Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-05 / 155. szám
TOLNA MEGYEI NEPtJJSÄG 19(52. július Befejezték a kölesdi Kismegyeháza tatarozását Hosszabb ideje állványerdő vette körül megyénk egyik igen nevezetes és közismert épületét, a kölesdi Kismegyeházát. Az építők új ruhába öltöztették az egész épületet, kijavították az időjárás okozta károkat, s eredeti formájába' állították vissza az időközben néhol megváltoztatott stílust. Az impozáns külsejű, s nevezetes történelmi múlttal rendelkező épület felújítására több mint 500 ezer forintot költöttek. A tatarozást a közelmúltban fejezték be, s már sor került az átadásra is. Az ünnepélyes külsőségek között lezajlott átadás után a községbeliek birtokukba vették az épületet. A tervek szerint a várszerú épület a művelődés vára lesz a jövőben. Itt rendezik be a községi könyvtárat, szobáiban kap helyet a községi művelődési otthon, a kölesdi KISZ-szervezet klubja, valamint a különböző szakkörök is a Kismegyeházában találnak otthonra. Gazdag zenei program a bonyhádi művelődési házban A bonyhádi járási művelődési ház tíz éve szolgálja a község és a Völgység művelődését. Színes programját ezrek nézték már, s számosán ismerkedtek a technikával, művészettel szakköreiben. A megalakulás tizedik évfordulóját a szokásosnál is gazdagabb programmal köszönti az otthon. E közül példamutatóan emelkedik ki az a terv, amit a környékbeliek zenei műveltségének fokozásáért akar tenni az intézmény. A zenei évadot szeptemberben kezdik el Bonyhádon, amikor egy hét alatt két eseményre is sor kerül. A jubileumi ünnepségek során szeptember 7- én a bonyhádi szimfonikusok, 10-én pedig a helybeli fúvószenekar lép a közönség elé. A program további részében októberben Antal György hangversenyez a művelődési házban, novemberben pedig a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai adnak hangversenyt. Decemberben a szekszárdi munkásőr-zene- kar mutatkozik be Bonyhádon, majd januárban a helybeli zeneiskolások félévi hangversenyének tapsolhat a közönség. Februárban pécsi vendégeket fogad a járási művelődési ház: az ottani zeneiskola növendékei lépnek színpadra, márciusban viszont a művelődési ház ének- és zenekara ad hangversenyt. Áprilisban operaestet rendeznek, amelyre neves énekeseket hívnak meg a fővárosból, s végül a bonyhádi zeneiskolások búcsúztatják az évadot év végi hangversenyükkel. Megtakarítással kétszer annyi beton-járda épül Mórágyon SALGÓ LÁSZLÓ: forradalom a Junták ^ — Váltoxik a cukor íxe... — Az 1962-es községfejlesztési terv elkészítésekor a mórágyi köz ségi tanács úgy határozott, hogy a legnagyobb összeget járda építésére fordítják. A tanácstagok és a község lakói a tervet örömmel fogadták, hiszen a község egyik legégetőbb problémáját jelentette a megfelelő járdák hiánya. Esős időben bokáig érő sarat kellett dagasztani a mórágyiaknak. A cement megszerzése után 6 fős brigád látott munkához. A 2 kilométer hosszú járdatükör elkészítését az alapbetonozás követi, amelyhez nagyszerűen fel tudják használni a helyben kitermelt sódert. Nem kerül pénzbe a járdaszegély elkészítése sem, mert ehhez a régi járdát borító téglákat tudják felhasználni. Az anyagmozgatás jó megszervezésével feleslegessé vált állandó lovasfogat alkalmazása. A helyben kitermelt sóder, a régi járdák tégláinak felhasználása, az anyagmozgatás ésszerű megszervezése a számítások szerint 120 ezer forint megtakarítást