Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-10 / 159. szám

* 4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1962. július Í0J Gazdasági jegyzet Ahol a téglát lapátolják Nem túlzás a fenti cím, leg­feljebb annyiban, amennyiben a Paksi Téglagyár termékeit ezek­ben a hetekben — téglának nevezik. Az üzem munkásait talán még soha nem foglalkoz­tatta annyit a kezükből kikerü­lő termék minősége, mint az idén. És ez alapjában véve he­lyes, csak az a baj, hogy ez- ideig nem találtak megfelelő kiutat a helyzet megjavítására. Mert ugyanis nem azért foglal­koznak oly sokat a munkások a minőséggel, mert néhány szá­zalékot szeretnének javítani az első osztályú termék arányán, hanem legalább 70—SO százalé­kot. A Paksi Téglagyárban — bár már a téglagyártási idény kellős közepén járunk — még alig gyártottak jó minőségű, első osztályú árut. Zömmel csak másodosztályú árut vihettek ki a kemencéből a kihordók. Ebben az idényben történt meg az is, amire a cím utal, tudniillik az, hogy a kemencé­ből nem tudták épségben ki­szedni a téglát, lapáttal kellett a kocsikra rakni a „készáru­törmeléket” és a Dunába ön­teni, illetve a Paksi Konzerv­gyár vitte el talajt egyengetni, feltölteni a gödröket. Az a tégla, ami jelenleg a rakodótelepen van, többségé­ben rossz minőségű, olyannyi­ra, hogy a másodosztályú áru­nak nevezett tégla egyik 250-es rakata első falán 24, a mellette lévőn pedig 33 törött, szétmá- lott téglát lehetett megolvasni. Figyelembévévé, hogy a rakat­ban lévő téglának csak mint­egy 30 százaléka látható, ez a szám azt jelenti, hogy egy-egy rakat téglának mintegy 35—40 százaléka törött, szétmálott. A harmadosztályú áruknál oíykor még ennél is rosszabb az arány. Ennek az árunak nincsen csengő hangja (a jó minőségű téglát, ha összeütik egymással, akkor sajátos csengő hang hall­ható). a legtöbb esetben csak repedt, tompa hang üti meg az ember fülét. S ha valaki úgy gondolja, hát nyugodtan akárt szét is morzsolhatja kézzel, nem kell túlságosan megerőltetnie magát. Ezen nem kell csodál­kozni: ha a nyersanyagot nem égetik ki rendesen, csak selejt lesz a legszebb vályogból is. Az eddigiekből is látható, hogy az egész idényben baj volt a minőséggel a Paksi Tég­lagyárban. Mégsem intézkedtek hathatósan, sem a telepen, sem az egyesülés központjában. Va­jon miért? Talán nem isme­rik a bajokat? De igen, sőt többször vizsgálták is a tartha­tatlan helyzetet, többé-kevésbé ismerik a bajok okát is, csak éppen semmi sem változik. Nem változik, mert nem engedi a mennyiségi szemlélet. Szép az a jelentés, amely arról szá­mol be, hogy naponta 40 ezer téglát ad a paksi kemence, de közben lázadozik a kemencénél dolgozók lelkiismerete amiatt, hogy másodosztályú árut adnak el első osztályú gyanánt, s azért, hogy fáradságos munká­juknak alig van értelme, lát­szatja. A gyártás más területén dolgozók pedig azért zúgnak — teljesen jogosan —, mert ők jó minőségű árut adnak az égetők részére, de ott egy idő óta min­den csődöt mond. Jobb lenne, ha a mennyiségi szemlélet helyett a gazdaságos- sági mutatókat vizsgálnák meg Pakson és az egyesülés köz­pontjában is, és ennek megfe­lelően vagy új technológiai el­járást dolgoznának ki, amely a napi 40 ezer tégla jó minőségét biztosítja, vagy pedig — mi­után úgysem igen kell ez a rossz minőségű tégla senkinek, — tegyék félre a nagy számok hajkászását és helyette a mi­nőséget javítsák meg ugrás­szerűen. Mert higgyék el, a ke­vesebb, de jó minőségű tégla többet jelent, mint a sok, ami­vel csak a Dunát lehet tölteni. K. BALOG JANOS Miért ült Illés Margit a vádlottak padján? A bíróság döntött: Illés Mar- gitot három hónapi börtönre íté­li, és hatszáz