak, mint 1950-ben. Csupán ez a tény éven­ként több százmillió dollárnyi többletnyereséghez juttatja a leg­hatalmasabb imperialista mono­póliumokat. Szovjet közgazdászok 20 milliárd dollárra becsülik azt az összeget, amely profitok for­májában évenként a fejlett tőkés országokba áramlik a gazdasági­lag elmaradott területekről. Ez a gyengén fejlett országok egy évi nemzeti jövedelmének egyhatod részével egyenlő, s nagyobb, mint amit évente azok beruházásokra fordítanak. Ilyen tehát a tőkés nemzetközi munkamegosztás e területe a gya­korlatban, s ezeket a tendenciá­kat az ún. Európai Gazdasági Kö­zösség (a közös piac) tevékenysé­ge nemcsak hogy nem küszöböli ki, hanem tovább erősíti, a közös piachoz tartozás továbbra is a gyarmati jellegű gazdasági szer­kezet fenntartását jelenti. Ezek­nek továbbra is kakaót, arahiszt és más hasonló kultúrákat kell termelniük az európai gazdaság számára. Ami pedig az iparcik­keket illeti, ezek az országok nem alkalmazhatnak védővámokat fia­tal fejlődő iparuk védelmére, (köz­ismert pl., hogy a nyugat-európai országok és az USA a kapitaliz­mus fejlődésének korábbi szaka­szaiban magas vámokkal védték a fiatal, gyenge hazai ipart), azt jelenti, hogy a vámokkal nem ter­helt olcsó európai áruk tönkre­teszik a hazai ipart. Az imperia­lista hatalmak megértik, hogy az iparosítás az új államok önálló gazdasági fejlődésének alapja és erősíti függetlenségüket. A közös piac szervezői éppen ezért min­dent megtesznek az önálló ipari fejlődés, a saját nemzeti ipar ki­alakulásának megakadályozása érdekében. Az imperialisták a kö­zös piac segítségével el akarják árasztani áruikkal a gyarmati és függő országokat. A szocialista államok közötti munkamegosztás fejlődésé­nek már eddigi eredményei is egészen más képet mutatnak. A KGST keretében tervszerűen szer­vezett szocialista munkamegosz­tás egész tartalmával világosan tükrözi az új életet építő népek között fennálló igazi barátság és egyenjogúság viszonyait. A mun­kamegosztás a mi rendszerünkben előrehaladásunk ütemének meg­gyorsítását, a felmerülő gazdasá­gi nehézségek sikeres leküzdését szolgálja. Arra irányul, hogy meg­szüntesse a gazdasági szakadékot az ipari országok és a korábban elmaradott országok között. En­nek nyomán míg — mint láttuk külpolitikai rovatvezetője volt. Részt vett a 19-i tájékoztatón az Országos Béketanács részéről Vitányi György prépost is. Mindkét napon élénk vita ala­kult ki és sok kérdés hangzott éi az előadásokkal kapcsolatban. elmaradott országok közötti sza­kádéit tovább nő, addig a szocia­lista országok között az elmara­dottabb országok gyorsabb fejlő­dése eredményeként csökkentek a színvonalkülönbségek. Míg pl. 1950-ben az egy főre számított ipari termelés Bulgá­riában csak 19, Romániában pe­dig csak 27 %-át tette ki a cseh­szlovákiainak, addig 1960-ban a megfelelő szárnak 33, illetve 38 voltak. Míg Magyarország kivite­lében a gépek aránya 1950-ben csak 23 %, Lengyelországéban 12 %, Romániáéban 1 % voltak, Bul­gária pedig nem exportált gépe­ket, addig a megfelelő számok 1960-ban 38 %, 28 %, 12%, Bul­gária esetében pedig 13 %. A szocialista országok a mun­kamegosztás alacsonyabb lépcső­fokait maguk mögött hagyva, je­lentős erőfeszítéseket tettek a ter­vek összehangolására, s a koope­rációnak, specializációnak kiala­kítására. Több példa van már kö­zös beruházásokra, közös objek­tumok építésére stb. Elég csak utalni ezzel kapcsolatban a Ba­rátság Olajvezetékre, a Duna del­tában épülő hatalmas cellulóze- kombinátra stb. kJ yilvánvaló, hogy ha lehe­ld tőségeinket az eddiginél teljesebben használjuk ki és meg­valósítjuk a KGST legutóbbi ta­nácskozásai során kitűzött célo­kat, fejlődésünk! lényegesen gyor­sabb lesz, s közelebb -jutunk kö­zös célunk, az egységes szocialis­ta világgazdaság felépítéséhez. A szocialista nemzetközi mun­kamegosztás elmélyítésére irányu­ló