jelent, amelyből megvalósítható, hogy Mórágyon az idén ne csak 600 méter járda, hanem két és fél kilométer korszerű beton gyalogjáró épüljön. dr. Vicze József vb-titkár Mórágy 12 éve a ktsz portása A dombóvári vasipari szövetkezet dolgozói, barátai, ismerősei rendkívül kötelességtudó, pontos, rendet megkövetelő embernek ismerik Miska bácsit, a ktsz portását. Ó a társadalmi tulajdon, a szövetkezeti vagyon őre. E »tisztségét« tizenkét éve látja el, de üzemi szarkákkal, lopással még nem találkozott. Amióta ő vigyáz a kapuban, onnét senki nem ment úgy ki, hogy ő ne tudta volna, hogy hova megy, mit visz, meddig marad kint. Nála nincs pardon, a múltkor még a főkönyvelőt is »leigazoltatta«. — Az emberek szándékát a szemükből, arcukról olvasom le — mondja. — örülök annak, hogy ma már általában rossz szándékot nem kell leolvasnom. Nagyot nőtt szövetkezetünk, s ezzel együtt tagsága, dolgozói is felnőttek, fegyelmezett emberek lettek. Fiatal korában hosszú évekig egy állatkereskedőnél dolgozott, bejárta egész Európát, sok élményben volt része, de mindig máshak a zsebére kellett dolgoznia. Igazán boldognak azonban csak most érzi magát, mert nyugodtan, gondtalanul él, érzi, hogy hasznos feladatot lát el. Egyetlen vágya, hogy élete végéig portás lehessen, nem él nyugdíjlehetőségével. S. L. A felhőbe burkolt Szekszárd Az utolsó másfél év időjárása annyi meglepetéssel szolgált, hogy igen nagy dolognak kell történnie, ami ámulatot képes kelteni. Tavaly ilyentájt a hegyekről lezúduló víz öntötte el a város utcáit, az idei, nemrégiben árt hozó zápor már fel sem tűnt. Amikor a tavaszon ragyogó napsütésben hózápor burkolta fehérbe a park fáit, már csodálkoztunk. Aztán az egyik napi kánikulát di- dergető, ép penhogy tizenöt fok váltotta fel másnap. Dideregtünk, csodálkozás nélkül. S most, hogy eggyel szaporodjék a furcsaságok száma, megint előrukkolt az időjárás. Tegnap reggelre (július 4-én.1!) a város déli része, a kórház környéke, a Bakta felhőbe burkolózott. A földig ereszkedő felhő szürkén gomolygott, hömpölygőit végig az utcákon, néhány percre láthatatlanná tett városrészeket. Szerencsére a közlekedésben nem okozott bajt. Eggyel nőtt a furcsaságok száma, s ha később esetleg megismétlődik, már nem is csodálkozunk rajta. Téli mennydörgés, napsütéses hózápor, vízár a Ca- ray-téren, kánikula áprilisban, nagykabátot parancsoló hideg júniusban, s júliusi földig ereszkedő felhő — már az is valami? l-eii III. Soha nem felejtem a fekete felszolgáló őszinte sajnálkozását, amikor a gyors távozásunk miatt fel nem szolgált kávé miatt ex- kuzálta magát, és a bánatos szemeiben felcsillanó mosolyt, amikor a földről felemelt kézitáskámon megpillantotta a feliratot. — Havanna, Kuba — ismételte többször, szinte köszönés helyett. Nem lehetett félreérteni a szavakkal takart érzelmeket. Ugyanazt fejezte ki, amit a Die Welt már idézett tudósítója az egész ország lakosságáról elmondott: —„Kuba iránt a venezuelaiak különösen baráti érzelmeket táplálnak” Hogy miért? Még néhány órás repülés, és remélhetőleg választ kapunk erre is. HAVANNAI „RETINOSIS PIGMENTARIA” Csak az imént búcsúztunk Zürich légikikötőjétől, s alig 24 órával később már Kuba zöldellő cukornád-mezői, sudár királypálmái felett ereszkedünk a havannai repülőtér szürke betonjára. A lassuló motorok a főépület elé gurítják a hatalmas gépet. Mögöttem már a Karib-ten- ger apró szigeteinek megállói: Curacao