Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-16 / 191. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. augusztus 16; Összefoglaló jelentés a Vosztok—3 és a Vosztok—4 útjáról Moszkva (TASZSZ). A Vosztok—3. és a Vosztok—4. szputnyik-űrhajók Andrijan Nyikolajev őrnagy és Pavel Popovics alezredes irányításával befejezték csoportos repülési programjukat. A szputnyik-űrhajók 1962. augusztus 15-én Kazahsztánban, Karaganda városától délre, az előre megadott leszállási pontok közvetlen közelében, gyakorlatilag egyidőben értek földet. A két űrhajós közérzete és fizikai állapota a földetérés után jó. Nyikolajev és Popovics űrhajósokat leszálláskor a készenléti csoport tagjai, orvosok, barátok, újságírók és sportszakemberek fogadták. A Vosztok—3. szputnyik-űrhajó Andrijan Grigorjevics Nyikolajev űrhajós-pilóta vezetésével 95 óra, vagyis majdnem négy nap alatt több mint hatvannégyszer kerülte meg a Földet és több mint 2 600 000 kilométeres utat futott be. A Vosztok—4. szputnyik-űrhajó Pavel Romanovics Popovics űrhajós-pilóta irányításával 71 óra alatt több mint negyvennyolcszor kerülte meg a Földet és ez alatt mintegy kétmillió kilométert tett meg. A Vosztok—3. és a Vosztok—4. szputnyik-űrhajók 71 órán, vagyis majdnem három napon át végeztek csoportos kozmikus repülést. A Vosztok—3. és a Vosztok—4. szputnyik-űrhajók, az időtartamban egyedülálló repülőút és az először végrehajtott csoportos kozmikus repülés tudományos és műszaki feladatait sikeresen és teljes mértékben végrehajtották. A csoportos kozmikus repülésnél első ízben létesítettek kétoldalú rádiókapcsolatot az űrhajók között. A repülés során az űrhajósok beszélgettek egymással, kicserélték megfigyeléseik eredményeit és összehangolták cselekedeteiket. Értékes adatokat szereztek, amelyek felhasználhatók majd hosszabb űrutazásoknál, az összeköttetés megszervezéséhez. Az űrhajók összes berendezései és gépei, valamint a bennük elhelyezett tudományos mérőműszerek az indulástól a leszállás pillanatáig, az egész út alatt kifogástalanul működtek. A szovjet űrhajósok mesteri módon bonyolították le ezt a bonyolult repülőútat, irányították űrhajóikat, és az előírásokkal szí gorú összhangban, a tudományos kutatások egész rendszerét folytatták. Az űrhajósok egészségi állapotának az egész repülőút' alatt végzett orvosi ellenőrzése azt mutatta, hogy Nyikolajev és Popovics szovjet űrhajósok kitűnően viselték a pályára-vezérlést, a több napos kozmikus útat és a Földre való visszatérést. E nagyszerű úton Andrijan Nyikolajev és Pavel Popovics rendkívüli bátorságot és hősiességet tanúsított, megmutatta az egész világnak a szovjet ember kiváló erkölcsi adottságait. Nyikolajev és Popovics szovjet űrhajósok repülőútja fontos mérföldkő a világűr békés meghódításának útján. A Vosztok—3. és a Vosztok—4. szputnyik-űrhajók csoportos repülése páratlan tudományos és műszaki fontosságú anyagokat szolgáltatott, amelyek igen nagyjelentőségűek lesznek a kozmikus térség további meghódítása és az emberiség sok évszázados álmának megvalósítása — más bolygók és világok felkutatása szempontjából. A világ csodálattal adózik a szovjet űrhajósok teljesítményének LONDON »Nik és Pop még egy napot töltöttek az űrben!-« — ezzel a címmel ad hírt az Evening Standard a szovjet űrhajósok teljesítményének részleteiről. Az angol televízió a legfrissebb felvételek mellett beiktatott műsorába egy filmet a szovjet űrhajósok kiképzéséről. A BBC egyik legnépszerűbb kommentátora megállapította: »Ehhez képest a Telstar (az amerikai televíziós bolygó) hétköznapi dolognak tűnik«. BONN »A szovjet űrhajósok maratoni repülése a Föld körű]« — az NSZK sajtója ilyen és ehhez hasonló címekkel továbbra is bő tudósításokat közöl a két Vosztok útjának újabb részleteiről. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szakírója dicsérően hangsúlyozza: »Csodálattal kell adózni az oroszok precizitásának és műszaki teljesítményének, amely- lyel 24 órán belül két űrhajót küldtek Föld körüli pályájára, mégpedig olyan közel egymáshoz, hogy a benne ülő pilóták láthatják egymást. Ez a teljesítmény még az eddigi űrkutatási eredmények teljes ismeretében sem magától értetődő«. Sokat foglalkoztatja a nyugatnémet sajtót a szovjet űrkutatás fölénye az amerikaiakkal szemben. Megállapítják, hogy ez a tudományos fölény tovább növekszik. Egyes kommentárok ennek »a Nyugat számára káros politikai következményétől« tartanak. Értsd: a Szovjetunió tekintélyének további növekedésétől. A tudományos versenyről megállapítják, hogy az amerikaiak nehezen és aligha hozzák be lemaradásukat. RÓMA A Milánóban megjelenő II Gi- omo rámutat: a jelenlegi és a korábbi űrvállalkozás között a különbség óriási. A nagyerejű rakétalövedékek adják a világűr kulcsát. Az amerikaiak ezt túlságosan későn értették meg és hiába igyekeznek pótolni az elmulasztott időt, mert minduntalan szembetalálják magukat tragikus lemaradásuk bizonyítékaival. Az amerikaiak többet költöttek, de nem tudták a dolgokat tervszerűen összehangolni —- teszi hozzá a lap. NEW YORK Az amerikai hírügynökségek azonnal továbbították a ereszkedéséről szóló közleményt. »Az orosz kozmikus ikrek szerencsésen földet értek« — közli gyorshírben az AP hírügynökség. »Andrijan Nyikolajev és Pavel Popovics pontosan a megadott körzetben ért földet. Többet repültek a világűrben, és több időt töltöttek ott, mint bármely más földi ember« -«" hangzik az UPI közleménye. PÁRIZS A Rádió-Luxemburg megszakítva rendes adását a következőképp jelentette be a szovjet űrhajósok visszaérkezését a Földre: — Gyorshír: Nyikolajev és Popovics a megjelölt körzetben leszállást hajtott végre. Mindketten kitűnően érzik magukat. KAIRÓ Amint a moszkvai rádió közölte az örvendetes hírt, hogy a Vosztok—3. és a Vosztok—4. űrhajók a megadott térségben leereszkedtek, a TASZSZ kairói tudósítói irodájában megszólaltak a telefonok: telefonált a rádió, a Men hírügynökség, telefonáltak a lapok, érdeklődtek, gratuláltak, forró üdvözletüket küldték a szovjet űrhajósoknak, a szovjet népnek. BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság rádióállomásai szerdán 8 óra 40 perckor megszakították műsoraikat és rendkívüli adásokban közölték hallgatóikkal az örömhírt, hogy a »Vosztok—3. és a Vosztok—4. űrhajó a program nak megfelelően sikeres leszállást -hajtott' Vbgre az előirányzott, térségben«. Rendkívüli adásban közvetítetté a hírt a televízió is. BUKAREST A bukaresti rádió szerdán délelőtt, helyi idő szerint fél tíz után néhány perccel megszakította adását és a bemondó izgatott hangon közölte: a Szovjet unióban a Vosztok—3. Nyikolajev őrnaggyal és a Vosztok—4. Popovics alezredessel a fedélzetén sikeresen leszállt a kijelölt területre, s az űrhajósok kitűnően érzik magukat. Ettől az időtől kezdve a rádióállomások 3—5 percenként ismételték meg TASZSZ közleményét. Az újabb szovjet diadal, a két űrhajós sikeres leszállása, nagy örömet keltett egész Romániában. Nyugati tudósítók helyszíni beszámolói Moszkvából Moszkva (MTI). A nyugati hír- ügynökségek tudósítói továbbra is részletesen beszámolnak arról az ujjongó lelkesedésről, amely a két szovjet űrhajós