Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-18 / 166. szám

r UíT -í -ST --.--^-3^ toe»a areGTn wepüjság 1962. július 13. A spanyol szabadságharc évfordulójára A 30-as évek katonai dikta­túrájának ellensúlyozására in­dult meg Spanyolországban az a folyamat, amely az 1931-es választásokon a köztársaság győzelméhez és XIII. Alfonz király elkergetéséhez vezetett. Az új köztársaság ötéves fenn­állása során jelentős reformo­kat léptetett életbe: elválasz­totta az államot az egyháztól, felosztotta a nagybirtokokat. Közben a kormány összetétele egyre balra tolódott, míg vé­gül az 1936-os választásokon a baloldali Népfront győzött. Ez­után fokozódott az ország demok­ratizálási folyamata, bevezet­ték a mamutvállalatok feletti állami ellenőrzést, végrehajtot­ták a földbirtokreformot, meg­alakult a népi hadsereg. E vívmányok megsemmisíté­sére tört a spanyol reakció 1936. július 18-án, Franco ma­rokkói zsoldosaiból, de első­sorban Hitler és Mussolini ál­tal rendelkezésre bocsátott sor- katonaságból álló hadseregé­vel. És megkezdődött a spanyol nép szabadságharca. Az ellenállás lelke Spanyol- ország hős kommunista pártja volt. A köztársaság védelmére fegyvert fogott, alig kiképzett milicistákat az egész világ ha­ladó közvéleménye támogatta. Hamarosan 54 nemzet mintegy 30 ezer fia jelentkezett a nem­zetközi brigádokba. Két és fél évig együtt küzdöttek e brigá­dok a spanyol munkásokkal és parasztokkal, köztük olyan munkásmozgalmi vezetők vol­tak, mint Palmiro Togliatti, Luigi Longo, Giuseppe di Vit­torio, Münnich Ferenc, Zalka Máté. Hőstetteik emlékét az egész haladó emberiség a szí­vében őrzi. Madrid alatt, Terűéinél s az Ebro folyóriál elhallgattak a fegyverek. A szabadságharc megindulásának évfordulója azonban újra emlékeztet ben­nünket arra, hogy a fasizmus első csapása Spanyolországot érte és röviddel ezután a >-be- nemavatkozási« politikájukkal őket támogató kapitalista ha­talmak ellen fordult. Spanyol- ország a sztrájkok, az elége­detlenség és a zsúfolt börtönök országa, és ma Franco uralmát ugyanezek a hatalmak támo­gatják. A spanyol nép és a nemzet­közi brigádok mégsem hullat­ták hiába a vérüket. Ez a sza­badságharc a nemzetközi mun­kásmozgalom részére ma is ta­nulságként szolgál a nemzeti függetlenségért, a demokráciá­ért és a szocializmusért folyta­tott harcbpn. A spanyol nép nem adta fel a jövőjébe vetett hitét Franco kegyetlen terrorja közepette sem és bízik abban, hogy végül is győzni fog a fa­siszta diktatúra felett és Spa­nyolország újra szabad, demok­ratikus ország lesz. — tS — T. Örvendetes pozitívumok Szekszárd hangversenyéletében A zeneiskola megszervezése új fejezetet nyitott Szek­szárd zenei életében. Évről évre mind színvonalasabb sorozatok­ban van részünk, az érdeklődés állandóan nő, és ha a közönség összetétele még teljes mértékben nem is kielégítő, azt tapasztal­juk, hogy mind többen állnak a komoly muzsika zászlaja alá olyanok, akik számára a hang- versenyteremhez vezető út nem minden esetben volt nyitva. Ez elsősorban a zeneiskola nevelő­munkájának köszönhető. Ha gondolatban végigtekin­tünk az elmúlt hangversenyéva- don, azt látjuk, hogy igen örven­detes pozitív vonások fedezhetők fel. Ilyen többek