Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-26 / 173. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. július 26. Nászutazás. Zenés vígjáték Mezőgazdasági könyvismertetés A mezőgazdasági gépesítés zsebktfRyve Szerkesztette: Dr. Dimény Imre, Nacsády Árpád, Szekeres István és dr. Ti- bold Vilmos azokat a tudnivalókat foglalta össze, amelyek legközvetlenebbül érdeklik a mező- gazdaság műszaki dolgozóit. Beszámolnak a gépesítés helyzetéről, távlatairól, gazdasági szeredr. Dimény Imre » X ■ ■ péről. Sorra veszik a növénytermesztés gépi műveleteit és hasznos szervezési tanácsokat adnak. A könyv függelékében táblázatokba foglalva találhatja az olvasó a mindennapi munkájában lépten-nyomon szükséges műszaki adatokat, számítási módokat. XVI. Egy énektanár és amatőr zeneszerző valami indulót komponált, amit a rezsim felhasznált. A hála nem maradt el: a tanár úr nyomban kapott egy vegyészmérnöki állást egy nemlétező laboratóriumban. A javadalom havi 350 dollár. A dologhoz hozzátartozik, hogy ez a férfi korábbi indulókért kapott már különböző takarítónői státusokat is... Kubában a politika és az üzlet annyira összefolyt, hogy a rezsim vezetői szinte már nem is érzékelték a kettő közötti különbséget. Amikor például Fidel Castro forradalmárai már komolyan nyugtalanították Batistát és 4 millió dollárral akarta megvásárolni a kubai Oriente tartománnyal szomszédos Haiti „semlegességét”, a forradalmárok és az ő csapatai közötti harcban, unokaöccse, aki a tárgyalásokat vezette, négyszázezer dollár szabályos „közvetítési díjat” kapott. Lanzmann, az említett francia riporter elmondja, hogy a prostituáltaknak az egyház szervezett tömegméretekben biztosította a tiszta lelkiismeretet. Hetenként egyszer meg kellett gyónniok bűneiket és megfizetni a megfelelő összeget... Szent Borbálának. Lanzmann számításai szerint ha 50 ezerből csak 40 ezer adakozott rendszeresen a „védőszentnek”, ez annyit jelentett, hogy még mindössze tízcentes bűnbocsánati díjat alapul véve is naponta 3000 dollár vándorolt a főleg spanyol falangista papok által vezetett kubai egyház pénztárába. VIL ÁTLAGOS ÉLETKOR 22 ÉV ...És Kuba a nyomor országa is volt Batista az első hónapok fogadkozásai után már nem is beszélt többé szociális szempontokról, a tömegek felemeléséről. A rendszerint nagy családos kubai dolgozók 43 százalékának a keresete havi 70 dolláron alul volt. pedig az élet jóval drágább volt, mint amerikában. Hiszen csaknem minden áru amerikai volt, és logikus, hogy drágább volt, mint magában, az Egyesült Államokban. A teljes munkanélküliek száma a csecsemőkkel, gyermekekkel, öregekkel együtt hatmilliós országban több mint 600 ezer volt 150 ezer ezenkívül azoknak a száma, akik lehetőség híján hetenként négy napnál nem dolgozhattak többet. Az átlagos életkor hihetetlenül alacsony volt, 22 év, és három hónap. Amikor ezt egy ENSZ-statisztika megállapította, Batista hozzá méltó választ adott erre. Kijelentette, ez a szomorú adat annak a következménye, hogy a „rendkívül hiú kubai nők megközelítőleg sem vallják be igazi életkorukat.” Mint mondottuk, a legszörnyűbb a vidék helyzete volt. „A cukornádvágók, a guairok — írja az Oriente tartománybeli parasztság helyzetéről Georges Soria francia újságíró — a puszta földön alszanak, szalmatetős, ablak és ajtó nélküli vályogkunyhókban... Talpalatnyi földjük sincs... Nincs egyebük két karjuknál. A földbirtokos bérli e két kart, amelyre évente csak néhány hónapig van szüksége... A guairok gyermekei nem tudnak sem írni, sem olvasni. Rongyosok... Ha a sors kedvez nekik, tízéves koruktól fakitermelésen dolgozhatnak hajnaltól alkonyig, mint favágóinasok, vagy mint szénégetők. Azokat, akiknek a környékbeli cukornádültetvényeken sikerült