Tolna Megyei Népújság, 1962. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-30 / 229. szám
r 9 I vívAa Prot,ft Arjai, fgyfsűljftfk? TOLNA MEGYEI fl döntő hónap küszöbén A párttag és a párton kívüli szövetkezeti gazdák egyazon akarata nyilvánul meg abban, hogy megyénkben valóságos mozgalom lett a vetés októberi befejezésére irányuló törekvés. A sikerben bízni lehet, mert nagy erő az akarás és ez az erő hatványozódik akkor, amikor nemcsak néhány ember tesz erőfeszítéseket, hanem az egész közösség. Először Pálfán kezdték emlegetni, hogy a pártkongresszus tiszteletére a vetést október 31-ig befejezik. Pálía szinte már hagyományos elindítója sok hasznos kezdeményezésnek, de most ez egyszer velük egy időben még számos tsz-ben határoztak el hasonlót. Pár nappal ezelőtt Madocsán a paksi járás tsz-vezetői búzatermesztési tanácskozást tartottak. A jelenlevők, amikor felajánlást tettek, reális feltételekről beszéltek. Maguk a tsz-vezetők bizonyították be, hogy a vállalás teljesítéséhez a lehetőség adva van. Néhány tsz-elnök kijelentette; a mag október 20-ig a földbe kerül. Megnyugtató, hogy még ezek a kijelentések is megalapozottak.’ A búzavetés októberi befejezése egyedül a tamási járásban kérdéses, a- többi járásban nem. Persze nincs kizárva, hogy a tamási járás tsz-tagjai,- vezetői az elkövetkező hetekben rácáfolnak erre. A szövetkezetek megszilárdítása szempontjából — s ez a legfontosabb — óriási gazdasági siker lenne a vállalások maradéktalan teljesítése. Egyúttal kifejező bizonyság is arra nézve, hogy a szövetkezeti parasztság akar is, tud is élni a nagyüzem adta lehetőségekkel. Előre azonban ne igyon senki a medve bőrére. 30 nap alatt elvetni annyit is jelent, hogy ez idő alatt be kell takarítani a búza előveteményét, A járási mezőgazdasági osztályok és az erős tsz-ek tapasztalt vezetői ezekben a hetekben még inkább adjanak a szokásosnál is több segítséget a termelőszövetkezeti kollektíváknak. A tsz-veze- tők pedig éppen a vállalások teljesítése érdekében igényeljék, kérjék is a támogatást. Nem szégyen megkérdezni, hogy a. járás legjobb tsz-eiben hogyan szervezik ezeket a munkákat. Mindegyik tsz szomszédságában közelebb vagy távolabb van olyan tsz, amelyiktől tanulni lehet. Az a fáradság nem vész kárba, amelyet a brigádvezető, vagy valamelyik szakvezető az odautazásra fordít, hogy tanuljon. Mözsön például nagyszerűen el lehet tanulni a,kukorica-betakarítás meggyorsításának módját. (Módszerüket néhány nap múlva lapunk is közli.) S végeredményben ez a leglényegesebb, az elővetemények betakarítása, mert ezen múlik legtöbb. Utána következik a két műszak és a vetés megszervezése. Erre nézve is akadnak hasznos, azonnal alkalmazható módszerek. Jó lenne, ha a vetés idején még inkább érvényesülne az erősebb segíti a gyengébbet mozgalom elve. Olyan módon, hogy a nagy tapasztalattal bíró tsz-vezetők keressék fel a gyengébb gazdaságokat és a gyengébb gazdaságok vezetői a tanácsokat ne sértő beavatkozásnak, hanem elvtársi segítségnek tekintsék. — szp — A mezőgazdaság helyzetéről tanácskozott a megyei képviselőcsoport A megyei képviselőcsoport szombaton a Fornádi Állami Gazdaságban tartott ülést, amelyen a megye mezőgazdaságának helyzetét vitatta meg, Szűcs Lajosnak, a Megyei Tanács mezőgazdasági osztályvezetőjének beszámolója alapján. A beszámoló részletesen szólt a mezőgazdaság idei eredményeiről, de foglalkozott azokkal a károkkal is, amit a száraz időjárás okozott. Termelőszövetkezeteink így is lényegesen több árut tudtak értékesíteni, mint az elmúlt évben. Az őszi munkákkal kapcsolatban Szűcs Lajos hangsúlyozta, hogy megyei átlagban tekintve kézi munkaerőből elegendő áll rendelkezésre, az erőgépeknek azonban a jelenlegi 32 százalék helyett 60 százalékban kellene kettős műszakban dolgozniok, hogy időben végezhessenek minden munkával. A jelentős feladatok megoldását segíti elő, hogy valamennyi közös gazdaság munkaerő-mérleget készített, s az eddiginél jobban segíti a premizálás is az őszi munkák sikerét. A takarmányhelyzettel foglalkozva megállapította, hogy lényegesen jobb a korábbi esztendőknél, majd kérte,‘hogy a műtrágya időbeni szállításával, több szállítóművel és vetőgéppel segítség a mezőgazdaságot. Fontos feladat a tsz-ek vagyonának újraértékelése, valamint egyes szövetkezetek esedékes hiteleinek kedvezményesebbé tétele. A beszámolót részletes vita követte. Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke hangsúlyozta, hogy az idei esztendő bebizonyította, szocialista mező- gazdaságunk hogyan lesz úrrá a természet mostohaságán. Most bontakozik ki a mező- gazdaság szocialista átszervezésének fölénye, s ez egyben azt is mutatja, hogy szövetkezeteink milyen fejlődés előtt állnak. Beszélt a vezetés szakmai és politikai színvonala megjavításának fontosságáról, s hangsúlyozta, hogy az eredmények elsősorban a dolgozó parasztság szorgalmát, becsületes helytállását dicsérik. Péti János, a tamási Vörös Szikra tsz elnöke a jó gazda szemszögéből vizsgálta a megye mezőgazdaságának helyzetét. Elmondotta, hogy koncentrált takarmánnyal két hónappal sikerült lerövidíteni a forgási sebességet a sertéshízlalásban, majd a szállításokról szólva szóvá tette, hogy hiba volt a lóállomány nagymérvű megritkitása. Tamási termelőszövetkezetei a behordást fogatokkal végezték, s ezalatt a gépek zavartalanul tudtak szántani. Az őszi szállításokkal kapcsolatban rámutatott arra, hogy itt is érvényre kell juttatni az érdekeltség elvét. A tanácskozás végén Szűcs Lajos válaszolt a vitában felmerült kérdésekre, majd a képviselők Tamásiba utaztak, ahol virágot helyeztek Gőgös Ignácnak, a munkásmozgalom kimagasló harcosának síremlékére. (i) V a sárnap 1962. szeptember 39. XII. évfolyam 229. szám * ARA 70 FILLÉR Magyar — román baráti est Lengyelben A Hazafias Népfront rendezésében magyar-román baráti estet tartottak pénteken Lengyel községben. A baráti nap rendezvényein részt vett Vladarianu Konsztantin, a Román Nagykövetség másodtitkára. A vendégek meglátogatták a Lengyeli Mező- gazdasági Technikumot, család- látogatáson vettek részt, majd a község kultúrházában találkoztak a lengyeli dolgozókkal. Kaszás Imre országgyűlési képviselő méltatta a magyar-román barátság hagyományait és jövőbeni szerepét. Az esten felszólalt Vladarianu elvtárs és Rány Rezső, a Külügyminisztérium első titkára is. A műsorral egybekötött baráti est a késő esti órákban ért véget. A PÁRTKONGRESSZUS TISZTELETÉRE Kongresszusi munkaverseny a faddi Lenin Tsz-ben A faddi Lenin Tsz pártszervezete élére állt a tsz-tagok által kezdeményezett kongresszusi versenynek. összegezte a küldöttválasztó taggyűlés, valamint az üzemegységekben megtartott termelési tanácskozások tapasztalatait. A tsz-tagok javaslatára a VIII. pártkongresszus tiszteletére és az őszi munkák meggyorsítására munkaversenyt indított. A kongresszusi munkaversenyben a tagság nagy számban vesz részt. A határban nyüzsögnek az emberek. Hetekkel ezelőtt megkezdték az ősziek alá a talajelőkészítést és a jó gazda előrelátásával 32 vagon kenyér- illetve takarmánygabona-vetőmag tisztítását, csávázását. Az őszi keveréket, az árpát, a rozsot már elvetették és a hét második felében már búzát Is vetettek. A talajelőkészítés és a vetés meggyorsítását célozza a termények mielőbbi betakarítása. A tsz-nek nem kevesebb, mint 1100 hold kukoricája van. A betakarítás meggyorsítására tagokra osztották el a területet, s ebbe a munkába a családtagokat is bevonják. ösztönző módszerként a munkaegységeken felül prémiumot is osztanak. A növénytermesztésben dolgozókon kívül az állattenyésztők és a tsz iparosai is segítik az ősziek betakarítását. Az építőbrigád tagjai 59 hold kukorica szedését vállalták. Az őszi munkák sikeres elvégzésében nagy felelősség hárul a traktorosokra. A tsz határában 15 traktoros, illetve szállítógépvezető szorgoskodik. A gépek éjjel-nappal munkában vannak. A tsz-vezetőség a talajmunka, a vetés és a szállítás meggyorsításá- re célprémiumot tűzött ki, s kidolgozták a prémiumfeltételeket. A versenyben 500 forint prémiumot kapnak azok a traktorosok, akik a legnagyobb műszaknormát érik el, 5 százalékom üzemanyag-csökkentéssel és minőségi munkával. Meghatározta a tsz-vezetőség a premizálásból kizáró okokat is. A faddi Lenin Tsz tagsága, a párttagok és pártonkívüliek a munkában összefogva készülnek pártunk VIII. kongresszusára. Eigner György párttitkár Értékben már teljesítette, október végéig cikkenként is teljesíti éves tervét a Talajerőgazdálkodási Vállalat A Tolna megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat dolgozói a párt nyolcadik kongresszusa tiszteletére tett szocialista felajánlásukban többek közt azt vállalták, hogy értékben november 20-ig, cikkenként pedig december 1-ig teljesítik az éves tervet. A terv túlteljesítése — szemben az olyan iparágakkal, ahol nyersanyag- és elhelyezési problémák miatt ez nem kívánatos — e vállalatnál indokolt, hiszen a mezőgazdaság képes bármilyen mennyiségű szervestrágya és Bioszuper műtrágya átvételére, a tervtúlteljesítés elősegíti a mezőgazdaság terméshozamának emelését. Mint a legutóbbi értékelésnél megállapították, a vállalat 1962. évi termelési tervét — értékben — már teljesítette, sőt kétszázezer forinttal már túl is teljesítette. A cikkenkénti termelési terv teljesítésével is jóval megelőzik a vállalt határidőt, ez — az eddigi számítások szerint — október végére lesz meg. A túlteljesítéshez nagymértékben hozzájárult egy terven felül kapott megbízatás, több ezer köbméter lápföldet kellett kitermelni és eladni a Kapós-völgyi talajjavításhoz. Eddig 2266 vagon lápföldet szállítottak el a vállalat belecskai tózegbányájából, de a talajjavításhoz kitermelt és elszállított lápföld mennyisége az év végéig eléri az ötezer vagont. A cikkenkénti termelési terv határidő előtti teljesítése lehetővé teszi, hogy a vállalat „hagyományos” cikkeiben is túlteljesítse éves tervét. Az év végéig mintegy háromszáz vagon szervestrágyát ad majd terven felül a mezőgazdaságnak. Tíz brigád versenyez a „Szocialista brigád" címért a Tolnai Selyemgyárban Megyénk üzemeiben az elsők között indult el néhány évvel ezelőtt a szocialista brigádmozgalom a Tolnai Selyemfonógyárban. A kezdeményezők az új verseny- forma elterjesztésében a selyem- gyári fiatalok voltak. A brigádok száma évről évre nőtt, ez év elején már nyolc kollektíva tett versenyfelajánlást a „Szocialista brigád” cím elnyerésére. Az elmúlt hetekben újabb két brigád csatlakozott a mozgalomhoz. Az egyik, Ganczer Mária kiváló dolgozó fonodái brigádja. Egy egész fonodái gépsor fonói, főzői és csomózói — számszeri nt huszonnégyen — tettek vállalást a „Szocialista módon dolgozni, tanulni, élni” jelszó megvalósítására. A másik brigád a cérnázóban alakult, a nyolctagú brigád — melynek vezetője Buchmüller Ádámné — Schőnherz Zoltán nevét vette fel. A népbolt-áruház ügye a Megyei Tanács VB keddi ülése előtt Kedden, október 2-án délelőtt fél kilenc órai kezdettel ülést tart Tolna megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Az első napirendi pont dr. Vigh Dezső elnökhelyettes jelentése lesz a vb intézkedéseiről. A második napirendi pont: a mezőgazdasági osztály vezetőjének beszámolója a rét- és legelőgazdálkodásról, a talajvédelemről szóló kormányhatározat végrehajtásáról. A harmadik napirendi pont: a dombóvári járási tanács vb jelentése az állattenyésztés helyzetéről. A napirend negyedik pontja, a bejelentések között szerepel a szekszárdi áruház építésének ügye. Négy tengelíci tsz-tag a Szovjetunióba utazik A tengelici Petőfi Tsz az első félévi áruértékesítési terve teljesítéséért megkapta a megyei tanács vb vándorzászlaját. A termelőszövetkezet a jó eredményért most újabb elismerést kapott. Három termelőszövetkezeti tagot, Geiger Illés főállattenyésztűt, id. Tancz József növénytermesztőt és Halász Józsefet, a gépcsoport egyik tagját kéthetes jutalom- utazásban részesítette a megyei tanács mezőgazdasági osztálya. A három termelőszövetkezeti taggal együtt utazik a Szovjetunióba Horváth István, a tsz elnöke is. Befejeződéshez közeledik Gemencen a szaivasbőgés A hegyvidéki erdőkben még javában tart a szarvasbőgés, de az ártéri erdőkben, így Gemencen is, befejeződéshez közeledik már a fő vadászati időszak. A külföldi, jobbára német és osztrák vadászoknak szeptemberben 75 szarvasbikát, 21 vaddisznót és 16 őzbakot sikerült puskavégre kapni. Igen szép trófeák akadtak a szarvasagancsok között, a nemzetközi pontozás szerint előreláthatólag 6—7 aranyérmes lesz. Ezek a trófeák a kölni agancskiállításon is bemutatásra kerülnek, mivel szerencsés elejtőik német vadászok voltak. Október elején már csak szórványos bőgés várható, a fő vadászati idő lezárult