forint pénzbünte­tést kell fizetnie.' Az indok: tíz rendbeli okirathamisítás és sik­kasztás. Illés Margitot a Mőcsényi Kör­zeti Földművesszövetkezet alkal­mazta, Cikón volt felvásárló. Pénzt kezelt, árut vásárolt és to­vábbított. Ez a munka nagy kö­rültekintést, pontos adminisztrá­ciót követel. Úgy látszott, hogy Illés Margit képes mindezt el­látni. Felettesei — a földműves­szövetkezet ügyvezetője és fő­könyvelője — ezt tudomásul vet­ték anélkül, hogy időnként meg­győződtek, volna róla, ellenőriz­ték, elszámoltatták volna, noha ez kötelességeik közé tartozik. S mi történt?... Illés Margit még tavaly felvá­sárolt 18 mázsa szilvát, kifizette, átadta a MÉK-nek anélkül, hogy kiállította volna a bevételi bi­zonylatokat. A MÉK a szilvát el­juttatta rendeltetési helyére, s az árát annak rendje szerint átutal­ta a Mőcsényi Körzeti Földmű­vesszövetkezet egyszámlájára. Eb­ből következően a földművesszö­vetkezetnél az 1800 forint több­let mutatkozott. A főkönyvelő pedig lekönyvelte anélkül, hogy megnézte volha, miből van a többlet. Igen ám, de az év végi mérlegben az 1800 forint hiány­ként mutatkozott. Ekkor Illés Margitot kötelezték, hogy a hiányt fizesse meg. Meg is fizet­te, csak éppen nem a saját zse­béből. Szerződéseket kötött nem­létező személyekkel, kiutalta ré­szükre a szerződési előleget, s azt mindjárt zsebrevágta. Miután tapasztalta, hogy munkáját soha nem ellenőrizték, nemcsak a kér­déses 1800 forint erejéig sikkasz­tott. A kapott büntetést Illés Mar­git megérdemelte^ mert tudato­san hamisított okiratokat, tisz­tességtelen módon szerzett ma­gának a közösség pénzéből. De megérdemelték a felelősségre vo­nást a földművesszövetkezet ve­zetői is, akik elmulasztották kö­telességüket. Hiszen, ha a rendel­kezéseknek megfelelően rendsze­resen ellenőrzik Illés Margit mun­káját, időnként elszámoltatják, megelőzhető lett volna, hogy a vádlottak padjára ültessék. De a közel egy év alatt, amíg ott dol­gozott, a főkönyvelő és az ügyve­zető egyetlen alkalommal sem vizsgálta munkáját. Pedig jólle­het, ezzel megmenthettek volna egy lányt a bűnözéstől. R. É. A PaláÉi Mezőgazdasági Technikum növendékei rendöehozták Csapó Dániel sírját Még 1961 tavaszán kérte a pa- lánki mezőgazdasági iskola nö­vendékgárdája és tanári kara, hogy a diákotthont nyilvánítsák szocialista kollégiummá. A kol­légiumot és az iskolát Csapó Dá­nielről, a reformkor haladó Tol­na megyei politikusáról nevezték el. A névadó sírboltja igen elha­nyagolt állapotban volt, ezért né­hány nappal ezelőtt a mezőgaz­dasági technikum harmadik osz­tályos tanulói kirándultak Ten- gelicre és rendbehozták az elha­nyagolt sírbolt környékét. A sírboltot a népfront és a köz­ségi tanács tataroztatja, az is­kola növendékei pedig emléktáb­lát helyeznek el rajta. A későb­biekben Palánkon, a Csapó Dá­niel mezőgazdasági technikum parkjában fel kívánjuk állítani névadónk szobrát írja Engelhardt István levelezőnk. SALGÓ LÁSZLÓ: forradalom a Junták földjén — Változik a cukor íze... VI. — Hány éves vagy? — kér­dezte Fidel. — Tizenhárom éves múltam, tizennégy leszek — válaszoltam jól kihúzva magam, hogy maga­sabbnak lássak. — De ez mit sem használt — folytatja visszaemlékezését Gar­cia. — A comandante mellém állított egy „Garant" puskát és az összehasonlítás bizony nem volt kedvező. Szó, ami szó, Fidel hazakül­dött, segítsek anyámnak. Hosszas könyörgésre végül is hozzájárult ahhoz, hogy az után­pótlást, az ellátást biztosító egy­ségeknél maradjak kisegítő szol­gálatosként. így kerültem 1958- ban a Raul Castro szervezte „Frank Pais Szabad Államba". Ez a 12 000 négyzetkilométeres felszabadított terület az északi parttól egészen a guantánamoi