munkaerejüket áruba bocsátaniok, a többiek a sors kiválasztottjainak tartják. Kivételes sors, csakugyan! Körülbelül egy dollárt keresnek 10—11 órás munkanap mellett. Sajnos ez az „aranybánya” évente körülbelül három hónapig működik. Az év többi részében a napi egydolláros boldog kiválasztottak munka nélkül lézengenek.” Ugyancsak Soria közli a kubai parasztság élelmezésének alábbi jellemző keresztmetszetét: Mindennap eszik húst a falusi lakosság négy százaléka, halat 1 százaléka, tojást 2 százaléka, tejet iszik a lakosság 11, és kenyeret eszik 3,5 százaléka. Fulgencio Batista birodalmában a lakosság 13 százalékának legalább egyszer tífusza volt. 33 százalék szenvedett a szinte teljes orvoshiány következtében különböző bélférgektől. A nyomorból, pontosan abból, hogy a szegény- paraszt-családok egyrészt munka- lehetőség idején az apró gyermekeket sem tudták nélkülözni, másrészt a legelemibb iskolaszerek megvásárlására sem volt pénzük, az analfabétizmus gyors növekedése következett. A Batistát megelőző korszakban Kubában az analfabéták száma 23,5 százalék volt, Batista bukásának idején 41,5 százalék. A megbízó: Uncle Sam Mint láttuk, a nyomornak és a történelemben párját ritkító korrupciónak ezt az apokaliptikus rendszerét védte olyan brutálisan Fulgencio Batista, Pilar Garciam Esteban Ventura, Chaviano és az egész visszataszító klikk, ök, csak ők voltak érdekeltek ennek a rendszernek a fenntartásában? És hogyan tudta ez a néhány ember szinte a teljes nemzet ellenállásával szemben hosszú évekig fenntartani ezt a gyűlölt rezsimet? Ezek jogos kérdések, de egyszerű rájuk a válasz. Igaz az, hogy Batistáék pozíciójukat, hatalmas vagyonukat is védték, ami kor kegyetlenül lesújtottak minden szabadságszerető erőre, de ez csak következmény. A lényeg — és ez az, amit egy pillanatra sem téveszthetünk szem elől — az, hogy ez a Kubában ezerszer elátkozott csoport megbízásból tette, amit tett. Batista és társai azért tarthatták magukat uralmon aránylag sokáig, mert a szomszédban ott terpeszkedett az imperializmus legerősebb hatalma, az Amerikai Egyesült Államok, amelynek érdekei szövevényesen behálózták Kuba egész testét. Hogy milyen mohón vetette rá magát az új vadászterületre az amerikai monopoltőke, arra jellemző, hogy egv 1958-as ENSZ- becslés szerint Kuba egész nemzeti vagyona, tehát földje, ipara, bankbetétéinek összessége, valamennyi tartaléka mindössze hatszorosa volt a befektetett amerikai tőkének. Annak az országnak a népe, amely évszázadokon keresztül olyan hősiesen küzdött a spanyol elnyomás ellen, és amely már-már úgy érezte, hoev kezében van végre a szabadság, azt volt kénytelen tapasztalni, hogy hazáját szinte percek alatt árusítják ki az új betolakodóknak. A Maine cirkáló felrobbantása után, mint emlékszünk, megjelent az amerikai tengerészgyalogság, és a nyílt megszállás alatt a Washington által kinevezett katonai kormányzó. Wood generális két kézzel osztogatta az ingyenes koncessziókat, (szám szerint 208- at, hetek alatt) a legnagyobb amerikai monopóliumoknak. Azok, akik Batista bukása előtt, vagy közvetlen azután jártak Kubában, elmondották, hogv állandóan cs’okedniök kellett magukat, nehogy Havannában azt higyjék, hogy valamelyik amerikai városban járnak. Packard, Ford, Coca Cola... Szinte valamennyi autó Made in USA volt. s ha leszállt az este, harsogtak, viliództak, vakítottak minden számításba jövő amerikai vállalat tolakodó reklámjai. Coca Cola, Palmolive, Ford, Remington, Lucky Strike, National City Bank, Packard, Buick, Cadillac és így tovább... De nem volt más a helyzet a látszólag spanyol neveknél sem. Húsz méteres, több tonnás reklámja volt például a Compania Cubana de Electriciade nevű elektromos társaságnak, de itt is csak az