földreszállá- sának hírére elfogta Moszkva lakosságát. Az AP elmondja, hogy Moszkvában a Vörös téren szovjet fiatalok szavalókórust alakítottak. Ütemesen kiáltozták: „Kozmosz, kozmosz, kozmosz!” Az AP, az AFP és a DPA egyaránt közöl színes képeket és idézi az utca emberének véleményét. Egyes hírügynökségek elmondják, hogy a nagy eseményről szóló jelentés „kozmikus sebességgel” terjedt el a fővárosban. A forgalmas utcákon több száz autó torlódott össze, a gépkocsikat körülvették az emberek, hogy hallgassák a nagy hangerőre beállított autórádiókat. A szerdai napon a közlekedési rendőrök is elnézőek voltaic. Miként minden más világvárosban, Moszkvában is érvényes a jár■—3. és a Vosztok—4. sikeres le művekre vonatkozó kürt ölési tilalom. Az összegyűlt gépkocsika- ravánok vezetői megszegték a „KRESZ”-t, újjongásukat úgy fejezték ki, hogy megszólaltatták autódudáikat. Az AFP tudósítója elmondja, hogy Moszkvában mindenütt, amerre jár az ember, utcákban, házakban, éttermekben, lelkesen kiáltoznak az emberek: „Földet értek... a mi Andrijunk és Pa- velünk épen, és egészségesen visz- szajött... meghódítottuk a kozmoszt, és a győzelem a mienk... most már csak a Hold van hátra!” A tudósító hozzáfűzi, hogy még az égen ragyogó Nap is részt vesz a lelkesedésben, a ragyogó, verőfényes idő kifejezi azt az örömöt, amelyet a moszkvaiak milliói éreznek. Az AP közli, hogy nyilatkozott Los Angelesben Edward Teller amerikai tudós, a hidrogénbomba atyja. Megállapította, hogy a legjobb tudósok nem az Egyesült Államokban vannak, hanem Moszkvában. Az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió kormányának felhívása Moszkva (TASZSZ). Az SZKP Központi Bizottsága, a SzoyjeU unió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió kormánya felhívást intézett a Szovjetunió Kommunista Pártjához, a szovjet néphez, a világ népeihez, a kormányokhoz, az egész haladó emberiséghez. »Most már egészen nyilvánvaló, hogy a szovjet űrhajós-pilóták több millió kilométeres távolságok megtételére is képesek. Közeledik az idő, amikor hatalmas űrhajókat vezetnek majd a naprendszer bolygói felé«. »A Föld körül végzett több napos csoportos repülés új szakasz az űrkutatásban«. A felhívás hangsúlyozza, hogy Nyikolajev és Popovics űrhajósok nagyszerű hőstette »ékesszóló bizonyítéka a fejlett szovjet gazdaság, a korszerű szovjet tudomány és technika eredményeinek, a szocialista rendszer elvitathatatlan felsőbbrendűségének. A felhívás utal arra, hogy a Vosztok—3. szputnyik-űrhajó And. rljan Nyikolajev irányításával 95 óra, vagyis majdnem négy nap alatt több mint hatvannégyszer kerülte meg a Földet és több mint 2 600 000 kilométeres távolságot futott be. A Vosztok—4. szputnyik-űrhajó Pavel Popovics irányításával 71 óra. vagyis majdnem három nap alatt több mint negyvennyolcszor kerülte meg bolygónkat és mintegy kétmillió kilométert tett meg. A világűr meghódításában elért újabb kimagasló sikerek meggyőzően mutatják, hogy a kommunizmus egyik győzelmet a másik után aratja a kapitalizmussal folytatott békés versenyben. A világűr szovjet hősei a nép soraiból kikerült emberek, akik a szocializmus és a kommunizmus nemes eszményein nevelkedtek. Most az egész világ látja — mondja a felhívás —, hogy a kom. munisták biztosan haladnak az emberiség élcsapatában a Földön és a világűrben. A felhívás hangsúlyozza, hogy a nagy tudományos felfedezések csakis akkor eredményezhetik az életfeltételek megjavulását, ha azokat békés célokra, az emberek javgra használják fel. A szovjet állam következetesen és állhatatosan harcol a világ tartós békéjéért. Békés célokat szolgált a szovjet űrhajók újabb útja is. A szovjet kormány ismét ünnepélyesen kijelenti, hogy teljes mértékben támogatja a népeknek a tartós béke biztosítására vonatkozó követelését és mindent megtesz e jogos követelések valóra váltásáért. A szovjet kormány ismét felhívja az összes kormányokat és népeket, még állhatatosakban harcoljanak azért, hogy az emberiség megszabaduljon a termonukleáris háború fenyegetésétől, hogy megbonthatatlan béke uralkodjék a Földön. A szovjet emberek bíznak abban, hogy a népek kemény harcban megvédik a békét — mondja a felhívás. A szövetkezeti gazdák nagy érdeklődéssel és örömmel fogadták megyénkben a szovjet űrhajósok sikerét Megyénk termelőszövetkezeteiben a rádió jelentése után percek alatt terjedt el a Vosztok—3. és a Vosztok—4. szovjet űrhajók sikeres földre szállásának híre. A szövetkezetek központjaiban bekapcsolták a rádiót, hogy azonnal meghallhassák a legfrissebb jelentéseket, a központoktól távol eső munkahelyekre, a cséplő- csapatokhoz pedig a legtöbb helyen hírvivőt küldtek a legújabb jelentésekkel. Filótás István, a tamási Vörös Szikra Tsz párttitkára, aki a pári Béke Tsz-t patronálja, kedden este Pártban járt, s nem győzött válaszolni a tsz-tagok kérdéseire, akik minden újabb eseményre kiváncsiak voltak. Szerdán reggel a tamási Vörös Szikrában a szövetkezet vezetői, élükön Péti János elnökkel, országgyűlési képviselővel felkeresték a falu határában dolgozó cséplőcsapatok tagjait, hogy elmondják nekik a nagy eseményt. A tamási szövetkezeti tagok közül a tavasszal harmincán nézték meg a Budapesti Ipari Vásárt, ahol láthatták a szputnyikok modelljeit is. Ezek, mint Magyar Károly, a gyümölcstermelő brigád vezetője, vagy Harangozó László gépkocsivezető, felidézték a látottakat, s így próbáltak magyarázatot adni a két űrhajó sikeres útjára. Sok kérdésre kellett ezen a napon válaszolnia a szövetkezet világot járt elnökének, Péti Jánosnak is, aki moszkvai élményeit idézte fel a két szovjet űrhajós útjával kapcsolatban. Az aparhanti Búzavirág Tsz- ben már befejezés előtt áll a csépiét, s a három cséplöcsapat tagjai Hanton, József majorban és Györepusztán, a falutól 8—10 kilométerre dolgoznak. A két űrhajó sikeres földre szállásának híre azonban ide is eljutott. Az aparhantiak egyébként most közvetlen híreket is kapnak a Szovjetunióból, mert elnökük, Papp József, egy mezőgazdasági küldöttség tagjaként két hetet tölt szovjet földön. A cséplöcsapato- kat így helyettese, Kerekes Ferenc tájékoztatta a világraszóló eseményről, az aparhanti szövetkezeti gazdák pedig azt várják, hogy elnökük visszatérte után személyesen is be fog számolni az űrhajósok moszkvai fogadtatásáról. Nagy örömmel fogadták a két szovjet űrhajós földre szállásának hírét Pálján is. Az Egyetértés Tsz gazdái közül, akinek csak szabad ideje volt, az elmúlt napokban a tsz televíziós készüléke előtt várta a közvetlen adásokat a világűrből. Amint Zalavári László, a tsz' főagronómusa mondja, ilyen világtörténelmi esemény idején érthető, ha Pálján is a szovjet űrhajósok teljesítménye a legfőbb beszédtéma. Az érdeklődés csak fokozódott, amikor szerdán reggel Pálján is híre szaladt az eredményes leszállásnak, s néhány percre még a cséplőcsapatok tagjai is abbahagyták a munkát, hogy meghallgassák a brigádvezetők beszámolóját. öröm, lelkesedés fogadta Nyikolajev és Popovics eredményes útjának hírét Tolna megye legeldugottabb falujában is, mert mindenki érzi és tudja, hogy századunk eddigi legnagyobb technikai teljesítményének lehet tanúja.............. ■ e>