Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-11 / 160. szám

2

Tolna Megyei népújság

1962. július 11

Hruscsov beszéde a leszerelési és béke-világkongresszus július 10-i ülésén

(Folytatás az 1. oldalról)

kirobbantását siettető agresszív erők igazolása.

Mi pedig a leghatározottabban kijelentjük; ha az ag- resszorok kirobbantják az atomháborút, elkerülhetetlenül ők maguk is elégnek annak tűzében.

Számításba kell venni, hogy a nemzetközi feszültség körülményei között még

egy kis hiba is

előidézheti az általános háború villámgyors láncreakcióját. Vegyük például Power tábornoknak, az amerikai stratégiai légierők főparancsnokának intézkedéseit, aki 1961. novemberében, egy vaklárma következtében parancsot adott, hogy az összes amerikai támaszpontokon elhelyezett bombázógépeket indítsák el a Szovjetunió felé.

Power még azt sem tartotta szükségesnek, hogy ezt tudomására hozza az Egyesült Államok elnökének, a fegyveres erők főparancsnokának. Tizenkét és fél percig az amerikai stratégiai légierők lényegében hadiállapotban álltak a Szovjetunióval.

Hol van annak a biztosítéka, hogy a legközelebbi vaklárma alkalmával a túlbuzgó amerikai tábornokok előbb fújnak takaródét mint ahogyan a katasztrófa kitört?

A továbbiakban Hruscsov rámutatott, hogy nagy a háború véletlen kitörésének veszélye műszaki számítási hibák miatt is.

Majd arról beszélt hogy addig amíg az államok fegyvertáraiban őrzik és növelik a halált hozó fegyverek készleteit, a háború veszélye mind jobban növekszik. A valódi békéhez vezető út: az általános és teljes leszerelés.

Hruscsov a következőkben kifejtette: ezen a világfórumon ' lehetetlen nem beszélni arról, hogy az agresszív erők a Szovjetunió és a többi szocialista állam részéről fenyegető háborús veszélyről való szóbeszéd leple alatt folytatják fegyverkezésüket, az új világháború előkészületeit. Nem mehetünk el szó nélkül e rosszindulatú koholmány mellett. Olyan tényeket említek meg, amelyeket senki sem tud megcáfolni — mondotta.

Az első világháborúban tízmillió ember pusztult el, húszmillió vált nyomorékká, vajon a kommunistákat, a szocialista államokat terheli a felelősség ezért a háborúért? Hiszen amikor ez a háború kirobbant, szocialista állam még nem létezett a Földön, kommunisták egyetlen országban sem voltak hatalmon.

A második világháború alatt közel ötvenmillió ember pusztult el. Vajon a kommunisták, a szocialista államok kezdték ezt a háborút? Ezt a háborút a német, az olasz, a japán fasizmus robbantotta ki. A Szovjetunió volt az az ország, amely a legtöbb áldozatot hozta, hogy megmentse az emberiséget a fasizmus barbárságától. Éppen a Szovjetunió járult hozzá leginkább ahhoz, hogy szétzúzzák a fasizmust, megmentsék, a népeket a haláltáboroktól, Majdanek és Auschwitz gázkamráitól, a fasiszta rabságtól.

És vajon a Szovjetunió tette korunk Pompei-jévé Hirosimát és

„Van-e jövője as

Szeretnénk válaszolni nekik: Igenis van és ez ragyogó jövő lesz. Mi bízunk benne, hogy az emberiség talál magában annyi erőt, hogy megfékezze az atom- mániákusokat.

A leszerelt világban az államközi kapcsolatokban lehetetlenné válik az erőpolitika, a háborús szakadék szélén való táncolás politikája, az atom-megfélemlítés po litikája. Az általános és teljes leszerelés jelszava egyenlő ezzel a

Nagaszakit? Akik ezt tették — mint ahogyan önök is tudják — a világ másik részén élnek.

Nézzük a világ mai arcát. A katonai támaszpontok fekélyei borítják ezt az arcot, kinek a támaszpontjai ezek? Mindenki tudja, hogy az Egyesült Államok és szövetségesednek létesítményei.

És hol folytatnak háborús propagandát? Hol hangzanak el felhívások arra, hogy atombombázás célpontjává kell tenni egyik vagy másik országot „akár egyetlen nap leforgása alatt” el kell pusztítani lakosságának felét és ipari potenciáljának háromnegyedét?

A mi szovjet országunk a nevezetes lenini béke-dekrétummal született. Lenin határozottan elvetette azt a javaslatot, hogy a szovjet állam címerébe felvegyék a kardot és azt mondotta:

»a kard nem a mi jelvényünk«.