elnevezés volt hazai csengésű — a részvények amerikai kézben voltak. Aránylag kevesen tudják, hogy a cukornád országa távolról sem szegény fémekben. Nos, az egész termelésre a Wall-street tette rá a kezét. Ez fantasztikus profitokat és fantasztikus rendszertelenséget jelentett. Azt, hogy volt-e az ércbányászoknak kenyerük, a Betlehem Steel Company pillanatnyi érdekei döntötték el. Háborús időkben volt munka bőven, aztán mintha elvágták volna: a Betlehem Steel a világpiaci árak tartása miatt gyakran gondolt egyet, és teljesen leállította a termelést. Ugyanilyen, a munkásság számára gyilkos hullámzásokat mutat a tekintélyes magánbányászat, valamint a földkerekség krómban és nikkelben egyik leggazdagabb tartalmú vasércének kiaknázása is. A mennyiségre minden esetre jellemző, hogy 1953 és 1957 között 648 300 tonna vasérc vándorolt Kubából az Egyesült Államokba... Az egész kubai gazdasági életet kézben tartó Wall-street monopóliumok számára a kubai lakosság érdeke mint szempont egyszerűen nem létezett. Közismert, hogy Batista bukásának pillanatában az egyik legfenyegetőbb amerikai zsarolási forma az volt, hogy megtagadták az olajszállítást a szigetországnak. Ugyanakkor nemzetközileg jónevű geológusok állítják, hogy Kubának alighanem jókora olajmezői lehetnek. Az amerikai petróleum monopóliumok gondosan kutattak is az országban, kiszivárgott hirek szerint páncélszekrényben őrzik a sok éves kutatás nyomán elkészült kubai olajtérképeket, — csak éppen el sem kezdték a feltárást. Akik ismerik a kapitalista gazdaság műhelytitkait, ezen nem lepődnek meg. Egy kis számolás az egész. Mindenesetre — persze a legnagyobb titokban — feltérképezik az olajlelő-helyeket és ha egyszer valami miatt az olajigények ugrásszerűen megnőnek, meg is kezdik a feltárást. Batista uralma alatt ez azonban nem következett be és a számítások azt mutatták, hogy a kubai olaj megjelenése a világpiacon, növelné a kínálatot, lerontaná az árakat — tehát tőkés szempontból nem lenne rentábilis. A döntés ezek után nyilvánvaló: pihenjen csak az a kubai olaj... A kubaiak pedig vegyenek drága valutáért amerikai olajat. VIII. FIFTH AVENUE — HAVANNÁBAN Az amerikai uralom legszem- léltetőbb példája, az élet minden más területén messze túl a cukorfront volt. S hadd tegyük hozzá: Washington éppen ezen a fronton igyekezett a legnagyobb ködöt fejleszteni. Nem véletlen, hogy a forradalom győzelme után Fidel Castro annyi hosszú televíziós beszédet szánt kifejezetten ennek a jellegzetesen kolonialis- ta csalárdságnak a leleplezésére. Batista uralma idején ugyanis a tanítóknak minden kis kubai fejébe bele kellett sulykolniok, hogy 1. Amerika felszabadította Kubát a spanyol elnyomás alól. 2. Azóta is buzgón és önzetlenül segíti ezt az országot. Méghozzá elsősorban úgy. hogy Kuba fő termékét magas áron megveszi és cserébe „olcsón” amerikai árukkal árasztja el a szigetet. Nos, mi volt az igazság? (Folytatjuk) Képes előleg az őszi színházi programból Mint már hírül adtuk, rövidesen ismét megyénkbe látogat a Déryné Színház, augusztus első napjaiban megkezdődik az őszi színházi évad. Az Állami Déryné Színház változatos programot kínál. A bemutatásra kerülő müvek között találhatjuk Shakespeare Vízkeresztjét, mai magyar szerzőinket többek között Tabi László képviseli a Valahol délen című operettel. Az operett zenéjét Kemény Egon szerzetté. Az Egyszerű kislány szerzője: Svarkin. Két, színpadra alkalmazott Jókai-regény számíthat nagy érdeklődésre. A kőszívű ember fiai és A fekete gyémántok. És jön az — úgy látszik — örök életű Csárdáskirálynő. Előlegül az őszi programból néhány képet mutatunk be. Valahol délen. Nagyoperett. Egyszerű kislány. Vígjáték. HARMAT ENDRE: orradalom a junták földjén Keserű a cukor