amerikai támaszpontig terjedt. Ekkor már a Fidel vezette sierrai Második Oszlop és az „El Che”, azaz Ernesto Guearra vezette Ne­gyedik Oszlop mellett létrejött az Oriente tartományi front is. Itt, Frank Paisról, a hősi halált halt fiatal vezetőről elnevezett szabad területen Raul szakállasai maguk mellé állították az egész paraszt­ságot. Az ún. „mezőgazdasági iroda" azonnali gazdasági segít­séget nyújtott a földbirtokosoktól gyötört parasztoknak. A katonai parancsnokság pedig új adót ve­tett ki — a helyi földbirtokosok­ra és a „nagy cukrosokra” — a háborús kiadások fedezésére. A Szabad Állam területén már ek­kor 300 új iskolában megindult a harc az analfabétizmus, a tá­perializmust szolgáló reakciós ka­tonai apparátust nem sikerült át­menteni. Ellenkezőleg: a kubai forradalom — elsőnek Latin- Amerikában — szétzúzta a régi rendszer katonai gépezetét és új népi fegyveres erőt hozott létre. De ezt követően a forradalom­nak nyomban választ kellett ad­nia egy másik, nem kevésbé fon­tos kérdésre: milyen lesz a szü­lető új politikai hatalom? NÉPHATALOM A JUNTÁK KONTINENSÉN Kanyargó úton, hegyek között haladunk. Lenn a völgyben pa­tak csörgedez, fenn tehéncsorda vonul a rekkenő hőségben ár­nyat adó pálmaliget felé. Egy kanyar után a gépkocsivezető és útitársaim, a fiatal Garcia és idősebb kísérőm, Antonio szinte egyszerre mutatnak a meredek sziklafallal szegélyezett katlan­ra: itt kezdődik a La Mesa völ­gye. És azután nyomban hallható a magyarázat: Ezen a vidéken mű­ködött a Rádió Rebelde a Felkelők Rádiója. Innen sugá­rozta a kis rövidhullámú adó a forradalmi Kuba hangját. Külö­nösen emlékezetes marad az 1958-as szilveszteri adás... .. . Estére már bezárult a Fel­kelő Hadsereg gyűrűje Havanna, Santiago körül is. A kubai diktátor, Batista a hír­hedt kukinei kastélyban 20 000 áldozat vére árán szerzett kin­csekkel, valutával megrakott bő­röndök között a Dominikába tar­A „nagy cukrosok” egyikének államosított üzeme jak az utasítást az azonnali kez­désre, hogy mindennemű ellen- forradalmi államcsíny-kísérletet meghiúsíthassanak. És 195Ö január elsején szüksé­gesnek bizonyult az általános sztrájk fegyveréhez nyúlni. Cantillo tábornok a „nemzeti egység” jegyében meg akarta fosztani a népet az alig kivívott szabadságtól. Ekkor ismét — mint annyiszor a kubai forrada­lom során — megmutatkozott az üzemi és a mezőgazdasági mun­kások szervezett akcióinak átütő ereje. Miközben Fidel Castro „Július 26-a Mozgalma” által ve­zetett, nagy többségében paraszti Felkelő Hadsereg vasgyűrűbe zár­ta a városokat, az üzemi munká­sok a Kubai Népi Szocialista Párt (Kommunista Párt) illegális szervezeteinek irányításával álta­lános sztrájkkal kényszerítették teljes kapitulációra a hatalom fe­lé lopakodó katonai juntát. Tanács — az amerikai tanácsadóknak — Mit szóltak mindehhez az amerikaiak? — tettem fel a kér­dést kísérőmnek, Antoniónak. — A katonai junta megbukta­tása után is változatlanul maga­biztosak voltak. Nagyon jól tud­ták, hogy a politikai vezető posz­tokon még jócskán maradtak olyan emberek, akik a Batista- klikket saját klikkjük uralmával olymódon akarták felváltani, hogy a rendszer érintetlen ma­radjon. Úgy vélték, hogy 1959 után az első köztársasági elnök: Urutia és az első miniszterelnök: Miro Cardona személye kellő ga rancia pozícióik teljes megőrzé­sére. A „váltó gazdaság” alkal­mazásával a rezsimek mindig és mindenütt cserélődtek Latin- Amerikában — de az amerikai befolyás maradt. Az első időkben mister Bon- sál, az amerikai nagykövet Car- donáéknak továbbra is úgy adta az utasításokat, mintha mi sem történt volna. De amit a „kettős hatalom” ezen időszakában Bon- saláék megtehettek