A szovjet állam jelvénye a sarló és a kalapács lett, a békés alkotómunka jelképe. Mi a békés együttélés lenini elvét vallottuk, most is valljuk és vallani fogjuk. Ez a különböző társadalmi rendszerű államok közötti viszonyt, illetve az egyetlen olyan doktrína, amely megfelel korunk történelmi feltételeinek, s amelynek alapján meg lehet őrizni a békét.

Sok ember Nyugaton mind gyakrabban teszi fel a kérdést:

emberiségnek ?"

jelszóval: „Le az országok közötti háborúval, éljen a béke!”

Ezért az általános és teljes leszerelésért vívott harc a béke fenntartásáért és megszilárdításáért síkra szálló összes békeszerető erő, valamennyi nemzeti és nemzetközi szervezet és mozgalom legfontosabb kötelességévé válik. A leszerelés; korunk parancsoló követelése.

II. A szovjet leszerelési program

A szovjet kormány szilárdan és következetesen folytatja a béke megerősítésének és a békés együttélésnek a politikáját. A szovjet kormány, midőn beterjesztette az általános és teljes leszerelés programját, abból indult ki, hogy radikálisan meg kell oldani valamennyi állam biztonságának problémáját és ki kell küszöbölni a háború kitörésének a lehetőségét is.

Mi a legfontosabb a mi programunkban? A leszerelés fő tengelyét, magvát az atomfegyverek betiltása és teljes megsemmisítése alkotja.

A szovjet kormány javasolja, hogy már kezdetben, az első szakaszban az atomfegyvereket legalább „fagyasszák be” és bénítsák meg azzal, hogy megsemmisítik a célbaj uttatásukra szolgáló eszközöket. Az a javaslatunk, hogy egyszerre semmisítsék meg az atomfegyverek szállítására alkalmas rakétákat, repülőgépeket, hadihajókat és tengeralattjárókat, az atomágyúkat, szüntessék meg az idegen területen levő katonai támaszpontokat és vonják ki az ott állomásozó külföldi csapatokat. Ha nem lesznek rakéták, repülőgépek, hadihajók és tengeralattjárók, akkor az atomfegyver nem lesz veszedelmes abban az esetben sem, ha valamely lelkiismeretlen kormány megkísérli elrejteni e fegyverek egy részét.

Ezt a javaslatot annak idején de Gaulle, Franciaország elnöke vetette fel és mi teljesen egyetértünk vele. Sajnos, a francia kormány nem tett hatékony lépéseket e javaslat megvalósítása érdekében. Mi több, nem akar részt venni a genfi leszerelési tárgyalásokon.

A Szovjetunió, mely a világ leghatalmasabb globális és interkontinentális rakétáival rendelkezik, önként lemon d igen lényeges katonai előnyéről, amikor azt javasolja, /.

hogy kezdjük meg a leszerelést valamennyi célbajuttató

eszköz megsemmisítésével.

Mégis ingadozás nélkül megtesszük ezt a lépést, mert úgy véljük, hogy az elősegíti a leszerelési probléma leggyorsabb

megoldását.

Azt követeljük viszont a nyugati hatalmaktól, hogy járuljanak hozzá az összes idegen területen levő katonai támaszpontjaik felszámolásához és e területeken tartózkodó csapataik kivonásához. Ezeket a támaszpontokat nem a védelem érdekében, hanem agresszív célból hozták létre.

Igen jellemző ebben a tekintetben Douglas úrnak, az Egyesült Államok legfelső bírósága tagjának a beismerése.

Uj könyvében ezt írja: „Oroszországot repülőterek gyűrűjével vettük körül. Ezeken a repülőtereken bombázó és vadászgépeink éjjel-nappal teljes harci készenlétben állnak. Támaszpontjaink Marokkó területén is voltak. Ottani bombázó gépeink atomfegyverrel a fedélzetükön éveken át huszonnégy órás őrséget tartottak a levegőben és készek voltak a rejtjelezett jeladásra a megadott célpontok felé indulni...”

Ez ismételten bizonyítja, hogy amíg ezek a támaszpontok létezMint ismeretes, az Egyesült Államok hosszas huzavona után végül is előterjesztette a leszerelésről szóló egyezmény „alapvető tételeinek vázlatát”. A valóságban az „alapvető tételek” éppen a fő dolgot nem tartalmazzák: az atomfegyver teljes mértékű eltiltását, az államok által felhalmozott összes készletek megsem- mis'tísét, az idegen területeken lévő katonai támaszpontok felnek, fennmarad az új világháború veszélye is.

A Szovjetunió, hogy jelentős mértékben enyhítse az államok közti háborús összeütközés veszélyét,

a fegyveres erők és ennek megfelelő hagyományos fegyverzet jelentős csökkentését is javasolja mindjárt a leszerelés kezdetén. Lehetségesnek tartjuk, hogy a leszerelés egész folyamatát négy év alatt fejezzük be. Ez az időszak rövid de teljesen elegendő.

