Tolna Megyei Népújság, 1962. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-25 / 224. szám

4

TOLNA MEGYEI NfiPŰJSAG

1962. szeptember 25;

Ellátás és jövedelem

Van-e plafon és hol? — Két és fél, mint húsz százalék —

A tolnanémedi „csoda"

Rodrigo százhuszonötödször is megkacagtatta a közönséget

tolnai művelődési ház

f // színpadán szétsuhant a függöny. Megkezdődött a Valahol délen százhuszonötödik előadása. És százhuszonötödször Rodrigó, a táncoskomikus is berobbant a színpadra, hogy pillanatok alatt megkacagtassa az igen tisztelt közönséget.

Százhuszonötödször, mint Rodrigó. Sőt azóta már többedszer, mert a társulat tovább utazott, most más megyében járják a falvakat, ugyanúgy kellemes estét szerezni az ottaniaknak, mint két héten át Tolna megyében tették.

Déryné Színház. Valahol délen, nagyoperett. Rodrigó: Rónaszéky András, a színház táncoskomikusa.

S most arról kérdem, mikor lett színész, milyen élményei vannak, mikor játszott először Tolna megyében?

— Tíz éve játszom.

Pillanat, s azóta ugyan mit, és hányszor?

— Születésnap, harmincöt szőr. Két szem mazsola, százszor. Li- liomfi, százötvenszer. Szeress belém, huszonötször. Csavargó, huszonötször. És most a Valahol délen, Tolnán, százhuszonötödször.

— Tíz éve vagyok színész. S hinné-e, hogy a mostani táncos komikus a Tragédiában kezdte művészi pályafutását? Ugye, nem ? Pedig ott. Igaz, csak kis szerepet kaptam, de mégis csak a Tragédiában.

— Sajnálja, hogy a prózát, az úgynevezett „komoly” drámai szerepeket felcserélte az operettek táncos komikusának szerepeivel?

— Dehogyis, erről szó sincs. Azt vallom, ha egy operettszere- repet jól formálok meg, az sokkal többet ér, mintha egy drámai szerepet rosszul. Persze, szeretnék még prózában is' szerepelni/• de azt hiszem, eljegyeztem magam az operettel. Milyen szívesen csinálom ezt a Rodrigót is, a Valahol délen-ben?! Afféle „borotvaél” szerep. Hogy is mondjam. Olyan, mint a jó kávé. Édes. De csak egyetlen szem cukor kell még bele, és menten ihatatlanná válik.

Ezután arra kérem, beszéljen valamit a színházról, saját színhá zárói, amely egy kicsit a mi megyénké is, hiszen a Tolna megyei nézők mind jobban szívükbe zárják a Déryné Színház egy-egy művészét, egy-egy társulatát.

— Békéscsaba, Pécs, Hódmezé vásárhely után kerültem a Déry né Színházhoz. Szeretek itt. Van ennek a színháznak előnye is, hátránya is. Például, mi minden este úgyszólván próbálhatunk, mindig igyekszünk valami újat hozni. Mert mindig más a közönség, mindig más a színpad. Itt nem lehet elfásulni. Itt mindig új és új közönséget kell megnyerni, a mindig más körülmények között.

— Persze, azért nem fenékig tejfel a mi munkánk. Évi 250 előadás az átlag. A többi színházaknál 100. Aztán a kilométerátlag. Ki hinné, hogy havonta átlag kétezerhatszáz kilométert utazunk. — Lapoz a noteszában. — Januárban pontosan 2573 kilométer volt a „teljesítmény". Viszont így bejárjuk az országot. És sokkal, de sokkal közvetlenebb a kapcsolatunk a közönséggel, mint a nagyszínházaknál. A múltkor azt mondja az egyik néző az előadás után: Ez már nem a Faluszínház, ez már a Déryné Színház. Érzékletesebben én sem tudnám megfogalmazni azt a változást, amely a színház munkájában az utóbbi években bekövetkezett.

Én sem.

Hajnalba nyúlik a beszélgetés. S akár így is virradhatnánk meg, de parancsol a szükség, pihenni kell. Mert a közönséget nem érdekli, milyen utakon, mennyi ideig zötykölte a művészeket az autóbusz, jó-e a szállás, ahol szálloda híján lakniok kell, huzatos-e az öltöző: a közönség csak a teljesítményre kíváncsi, s szigorúan bírál, sokszor szigorúbban a kelleténél. Pihenni kell, mert holnap megint színpadra lép, hogy mosolyt csaljon a nézők ajkára a táncoskomikus. Rodrigo: Rónaszéky András.