és Aruba portékáikat kí- nálgató hangos holland kereskedőivel és „csendes amerikai” turistáival, Jamaica szúrós tekintetű angol gyarmati tisztviselőivel és az Üdvhadsereg utazó katonáival. Mire gondolatban még egyszer végigfutok a mögöttem hagyott féltucat állomáson, máris előttem a havannai légikikötő fehér épülete, homlokzatán a vörösbetűs felirattal: „Territorio libre de America” Az első perctől a valóságban is . éreztem, amit e szavak kifejeznek: Amerika szabad földjére léptem! A barátságos, a szó szoros értelmében vett meleg fogadtatás hatására, a szabad országot látogató különböző európai és latinamerikai útitársaimmal együtt pillanatok alatt feledjük a hosszú út fáradalmait, a trópusi hőséget. Olivazöld színű egyenruhás mi- licisták hosszas kézfogással és rövid ügyintézéssel, népi viseletű gitárosok pedig — mint minden külföldről érkező gép esetében — vérpezsdítő congával köszöntik a Kuba szabad földjére érkező vendégeket. A havannai repülőtérről indulok a fővárosba, hogy ismerkedjem az országgal és népével. Néhány kilométer, és teljes szépségében előttem „az Antillák legékesebb gyöngyszeme, amelyről méltán jegyezte hajó-naplójába Kolumbusz Kristóf: „Soha emberi szem elé nem tárult ilyen nagyszerű látvány.” Buja nö- ra készült börtönnél két városrész — két kor találkozik. vényzetű, vöröslő földek, vágás előtti cukornád-ültetvények között vezet a városba a pálmák szegélyezte kitűnő út. A ciklonok és a szélviharok dühétől védett terület, a Miramar eukaliptusok- kal, legyezőpálmákkal, tűzpiros virágokkal övezett villái után a gépkocsi az előzőtől teljesen elütő kerületbe érkezik. A spanyol hódítók nyomában A mélyen benyúló öbölnél a spanyolok építette gyarmati erőd, a Castillo de Moro ma is uralja a lábainál hullámzó tengert. Itl a csipkés-párkányú erődítménynél és a spanyol inkvizíció emlékét őrző, a forradalmárok számácsíkban kígyózó Paseo Malecon viszont az amerikai életformát hirdető Újvárosba, a 20—30 emeletes felhőkarcolók világába, a kubaiak számára egykor tiltott negyedbe, Vedadóba vezet. A színeit és a formák teljes összevisszaságában az ég felé törő kőrengeteg magas épületei szinte versenyre kelnek egymással, és versenyre kelnek Miamival, New Yorkkal. Az amerikai Hilten tröszt építette Hotel Havanna Libre szálló kellemesen hűtött halijából a Westing-house-lift nesztelenül* pillanatok alatt repít a 25-ik emeleti tetőteraszra, az egykori kaszinóba. Itt fent nemrégen a Havannai felhőkarcolók— „és valamivel odébb: bádogváros A sűrű lombozató fákkal, nyírott bokrokkal szegélyezett Prade, a spanyol uralmat idéző Óvárosba visz. A mediterrán és mór díszítő elemekkel, bronz oroszlánokkal és márvány-padokkal ékesített árkádos paloták, Kolumbusz korából maradt kápolnák, Firenze levegőjét árasztó katedrálisok, az időkoptatta, fényes kövezetű terek, és szűk sikátorok váltják egymást. Verseny Miamival— A tengerparti sétány, a kék víz a partszegély mentén széles kártyaszobák asztalainál, a gyorsan pergő ruletteknél egy év alatt megtérült a szálló több mint 20 millió dolláros építési költsége. Lent a mélyben lüktető, amerikai tempójú világváros forgataga kavarog. A számokkal és betűkkel jelzett utcákon rengeteg Cadillac és Chrysler luxuskocsi* Chevrolet és Buick taxi. Egymást érik az esztelenül fényűző szállodák és neonfényes night-klubok* a hatalmas áruházak és a modern irodaépületek. (Folytatjuk) Havanna távlati képe