között a szín­vonalemelkedés. Kétségkívül nem volt könnyű, mégis azt kell meg­állapítanunk, hogy a lengyel mű­vészek, a MÁV Szimfonikusok, a Pécsi Szimfonikusok, a Kocsis —Szendrey hangversenyt is ma­gában foglaló 1960—61. hangver­senyévadnál is többet nyújtott az 1961—62. évi. Gyurkovics Mária és Szabó Miklós opera-estje, a pécsi együttes produkciója, a MÁV Szimfonikusok hangverse­nye, Banda Ede és Kubinyi Atti­la, a Weiner-vonósnégyes, a kis Perényi Miklós hangversenye, il­letve e hangversenyek színvonala határozottan túlnőtt Szekszárd keretein. De Antal István és Ke- resztessy Hédy, valamint Váczi Károly is szép esttel ajándéko­zott meg bennünket. Igen örven­detes, hogy a sorozatban szere­pelt 8 hangverseny mellett az ér­deklődést kielégítendő még két zongora estből álló sorozatot is rendezett a zeneiskola, amelyen zeneiskolánk igazgatóján kívül a bajai zeneiskola igazgatóhelyette­se zongorázott. r|e eredményes volt az 1961 —62. hangversenyévad az érdeklődés növekedését tekintve is. Az előző évben még csak 229 volt az átlaglétszám, amely 1961 —62-re 318-ra nőtt Különösen a volt megyeháza nagytermében megrendezett hangversenyeket kísérte nagy érdeklődés. Az ope­ra-esten 431, Perényi Miklós gor­donka-estjén 397, a MÁV Szim­fonikus Zenekar hangversenyén 384 volt az érdeklődők száma. Az érdeklődés megnövekedésé* ben határozottan része van an­nak is, hogy Bonyhád és Báta- szék a volt megyeháza nagyter­mében megrendezett hangverse­nyekre rendszeresen külön-autó- buszt indított és nemcsak a köz­vetlen környék érdeklődött a ren­dezvények iránt, de még Tamá­siból is voltak rendszeres hang­versenylátogatók. A sorozat műsora változatos volt. Szóhoz jutottak a preklasz- szikus, klasszikus, romantikus mesterek mellett a modem szer­zők klasszikusai is (Debussy, Ko­dály, Bartók, Weiner, Saint Sa- ens). Nem tűzték azonban mű­sorra a szerepelt művészek a mai magyar szerzők műveit még íze­lítőül sem, pedig ezzel tartoz­nánk a ma élő zeneszerző-nem­zedéknek. C ha már ezzel a megálla­pítással áttértünk a ne­gatívumok felsorolására, említsük meg azt is, hogy az elmúlt évad­ban szakadék képződött a volt megyeháza nagytermében és a zeneiskolában megrendezett hang­versenyek között. Divattá vált a megyeházán megrendezett hang­versenyre feltétlenül elmenni, ugyanakkor a zeneiskolában ren­dezett hangversenyről jeggyel a zsebben is távolmaradni. Pedig Banda Ede, Kubinyi Attila, a Weiner-vonósnégyes vagy a töb­biek produkciója semmivel sem volt kisebb a volt megyeháza nagytermében rendezett hangver­senyek művészeténél. összegezve az előadottaltat, eredményes esztendőt zárt a TIT és a zeneiskola. A város kulturá­lis életében mind nagyobb sze­rep jut a zeneművészetnek, amely mind szélesebb rétegeknek lesz sajátja. A további fejlődés ér­dekében tovább kell szélesíteni a zenebarátok körét, még jobban kell támaszkodni a zeneiskolai tanulók szüleire, foglalkozni kell az ifjúság intenzívebb zenei ne­velésével és egyes alkalmakkor lehetőséget kell adni Szekszárdon is a ma élő szerzőknek arra, hogy műveiket bemutathassák. * “ fik L SALGÓ LÁSZLÓ: forradalom a junták földjén ^ — VnlÉnnih n otíhnr isi*... — — Változik a cukor íze... — XI. — Ami pedig