Készek vagyunk arra, hogy keressük és megtaláljuk a kölcsönösen elfogadható megfogalmazását mindazoknak a rendelkezéseknek, amelyeket a szerződés- tervezetünk tartalmaz, ott, ahol szükséges, kompromisszumot köthetünk, ha az természetesen nem okoz kárt az általános és teljes leszerelés ügyének.

Mi leszerelést akarunk, nem pedig leszerelésről való szófe- csérlést. Nem lehet többé megtűrni azt a helyzetet, hogy amíg a leszerelési tárgyalás folyik a maga rendjén, a fegyverkezési hajsza egyre fokozódik.'

A nyugati hatalmak genfi magatartása arról tanúskodik hogy nem kívánják a leszerelést.

számolását. Egy ilyen „leszereléssel” egyetérteni azt jelentené, hogy becsapjuk a népeket, ártunk a béke megszilárdításának.

Akárcsak a múltban, ez alkalommal is alig, hogy megkezdődtek a tárgyalások, az Egyesült Államok és partnerei megkísérelték hogy a leszerelés kérdéseiről az egész figyelmet a nemzetközi ellenőrzés hírhedt problémájára tereljék miközben azt

Áz Egyesült Államok célja a leszerelés nélküli ellenőrzés

próbálják bizonygatni hogy a leszerelés problémájának egész lényege az ellenőrzés.

Ami pedig az ellenőrzésre vonatkozó amerikai javaslat lényegét illeti, az csupán kissé felfrissített, de ugyanazokat a leszerelés nélküli ellenőrzés megteremtésére vonatkozó régi követeléseket tartalmazza. Igaz ugyan, hogy ezt most az előbbinél finomabban tálalják fel, de

a lényeg a régi maradt: törvényesített nemzetközi kémrendszer létrehozása a potenciális agresszor érdekében.

A mi álláspontunk egyszerű és érthető: egymás után teljes mértékben fel kell számolni a fegyverek különböző fajtáit. Emellett a mi szerződéstervezetünkberf az általános és teljes leszerelésre vonatkozólag tett minden lépést a szigorú nemzetközi ellenőrzés intézkedései kísérik.

De mi ellenezzük az ellenőrzés létrehozását olyan fegyverzet felett amely még fennmarad. A megmaradt fegyverzet feletti ellenőrzés feltétlenül kémkedés, annak a felderítése, hogy a fegyverzet csökkentésének eredményeként nem változtak-e meg az erőviszonyok és nem lehet-e ezt a változást támadásra felhasználni. Egyetlen önmagát becsülő állam sem egyezhet bele az ilyen ellenőrzésbe.

A nyugati hatalmak a mindent átfogó ellenőrzésre törekszenek, de ugyanakkor nagyon is korlátozott leszerelési intézkedéseket javasolnak. Az Egyesült Államok azt javasolja, hogy a leszerelést az államok rendelkezésére álló, a nukleáris fegyvereket célbajuttató eszközök, valamint egyes hagyományos fegyverfajták harminc százalékos csökkentésével kezdjék.

De felvetődik a kérdés: csökken-e emellett a háború reális veszélye? Nem csökken, mert megmarad a hatalmas termonukleáris ütőerő. Teljes mértékben igaza van India mélyen tisztelt miniszterelnökének, Nehru úrnak, amikor kijelenti: „A leszerelés megszűnt a fegyverzet csökkentésének kérdése lenni. A nagy hatalmak atomfegyver-készletének negyedrésze elég ahhoz, hogy elpusztítsák az egész világot.”

Továbbá az Egyesült Államok azt javasolja, hogy az első szakaszban harminc százalékkal csökkentsék az interkontinentális és globális rakéták készletét, de ugyanakkor érintetlenül akarja meghagyni a katonai támaszpontok rendszerét. Az Egyesült Államok a valóságban a leszerelésnek még a harmadik szakaszában sem irányozza elő az idegen területeken levő katonai támaszpontok felszámolását és a külföldi csapatoknak e területekről való kivonását. Hát az Egyesült Államok kormánya valóban azt gondolja, hogy a Szovjetunió beleegyezik leghatalmasabb és legtökéletesebb harci rakétáinak az első szakaszban harminc, a második szakaszban még további harmincöt százalékos csökkentésébe, ha teljes érintetlenségben maradnak az amerikai katonai támaszpontok, amelyeknek célja az, hogy azokról támadást intézzenek területünk ellen? Nem vagyunk sajátmagunk ellenségei és sohasem egyezünk bele az ilyen — tisztesség ne essék szólván — leszerelésbe.

