Tolna Megyei Népújság, 1962. június (12. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-27 / 148. szám
4 TOLVA MEGYEI NEPÜJSÄG 1962. június 27. ) potykák bölcsőjénél Vízparton ülni, lesni, amikor a ponty megmozdítja az úszót... bevágni... f árasztani, érezni a zsinór feszülését, amikor „dolgozik” a hal, majd amikor megadta magát, szákolni... — lehet-e szebb élménye a horgásznak? Anélkül, hogy lebecsülném e csendes, idegnyugtató sport szerelmeseinek kalandos történeteit, kijelenthetem: Van szebb látvány. Amikor a milliónyi kis élet keletkezik, hogy két- három, vagy tíz év múlva a halász hálójában, vagy a horgász szákjában fejezze be vízi pályafutását. Ketten ülünk a kis tavacska partján, aminek szélessége nem . lehet több, mint hat, hossza talán tizenkét méter. Egyik felében mélyebb a víz — fél méter —, a másik felében pedig még el sem lepi a füvet. Kern Ferenc, a Tolnai Haltenyésztő Állomás vezetője figyelmeztet: Csendesen beszélgessünk, ne sokat mozogjunk — órájára néz — mindjárt kezdődik. A part mellett megmozdul a víz, egy barna vonal kígyózik a füves felé. — Az egyik tejesponty keresi a párját. Amott még egy. Szembe vele egy ik- rás. Nem, nem a párjukat, a párjaikat keresik. A ponty „csoportházasságban” él és mint érdekességet említi meg Kern elvtárs, hogy általában egy nőstényre két hímet kell számítani. Kevés a hím, így ebbe az ivató tóba az éjszaka öt ikrás és hat tejespontyot tettek. Egész éven át elkülönítve tartották őket, most, erre a pár napra kerültek össze. De már meg is kezdődött a játék. Tengeri ütközet kicsiben? ... Rohamcsónakok rohannak egymásnak, majd szorosan egymás mellett? ... Csapkodják, szántják a vizet, mintha úszóversenyt rendeznének, csak az ott szokásos távolság hiányzik a „versenyzők” között. Húsz, harminc más'odpérc tel- íhetett el, újra elcsendesedik a víz. Száz, kétszáz, vagy ötszázezer megtermékenyített ikra ragadt meg a fűszálakon? — Megszámolni lehetetlen. De három nap múlva a víz tele lesz apró, szúnyoglárvához hasonló pontyocskákkal. Pár tucatnyi ilyen roham és a tenyészpon- tyok, miután teljesítették kötelességüket, visszakerülnek — w w w \ (Folytatás a 3. oldalról.) Gondos rajzok egészítették ki a száraz matematikai szöveget. Személyes tapasztalata segítségére volt a részletek kidolgozásában. Mintegy két órán keresztül tanulmányozta a tervrajzot. Belemerült a technika világába és teljesen megfeledkezett kétségbeejtő helyzetéről. Az idő megszűnt számára. Szeme ekkor rátapadt az egyik rövid képletre. No végre! Hogyan is feledkezhetett meg erről? A Hapgood féle módszerrel másodpercenként 70 kilométeres sebességet tudott volna elérni űrhajójával! De szovjet embernek ilyesmi eszébe se jutott volna! Ötven méter! Olyan fel- gyorsulás, mely ötszörösen túlszárnyalja a normális súlyt! Hogyan juthatott eszébe Hapgood- nak ilyesmi? Kitette magát és útitársát tíz percen keresztül ekkora megpróbáltatásnak s ezzel helyrehozhatatlan kárt okozott egészségüknek. Most már megértette az alumíniumládák és a velük összekötött víztartályok rendeltetését. E napon harmadszor csillant meg előtte a megmenekülés reménye. Megkereste a motor műszaki leírását és könnyen meggyőződött, hogy 55 méterre növeli a felgyorsulást. Ez megoldotta a kérdést. Igaz, ez a félgyorsulás halálos veszedelmet jelent számára a repülés első perceiben és a cél előtt is, de másképpen nem tudja utolérni a Földet. Hapgood számításai szerint