saját embe­reikkel (így az 1961-es Kuba el­leni intervenció vezéralakjával^ Cardonával és a kormányban ak­kor még részt vevő társaival) — nem lehetett megtenni a tényle­ges hatalmat gyakorló fegyveres erők, a Felkelő Hadsereg kép­viselőivel. bori kórházakban a fertőző tró­pusi betegségek ellen. — A guisai csata — Ez a jelentős hadibázis döntő szerepet játszott a Batista dik­tatúra teljes felszámolására 1958. végén indított utolsó nagy offen- zivában. A gerillákból alakult Felkelő Hadsereg mellett ekkor már részt vett a felfegyverzett nép is, és Garcia ott küzdött ve­lük együtt. — Mert — teszi hozzá az előb­biekhez a fiatal fiú — a guisai csatában már mint lövész, zsák­mányolt „Garant” puskával har­coltam. És itt már világosan látszott, hogy a kubai forradalom minő­ségileg különbözik mindazoktól a változásoktól, puccsoktól, állam­csínyektől, amelyeket az utolsó fél század alatt gyakran illettek Latin-Amerikai országaiban „for­radalmi” jelzővel. De az 1956. decemberétől (a Granna partraszállásától) 1958. december 31-ig tartó harci sza­kasz stratégiája és taktikája lé­nyegében különbözött a Monca- da-akció puccsjellegű taktikájá­tól, néhány tucat fiatal forradal­már bátor, de romantikus vállal­kozásától is. Ebben a szakaszban a nép a főszereplő, a harc kimenetelét a tömegek döntötték el. És ez biz­tosította, hogy az amerikai im­tó gép indulását várta. Még az utolsó porcben is maradt ideje arra, hogy a hatalmat Cantillo tábornokra, hadseregének vezér­kari főnökére ruházza. Cantillo pedig — régi latin­amerikai recept szerint — nyom­ban megalakította a katonai jun­tát. Abban reménykedett, hogy úrrá: tud lenni a helyzeten s a hatalmat kezébe veheti... A sebes szárnyú hír azonban eljutott a Felkelő Hadsereg fő­parancsnokságához. És néhány rövid óra múlva a Rádió Rebel­de mikrofonja előtt állott Fidel Castro, hogy figyelmeztesse a győzelem és a szilveszteri éjsza­ka mámorától kábult népet: — Kubaiak! Ezen nehezen mellőzhető kö­rülmény hatására a nagy létszá­mú Amerikai Katonai Misszió látszólag diplomatikusabban vi­selkedett, mint maga a nagykö­vet: felkínálta tanácsadó szolgá­latait a Felkelő Hadseregnek is. De a válasz, amit Fidel Castro az ajánlatra adott, teljesen ké­zenfekvő volt: — Hogyan akarnak bennünket oktatni, hogyan akarnak nekünk leckét adni, amikor megvertük azt a hadsereget, amelyet Önök tanítottak? Most már csak egy következ­hetett: az amerikai katonai ta­nácsadóknak azt tanácsolták, hogy sürgősen hagyják el az or­szágot ... Hogyan tovább? Az utóbbi hetek folyamán el­szenvedett megsemmisítő veresé­gek következtében a diktatúra összeomlott, ám ez még nem je­lenti azt, hogy a forradalom már diadalmaskodott. Forradalmat IGEN; katonai puccsot SOHA! Katonai puccsot a nép és a forradalom háta mögött SOHA, mert az csak arra volna jó, hogy megnyújtsa a háborús állapotot... A nép, különösen a köztársaság dolgozói kísérjék állandóan fi­gyelemmel a Felkelő Rádió adá­sait és a legsürgősebben készül­jenek fel minden munkahelyen az állandó sztrájkra. Amennyi­ben erre szükség lesz, megkap­Erre a kérdésre várt ezekután Választ a kubai nép és — tegyük hozzá — a nemzetközi közvéle­mény. Vajon Ázsia és Afrika sok fiatal önálló köztársaságához ha­sonlóan a kubai forradalom is megáll-e a nemzeti burzsoázia osztályuralmát szolgáló politikai függetlenségnél? Vagy pedig to­vább megy és a nemzeti demok­ratikus állam megteremtésével —' ígéretéhez híven — kielégíti a harcoló nép, a munkások, a pa­rasztok, a városi kisemberek jo­gos szociális követeléseit? A kubai forradalom nem so­káig késett a válasszal. (Folytadul*}

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents