Tolna Megyei Népújság, 1962. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-19 / 219. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 19C2. szeptember 19, Amikoz mezítláb száll ki az utas a vonatból Napszemüveg, lapát, kardigán, őstermelői igazolvány, fényképezőgép a talált tárgyak között Talán rohanó életünk következ­ménye: ámbár más ok is közre­játszhat abban, hogy az emberek szórakozottabbak, feledékenyeb­bek, mint évekkel ezelőtt. Elfe­lejtjük, hogy mit viszünk ma­gunkkal az útra, s csak amikor leszállunk a vonatról jut eszünk­be, hogy elmaradt a ballonkabát, az aktatáska. De nem veszik el a vonatban hagyott holmi. A dombóvári vasútállomás fel- világosító irodájában vaskos könyvbe jegyzik az elhagyott és leadott dolgokat. Az idén már a második kétszáz lapos könyv fe­lénél tartanak, tehát bizonyítja ez is, nem sokat törődünk apró uta­zási holmijainkkal. De nézzük csak, néhány nap alatt, augusztus végén és szeptember elején, csak ezen az egy állomáson mi min­dent találtak a kocsikban. Augusztus 21-én a 2143-as vo­natban gyermekballonkabátot ha­gyott el egy utas. Még aznap je­lentkezett tulajdonosa, Sigrai Bé- láné, szászvári lakos. Huszonhar- madikán használt aktatáska, ola­jos nadrág, női kuligán, lila nap­szemüveg, egy szeneslapát került a több száz talált tárgy közé. Au­gusztus 25-én- Fóris Lajos geré- nyesi lakos felejtette a kocsiban aktatáskáját, találtak ötven szá­zalékos utazási igazolványt, ős­termelői igazolványt, barna sváj­cisapkát. Huszonhetedikén moz­galmas nap volt ismét, úgy lát­szik, ekkor utaztak a szórakozott emberek. Nem kevesebb, mint tíz talált tárgyat adtak le a jegyvizs­gáló kalauzok. Másnap Lengyel Ferenc, felesége kuligánját felej­tette a vonatban, fiú zakó sza­porította a sort. Találtak egy ak­tatáskát, cipőkanál és konyhakés volt benne. Cinkotai József visz­szakapta elvesztett holmiját. Hu- szonkilencedikén használt kosa­rat, üres vászontáskát, gumiha­risnyát, kötött nadrágot találtak. Másnap írógépet, sötétkék kala­pot, és egy zakót, öt forint har­minc fillérrel, és kiegészítette a sort még egy gyermekvödör, két vasfűrész, egy csomag hús. Szeptember első napjaiban sok értékes dolgot hagytak az utasok a vonatban, elsején egy Beirax fényképezőgép, másodlkán egy ér télies retikül, harmadikán nyak­kendő zakóval, és egy FED—2 fényképezőgép. Negyedikén egy öltöny munkásruha, gyermekbal- lonkabát, egy szatyor gyümölcs, zippzáras táska szaporította a ta­lált tárgyakat. Persze egészen érdekes dolgokat is találnak a vo­natban. így például arra lehet következtetni, hogy mezitláb ment el az utas, miután a vonatban fe­lejtette égjük cipőjét — magas sarkú volt. Két női ruhának való divatos ruhaanyag, seprű, faláda, teljesen új kardigán. S egyre szaporodik a raktár­ban az utasok által elhagyott, s az állomáson gondosan összegyűj­tött holmi. Azt értékesebb dolgo­kért jelentkezik a tulajdonos, de a használt cikkekért nem is jön­nek. Pedig hónapokig őrzik az ál­lomáson, mielőtt elárvereznék. Sok munkát jelent ez a MÁV— nak, sok embert foglal le az uta­sok hanyagsága. Egy valóságos kis hadsereg dolgozik a MÁV-nál az elhagyott dolgok lajstromozásá­val, a tulajdonosok megkeresésé­vel. Pedig ha kicsit is figyelme­sebbek volnánk, mi utasok, sok munkától menthetnénk meg a MÁV-ot, magunkat pedig sok bosszúságtól. — pj — Előkészületek a megyei képzőművészeti kiállításra Tolna megye képzőművészeti életének jelentős eseménye lesz a novemberben Szekszárdon meg­nyíló megyei képzőművészeti ki­állítás. A képzőművész csoport legutóbbi megbeszélésén úgy dön­töttek, hogy a tárlatot a szekszár­di múzeumban rendezik meg, majd a lehetőségekhez mérten be­mutatják a megye nagyobb köz­ségeiben is. A megnyitás időpont­ját november hatodikában hatá­rozták meg. Az elsősorban a dunaíöldvári művésztelepen készült képek elbí­rálását October 10—20 között vég zi el a Képzőművészed A np tag­jaiból álló zsűri. Az előkészüle­tek jegyeben folynak a tá gyalu­sok a Szekszárdi Béri Balogh Adám múzeummal is, mely a tárlat sz'nrelye lesz. SZÁZAK ISKOLÁJA — Az ozorai kívánság — Az elnök véleménye — Technikum a falvakban Az iskola árnyas parkban hú­zódik meg, de a kerítéseken jóval túl nyúlik. Ha egy hasonlattal akarnám jellemezni csupán, azt mondhatnám: mint valami me- gyényi hasznos pók, szertenyújtja a csápjait Szekszárdtól Kurdig, másfelé meg Hőgyészig, s egyre tovább terjeszkedik, hinti a mű­veltség, a nagyobb szakértelem magvát széjjel minden faluban, s tanárainak áldásos munkája nyomán egyre több parasztember ismerkedik meg a korszerű agro­technika elméletével és gyakor­latával. S most már könnyű kitalálni, hogy a palánki Csapó Dániel Me­zőgazdasági Technikumról szól majd ez az írás, amelyik a pa- lánki parkból immáron szétter­jeszkedett az egész megyébe. Egy összefoglaló adat: a nappali osz­tályokon kívül működik a felső­fokú technikum tagozata 100 ta­nulóval, hamarosan indul ezen a fokon is levelező oldatás. ezen kívül 7 községben már most van. s 11 községben pedig a közel­jövőben, vagyis az idei őszön, té­len nyílik kihelyezett osztály. Elég egyszuszra elsorolni, hál még megbirkózni a feladatokkal. Á magyarázat Mártonfai Dénes, a technikum igazgatója fiatal, ambiciózus em­ber. Aki nem ismeri, könnyen azt mondaná rá, hogy nagykép­zettségű mezőgazdasági szak­ember, mert arról sosem beszél, hogy pedagógus, de percek alatt olyan szakvitát tud kerekíteni a mezőgazdaság problémáiról, hogy az ember csak a fejét kapkodja, s a szavát ér rá csak figyelni. S amilyen az igazgató, olyan a tantestület is. Megismertem Kiss László tanárt, a levelező tagozat vezetőjét is és — nem szégyellem — lelkesedést tanultam tőle. A magyarázatról, az előbb már em­lített számszerű fellendülés okai­ról faggattam őket, s váltva vá­laszoltak. — A magyarázat? — így Már­tonfai Dénes. — Többféléből te­vődik össze, egy azonban fix pont. Éspedig: a mai magyar paraszt ember nem a régi hagyo­mányoknak él, kinőtte a faekés koncepciót. Megértette: jól gaz­dálkodni, többet termelni csak tudományos megalapozottsággal lehet. Kiss László példával illusztrál: — A múltkorában Szakályon jártait látogatóban ozorai szövet­kezeti gazdák. Megnézték kihe­lyezett osztályunkat. Nos, az ered­mény nem váratott magára: itt a kérés, szervezzünk náluk is ha­sonlót. S ha már belejöttünk, menjünk végig ezen a problémán. A tech­nikumnak ugyanis van egy má­sik előnye is. Arra készteti a fa­lusi embert, hogy végezze el a nyolc általánost. Éneikül nem mehet tovább, s ez szinte fel­mérhetetlen jelentőségű a műve­lődési forradalom szempontjából. Jövőre ezer hallgató Arról beszélgetünk, hogy a kez­deti akadozás ellenére, az idei évre mennyire megnövekedett az érdeklődés a mezőgazdasági szak­oktatás iránt. — Jövőre már ezer hallgatónk lesz — mondja korántsem titkolt örömmel Mártonfai Dénes. — Hogy miként birkózunk meg a problémákkal, arról egyelőre csak elképzeléseink vannak. Közben szó kerül az idei ter­vekről, amelyek mellett nem le­het elmenni csak úgy, némán. S ezekből ez derül ki. Dombóvárott konzultációs központot szervez­nek, Ozorán, Pincehelyen, Tolna- némedin, Regölyben, Nagykónyi- ban, Dunaföldvárott, Hőgyészen kihelyezett osztályokat létesíte­nek. Néhol, mint például Duna­földvárott és Hőgyészen, való­színű, hogy kettőt. Ezenkívül az­tán Sárszentlőrinc-Uzd, valamint Murga, Kéty, Felsőnána és Me­dina, Szedres körzeti osztályt kap. S, hogy a sor teljes legyen: De­esen és Kurdon is szerveznek osztályokat. Nem szeretem a szu- perlativuszt. nem szoktam felső­fokban beszélni, de amit az is­kola tanárai csinálnak az való­ságos misszió. Az agrárműveltség terjesztésének missziója, alapja annak, hogy előbb-utóbb meg­teremtődjék a mezőgazdasági munkában olyannyira jelentős szakközép-gárda, a képzett bri­gádvezetők, a gazdálkodás min­den csinját-binját ismerő munka­csapat-vezetők hálózata. Mert az iskolának ez a kimondatlan célja. Keresünk néhány tanárt Az oktató-nevelő munka nem könnyű. Aki ezt választja hiva­tásul, annak mindennel számolni kell. Még azzal is, hogy néha maga is úgy látja: szélmalom­harcot vív. A ritka örömök a pedagógus vasárnapjai, ünnepei. Olyan napok ezek, amelyekre mindig szívesen emlékszik vissza. Mint Mártonfai Dénes egy vizs­gára, ahol a minisztériumból ott járt bizottsági elnök ezt mondta: — De sok okos ember, mond­hatnám zseni van a puszták né­pének fiai között... Mert meglepték a feleletek, a logikusan felépített válaszok. Az öröm mellett az igazgató is meg­lepődött néha egy-egy osztály vizsgáján, amikor látta: a mun­kában törődött paraszt emberek nem riadnak meg a tankönyvtől sem. Mintha elragadott volna engem is a lendület. Pedig komoly üze­netet kell továbbítanom: pedagó­gusokat keres a technikum, akik vállalják a munkát, az áldozatot. Mert a közművelődési tárgyak tanításánál nehézségeik vannak. Kiss László, a levelező tagozat vezetője ezt mondja erről: — Sokkal nyugodtabban néz­nénk a tanév és a jövő elé, ha lenne még egy-két matematika­fizika szakos tanárunk. Nem a könnyebbség kedvéért, hanem azért, hogy a mostaninál még többet tudjunk nyújtani hall­gatóinknak. Mennyi mindent el kellene még mondani. Alig esett szó az embe­rekről, az utazó tanárokról. Leg­közelebb azonban róluk fogunk beszélni, akik energiájuk, szán­dékaik javát arra fordítják, hogy mindent megadhasson hallgatói­nak a »százak iskolája«. Szolnoki I: Iki az első termelőszövetkezeti szocialista brigádot megalakította (Folytatás a 3. oldalról.) forróságok tűnő emléke. Ügy gondolt a másikra, mint egy messzi-messzi ismerősre. Ha az emberre eljön az idő, valahogy nehezére esik válni, és nem is vár, ha csak egy mód van rá. Erzsi is így volt ezzel. S most, hogy visszagondolt erre az estére s végiggondolta az elmúlt hete­ket. csak rándított egyet a vállán. Felmentette magát, még önmaga előtt is. Igen, Miklóst szereti. Odakint a kutya nagy ugatás­sal a kerítés felé szaladt. A kutyaugatás aztán örvendező csa- holásba csapott át: apjáék jöt­tek haza, valamelyik szomszéd­tól. Anyja előrejött, apja odakint maradt még kis időre. Lefekvés élőtt soha el nem mulasztotta megnézni a jószágot. — Hát te még mindig fent sil- bakolsz? Azt hittük, már régen alszol, — ment oda Erzsihez s szemügyre vette a kézimunkát a lány kezében. — Álhatók reggelig eleget, meg is unom. — Na jó, jó, de legalább meg- ágyazhattál volna — korholta csendesen az asszony. — Persze, mert a tanító úr jár az eszedbe mindig. Csak bajunk ne legyen belőle, édes jó istenem — súgva tette hozzá —, már apád is tudja. Azt mondja, ha valami rosszat teszel, letöri a derekadat. — Vigyázok én magamra, anyám. — No jó, hiszen tudom én azt, kislányom, dehát csoda-e, ha fél az ember. Nem vagy már gyerek, tudod, hogy milyen könnyen el­ronthatod az életedet. Ha másról lenne szó, én nem is bánnám, de­hát nem való vagy te őhozzá. Ki tudja, mit akar tőled. Tanító egy parasztlánnyal. Hátha csak akar­ja, aztán mehetsz, amerre látsz, a szégyeneddel, hiszen úgyis szá­jára vett már a falu. — Azok a lefeses szájú öreg­asszonyok ugyan kit nem vesz­nek a szájukra. Bele is beteged­nének. ha mindennap nem plety- kálkodhatnának. Édesanyám dol­ga, hogy melyiknek hisz, nekik-e, vagy nekem. — Nekem az se tetszik, hogy több egy hónapjánál, amióta a bálba mentél vele, és még min­dig nem jött el. Miért nem meri betenni a lábát a házunkba? — Majd eljön, ha akar. Hátha még korainak tartja. Valamelyik nap meg arról áradozott édes­anyám, milyen jóízűen elbeszél­gettek a piactéren. — Hát az igaz, de kivel nem beszél szívesen a tanító? Beszél az akárkivel, jó ember az, fene a fajtáját, csak bajt ne hozzon ránk. Hirtelen abbamaradt a beszél­getés, mert belépett az apa. Ahogv kabátját letette, nagyot nyújtózott: — Hű, de késő lett. Feküdjünk, holnap is nap lesz. Ha fölszik­kad a föld, kapálni megyünk. — Megyek én is, édesapám — rebbent fel Erzsi s szíves ajápl- kozása szemmel láthatóan jól­esett apjának. Már éppen készült valamit mondani, amikor a kutya odakint éktelen acsarkodásba kezdett. — Jön valaki. Ugyan kit hoz ide az ördög, hiszen már mindjárt tizenegy óra. Odakint lenyomták a konyha­ajtó kilincsét... Két hosszú lé­pés hallatszott, s kitárult a szoba ajtaja. Az ajtóban pedig Csányi Elek. — Szép jó estét mindnyá­juknak. — Neked is, fiam. Tán aludni nem tudsz, vagy más bai van? — Csak az a baj, Bálint bá­tyám, hogy maguk becsaptak engem. Az öreg Csendes csak akkor nézte meg a legényt. Látta is mindjárt, hogy bizonv nem a legjózanabb. Megpróbálta kedé­lyesebben fogni a dolgot: — Ugyan ki csapott téged be, ne beszélj már bolondokat. Ide­jössz éjfélben, aztán elkezded fújni a magadét. — A lányuk tudja, hogy én nem handabandázok. Kérdezzék meg csak tőle — és sokatjelen- tően hozzátette — ha ugyan még nem kérdezték. Csendes Bálint a lányára né­zett, aki zavarában azt se tudta hova legyen. Apja kérdésére Erzsi válaszolt legénynek: — Minek jöttél ide, ha előz­ném tudtál jönni? Gondoltad majd vár az a jó bolond, ha akar. Nem váUem. vedd tu­domásul. (Folytatjuk) Pálinkás Jánosáé Valisko Joach -n íirigádvezetővel a »szocialista területen«.

Next

/
Thumbnails
Contents