monemenként elkülönítve — a tavakba, hogy egy év múlva, amikor ismét felmelegszik a víz, megint találkozzanak. Vége az ívásnak, a többi már a halászmester dolga. Óvni a zsenge ivadékokat, rendszeresen cserélni a vizet, majd kiadni a fél ország halász-szövet- kezetefnek, állami és termelőszövetkezeti halgazdaságainak, horgászegyesületeir pontyivadékot. Közben Rajos Márton halászmester vezetésével „vízre száll” a halászbrigád. A nagyobbik tó két partján húzzák a kerítőhálót, újabb ivató-tóba kell kihelyezni egy csoportot. A kör egyre szőkébb, a jól megtermett ikrás- pontyok menekülnének, csapkodják a vizet. A halászmester egyenként válogatja ki az „éretteket”. Elég egy pillantás, egy tapintás a ponty hasára, hogy megállapítsa: Mehet-e vissza még egykét hétre a tóba, vagy az ivatóba kerül-e. Vagy harminc ikrás ponty a zsákmány, ebből nyolc érett az ívásra. A jelenet megismétlődik a szomszédos tóban, itt az ívásra alkalmas tejeseket válogatják ki. A zsákmány közt egy valódi zsák. Az éjszaka orvhalászok akarták megdézsmálni a tenyész- állományt, a telepvezető és a halászmester zavarta meg őket. Elmenekültek, de zsákjukat már nem tudták magukkal vinni. — Mint megtudom, nem kevés ellenséggel kell megküzdeni az állomás dolgozóinak, éberen figyelni a különböző betegségekre, sok nehézséget okoz az időjárás szeszélyessége, de a legnagyobb ellenség az a néhány orvhalász, aki a hal- tenyésztő állomás különböző, halakban dús vizein keresi ,a torja a Marsról való felszállás után nem képes tovább működni és az amerikai szándéka az volt, hogy ejtőernyővel ereszkedik le. Kámovnak nincs erre lehetősége. Egy ember nem képes összerakni az ernyőt. Csak abban reménykedhet, hogy Hapgood túlságosan lebecsülte motorját. Talán bír még működni. Mindenesetre más választása nincs. Vagy megkockáztatja, vagy meg- békül az elkerülhetetlen és közeli halállal. FÖLD! 19... február 12. Moszkvai idő szerint 10 óra. Moszkvában vagyok! E napon nagyon boldognak érzem magam. A tegnap ködösnek tűnik,' de legkisebb részletét sem felejtem el soha! Másfél hónapig, repültünk hazafelé. Belopolszkij mindent, megtett, hogy. az űrhajó pontosan a Kámov által kijelölt percben térjen vissza a Földre. „Szergej Kámov emlékének tartozom ezzel!” Az expedíció terve szerint az űrhajónak február 11-én 12—14 óra között kellett célba érnie. 36 percet késtünk a Marsról való felszálláskor. Az űrhajó futóműve mégis 12,32 órakor érintette a rakétapályát. Kell ennél több? Belopolszkij nagy érdeme: úgy vezette haza a parancsnokát vesztett űrhajót a Világmindenség levegőtlen útjain, mintha az vasúti síneken futott volna. Tisztelet és dicsőség neki, Kámov méltó utódjának! (Folytatjuk) könnyű zsákmányt. Az ő megfékezésük a legveszélyesebb, hiszen éjszaka, néha egy embernek, fegyvertelenül kell megóvni velük szemben az értékes tenyészállományt. Kern elvtárs elmondja, hogy tíz évvel ezelőtt hozták létre Tolnán a haltenyésztő állomást. A természetes vizekben — a folyamszabályozás következtéik, hogy tudnak-e szaporodni a halak. Nincs más út, mint mesterségesen gondoskodni az utánpótlásról. ‘ Az eredmény: Míg a természetes vizekben már jó eredménynek számít, ha az ikrákból egy hónap múlva egy százalék ivadék marad meg, a többi vagy ki sem kel, vagy ha kikel, elkallódik, felfalják a ragadozók, itt a ke- lési eredmény 50—60 százalékos, ezeknek mintegy fele éri el az egyhónapos kort. Nemcsak pontyokkal foglalkoznak. Marci