L. Gy.

ittas motoros a bíróság előtt

Riba János döbröközi lakost tízhónapi javító-nevelő munkára ítélte a Szekszárdi Járásbíróság dr. Horváth György tanácsa tíz- százalékos bércsökkentéssel. Riba János júliusban erősen ittas állapotban motorkerékpárral haladt a Döbrököz és Kurd közti

(Folytatás a 3. oldalról.)

még most is mennyire ismeri fia minden rezdülését.

Rossz kedvének okát is mindjárt hamar fölfedte. Már másnap feltette neki a kérdést:

— Hát Erzsi? összevesztetek?

A fiú szinte belesápadt a kérdésbe, s hirtelen azt sem tudta, mit feleljen.

— Azelőtt néha be-benézett Erzsi — folytatta anyja. — Most nem jön, felénk se néz. Rendes lány pedig ... Nem igaz az, amit beszélnek róla. Nyíltszívű lány, okos, kedves.

— Maga is szépen lekáderezi itt nekem — vágta oda, csak aztán gondolt arra, hogy hiszen ebből az egyetlen mondatból megtudhatta anyja, mégpedig teljes pontosságai, hányadán is áll ő ezzel a lánnyal.

Aztán arról kezdett beszélni az asszony sűrű sóhajtásokkal, néha-néha elég nagy szünetekkel, hogy mennyire egyedül vannak ők ketten.

— Már most megnősülhetnél, fiam. Itt éz a kis ház, úgyis a tiéd lesz, ellakhatnátok benne. Egyszer úgyis arra jössz haza, meglásd, hogy én már nem leszek. Akkor aztán itt állsz majd egyedül, nem lesz senkid a világon. Pedig rossz az, a legrosz- szabb az, ha nincs az embernek senkije.

makadám úton. Az egyik lejtőn lefelé csaknem mégegyszer olyan sebességgel vezette a motort, mint amilyennel szabad lett volna, s felborult. Rendkívül szerencsés esés volt, nem történt komolyabb sérülés. Ennek ellenére bíróság elé került.

Akkor ő valami vigasztaló szót szeretett volna mondani, olyat, amilyet már régen, nagyon régen nem mondott. De hirtelen újból felvillant előtte az a kép ott Csendeséknél. Ahogy Erzsi apja épp, hogy csak ki nem neveti, úgy hallgatja, ő pedig áll felemelt kézzel, mint aki szavaiban lázadozik még, de tulajdonképpen megadja magát és kénytelen tudomásul venni saját butaságát.

Most, hogy visszagondolt erre a pillanatra, újból elöntötte a vér az agyát:

— Ugyan, édesanyám, maga se tud egyebet, mint siránkozni, csak győzze hallgatni az ember.

S hallgatta, ahogy a hirtelen beállott csendben anyja szipo- gása betölti a szobát.

Nem bírta tovább idegekkel, felugrott s elszaladt otthonról. Ütközben a zsebeit kutatta. Talált is benne egy nagyfröccsre valót. Meg sem állt a kocsmáig és úgy ült ott sokáig, mint aki soha többé nem akar felállni a székéről. Arra eszmélt, hogy valaki a nevét szólítja s amikor felnézett, Gódor Zsiga bácsit látta maga előtt.

— Hogy van édesanyád? Megmondhatod neki, hogy van egy kis pénze az irodán. Te is bejöhetsz érte akár holnap reggel.

Ahogy kezét nyújtotta neki, a legény szerette volna hálásan megszorítani. Forróság öntötte el, a torka elszorult, meg sem

A városok és a központi ellátás alá besorolt ipari vidékek ellátása gyakran jelent komoly gondot. Nem ritka a panasz: a piacokon, üzletekben zöldségből, főzeléknövényből gyenge a kínálat, s a spekuláció néha szembetűnően virágzik. A probléma megszűnése attól függ, hogy termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink mennyi és milyen minőségű árut adnak a piacokra, a raktárakba. A kérdés ez: biztosítanak-e olyan tömegű árut, amelyikkel megfelelő mértékben befolyásolhatják a piaci árak alakulását.

A tamási járásban

szakértők bevonásával arról akartunk meggyőződni: megfelelő ütemben fejlődik-e a kertészeti növények termelésének üteme. A következő képet kaptuk: 10—11 éve még csak 300—400 holdon termeltek konyhakerti növényeket szerződéses alapon. Az idén 2168 holdra emelkedett a leszerződött terület, s jövőre zöldségfélékből, főzeléknövényekből és burgonyából 2400 holdnyi területen termelnek majd.

Első látásra tehát kimondhatjuk: eldőlt a vita, a közös gazdaságok felismerték, hogy kell és érdemes foglalkozni az ellátás szempontjából oly fontos növények termelésével. Azonban az már érdekesebb, miként lehet véglegesnek mondani az eredményt. Beszélhetnénk tradíciókról, arról, hogy a burgonya vagy a zöldbab termelésének hagyományai vannak a járás községeiben. Ennél azonban lényegesebb az, amit már a közelmúltban, a nagyüzemi gazdálkodás körülményei között értek el, ahol mind

Szüreti bál Laj vér-pusztán

Vasárnap délután Lajvér-pusz- tán, a KISZ-szervezet rendezésében, jól sikerült szüreti mulatságot rendeztek. A hangulatos szüreti bálon részt vett a település apraja-nagyja, sőt Báta- székről is jöttek át fiatalok a mulatságra. A KISZ-szervezet a bevételt lemezjátszó, vagy magnetofon vásárlására fordítja.

tudta köszönni Zsiga bácsi szavait.

Aki az arcát figyelte, jóformán semmit sem látott abból, ami bensejében viharzik. Csak annyit láthattak, hogy felállt, aztán kifelé indul a kocsmából.

A két kezét mélyen zsebre- dugva ballagott hazafelé s napok óta, talán amióta hazajött, ez volt az első olyan félórája, amikor nyugalmasabban szemlélte a világot, és valamivel derűsebben is. Mégis csak ember a talpán ez az elnök, nem halt ki belőle a jószívűség, a gondoskodás készsége — gondolta, s észre sem vette, már el is jutott magában falujának megannyi gond- ja-bajáig. Hacsak pillanatokra is, de felvillant előtte a nyárelejei mezők látványa. Kint járt a határban a minap, nem is tudja, miért vette arrafelé az útját. Szép búzatáblákat látott, haragoszöld levelű kukoricákat, kasza alá érett dús lucernát. Nem is bírta megállni, hogy le ne heve- redjék kis időre. Igen, ezek az illatok, ez a nyugalmas csendesség, ez a mindent betöltő napsugár, az, ami rettenetesen hiányzott. Mindig hiányzott, anélkül, hogy tudta volna, hogy felmérte volna akár csak egyszer is magában, mit jelent egy ember életében, ha megszokott köréből kiszakad.

(Folytatjuk)

az agrotechnikai eljárásokat, mind pedig a munkaerőt koncentráltabban lehet és kell is felhasználni.

Tolnanémedin

egy érdekes adatra bukkantunk. A Kossuth Termelőszövetkezetben 60 hold nagyságú a kertészet. Ez a közös gazdaság szántó- területének 2.5 százaléka, s mégis azzal a 730 ezer forinttal, amit mint bevételt terveztek, az árbevétel mintegy 20 százalékát adja. A gazdaság főkönyvelője mondta: a kertészet szinte biztosíték az évközi bevételekhez, pontosabban az előadódó fizetnivalók fedezéséhez. Az előlegfizetéseknél van hova nyúlni, s akkor sincs probléma, ha gyors kiadás miatt a házi pénztárhoz kell folyamodni. Próbáljunk azonban bizonyítani. A tolnanémedi kertészek ültettek többek között 12 holdnyi területen paradicsomot. Mivel korán palántáztak, hamar megjelentek a piacon is, akkor, amikor még primőrnek számított a paradicsom. Természetes, hogy a jövedelem ennek megfelelően alakult, s ma, amikor még nem szállítottak el mindent, ezt mutatja a könyvelés: eddig a paradicsomból és főzeléknövényekből 557 000 forint a jövedelmük.

Nem kutattunk kiugró rekordokat, kimagasló kivételeket. Néhányat azonban nem lehet elhallgatni már csak azért sem, mert az árutömeg biztosítását nem a kertészeti területek növelésétől, hanem a termésátlagok fokozásától várjuk elsősorban. S erre szolgáltattak néhány egészen szembetűnő jó eredményt a járás közös gazdaságai. így például

a tamási Új Élet Termelőszövetkezet,

ahol karós babból körülbelül 120 mázsát tudtak megtermelni zöld állapotban, 5 holdnyi területen.

Mindig is igaznak hittem és tudtam a közmondást, most az élet megerősített hitemben.

Az autóbuszra két fiatal száll fel. Mi tagadás, nem sok jói nézek ki belőlük. Mintha ikrek lennének, egyformán öltözködtek. Nadrágjuk csöves, nagy, rávarrott zsebekkel, s zippzár elöl, zippzár hátul, zippzár mindenütt. Ehhez a nadrágkölteményhez valami iszonytató ing járul, absztrakt ábrákkal, lázálomban kikevert színekkel, s olyan szabással, hogy a jóérzésű ember zsebében kinyílik a bicska. Kabátjukra nehéz rámondani, hogy kabát, pontosan illik ellenben a jakó elnevezés. Valamikor a cirkuszigazgatók hordtak ilyen viseletét.

A két fiú leül, mert éppen van szabad hely. Halkan beszélgetnek, szavukat sem érteni. A következő megállónál sok az utas, megtelik a kocsi. A két ifjú rögvest felpattan, s kínálja helyét az idősebbeknek. Hátrahúzódnak aztán a kocsi belsejébe, $ ha akaratlanul meglöknek valakit, tiszteletudóan kérnek bocsánatot. Közvetlen közelről már hallani, mit beszélnek. Moziba igyekeznek, s aztán gyorsan haza, mert reggel munkába kell állniok.

Voltaképp nem is olyan ronda az ing, kissé tarka ugyan, de hát fiatalok hordják. A kabát? Hm. No, elviselhető. A nadrág meg... nem kell nagyon megfigyelni.

*

A cukrászda csendes. Halkan beszélgetnek az asztalok mellett, sistereg a gőz a kávéfőzőből, a rádióból halk zene száll.

Már ez is rekordnak számít, de méginkább az, amit a felsőnyéki Egyetértésben elértek. Ebben a gazdaságban csak 1200 négyszögölön vetettek zöldbabot. Azt mondják: emberemlékezet óta

nem volt még olyan termés, mint amilyet az idén elértek. Tíz mázsára szerződtek a MÉK-kel, s a szerződéssel szemben 106 mázsát adtak át, s mintegy 23 ezer forintot „vettek be” erről a területről.

Mondhatná bárki: kivételnek számítanak ezek az eredmények. Kétségtelen, van benne valami, de tegyük hozzá Aindjárt: olyan kivételek ezek, amelyek erősítik azt a szabályt, hogy lehet többet termelni, ha megfelelően alkalmazzák a modern agrotechnikai eljárásokat, ha nemcsak a nehézségekre hivatkozunk, hanem a helyi viszonyok ismeretére támaszkodva megfelelően kiválasztott és előkészített talajba vetjük, vagy ültetjük a kertészeti növényeket. Valahol van tető a terméseredmények produkálásában, de, hogy még azt nem értük el, bizonyítja a két példa. Sőt egy harmadik is. Győri János tolnanémedi kertészeti brigádvezető háztáji gazdaságában is foglalkozik paradicsomtermeléssel. Az idén kísérletezett. 160 négyszögölön termelt paradicsomot. Erről a jóformán említésre is alig érdemes nagyságú területről 23 mázsa, exportra is alkalmas paradicsomot szedett le, s nem kevesebb, mint 10 ezer forint jövedelemre tett szert.

Kétségtelen, hogy a termelő- szövetkezetek többségének nem főprofilja a kertészkedés. Am pont a példák bizonyítják: nem elhanyagolható. Nem, mert jelentősen hozzájárulnak vele az ellátás javításához, ugyanakkor pedig emelhetik a közös gazdaság a tagság jövedelmét, ami ismét nem utolsó szempont.

Sz. I.

Jobbára párok ülnek a parányi asztalok mellett. Néhány vendég, kinek sietős az útja, a pult mellett issza feketéjét. S egyszerre vége a csendnek. Nyílik az ajtó, a szokottnál erélyesebben, és nagyobb zajjal. Belép három ifjú. Rendesen öltözött, szinte választékos mindahány. Ruhájuk sötét, nyakkendőjük jólkötött.

De ahogy jönnek! Nem is jönnek, vonulnak. Valami tenyérbemászó magabiztossággal. Minden szem rájuk szegeződik. S akkor az egyik, élvezvén a felkeltett közfigyelmet, s imponálni akarván társai előtt, magához inti a felszolgálót: — Édeske! (így, bízisten így) milyen piát mérnek ebben a csellóban? — A felszolgáló tágra- meredt szemekkel néz, alkalmasint szót sem ért az egészből. Nagynehezen kiderül, hogy inni akarnak az ifjak. Villámgyorsan magukba döntenek néhány féldeci hubertuszt, a felszolgálónő továbbra is Édeske, a cukrászda változatlanul cselló, s ők sem lesznek csendesebbek, sőt az elfogyasztott szeszmennyiséggel párhuzamosan, hangerőben egyre gyarapodnak.

Előbb egy pár áll fel és távozik. Aztán egymás után a többiek. Végül csak a három ifjú marad. Ránéztében mit sem gondolna az ember, hiszen olyan jólöltözöttek, szinte választékos a ruházatuk.

Igaz, nagyon is igaz a közmondás: Nem a ruha t"zi az embert. Az idétlent sem,

(—i — y)

Nem a ruha teszi az embert