különböző intézkedések, mint pl. a tervek és különösen beruhá­zási programok koordinálása, a külkereskedelmi gépezet jobb ösz- szehangolása, stb. már a legköze­lebbi jövőben erősítik majd a KGST szervezetéhez, és ezen túl az egész szocialista közösséghez tartozó országok gazdaságát és nemzetgazdaságuk közötti kölcsö­nös kapcsolatokat. Elérkezett az utolsó nap, s For- raiék szóltak Marinak, hogy éj­szakára „nagy zrít” terveznek, be akarják szurokkal kenni az iro­dai székeket, hadd ragadjon oda a sok fehérköpenyes tintanyaló. Mari azonnal belement, s még azt is vállalta, hogy ő fogja Magdá­val cipelni a zsákot, amiben a szurkot viszik. Délutáni műszakosok voltak Magdával együtt, a fiúk délelőtt dolgoztak. De délután ők is be­jöttek az üzembe. A nagy csar­nok sarkánál vártak a két lányra. Este fél 11 lehetett, amikor min­denki elhagyta már az öltözőket. A két lány kivette a szekrényből a zsákot, s lecipelte az udvarra. Mari nem is sejtette, hogy a zsák­ban minden más van, csak ép­pen szurok nem. A fiúk elvették tőlük, aztán elindultak az iroda felé. A gyárudvar már kihalt volt, csak néhány munkás tartott még a kapu felé... Az irodaépület ajtaját Forrai egy álkulccsal pillanatok alatt ki­nyitotta. Mind a hatan bementek a lépcsőházba, s bezárták maguk mögött az ajtót. Marit az első emeleti folyosónál állították le, hogy figyeljen, s bárki közeled­ne, azonnal füttyentsen egyet, ök pedig öten elindultak a pénztár­A törvény — az törvény. Le­het, hogy egyes emberek szá­mára kényelmetlen, vagy nem előnyös egy-egy rendelkezés, talán igazságérzetüket is sújtja, de mi lenne, ha mindenki azt csinálna, ami éppen eszébe jut. A rendelkezések minden eset­ben a többség érdekeit veszik figyelembe, s ami a többség­nek érdeke, az hiába káros esetleg egy személyre, mégis igazságos. Társadalomban élünk, az együttélésnek txtnnak szabá­lyai, s ezeket a szabályokat megsérteni nem szabad. Az elmúlt hetekben néhány törvénysértésnek lehettünk ta­núi Szekszárdon. önkényes lakásfoglalások történtek. Egyes emberek, anélkül, hogy a szó- banforgó lakást számukra ki­utalták volna, feltörték az aj­tót, behurcolkodtak. S amikor ezt valaki szóvá merte tenni, akkor még nekik állt feljebb. Sőt ebben segítőtársakra is akadtak, mert néhány ember meggondolatlanul, s a pillanat­nyi érzelmi indítékok nyomán társukul, segítőjükül szegődött. A városi tanács — nagyon helyesen és dicsérendőén — azonnal közbelépett. A közbe­Az elmúlt napokban tartották az első névadó ünnepséget a mó- rágyi művelődési házban. A köz­ség tömegszervezetei, élükön a Népfront-est Furkó-pusztán Jól sikerült népfront-estet ren­deztek pénteken Furkó-pusztán. A kendergyár dolgozói és a ter­melőszövetkezet tagjai előtt Hu­nyadi Károly országgyűlési kép­viselő, a népfront megyei titkára beszélt Bulgáriáról és a párt VIII. kongresszusára készülődés legfontosabb feladatairól. Ezután filmvetítés következett. • Ugyancsak filmvetítéssel egy­bekötött békegyűlést rendeztek ezen a napon Duzs községben is. Előadást tartott Földi István, az Országos Béketanács tagja, a dombóvári gimnázium helyettes igazgatója. hoz. A folyosón felhúzták a lá­bukra a filcpapucsot, kezükre a kesztyűt, és elkezdték feszegetni a pénztár ajtaját. A négy erős fiatalember nekidőlt az ajtónak, és a feszítővas segítségével né­hány nyomás után kiszakította a zárat. A pénztárhelyiségben sö­tét volt. A páncélszekrény ott ko- morlott a szoba sarkában. A ha­talmas testű vasalkotmány meg se moccant, amikor négyen körül­fogták, hogy elmozdítsák a helyé­ről és ezzel kipuhatolják, milyen súlyú, ennélfogva milyen vastag lehet. Forrai elővette a szerszá­mokat és nagy lendülettel elkezd­te fúrni a kulcs helyét Eltelt tíz perc, aztán húsz. de a fúró alig haladt valamit. Átvette tőle Ele­ment, majd Csuti, aztán Markos. Két óra is eltelt, amíg a fúró át­szaladt a lyukon. Ekkor Csuti lé­pett