Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-03 / 153. szám

1962. július 3. TOLNA MEGYEI NfiPtJSAŐ 5 apón? MAGYAR: Angyalok földje SZOVJETi Egy év kilenc napja AMERIKAI: Joe Carmen ANGOL: Fiatal még a sxerelemre LENG YEL: Hamu és gyémánt Néhány igazán nagy filmet lát­hattunk az elmúlt hetekben, hó­napokban. Ez mindig a mozik fe­lé fordítja a közönség figyelmét. A közönség várja a mind újabb filmeket, a községekben pedig korszerűbb, szebb mozihelyisége­ket kérnek a film kedvelői. Czank József, a Tolna megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója néhány figyelemre méltó dolgot mondott el. Ezek mozihálózatunk fejlődését mutatják, s egyben megnyugtatnak, hogy a jövőben is lesznek kiemelkedő filmalko­tások, nem lesz holtszezon a nyár és az ősz sok új magyar filmmel is megörvendeztet bennünket. — Másfél év óta eredménye­sen folyik falusi mozijaink kor­szerűsítése, rendbehozása. Ezt a munkát most is végezzük és fo­lyamatosan mindaddig, míg a leg kisebb mozink is nem lesz a mai igényeknek megfelelő. Korszerű­sítjük a berendezést és borítás­sal látjuk el a falakat. Ez egy­részt szépészeti célokat szolgál, de sokkal jobbá teszi a termek akusztikáját is. Elmondta Czank elvtárs, hogy a szakcsi, györkönyi, decsi mozi korszerűsítése folyik és rövide­sen sor kerül megyénk legna­gyobb normál mozijának, a dom­bóvárinak felújítására. Itt bőví­teni fogják az előcsarnokot is. Ma. már nincs Tolna megyé­ben egyetlen község sem, ahol ne vetítenének rendszeresen fil­met. A várdombi helyzeten — sajnos — csak az tud változtatni, ha ott felépül a művelődési ott­hon. A mozi berendezését termé­szetesen magára vállalja a mozi­üzemi vállalat. — Érdekes jelenségnek va­gyunk tanúi — mondja Czank elvtárs. — Több helyen, például Bogyiszlón, hogy egyet említsünk a sok közül, már olyannyira meg­növekedtek az igények, hogy kü­lön mozi létesítését tervezik. így majd el tudják kerülni, amire néha volt példa, hogy a mozi mű­sora és a művelődési otthon ren­dezvénye keresztezték egymást. Ugyanakkor találkozunk ennek az ellenkezőjével is, például Na- kon. Itt egy magátulajdonban le­vő rossz épületben van a mozi. Felújítani nem lehet, kár min­den fillérért, amit ráköltünk. Itt nem tudunk mást tenni, mint azt, hogy a mozit bevisszük a művelődési otthonba. S most halljunk valamit az új, a várható filmekről, hiszen a kö­zönséget ez érdekli elsősorban. — Rövidesen mi is bemutatjuk a Karlovy Vary-ban díjat nyert szovjet filmet, az Egy év kilenc napját. Műsorunkon szerepel a Lázadók című argentin film. A Tolna megyei mozik is játsszák majd a Joe Carmen című ame­rikai filmet. Pedagógiai szem­pontból rendkívül érdekes témát dolgoz fel az angolok új filmje, a Fiatal még a szerelemre. Döb­benetes erejű lengyel film a Ha­mu és gyémánt. A Kassák- regényből készült Angyalok föld­je lesz a nyár egyetlen új magyar filmje, de a forgatás alatt lévő többiekből az ősz folyamán már láthatunk néhányat. Aztán elmondja Czank elvtárs, hogy a filmek forgalmazása nem teljesen kielégítő. A Keresztesek című hatalmas filmet például megyénkben csak néhány helyen tudják vetíteni, mert csupáh szé­lesvásznú kópiát készítettek be­lőle. Sem a normál, sem a kes- kenyfilmes mozik nem tudják ve­títeni. Pedig a film kitűnő, s szí­vesen látnák a kis községek mo­zilátogatói is. L gy­Élet és testi épség veszélyeztetése miatt tíz hónapi börtön A pálfai nevelőotthonban még 1960-ban építési munkák kezdőd­tek. Az építésvezető Ritt József volt, de nemcsak itt, hanem Pak­son, a konzervgyár kazánházának és a borpince építésénél is. Ez év elején a kastélyépület egyik szárnyán bontásra került sor, amelynek munkálataira Ritt József a szakértelemmel nem rendelkező Horog kubikosbrigá­dot osztotta be. Az épületszámy födémét rész­ben lebontotta már a kubikosbri­gád, az egyik kémény körül le­szedték a cserepeket és a léceket, csalt a tetőszék állt még. A bon­tás közben, néhány nap múlva észrevették, hogy az orvosi ren­delő vakolata megreped, amely boltívvel csatlakozott a bontás helyéhez. Ritt József ekkor uta­sítást adott a bontás beszünteté­séhez és a rendelő aládúcolásá- hoz, aláfalazásához. A kubikos- brigádot ugyanakkor más munká­ra küldte. A brigádból ketten fel­mentek a részben lebontott tető­részre, és egy vasgerendát enged­tek le. Két munkás, aki el akar­ta vinni, segítségül hívta a kö­zelben dolgozó kubikosokat. Ami­kor a vasgerendát felemelték, a szabadon hagyott kémény ledőlt, és halálra zúzta Szarvas Istvánt. A vizsgálat megállapította, hogy a kéményt mintegy ötven I évvel ezelőtt, rossz technológiá­val építették, amelyet kívülről pem lehetett észrevenni. A szak­értői vélemény szerint a ledőlést ez, és az akkor tomboló viharos erejű szél okozta. A paksi járásbíróság Ritt Jó­zsefet élet és testi épség veszé­lyeztetésének bűntettében mon­dotta ki bűnösnek. A tetőszerke­zetet és a kéményt ugyanis csak szakmunkásOkfcál, ácsokkal, kő­művesekkel lehetett volna lebon­tatni. A kubikosok munkába ál­lításával Ritt József megszegte kötelességét, a brigád tagjainak életét és testi épségét veszélynek tette ki. Súlyosbító körülmény­nek vette a bíróság a balesetel­hárítási és óvórendszabályok Soro­zatos megsértését. Ugyanis nem tartották meg a fagyszabadságról visszaérkezett dolgozók baleseti oktatását, nem látták el a mun­kahelyet az építőipari óvórend­szabályokban előírt figyelmezte­tő táblákkal. Enyhítő körülményként vette figyelembe a járásbíróság Ritt József büntetlen előéletét, nős, családos állapotát, ezért tíz hó­napi börtönbüntetésre és 2000 forint pénzbüntetésre ítélte. A börtönbüntetés végrehaj tását há­rom évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. Harminc országban mutatják be a magyar politechnikai oktatás eredményeit A Kulturális Kapcsolatok In­tézete a napokban érdekes ki­állítást küld szét 30 országba, a népi demokratikus országokon kí­vül több nyugat-európai, afrikai, latin-amerikai és ázsiai államba, fc. fotódokumentációs kiállítások 65 képben mutatják be a külföl­di érdeklődőknek, hogy milyen eredményeket értek el az isko­lások a politechnikai oktatásban. A fényképeket magyarázó szöveg egészíti ki. Kádár János elvtárs megkezdte szabadságát Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke július l-ével megkezdte évi rendes szabadságát. Eseménynaptár = = 96 fé.ykép - 44 rajz és akvarell - 150 papír­szalvéta - 1400 gyofacMe Vasárnap megnyílt a szekszárdi művelődési ház szakköri kiállítása Vasárnap délelőtt nyílt meg a szekszárdi városi művelődési ház fotókörének, képzőművész köré­nek és „ki mit gyűjt?” körének kiállítása. A kiállítás az egyéves munkáról tanúskodik. A foto- szakkör és a képzőművész-kör már régebbóta működik, most az elmúlt év termésének legjavát mutatják be, de legalábbis azokat a képeket, amelyek leginkább jellemzik a szakkör tevékenysé­gét. A „ki mit gyűjt?”, kör egy évvel ezelőtt alakult hat taggal, négyen ezen a kiállításon már be is mutatják gyűjteményüket, ket­ten, Sziver Béla és Krassay Gyu­fa gyufacímkéket, ketten, Ve- reczkei Ferenc és Futó Ferenc pedig papírszalvétával szerepel­nek. A „ki mit gyűjt?” kör ki­állítása nem a teljességre törek­szik, inkább hírverő jellegű, ezzel is híveket kívánnak toborozni a gyűjtőszenvedélynek. A foto-szakkör 56. a képző­művész-kör 44 képpel, a gyufa- címke-gyűjtők 1400 címkével, a szép szalvéták kedvelői pedig 150 papírszalvétával szerepelnek a kiállításon. A kiállítás július 15-ig lesz nyitva a városi művelődési ház oldal termében. Dicsérni kell a kiállítás ízléses rendezését. • .- ,. . ■»" jc ::a avur ■ Vonatközldkedés- módosítás a godisa—komlói vonalon A Pécsi Vasútigazgatóság érte­síti az utazó közönséget, hogy a godisa—komlói vonal átépítése miatt június 19-én bevezetett vas- útforgalmi korlátozás módosul oly formában, hogy július hó 3- tól kezdve a 6132. és 6135. sz. személyvonat közlekedése ked­den, szerdán, csütörtökön és pén­teken csak Magyarszék—Sikonda gyógyfürdő és Komló állomások között szünetel. A beszüntetett vonatpár helyett ugyanezeken a napokon a 6132. sz. vonattól csatlakozóan Magyar­szék—Sikonda-gyógyfürdő vasút­állomásról 3 óra 30 perces indu­lással Komlóra és a 6135. sz. vo­nathoz csatlakozóan Komló MÁ- VAUT állomásról 11.00 órai in­dulással Magyarszék—Sikonda- gyógyfürdőre közforgalmi autó- buszjárat közlekedik. Ezek a já­ratok nem a vasútállomásokon, hanem Mecsekpölöske és Mecsek- jánosi községeket érintve a ren­des MÁVAUT-megállóhelyeken állnak meg. A megszüntetett vonatokhoz csatlakozó autóbuszjáratokon a vasúti menetjegyek nem érvénye­sek. Részletes felvilágosítást a vasútállomások adnak. Pécsi Vasútigazgatóság Nem változik az idő Várható időjárás kedd estig: a hőmérséklet lényegesen nem vál­tozik. Felhőátvonulások, néhány helyen kisebb esővel. A Dunán­túlon és a Duna—Tisza közén időnként élénk északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet holnap 20—24 fok kö­zött. Az Ausztráliától 2000 kilométerre lévő. két nagy és számos kis la­katlan szigetből álló UJ-ZÉLAN- DOT és a róla elnevezett TASMA- j NIA szigetét 320 évvel ezelőtt 1642- ben ABEL TASMAN holland tenge­rész fedezte fel. A nagy felfedező ez átjárói írt ABEL TASMAN NAP­LÓJA, UTAZÁS AZ ISMERETLEN DÉLI FÖLDRE 1642. ÉVBEN című tudó­sítását csak 200 évvel később, 1860- ban tették közzé. * 225 évvel ezelőtt, 1737. július 3- án született JOHN COPLEY (ejtsd: Kopli) amerikai festő, az ottani rea­lista művészet egyik megalapozója. 100 évvel ezelőtt, 1862. júliusá­ban született WILLIAM BRAGG, fejtsd: Breg) angol fizikus. A kris­tályok szerkezetéről és a röngensugarak- nak a kristályon való elhajlásának jelen­ségéről írt tanulmányaiért 1915-ben Nobel- díjjal tüntették ki. • 20 évvel ezelőtt, 1942 júliusában halt meg JEVGENYIJ PETROV szovjet író, aki társszerzőjével, ILJA ILF-fel a Pravda és a TASMAH ✓V\^AAAAAAA/W H 400 km. Krokogyil c. lapok kedvéit humoristája volt. Regényeiket együtt írták és bennük a szovjet élet kibontakozását gátló erőket és a 20-as évek nyórspolgári bürokratáit maró szatírával gúnyolták ki. Néhány nagysikerű művüket idézzük: A TIZENKÉT SZÉK, AZ ARANYBORJÚ, HOGYAN SZÜLETETT RO­BINSON? c. szatíragyüjtemény. — Takarmánykeverő üzem épül a Gerjeni Állami Gazdaság tol­naszigeti üzemegységében. A ta­karmánykeverő az ott létesülő sertéshizlaldát látja majd el. — Selyemhernyóneveléssel 49-en foglalkoztak a bonyhádi járás­ban. A gubó beváltása most fo­lyik. Bár az időjárás nem volt kedvező, sokan értek el kitűnő eredményt, több első- és keve­sebb másod-, harmadosztályú gu- bót adtak át a tervezettnél. ■ — Húsz férőhellyel bővül a majsai és a tengelici szociális ott­hon az év folyamán, s így még kedvezőbbé válik az elhelyezés. ed&g is férőhely jut a megyében minden tízezer lakos­ra. Az országos átlag ugyanakkor 20 férőhely., — 831 olyan személy részesült egyszeri gyorssegélyben Tolna megyében, aki saját hibáján kí­vül került nehéz anyagi körülmé­nyek közé a múlt évben. A segély összege átlagosan 338 forint volt. — A 14—16 évesek tovább­képző iskolájának működtetésére, fenntartására 7900 forintot fordí­tanak Magyarkeszin. _— Baleseti, egészségvédelmi és tűzrendészet! oktatásban része­sültek azok a dolgozók a Dalman- di Állami Gazdaságban, akik erő­gépen dolgoznak és részt vesznek az aratásban, a betakarításban. — A termelőszövetkezetek ter­melési eredményeinek alakulását vizsgálták — januártól áprilisig terjedő idő alatt — és dolgozták fel a Megyei Tanács mezőgazda- sági osztályának szakemberei. — Az aratási és cséplési mun­kák segítésének lehetőségeiről tárgyalnak a napokban a közsé­gi népfront-bizottságok a paksi járásban Bikácson, Györkönyben és Gerjenben. — Falugyűlést tartottak a nép­front-bizottságok a leszerelési és béke-világkongresszusra való fel­készülés jegyében a bonyhádi járás több községében. Felsőná- nán, Kétyen, Zombán, Kalaznón, Ilőgyészen, Mázán összesen hat­százötvenen vettek részt a gyű­léseken. — A cigányok helyzetének megjavítása érdekében vizsgálat és intézkedés történt Nagyszoko- lyon a járási tanács részéről, az egyik járási tanácstag bejelenté­se nyomán. — Hatnapos országjáró túrára indulnak az aparhanti általános iskolások. Megtekintik a főváros nevezetességeit és ismerkednek Észak-Magyarország tájaival. — A takarmánynapraforgó ter­mesztése és felhasználása címmel tájékoztatót adott ki az Iregszem- csei Kísérleti Kutatóintézet, amelynek nagy hasznát vehetik a szövetkezeti vezetők és tagok. —A Televízió műsora: 18.00: Krisztina és a gólyák. (NDK film.) 19.00: Ipari mozaik. 19.30: TV-híradó. 19.45: A TV agronó- musa. 20.05: Pesti háztetők. (Ma­gyar film.) 21.35: Szerelmes hang­jegyek. (NDK kisfilm.) 22.05: Hí­rek. TV-híradó ismétlése. Kenyér helyett verés ,N- községben fiatalon került össze a K. házaspár. Két gyere­kük van, az idősebb két éves. A férj és a feleség közt napiren­den vannak a veszekedések — már többször külön költöztek — és a veszekedésnek legtöbbször a gyerekek isszák meg a levét. A közelmúltban az apa része­gen ment haza. A kétéves kicsi zsíroskenyeret kért tőle. Erre K. — apának nem is lehet nevezni — minden emberi mivoltából ki­vetkőzve ütni kezdte a gyereket. Ütötte annyira, hogy szinte fel- ismerhetetlenné dagadt a gyer­mek arca. Az anya — a községi vb-titkár tanácsára — bevitte a gyereket Paksra, a gyámügyi előadóhoz, s a járási tisztiorvoshoz. A már sok borzalmas dolgot látott orvos is elszörnyedt a gyermek láttán. Az emberi mivoltából kivetkőzött K. J. ellen megindult az eljárás. ........A próhirdetése k........ Az apróhirdetés dija: szavanként hétköznap 1.— Ft. vasárnap és ünnepnap 2.— Ft. Az első és minden további vastagon sie dett szó két szónak számít. Az É. M. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat (Budapest, V., Kossuth L. tér 13—15) budapesti munkahelyekre azon­nali belépésre fel­vesz kubikosokat ve­gyes munkára. Ta­nács-igazolás és mun­karuha szükséges. Munkásszállást bizto­sítunk. (6) Egy fekete Pannó­nia — 1500 km-t fu­tott — eladó. Kocso- la, Kossuth u. 70. (195) Vezetőállású férfi részére különbejára- tú, kényelmes albér­leti szobát keres a Bőr- és Műanyagfel­dolgozó Vállalat, Szekszárd, Mártírok tere 8. (191)

Next

/
Thumbnails
Contents