bácsi, miután a pontyoknál végzett, a harcsa- ' ivató tóban kiemeli a fészkeket, megnézi, van-e már rajtuk harcsapete. A harcsáknak, süllőknek fűzgyökérből készül a „nászágyuk”. A harcsa a víz alatt ívik, nem lehet látni. Ezért kell időnként ellenőrizni a fészkeket, hogy ott vannak-e már a borsszem nagyságú peték. A süllő petéje — az előkészített fészkek nagy részét a holtágba helyezik ki — mákszemhez hasonló. Egy-egy fészken tíz-húszezer pete van, ezeket „fészkestül” kapják a halász-szövetkezetek, horgászegyesületek. hogy „benépesítsék” süllővel vizeiket. Pár év óta a feketesügér elszaporítá- súval is foglalkozik az állomás. Kern Ferenc telepvezető a felszabadulás előtt tanulta a halászmesterséget. Akkoriban csak az volí'a fontos, hogy tudja a halász: Hol és hogyan lehet a halat megfogni. Ma már •ennél többre van szükség. Tudni kell mindenekelőtt azt, hogyan lehet a halat elszaporítani, gondoskodni arról, hogy minél több hal kerüljön a vizekbe. Jantner János — Gondot okoz a döbröközi Zöld Mező Tsz-nek télen a nagylétszámú állatállomány takarmányozása. A probléma megoldására elhatározták, hogy mintegy 1000 holdon másod- és tarlóvetást fognak elvégezni. Hatszáz holdon a másodvetést már elvégezték. Fél év alatt több mint kétszázötven jelentős beruházással, ipari, egészségügyi, oktatási, kereskedelmi és népmű/ólési létesítménnyel gazdagodott az ország Hat hónap ugyan rövid idő az ország életében, népgazdaságunk fejlődésében — a most záruló első félév számadatai, eredményei azonban azt bizonyítják; hat hónap alatt is számos fontos létesítménnyel, értékes új beruházással gyarapodott hazánk. A félév „előzetes” mérlegének tanúsága szerint január elseje óta összesen több mint 250 sokmilliós költséggel épült 'üzemrészt, gyárat, kórházat, korszerű iskolát, tágas, jól felszerelt művelődési házat, szállodát és üzletházat adtak át rendeltetésének. Iparunk különösen sok új létesítménnyel gazdagodott, hogy csak néhányat említsünk: április végén elkészült a nemzetközi Barátság kőolajvezeték és a Béke villamos-távvezeték magyarországi szakasza. Bővült, gazdagodott az egészségügyi intézmények hálózata is. Gyors ütemben folytatódtak az év első hónapjaiban a 'lakásépítések. A korábbi évek gyakorlatától eltérően számos helyen már tavasszal átadták a kulcsokat az új otthonok boldog tulajdonosainak. A fél év alatt országszerte számos kulturális és szociális létesítménnyel is gyarapodtak a városok és falvak. Harmincnégy művelődési házat adtak át rendeltetésének. Kallódó Fővárosi ismerősöm meglehetősen sokszor megfordul megyénkben. Gyakran csak úgy passzióból érkezik hozzánk: vonzza a táj szépsége, dombjaink természeti gazdagsága. Érdeklődéssel figyeli falvainkban a kibontakozó új élet legapróbb mozdulásait is, gyakran keveredik heves vitákba erről, arról. Legutóbb együtt tettünk egy kirándulást, s akkor mondta el: meglepi őt, hogy községeinkben annyi házon látja a „Tiszta udvar, rendes ház” feliratú táblát. Én bólogattam, de valahogy rossz íz keveredett az örömöm közé, s szerettem volna elvinni barátomat más vidékre, hogy megkíméljem a szemét más látnivalótól. A táblával megjelölt házak szomszédságában ugyanis nem egy olyan van a falvakban, amit egészen ellenkező szöveggel lehetne megjelölni. Valami ilyennel: gazdátlan, elhanyagolt épület, amit csak a természet gonértékek doz. Azzal, hogy néha meglocsolja egy kis esővel a kopasz bordaként ásítozó falakat, s aztán egy kis napsütéssel felszárítja. A mész a változásoktól nem pereg le, nincs ami leomoljon ezekről a falakról. Csak kapásból néhány község. Kakasd, Bonyhádvarasd, Tevel, Kéty, s ki tudná mindet felsorolni — mindenütt vannak elhanyagolt, szinte pusztulásra ítélt külsejű házak. Ki a felelős értük, a kallódó, pusztuló értékekért, a lehullásra induló cserepekért, a vigasztalan külsővel keserítő lakóházakért? Majdnem természetes a válasz: az, aki bennük lakik. De vajon csak egyedül ő? Értesüléseim szerint van valamilyen rendeletünk, amelyik részletesen intézkedik az épületek karbantartásáról. Nos — joggal hiszem — o kallódó lakóházakért azok is elmarasztalhatok, akik nem szereznek érvényt o helyes intézkedésnek. sz. i. Kisvasút nagy gondjai Ezzel fogadtak a napokban a dombóvári gazdasági vasút javítóműhelyénél. Hosszabb időt töltöttem a műhely területén. Beszélgettem a vezetővel, Tallós Dezső elvtárssal, aki elmondotta, hogy a dolgozók létszámát csaknem naponta emelik, de ugyanakkor a munkafeltételeket nem biztosítják. A műhely termelése igen jó, egész Dunántúl gazdasági vasútját kiszolgálják.' Sőt még új kocsikat is készítenek. Keskeny nyomtávú mozdonyokat, motorokat, személy- és teherkocsikat készítettek ebben a kis műhelyben, ahol jelenleg 53 fő dolgozik. Ez az 53 fő úgy dolgozik, mint egy kis család. Jelenleg is 6 brigád küzd a szocialista címért, ebből kettő a címet, egy az oklevelet nyerte el. A munka végzésével nincs baj a gazdasági vasutak dombóvári műhelyénél, de úgy gondolják a dolgozók, hogy ilyen mostoha körülmények között talap egy műhelynél sem dolgoznak az emberek, mint itt. A munkahelyek kicsik, nem fér be hosszabb munkadarab, még a kovácsműhelybe sem. De a többi műhely is szűk. A tisztálkodási lehetőség nincs megfelelően biztosítva: egy vízcsap van és a munka befejezése után csak egyenként tudnak a dolgozók mosakodni. Étkező-helyiség nincs és ezért távolabbi helyre járnak ebédelni a dolgozók és az ebédidő az oda- vissza menéssel eljár. Nem is beszélve arról, hogy nincs oktatás és egyéb rendezvények megtartására sincs helyiségük. Minden megoldható lenne, ha az ottlakó és a műhelytől" külön álló személynek máshol biztosítanának lakást. A műhelyből szombaton délben elmennek a dolgozók és hétfő reggelig sem lehet bezárni a kaput, mert hisz laknak a műhely területén. „Az anyagi felelősség is fennáll, de ilyen körülmények között, hogy lehet anyagi felelősséget vállalni az odaérkező gépekért, alkatrészekért” — mondotta a műhely főnöke. Ha ez a lakás kiürülne, megoldódna a műhely, mosdó, étkező és egyéb helyiséghiány probléma. Ezt a panaszt már több esetben felvetették, de sajnos meghallgatásra nem talált eddig. De van még panaszuk a dolgozóknak: az elmúlt év decemberében elkészítették a „röpptetős” műhelyt, azonban használni nem tudják, mert a síneket nem vezették be és így a gépeket nem tudják oda- bevinni. Azt szeretnék, ha már megvan a „röpptető”, akkor ne kinn az esőben kelljen dolgozni. Hisz az a pár méter kisvasúti sín nem nagy összegbe kerülne. De mit ér enélkül a „röpptető” — semmit. Vagy talán csak dísznek csinálták oda azt a munkahelyet? Az elmondottak alapján úgy vélik a műhely dolgozói, hogy ők mostoha gyermekei a vasútnak, mert amióta átkerültek a kisvasúthoz, azóta nem, kapják meg azt, ami részükre megjárna és jogos volna. Az elmondott hibákat egy kis jóindulattal meg lehetne szüntetni. Bódogh Mihály szb-titkár