a páncélszekrényhez, és csa­varhúzóval elkezdte piszkálni a zárat. A szekrényajtó rövidesen kinyílt. A hatalmas páncélszek­rény tele volt pénzesborítékok­kal. Zsákot kaptak elő és a borí­tékokat beleürítették. Hullottak a százasok, a tízesek, bele a zsák­ba. Az aprót a zacskókban hagy­ták... — Nekik is maradjon valami — röhögött halkan Forrai. Mari már nem győzte várni társait. Elindult, hogy megkeres­lépésnek azt az eszközét hasz­nálta, amely ebben az esetben a legtermészetesebb és elkerül­hetett en volt. Kilakoltatta az önkényes lakásfoglalókat. Nem tűrte meg, hogy bárki is fel­törjön ajtót, elfoglaljon lakást, ha erre nincs tanácsi kiutalása. A városi tanácsnak ezt a ha­tározottságát dicsérni kell s hadd tegyük hozzá a jövőben is — következetesebben mint eddig — ezt várjuk a városi tanács illetékeseitől. Egyes esetekben, persze, fel­merülhetnek különböző érzelmi indítékok. Még csak azt sem lehetne mondani, hogy X. vagy Y. nem érdemelne rendesebb lakást, mint amilyenben most meghúzódni kénytelen. De mi lenne — és megint csak azt kell kérdezni —, ha min­denki azt csinálna, amit akar. Anarchiára nincs szükség. A törvény — az törvény. És te­gyük hozzá, a törvény minden­kire egyaránt vonatkozik. S a jövőben azt várjuk a városi tanácstól, hogy mint most tette, ezután is a legerélyessbben lépjen fel a törvényesség védel­mében. nőtanáccsal, már napokkal előbb azon fáradoztak, hogy a névadó ünnepség helyiségeit csinossá va­rázsolják. Ez a vártnál is jobban sikerült. Az ünnep megkezdése előtt egy órával mintegy százan jöttek el, hogy szemtanúi legye­nek, hogyan zajlik le a szocialista névadó ünnepség Elsőnek az úttörők Petőfi Sán­dor »Fiam születik«, majd Ady Endre »Proletár fiú« című versé­vel köszöntötték Nagy István földművesszövetkezeti dolgozó kis, fiát, a szülőket és a névadó szü­lőket. Majd úttörő-nyakkendővel ajándékozták meg a kispajtást. Az ünnepélyes fogadalomtétel után a KISZ- és tömegszerve­zetek képviselői gratuláltak a szülőknek, ajándékokkal kedves­kedtek az ifjú emberkének. Az ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget. A nőtanács megvendé­gelte a szülőket és a rokonokat. Lovák András levelező se őket. A pénztárhelyiségben akadt rájuk, s a lába majd hogy nem a földbe gyökeredzett, ami­kor meglátta, hogy a többiek a zseblámpa fényénél pénzesboríté­kokat ürítenek egy zsákba, ön­kéntelenül is felkiáltott; — Mit csináltok? — Hallgass! — sziszegte Forrai és máris odaugrott a lányhoz, és egy nagy pofont adott neki. — Egy hangot se, te is benne vagy, nem moshatod ki magad! Mari elhallgatott. Most mit esi» náljon? Ordítania, sikítania kel­lene... Emberek, itt rabolnak! De ő is itt áll közöttük. Együtt jött velük, ö ezt nem akarta. Öt el fogják engedni. S ha mégsem? Ha kiállítják a terem közepére bilincsbe verve, mint a múltkor azt a tolvajt, akinek az ügyét itt tárgyalták az üzemben? Ször­nyű... De mégis... kiáltani kell... Nem, talán észre se veszik!? Állt, mint a sóbálvány, kimeredt sze­mekkel nézte, mit csinálnak a többiek. Lelki szemei előtt meg­jelent az anyja, Lajos bácsi és a bilincs. A többiek pedig lassan elkészültek a borítékok kiürítésé­vel. Aztán a vállukra kapták a megtömött zsákot, és kisiettek a pénztárhelyiségből. Marit úgy rángatták magukkal. Forrai még visszanézett, hogy nem felejtet­tek-e ott valamit, majd ő is a többiek után sietett. Az udvaron átvágtak, s az épületek tövében, figyelve, mint a hiúz, a kerítés­hez osontak. Mari még mindig úgy szédelgett, mint a részeg. Egymást segítették fel a magas kőkerítésre, aztán a szögesdrótot átlépték, majd kiugrottak a Du» na-partra. A fiatal lányt alig tud­(Folytatás a 4. oldalon) Katolikus és protestáns papok tájékoztatója Szekszárdon Dr. Simái Mihály PINTÉR-^SZABÖ: Miuiüot a ab VII. L. Gy. Az első névadó ünnepély Mórágyon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents