Tolna Megyei Népújság, 1962. június (12. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-30 / 151. szám
& TOLNA MEGYEI NfiPOJSAÖ 1962. június 30. SPORT Jól sikerült a területi lovasbajnokság II. fordulója Várakozáson felül szerepeltek a Dalmandi MEDOSZ lovasai Nagy sikert aratott Magyar Imre, a Magyar Nép- köztársaság érdemes sportolója, a Mezőhegyest MEDOSZ Sportkör tagja, Rabó nevű lován tar* tott bemutatója. Kruzsics József, a Mezőbegyesi MEDOSZ versenyzője az egyik 130 cm magas akadály felett. Nagyszabású úttörő sakkverseny kezdődött Szekszárdon A VIT tiszteletűre rendezett versenyen 14 úttörőcsapat vesz részt A Szekszárdi Járási Úttörő Elnökség meghívásos sakkcsapatversenyt rendez Szekszárdon Szeged, Dunaújváros, Bagamér, Fonyód, Veszprém, Mözs, valamint a szekszárdi járás és város legjobb úttörő sakkozói részvételével. A csapatversenyt az elnökség a VIII. VIT tiszteletére rendezi. A verseny ünnepélyes megnyitó jára 27-én délelőtt került sor a Babits Mihály általános iskolában, melyen népes vendégsereg gyülekezett össze. A megnyitón, melyen megjelent Mechtl Béla, a Megyei Sakkszövetség elnöke, Kardos György, a Megyei TST, Vida László az SZMT munkatársa és több meghívott vendég, Szabó József városi úttörő titkár üdvözölte a verseny részvevőit és vendégeit. Kedves Henrik igazgató, mint házigazda üdvözölte még pár szóval a megjelenteket. Ezt követően dr. Bán Jenő sakkmester, a Magyar Sakkszövetség ifjúsági bizottságának tagja, a Magyar Sakkélet felelős szerkesztője meleg szeretettel és őszinte elragadtatással szólt a rendezvény jelentőségéről. Hangsúlyozta, hogy a szekszárdi versenyhez hasonló népes ifjúsági versenyt még nem látott és nagy örömmel tölti el, hogy most ebben része lehet. A megnyitó után Bán mester adott szimultánt 19 lánypajtásnak, akik közül csak a szegedi csapat egyik tagja, Kuti Éva ért el döntetlent. Délután került sor a fiúk szimultánjára, melynek során a mester 35 táblán játszott, és abból 28-nál győztesként került ki a játszmából. Prantner János (Szekszárd), Leposa Dezső (Szekszárdi és Orbán László (Veszprém) pajtások győztek a mester ellen, míg Leposa Gyula (Szekszárd), Kiszely Jenő (Szeged), Szabó László (Dunaújváros) és Hruska István (Fonyód) döntetlent ért el. Az igazi versenyizgalom csak csütörtökön reggel az első forduló előtt kezdődött, melynek eredménye: Veszprém—Fonyód 4:2, Bagamér—Szeged 4:2, Szekszárd A—Szekszárd B 5,5:0,5, Dunaújváros—Szekszárd C 5:1, míg a Szekszárdi járás—Mözs elmaradt. A második forduló ugyancsak csütörtökön került lebonyolításra: Veszprém—Szekszárdi járás 5:1, Szekszárd A—Szekszárd C 6:0, Szeged—Dunaújváros 3,5:2,5, Bagamér—Szekszárd B 4,5:1,5, míg a Mözs—Fonyód találkozó elmaradt. (németb) Kétszázötven induló a ma kezdődő A Tolna megyei Lovasszövetség Tolnán rendezte kétnapos területi bajnokságának II. fordulóját. A szombati verseny iránt lanyha érdeklődés nyilvánult meg, ellenben vasárnap, a nagy hőség ellenére nagy számban vettek részt e sportág kedvelői. A rendezőbizottság — melyhez a Tolnai Szpartakusz Sportkör is nagy segítséget adott, jó munkát végzett, és így a verseny mindvégig zökkenőmentes volt. A Tolna megye sziheit képviselő Dalmandi MEDOSZ lovasai az erős mezőnyben jól helytálltak Eredmények: Könnyű osztályú díjlovaglás: 1. Bábel József (Határőr-Dózsa), 2. Horgos István (Dalmandi MEDOSZ), 3. Hriazik Pál (Határőr- Dózsa), 4. Kruzsics József (Mezőhegyes). Kezdőlovak díjugratása: 1. Hriazik Pál (Határőr-Dózsa), 2. Kruzsics József (Mezőhegyes), 3. Vass József (Határőr-Dózsa). 4. Kalmár Pál (Határőr-Dózsa). Nyeretlen lovak díjugratása: 1 Vass József (Határőr-Dózsa) 2. Kruzsics József (Mezőhegyes), 3. Vass József (Határőr-Dózsa), 4. Biró Károly (Dalmandi MEDOSZ), Díjugratás 120 cm. Handicap: 1. Bábel József, 2. Kalmár Pál, 3. Hriazik Pál, 4. Mateis János (mind a négy versenyző Határőr- Dózsa). Ifjúsági díjugratás: 1. Szabó K. János, 2. Szabó K. János, 3. Sárkány Attila (mindkettő a Határőr-Dózsa versenyzője), 4. Keppel István (Dalmandi MEDOSZ). Kétlovas verseny: 1. Kovács János (Mezőhegyes), 2. Mateis János (Határőr-Dózsa), 3. Bábel József (Határőr-Dózsa), 4. Hriazik Pál (Határőr-Dózsa). Ifjúsági díjlovaglás: 1. Magyar! Ágnes (Mezőhegyes), 2. Hirling János (Határőr-Dózsa), 3. Németh Balázs (Határőr-Dózsa), 4. Keppel István (Dalmandi MEDOSZ). Nyeretlen lovak díjugratása: 1 Vass József (Határőr-Dózsa), 2. Hriazik Pál (Határőr-Dózsa), 3. Bábel József (Határőr-Dózsa), 4. Skublies Imre (Dalmandi MEDOSZ). Ifjúsági díjugratás: 1. Keppel István (Dalmandi MEDOSZ), 2. Lehoczky Lajos (Határőr-Dózsa), 3. Németh Balázs (Határőr-Dózsa). 4. Szabó K. János (Határőr- Dózsa). Díjugratás 130 cm: 1. Szabó Sándor (Dalmandi MEDOSZ), 2. Mateis János (Határőr-Dózsa), Kalmár Pál (Határőr-Dózsa), Hriazik Pál (Határőr-Dózsa), Mindhárom egyenlő pontszám- maL Csapatverseny: 110—140 cm magas pályán: 1. Határőr-Dózsa csapata (Szabó K. János, Vass József, Bábel Józef, Mateis János), 2. Mezőhegyesi MEDOSZ csapata (Kruzsics József, Kecskeméti István, Szőke István, Kovács János), 3. Dalmandi MEDOSZ csapata (Skublies Imre, Keppel István, Bíró Károly, Szabó Sándor). országos Dózsa atlétikai bajnokságon Ma délután és holnap délelőtt a Szekszárdi Dózsa új sportpályáján kerül megrendezésre az 1962. évi atlétikai Dózsa bajnokság. A rendező szekszárdi egyesületen kívül az Újpesti Dózsa, Győr, Kaposvár, Nagykanizsa, Pécs, Békéscsaba legjobb atlétái vesznek részt. Az atlétikai bajnokság ünnepélyes megnyitójára 16 órakor kerül sor. A részletes műsor: Szombat: 16.20: 200 méteres gátfutás, idő- futamok, rúdugrás, súlylökés, magasugrás. 16.30: 200 méteres gátfutás. 17.00: 100 méter férfi felnőtt időfutamok. 17.05: 100 meter férfi ifjúsági időelőfutamok, súlylökés férfi, ifjúsági. 17.10} 100 méteres női felnőtt döntő. 17.15: 100 méteres női ifjúsági időelőfutamok. 17.30: 400 m férfi felnőtt időfutamok, súlylökés női felnőtt, kalapácsvetés, távol- ugrás férfi felnőtt. 17.40 : 400 m férfi ifjúsági időfutamok. 17.50} 400 m női felnőtt időfutamok. 17.55: 400 m női ifjúsági időfuta- mok. 18.0():. 10Q m férfi felnőtt döntő, súíylökés női ifjúsági, gerelyhajítás női felnőtt. 18.05: 100 m férfi ifjúsági döntő. 18.10: 100 m női ifjúsági döntő, kalapács- vetés férfi ifjúsági. 18.15: Távolugrás férfi. 18.30: Gerelyhajítás női ifjúsági, 1500 m férfi felnőtt időfutamok. 18.40: 1500 m férfi ifjúsági időfutamok. II Budapesti YSC ökölvívói Szekszárdon A Dalmandi MEDOSZ Sportkör lovasai, akik az erős mezőnyben kiváló eredményeket értek eb TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja; a Népújság Lapkiadó Vállalato Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25^-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokno és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft Vasárnap rendezi járási szpartakiádját a dombóvári járás A Dombóvári Járási Szparta- kiád rendező bizottsága július 1- én, vasárnap rendezi a falusi dolgozók szpartakiádjának járási döntőjének első fordulóját. Vasárnap atlétikában, röplabdában, kézilabdában és tekében rendeznek versenyeket, míg a tornát és a kerékpárt július 5-én, illetve 8-án rendezik meg. Az ünnepélyes megnyitóra negyed 10 órakor kerül sor. Dorogi is indul a versenyen két csapat találkozójára vasárnap délelőtt 9 órakor kerül sor a szabadtéri színpadon. A találkozó érdekessége, hogy hosszú évek után Dorogi ismét a régi egyesületének színeiben indul. A Szekszárdi Dózsa Sportkör ökölvívó-szakosztályának meghívására a Budapest bajnokságban szereplő Budapesti VSC ökölvívó-csapata barátságos mérkőzést vív a szekszárdi ökölvívókkal. A Hajró, Iregszemcse! — Ez a csatakiáltás már idejét múlta. Most már csak esetleg a megyei másodosztályban játszhat a csapat. — örülhetí* Iregszem- cse bent marad a megyebajnokságban! — Ne mondjon már ilyet. Hiszen láttam a bajnokság végeredményét, ahol a kiesó ír eg szemcse. • — Én viszont láttam az óvást, amelyet lreg- szemcse a kisdorogi mérkőzés ellen nyújtott be. Az óvás szerint Kis- dorog a felnőttmérkőzésen Csányi nevét irta a jegyzőkönyvbe, ugyanakkor nem ő ”Cdett. — És tényleg Így volt? — Igen, így, és ez elég ahhoz, hogy Iregszemcse a két pontot megkapja és bentmaradjon a me- gyebajnokságban. — És mit szól ehhez Cikó? — Azt nem tudom, viszont arról értesültem, hogy a cikói csapatot egyelőre két hazai mérkőzéstől eltiltották, mivel legutóbb a cikói közönség — enyhén szólva — rakoncc.tlankodott. — Milyen szigorú lett a szövetség! Dunaföld- várt négy hétre, Cikót két hétre tiltotta el a pályaválasztástól' — Ezen ne csodálkozzon. Ezt csak helyeselni lehet, sőt mi *öbb, ezt már régen kellett volna tenni. Igaz, hogy Dunaiét, na, meg azok szurkolóit. Majd a szive szakad meg az embernek, hogy ilyen csapattól elvonják a pályaválasztó jogot. — Mi van az átigazolásokkal? — A Dózsa Simon tornyáról Gahót átigazolta, de folynak a tárgyalások még három járékos átigazolása ügyében. Dom bóvár — rgy hírlik — Faddról Rábórzkit viszi földvár magfellebbezte az ítéletet, de aki azt a jelentést elolvassa a mérkőzésen történtekről, az nem valószínű, hogy enyhíti a büntetést. — Hallottam a cikói vezetők védekezését a héten, a fegyelmi bizottság ülésén. Ahogy ők elmondták, szinte az ember szeme előtt látta, amint fehérn hás lányok fogadják az érkező játékvezetőket, az ellenfeel, viszont a faddi csapatból Márkus a Székesfehérvári MÁV ra kacsingat. — Azaz, hogy csak kacsingatott. Most már a szemidegei megnyugodtak, mivel egy állás elnyerte tetszését Fad- don. Tehát Márkus marad. Az újonc NB inasunk is próbált néhány játékost, úgyhogy remény van itt is erősítésre. — Még mindig nem HÍM tudja, ki jut a megyebajnokságba ? — Nem! Ezt nehéz lenne megmondani. Pillanatnyilag tisztázatlan a helyzet, a holnapi mérkőzések adnak töb- bé-kevésbé feleletet erre. Könnyen lehet meglepetés, és az a csapat, amelyik már biztosnak érezte magát a bejutás tekintetében, az csak a megyei másodosztályba jut. — Meglesz a megyei másodosztály? — Az meglesz. Legfeljebb nagyon megnézi a szövetség, hogy melyik csapatot veszi fel oda, így akarja elejét venni a mérkőzések elmaradásának. — Mit csináltiak a kézilabdásair!i? — Vasárnap délután Simontornyán Fejér megye csapata ellen lépnek pályára — remélhetőleg sikerrel. — Lesz ökölvívás is vasárnap Szekszárdon. — Igen, tudok róla. Elmegyek én is megnézni Dorogit, aki újból Szekszárdon öklöz.