Tolna Megyei Népújság, 1962. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-20 / 220. szám
6 TOLNA MEGYE? NÉPŰJSÁtí 1962. szeptember 20. SPORT Képek a honvédelmi napról Á II—Sí!, osztályú egyesületi bajnokságok során a Szekszárdi Dózsa hét versenyt nyert Vasárnap Szekszárdon a Dózsa és a városi sportpályán került megrendezésre a II.—III. osztályú egyesületi bajnoki verseny — a Szekszárdi Dózsa Sportkör lebonyolításában. A bajnoki versenyre Somogy, Tolna, Baranya, Zala és Bács megyék 20 sportköre, összesen 260 versenyzőt állított rajthoz. Ennek ellenére az volt a vélemény, hogy az előző fordulókhoz képest alaposan megcsappant a versenyen résztvevőknek a száma. Különösen a II. osztályban, ahol annak ellenére, hogy mindig kilenc versenyző eredménye érdemel pontot, egyik versenyszámban sem volt meg a kilenc induló. Sőt például gerelyhajításban mindössze két versenyző állt rajthoz. A pálya még mindig nagyon laza volt. Ez is károsan befolyásolta az eredményeket, no meg az is, hogy kellemetlen ellenszél zavarta a futókat és a távolug- rökat, de a többi versenyszámnak 6em használt az ellenszél. A nyári nyaralás meglátszott bizony az eredményeken, mert a kedvezőtlen körülmények mellett kétségtelen tény az is, hogy a 260 induló között lámpással kellett keresni valamirevaló teljesítményt. Még Perlaki rúdugrása (380) és Mátis 400 métere (52,4) érdemel leginkább említést. A nők versenyében meglepetés akadt. A tanulmányaira készülő pécsi Tóth Klára alulmaradt Har- tungnéval szemben. A 20 sportkör közül a legtöbb győzelmet a Szekszárdi Dózsa (7) szerezte a Pécsi Sportiskola (5) előtt. A pontversenyben a Szekszárdi Dózsa jól szerepelt, különösen a női versenyszámokban (a férfi pontversenyben a Pécsi Dózsa lesz majd elöl), de a végleges pontszámokat későbbi számunkban közöljük. A verseny részletes eredményeit az alábbiakban ismertetjük: Férfiak: II. osztály 100 m: (10 induló, 2 előfutam) I. Skóza (Nagykanizsai Dózsa) II, 7, 2. Szeleczky (Sz. Dózsa) 11,7, 3. Farkas (Naá^kamzsai Dózsa) 11,8. Ellenszél. 400 m: (7 induló, 2 előfutam) 1. Mátis (Pécsi VSK) 52,3, 2. Ben- kovics (Pécsi VSK) 53,3, 3. Németh (Nagykanizsai Dózsa) 54,3. 1500 m: (8 induló) 1. Salpa (Pécsi Dózsa) 4:15,5, 2. Dudás (Pécsi Cement) 4:16,—, 3. Nagy (Pécsi VSK) 4:21,7. 5000 m: (4 induló) 1. Tóbiás (Pécsi Dózsa) 16:43,2, 2. Cserei (Nágykanizsai Dózsa) 16:64,6, 3. Halmosi (Bátaszéki VSK) 17:25,—. 110 gát: (3 induló) 1. Torbó (Komlói Bányász) 18,8, 2. Csuto- rás (Nagykanizsai Bányász) 19,3, 3. Kauzli (Zalaegerszegi TE) 19,9. 400 m. gát: (6 induló) 1. Hanti (Pécsi VSK) 59,6, 2. Bethlehem (Pécsi EAC) 60,6. 3. Jakabos (Pécsi Dózsa) 61,4. Távolugrás: (11 induló) 1. Cifra (Zalaegerszegi TE) 629, 2. Kintzli (Sz. Dózsa) 629, 3. Béres (Nagy- kanizsai Dózsa) 622. Rúdugrás: (3 induló) 1. Perlaki (Pécsi Dózsa) 380, 2. Lelkes (Kaposvári Petőfi) 320, 3. Detrői (Pécsi VSK) 300. Súlylökés: (6 induló) 1. Korog- nai (Nagykanizsai Dózsa) 12,76, 2. Doszpod (Szekszárdi Dózsa) 12,34, 3. Schäffer János (Pécsi Dózsa) 12,29. Gerelyhajítás: 1. Abaházi (Szekszárdi Dózsa) 52,03, 2. Hertelendi Attila (Bajai Építők) 48,60. Versenyen kívül: Márity (Bajai Építők) 63,05. III. osztály: 100 m: (13 induló, 3 előfutam) 1. Sárvári (Pécsi Sportiskola) 12,4, 2. Katies (Pécsi Cement) 12,5, 3. Keller (Bajai ITSK) 12,5. Ellenszél. 400 m (3 időfutam, 20 induló): I. Grassi (Pécsi Cement) 55,2, 2. Márfai (Bajai Építők) 55,4, 3. Ba- rakonyi (Pécsi EAC) 55,8. 1500 m (9 induló): 1. Gál (Sz. Dózsa) 4:32,4, 2. Rogányi (Bólyi SK) 4:37.4, 3. Seres (Pécsi Dózsa) 4:43,9. 5000 m (5 induló): 1. Kovács (Komlói Bányász) 18:13,7, 2. Osz- wald (Pécsi VSK) 18:38,8, 3. Velez (Pécsi VSK) 18:55. 110 gát: 1. Ocskó (Bajai Építők) 19,4, 2. Imreh (Bonyhádi Gim názium) 21.3. 400 gát (7 induló): 1. Rápolthy (Bonyhádi Gimnázium) 67,4, 2. Kovács (Szekszárdi Dózsa) 67,6, 3. Lengyel (Bátaszéki VSK) 68,9. Távolugrás (24 induló): 1. Scherer (Sz. Dózsa) 585, 2. Czibók (Sz. Dózsa) 531, 3. Szabó (Pécsi VSK) 566. Rúdugrás (6 induló): 1. Nyerges (Bátaszéki VSK) 260, 2. Stumpf (Pécsi Dózsa) 260, 3. Kramaszta (Pécsi Dózsa) 260. Súlylökés: 1. Serfőző (Sz. Dózsa) II, 55, 2. Veréb (Bajai Építők) 11,16, 3. Baki (Sz. Dózsa) 11,—. Gerelyhajítás (9 induló): 1. Szörényi (Pécsi VSK) 52,55, 2. Schmidt (Bólyi MEDOSZ) 46,92, 3. Hirmann (Bólyi MEDOSZ) 44,90. Nők: II. osztály 100 m (9 induló, 2 előfutam): 1. Krassay (Sz. Dózsa) 13,4, 2. Meszler (Pécsi Sportiskola) 13,7, 3. Szokolai (Nagykanizsai Dózsa) 14,—. Ellenszél. 400 m (13 induló, 2 időfutam): 1. Narancsik (Bajai Építők) 64,3, 2. Bagi (Pécsi VSK) 64,3, 3. Baranyai Eleonóra (Pécsi Cement) 64,8. 80 gát (5 induló): 1. Lehel (Sz. Dózsa) 13,6, 2. Pécsi (Zalaegerszegi Csányi László Kg. Technikum) 13,8, 3. Székely (Pécsi Sportiskola) 14,7. Magasugrás (13 induló): 1. He- tesi (Pécsi Sportiskola) 146, 2. Kovács (Sz. Dózsa) 140, 3. Ambrus (Pécsi Sportiskola) 140. Diszkoszvetés (15 induló) l.Har- tungné (Sz. Dózsa) 38,27, 2. Tóth (Pécsi EAC) 38.—, 3. Latyák (Bajai Építők) 34,83. III. osztály: 100 m (8 induló): 1. Zsák (Pécsi Sportiskola) 14,3, 2. Lantos (Pécsi Dózsa) 14,5, 3. Szilágyi (Pécsi Cement) 14.7. 400 m (14 induló): 1. Simon (Pécsi Sportiskola) 69,9, 2. Örkényi (Pécsi Sportiskola) 70,6, 3. Jerand (Pécsi Sportiskola) 70,6. 80 m gát (7 induló): 1. Borbáth (Bátaszéki VSK) 15,1 és Koródi (Bátaszéki VSK) 15,1, 3. Török (Bajai Építők) 15,7. Magasugrás (8 induló): 1. Szepesi (Bátaszék) és Németh (Pécsi Sportiskola) 130, 3. Bognár (Pécsi Sportiskola) 125. Diszkoszvetés (12 induló): 1. Bárdos (Pécsi Sportiskola) 29.56, 2. Péterbencze (Sz. Dózsa) 28,74, 3. Bánóczky (Szekszárdi Dózsa) 28,28. _____________________ A tartalékcsapatok eredményei nélkül A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban — mint ismeretes — a tartalékcsapatok eredményei feljutás szempontjából nem jönnek számításba. Ezúttal közöljük mindkét csoport bajnokságának állását, ahová a tartalékcsapatok eredményeit már nem vettük figyelembe. I. csoport 1. Dunaszentgyörgy 3 3 — — 9:2 6 2. Sióagárd 1 1 — — 6:0 2 3. Bogyiszló 1 1 — — 2:1 2 4. Báta 2 1 — 1 4:3 2 5. Tengelic 2 1 — 1 3:3 2 6. Bölcs lee 3 1 — 2 4:6 2 7. Szekszárdi Honvéd 1 — — 1 1:2 — 8. Bonyhádi Cipőgyár 3 — — 3 1:13 — H. csoport 1. Tamási 2 2 — — 9:3 4 2. Döbrölcöz 1 1 — — 2:0 2 3. Tevel 2 1 — 1 7:7 2 4. Fornád 2 1 — 1 3:5 2 5. Dalma nd 2 — 1 1 3:5 1 6. Iregszemcse 2 — 1 1 3:6 1 7. D. Fatelítő 1 — — 1 1:2 — TEKE A területi tekebajnokság során vasárnap a Dombóvári Szpar- takusz csapata a Pécsi Közlekedés csapata ellen 6:2 arányban győzött. A Szpartakusz legjobb dobói: Árvái 405, Lengyel 396. A Dombóvári VSE csapata a Nagykanizsai Kinizsitől 6:2-es vereséget szenvedett. Dombóvár legjobb dobói. Ágfalvi 399 és Soós 392. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 KészOl a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dii 'gy hóoapta II f) Kép a súlyemelő-világbajnokságról A vasárnap megrendezésre került honvédelmi nap egyik nagy érdeklődés előtt lezajló száma volt a motocross, ahol a versenyzők három kategóriában álltak rajthoz. Felvételünkön Ivicz Géza, a szekszárdi klub versenyzője, a 350-esek győztese verseny közben. Ugyancsak nagy sikert arattak az országos bajnokságot nyert idomított kutyák, amelyeknek akadályok egész sorát kellett legyőzniük. Képünkön az egyik kutya tűzkarika-ugrás közben. A kecskeméti MHS modell bemutatót tartott, amely különösen a gyerekek körében aratott nagy sikert. Mezőgazdasági Kiállítás 1962. „Fejlett mezőgazdasággal rendelkező -vendéglátóipari* ország vagyunk”. M