külföldi, első­sorban latin-amerikai barátain­kat illeti: azok, akiket esetleg meglepett a kubai forradalom gyors fejlődése — saját tapaszta­lataik alapján maguk is meg fog­t • w ' , ' * *-£: -y • :> •&.. : * • / ' ", > . getország nem számíthatna a la­tin-amerikai kontinens 200 millió elnyomottjának támogatására — a dolláron vett kormányok már leplezetlenül is követnék Wa­shingtont a nyílt fegyveres in­tervenció útjain. rm is t > • ■ — :v , . Caimanera halászfalu — szemben Guantanamóval ják érteni, hogy a nemzeti fel­szabadító forradalomnak, ha kö­vetkezetesen végrehajtja felada­tait — szocialista forradalomba kell torkollnia; a forradalmárnak, ha állhatatosan kitart a nép ügye mellett és rendíthetetlenül kere­si az igazságot — el kell jutnia a szocializmus, a marxizmus-le- ninizmus igazságához. Az egymást kergető kérdések­ben érezni lehetett a tulajdon­képpeni fő kérdést: meg lehet-e védelmezni az ostromolt szigeten — a világi mperializmus vezető hatalmának szüntelen támadásá­val szemben a szocialista forra­dalom vívmányait? Az ország népe tettekben meg­nyilvánuló jelszóval válaszol: Kuba nem kapitulál. A megváltozott világhelyzet reá lis értékelése nyer kifejezést e szavakban, s nem az alig 7 millós ország erejének túlbecsülése. Nem három évig, de három na­pig sem állhattunk volna ellent a múltban — hallottam gyakran e megállapítást. Amennyiben Kuba nem élvezné a Szovjetunió, a szo­cialista országok teljes segítségét az olaj, ipari felszerelés, gép és fegyver nélküli országot már rég cukrába fullasztotta volna az amerikai monopoltőke. Ha a szi­Ami nélkülözhetetlen volt a múltban, még fontosabb a jövő­ben, a Punta del Este-i konferen­cia után. A washingtoni impe­rialista kormány a Kuba elleni általános blokádra, az ország gazdasági megfojtására mozgósít­ja az Amerikai Államok Szerve­zetét. A kubai forradalmi kor­mány a történelmi jelentőségű II. Havannai Deklarációval fokozott szolidaritásra szólítja a konti­nens 200 millió testvéri népét. Amikor Havannában, a Forra­dalom Terén Kuba kiáltványt in­tézett a világ, és első sorban La- tin-Amerika népeihez, nem akar­ta — senki sem képes erre — forradalmát exportálni. A forra­dalmat — mondja a Deklaráció — minden nép maga hajtja vég­re. Amit Kuba adhat Latin-Ame- rikának: példát — már megadta. És hogy e példa követőkre ta­lál — nem emberek szubjektív óhajától függ, hanem a latin­amerikai országok Kubához ha­sonló, objektív körülményeiből következik. „A Karib-térség országaiban, Kolumbiában és Venezuelában — írja a Guardian angol polgári lap — a politikai helyzet bizonytalan, egyik válság követi a másikat, ezek az országok készek a felke­lésre. Brazíliában az éhező pa­rasztok milliói csapatokat szer­veznek és ezáltal kialakul a for­radalom reális veszélye.” Ugyan­ezt hangoztatja a New York Times című amerikai lap is: „La- tin-Amerika- megérett a forrada­lomra, az egész kontinensen nagy a vágy a változások iránt.” Amikor haza indultam Kubá­ból, a „Revolueion” című lapban Louis Carlos Prestes, a Brazil Kommunista Párt főtitkárának nyilatkozatát olvastam: ,.Gyűlik az olaj, és bármely szikra fellob- banthatja a kontinensen egy olyan hatalmas tűzvész lángját, amelyet senki sem tud