S végül a kérdésnek ilyen kezelése mellett az Egyesült Államok beleegyezése a részleges leszerelésbe cselfogásnak tűnik, amelyet azért eszeltek ki, hogy feltárják nemzetbiztonságunk valamennyi fegyvertárát, vagyis kinyissák az ajtót a felderítés és kémkedés rendszere előtt, s ily- módon megkönnyítsék a potenciális agresszor feladatát. Amerikai vázlatban előirányzott úgynevezett övezetenkénti felügyeleti intézkedések is nyilvánvaló célt követnek: kikutatni a szovjet rakéta- és atomeszközök pontos elhelyezését. Az adott esetben is érvényes az a kifejezés, amely- lyel maguk az amerikaiak is élnek: „ a felderítés farka csóválja a politika kutyáját.”

Az ellenőrzés kérdésében a2 összes nehézségek abból fakadnak, hogy a nyugati hatalmait lényegében elválasztják azt a döntő feladat megoldásától: a tényleges leszereléstől. Ismét a nyugati hatalmakhoz fordulunk: fogadják el az általános és teljes leszerelésről szóló javaslatainkat, s mi elfogadjuk az ellenőrzésre vonatkozó bármilyen javaslatukat.

Az Egyesült Államok kormánya nagylétszámú nemzetközi fegyveres erő létrehozását javasolja, és ragaszkodik ahhoz, hogy ezeket az erőket atomfegyverrel lássák el. Az ilyen erők mintájául többek között a Kongóban működő úgynevezett ENSZ-csa- patokat tüntetik fel. Jogos a kérdés — s mi már többször felvetettük — ki lesz e fegyveres erők parancsnoka és ki fog rendelkezni velük? Az Egyesült Államok azt mondja, hogy az ENSZ les2 a parancsnokuk. De mit jelent ez a gyakorlatban? Az ENSZ apparátusában, a jelenlegi felépítést tekintve, mint ahogy ezt a kongói események is jól megmutatták, ugyanazok a hatalmak vannak uralkodó helyzetben, amelyek a NATO-t irányítják. Ilyen körülmények között elfogadni az Egyesült Államok javaslatát, öngyilkosságot jelentene, azt, hogy mi magunk leszerelünk, a NATO-nak pedig lehetővé tesszük, hogy a nemzetközi fegyveres erőket saját akaratuk ráerőszakolására használják fel.

A probléma egyedüli ésszerű megoldása az, hogy egyenlő lehetőségek közölt rendelkezzünk a nemzetközi erők felett. Az ENSZ-ben most három államcsoport van képviselve, tehát mindegyiküknek legyenek a többivel egyenlő jogai és lehetőségei.

Vajon normálisnak tekinthe- tő-e az a tény, hogy az Egyesült Államok ellenállása következtében a Kínai Népköztársaság a mai napig sem foglalta el jogos helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében?

Csak ha minden államcsoport egyenlő, akkor nem történik majd visszaélés a nemzetközi fegyveres erőkkel valamelyik országcsoport rovására. Magától ér tetődik: szó sem lehet arról, hogy a nemzetközi fegyveres erőknek atomfegyvert adjanak. Ez egyenlő lenne a népek kigúnyolásával, hiszen a népek követelik, hogy örökre szabadítsák meg őket az atomháború veszélyétől.

Az Egyesült Államok azt javasolja továbbá, hogy a nemzetközi bíróságot, amelyben vétójog nincsen, hatalmazzák fel az államokra kötelező határozatok meghozatalára. többi között a béke és biztonság szavatolásának kérdéseiben is. Ez a javaslat, amely lényegében véve megszegi az ENSZ alapokmányát és semmivé teszi a Biztonsági Tanácsnak, mint a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért felelős fő szervnek a szerepét, a Szovjetunió érdekeinek megnyirbálására és arra irányul, hogy az ENSZ-et egy új nemzetközi politikai rendszerrel cseréljék fel, amelyben a nyugati hatalmak uralkodó helyzetre számítanak.

Hát belegyezhetünk ebbe? Természetes, hogy nem. Ezek a javaslatok nem a béke ügyének megszilárdítására, hanem aláásá- sára irányulnak.

Az Egyesült Államok továbbra sem hajlandó általános határidőt megállapítani az általános és teljes leszerelést célzó intézkedések megvalósítására, bár most már kijelöli a két első szakasz határidejét. Az amerikai vázlat tételei olymódon vannak megszövegezve, hogy lehetőséget adnak a nyugati hatalmaknak a végtelenségig elhúzni, sőt meghiúsítani a leszerelés folyamatát, ha egy bizonyos időpontban arra a következtetésre jutnak, hogy stratégiai elgondolásokból ez előnyös számukra.

«

(Hruscsov elvtárs beszédének közlését holnapi számunkban íolytatjuk.)