eloltani.” Amit a kubai szigeten győze­lemre vittek — a forradalmat — a junták földjén sem lehet tar­tósan megállítani. Vége A II. Havannai Deklaráció megszavazása HARMAT ENDRE: Keserű cukor Mitől szabadította meg Kubát a forradalom? Miközben az Egyesült Államok lázasan szövi a diplomáciai, gaz­dasági és politikai hálót a forra­dalmi Kuba ellen, az amerikai „nagy sajtó” óriás kampányba kezdett, hogy megmagyarázza a Fehér Ház és a State Department bizonyítványát. A tekervényes frázisok dzsungelében talán ez volt a leggyakoribb szó: hálátlan­ság. Mármint Kubáé, Amerikával szemben, amely „a szigetországot megszabadította a spanyol zsar­nokságtól, magas áron megvette fő termékét, a cukrot és megnyi­totta előtte a fejlődés országút- ját.” Mi az igazság e mesterséges ködfüggöny mögött? Erre a kér­désre szeretnénk részletes választ adni olvasóinknak. Csak a múlt ismeretében érthetjük meg, az ér­zelmek micsoda áradása kavarog a legnépszerűbb kubai jelszó mö­gött: Cuba — si, Yankees no! Kuba —igen, jenkik — nem. I. A Reid’s Hotel vendége A Portugáliához tartozó Made­ira szigetén van egy rendkívül előkelő és természetesen méreg­drága szálloda, a Hotel Reid’s. A nemzetközi felső tízezernek ebben a közkedvelt paradicsomában is drágának számít a valamennyi közül legnagyobb luxussal beren­dezett lakosztály. Bére a kíséreté­nek bérelt szobákkal és persze penzióval együtt — havi 8800 dol­lár. Ennek az appartmannak az ura feltűnően barna bőrű, ala­csony emberke. Kíséretében két komoma, számos cselédlány, la­káj és inas, több gépkocsivezető, és vagy egy tucat katonatiszt van. Pontosabban: volt katonatiszt. Az egyik a kubai hadsereg egykori vezérkari főnöke, a másik a ka­tonapolitikai osztály volt száza­dosa. Ez a két férfi képezi az ala­csony emberke legközvetlenebb környezetét. Legalább is az óriás termetű személyi testőrökön kí­vül. Ki ez a dúsgazdag idegen, aki ennyi embert tart — és tart el — maga körül, aki a világ egyik legdrágább lakosztályát bérli és aki nem vesz részt a madeirái előkelőség társadalmi életében? Ki ez az egy méter hatvan centi magas, pókhasú férfiú, aki a világnak ezen a távoli pont­ján nem jelenik meg egv nyilvá­nos strandon — mert nem mer megjelenni? A neve: Fulgencio Batista. Ku­ba rettegett diktátora volt. Mit csinál naphosszat a Reid’s Hotel legjobban jövedelmező ven­dége? Órák hosszat ül rádió adó- és vevőkészüléke előtt, cikkeket vág ki újságokból, leveleket ír és kap, s ezt az egész anyagot szor­galmasban gyűjti, rendszerezi, ha­talmas archívuma van már. A hozzá érkező leveleket szinte ki­vétel nélkül az Egyesült Államok­ban adták fel, és az általa írt le­velek szinte kivétel nélkül az Egyesült Államokba irányulnak, spanyol, de nem ritkán angol ne­vű címzettekhez. Ami pedig az archívumot illeti, nos, abban el­sősorban nevek ezrei sorakoznak. A joviális külsejű emberke kes­keny, vértelen ajkát összeszorít­va, kéjjel lapozgatja ezt a név­sort, és ha egy mesebeli tündér megkérdezné, mi az egyetlen kí­vánsága, Fulgencio Batista alig­hanem így válaszolna: visszaven­ni a hatalmat Kubában és lassú, kínos halállal kivégezni a névso­ron szereplőket. (Folytatjuk}

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents