Tolna Megyei Népújság, 1962. június (12. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-23 / 145. szám

6 TOLNA MEGYEI NÜPÜJSAG 1962. június 23. Nagy&sa búsú sportműsor Tevelen A tulajdonképpeni felkészülés szövetkezet kovácsa, Lutz Már- 120-szal a második. A női távol- már hetekkel ezelőtt megkezdő- ton 57 méteres dobással lett első, ugrásban Tusa Margit szerezte dött. Június 17-ét nemcsak a megelőzve Csaba Józsefet és meg az elsőséget Miszlai Mária sportolók, sportvezetők, hanem Miklós Józsefet. A súlylökésben előtt, az egész község apraja-nagyja Cseke Márton 10,73-as eredmény­Vasárnap reggel a zászlódíszbe">^*«^^VN^v»wvs^vwi^v^utárl nagy sikert aratott a Teveli öltözött teveli sporttelepre 60 f Moser Antal, a teveli posta­mester tíz nap szabadságot vett ki, s ezalatt állandóan a pályán volt. Huszonöt fiatal segítségével lelátót készített, gyeptéglázott, a futópályát sa­lakozták 100 méteren és a ke­rítés építését is befejezték. Ehhez a munkához a községi tanács részéről Lukács Ambrus elvtárs, a községi tanács elnöke — egyben a sportkör elnökhe­lyettese is nagy segítséget adott. A gépállomás részéről is se­gítették ezeket a munkákat. Barabás János, a harmadik he­-------------------------------------------------szabású sportbál zárta be l yen Futó Miklós végzett. Nagy . lyen a község fiatalságán kívül a érdeklődés előzte meg a férfi tá- nyel bizonyult legjobbnak, míg a lyen a Község nataisagan kivui a volugrást is, ahol 5,22 m-es ered- második helyezett Miklós Józsei vendégcsapat is reszt vett. ménnyel Rónai Miklós lett az 10.40-re lökte a súlygolyót. A Teveli MEDOSZ Sportkör első az 5 métert ugró Barabás A női versenyzők közül magas- legjobb sportolói, versenyzői jú- János előtt. A harmadik helye- ugrásban Bordi Teréz 125 centi- nius 24-én, vasárnap részt vesz- zett Csaba József eredménye 4.90 méterrel lett az első, míg a má- nek a Szekszárdon megrende- volt. Gránátdobásban a termelő- sodik helyezett Csaba Erzsébet zésre kerülő MEDOSZ sportün­nepélyen és a verseny egyik esé- 'lyesei. /regszemcse lesz a megyei bajnokság kiesője 7 Kísdopog-Iregszemcse 5:2 (4:0) sportoló vonult fel, akiket Schmidt Nándor, a MEDOSZ Sportkör elnöke üdvözölt. Ismer­tette a műsort és elkezdődött a Szpartakiád-verseny. A 100 mé­teres síkfutásban az első helyet Láng László szerezte meg 12,9-es eredménnyel, megelőzve Futó1 Miklóst és Barabás Jánost. 400 méteren Bocz Dénes lett az el­ső 58-as eredménnyel, Ferenc József és Virth János előtt. A férfi magasugrásban Balogh An­tal bizonyult legjobbnak 155-ös ugrásával. Itt a második helyen Az atlétikai számok befejezése tán nagy sikert aratott a Teveli MEDOSZ női tornászcsapat be­mutatója. A jól sikerült gyakor­lat Ambrus Péterné testnevelő lelkiismeretes munkáját igazolja. A jól sikerült délelőtti szpar- takiád után délután 4 órakor mintegy 500-an állták körül a labdarúgó-pályát, hogy megnéz­zék a Ferencváros ifjúsági lab­darúgó-csapatának játékát. A Ferencváros a helybeli MEDOSZ- csapattal játszott. A fővárosi csa­pat bemutatta a labdarúgás szép­ségeit, s 5:0-ás félidő után 10:0 arányban győzött. A jól sikerült sportnapot nagy­me­Mintegy 400 néző előtt Scnriie- rer játékvezetése mellett került sor a két csapat elmaradt mér­kőzéseinek lejátszására Kisdoro- gon. Kisdorog: Klein — Gscheidt I., Gscheidt II., Becze I. — Simon, Becze II. — Sárkány, Miszler, Losonczy, Krommer, Krémer. Iregszemcse: Ráksi — Csanádi, Kocsis, Bati — Gálosi, Nagy — Szántó II., Szántó I., Novak, Szá­lai, Dein. Krommer 20 méteres lövésből a 2. percben megszerezte a vezetést. 1:0. Ugyancsak ő lőtte 20 perc múlva a másodikat is. 2:0. A 30. Percben Losonczy volt eredményes, majd a 44. percben Sárkány lőtt gólt. 4:0. Szünet után feljött a vendég­csapat és előbb Novak, majd a 20. percben Bati góljával 4:2-re szépített. Egy perc múlva azon­ban Nagyot kiállította a játék­vezető. A 31. percben Krémer állította be a végeredményt.' 5:2. A megyebajnokságból még a Dombóvári Szpartakusz—Ireg­szemcse mérkőzés van hátra, me­lyet vasárnap játssza le a két csapat. Amennyiben Iregszemcsé- nek Dombóvárott nem sikerül győzni, úgy Iregszemcse lesz a megyebajnokság kiesője. Ellenke­ző esetben Cikó mondhat búcsút a megyebajnokságnak. A megyei és az ifjúsági baj­nokság végeredményét csak a Dombóvár—Iregszemcse mérkő­zés lejátszása után közöljük. Terepgyorsasági motorverseny Tamásiban A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség Tolna megyei Elnöksé­gének motoros szakköre június 24-én, vasárnap terepgyoriasági motorversenyt rendez. A verse­nyen Tolna megyéből heten, So­mogy megyéből nyolcán, míg Ba­ranya megyéből tizenkettei áll­nak rajthoz. Három megye ver­senyzőinek vetélkedése jó küz­delmet ígér. A versenyre a tamási gimnázium melletti területen ke­rül sor, délelőtt 10 órai kezdettel. A Teveli ME­DOSZ női tornász- csapatának tagjai: Kerekes Mária, Miszlai Mária, Kasler Erzsébet. Bíró Ágota, Lo­vász Mária, Mik­lós Brigitta, Illés Gizella, Bordi Te­réz, A tornászcsapat talajgyakorlat köz ben. «I TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magynr Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc [ladja; a Népújság Lapkiadó Vállalato Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: SzekSzárd, Mártírok tere 15—Í7. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21. 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra t1 Fi A Megyei Labdarúgó Szövetség döntése alapján a Tamásiba ki­sorsolt Fornád—Döbrököz mérkő­zést vasárnap Szakályban kell a két csapatnak lejátszani. Ma és holnap területi lovasbajnokság Tolnán A Tolna megyei Lovas Szövet­ség ma és holnap, szombaton és vasárnap Tolnán rendezi a terü­leti lovasbajnokság II. forduló­ját. A versenyre Tolnán a spuri- pályáin kerül sor. Mindkét napon a versenyek reggel 8 órakor kez­dődnek. II várakozásnak megfelelő eredmények „Tour de Szabolcs“ 1962. évi kerékpárversenyén Az elmúlt héten került le­bonyolításra a hagyományos Sza­bolcs megyei kerékpáros körver­seny. Az ünnepélyes levonulás­nál sokezres érdeklődősereg vet­te körül a „porfelhő-lovagokat”, kiknek soraiból hiányoztak a le­gendás hírű Dózsások és a gyors lábú Tipográfiások ugyanúgy, mint a pályaverseny nagyágyúi, a BVSG-sek. Ez azonban nem jelentett visz- szaesést, mert a Budapesti Va­sasból Úrbán és Horváth, a deb­receni Novák, a miskolci Eszlári az idei eredményeik alapján biz­tatóak voltak a színvonal emelé­sére. Tolna megyét egészen fiatal versenyzőkből álló együttes kép­viselte. Csak elképzeléseik vol­tak, milyen is a „Tour”, de még levegőt venni is alig volt idő a háromnapos „ünnepély” alatt. Ötvenkét város, község fellobo­gózva, transzparensekkel díszítve várta és vízzel locsolva, virággal hintve az úttalan utakon, a kö­nyörtelen hajtásban elfáradt ver­senyzőket. Mindenütt lelkes fia­talok, indulókat játszó rezesek, sűrjí, de fegyelmezett és most már hozzáértő tömegek üdvözöl­ték a győzőket és legyőzötteket. Eredményekről: Első nap: Nyír­egyháza, Tiszalök, Kisvárda 117,5 kilométer. A tavalyi csapatgyőze­lem érdemeként az első sorból rajtolt a megyei válogatott — Gazdag 4-es, Virágh 5-ös, Vajda 6-os, Tóth 8-as rajtszámmal. Az első akciókat egy kicsit megille- tődve hárították a szekszárdi ver­senyzők. A tiszalöki részhajránál szétrázódott a mezőny, egyesek­nek láncuk esett le, míg mások lehanyatlott fejjel hozták tudo­mására a közönségnek, hogy el­készültek erejükkel. Egy kar lendül a magasba, egy arc vonásain gyászjelentéssé vál­nak az elkeseredés és elszántság gyűrődései. Tóth, a válogatott csapat kapitánya s leggyorsabb versenyzője — hátsódefektet kap olyan helyzetben, hogy az élen tanyázó többi szekszárdi nem ve­szi észre. De jön a szerelőkocsi, kígyóként cikáz a mentőövként várt gumi! Két pere és Tóth már táltosként száguld — talán életé­ben így még soha — utolér két nyíregyházit, majd egy pillana­tig megpihen árnyékukban, hogy újabb szédületes iramával letép­je magáról azokat is. Az élen akkor már a szekszárdiak meg­próbálták fékezni az iramot, de a Vasas versenyzői ezt sorra meg­akadályozták. A cél előtt mégis sikerült a felzárkózás és az esti eredményhirdetésnél a nap győz­tese: Szokol (Nyíregyháza), hőse] Tóth (Szekszárd). 5—15-ig holt­versenyben, a győztessel azonos idővel: Gazdag—Vajda és Virágh is beérkeztek, összetett csoport­ban II.—III. helyezéssel: Tolna megye válogatott. Gerendái — Megkezdődnek az osztályozok a megyebaj­nokságba való jutásért. — Igen, hallottam ró­la. Tamásiban és Nagy- mányokon találkoznak vasárnap egymással a csapatok. — És maga kit tart esélyesnek? — Nehéz ezt meg­mondani. Mind a négy csapatnak esélye van, és mivel a járási mérkőzé­sek alapján nem lehet véleményt alkotni a csapatok játékerejéről, így tippelni sem tudok. — Én úgy gondolom, hogy Döbrököz lesz az egyik biztos bejutó. — Kizártnak tartom1. A döbröközi vezetőket annyira nem érdekli az osztályozó, hogy még a sorsoláson sem vettek részt. — Mi hírlik az NB 111-asokról? — A Dózsa erősít 2— 3 játékossal. A vasutas­csapat is erősít, de ugyanakkor kénytelen megválni két játékosá­tól. A Petőfinél a hely­zet változatlan. A jelen­legi gárdával indul az ősszel is. — És Nagymányok? — Most folytatnak tárgyalást három ifjúsá­gi korban lévő játékos­sal, akik jelenleg még egy NB Il-es csapat igazolt játékosai. Ha ez az erősítés sikerül, ak­kor bizakodva várhat­juk a bajnoki idényt. — Szedresen is biza­kodva várták a tavaszi bajnoki idényt és meg­lepetés érte őket. — Milyen meglepetés érhette Szedrest? — Hát, azt hitték, hogy a járási bajnok­ságban szerepelnek és ezért havi 500 forintért edzőt szerződtettek. Már 2000 forintot kifizettek, mint edzői díjat, ami­ta, hogy majd a végén ellenőrzi. A mérkőzés végén tényleg ellenőriz­te, de ekkor a szakcsiak olyan magatartást tanú­sítottak, hogy a játék­vezető a Fatelítő autó­buszával menekült el. — És tényleg szere­peltetett Szakos jogosu­latlan játékost? — Az AKÖV dombó­vári kirendeltsége pél­dául igazolta, hogy azon a napon Kelemen Isi­kor rájöttek, hogy az ő bajnokságuk nem más, mint falusi kupa. — Hát ez cifra do­log! Falusi kupa baj­nokságban szereplő csa­patnak fizetett edző! Jobb lett volna, ha azon a pénzen inkább még egy szakosztályt mű­ködtettek volna. Nehogy azt higgye, hogy más­hol nincsenek cifra dol­gok. A Dombóvári Fa­telítő hosszú beadvány­ban közölte a megyei szövetséggel, hogy mi történt Szakoson a járá­si bajnoki mérkőzésen: A szakcsi csapatban hárman is más igazolá­sával szerepeltek. Ami­kor a játékvezetővel ezt közölték, azt mond­ván szolgálatot teljesí­tett, mégis az ő neve és igazolása szerepel a mérkőzés jegyzőkönyvé­ben. — Majd a dombóvári labdarúgó szövetség megnézi ezt az ügyet. — Meg kellene, hogy nézze, de a jelek szerint nem sokat törődnek ve­le, pedig az ilyet meg kellene torolni. — Meg bizony. A me­gyei szövetség is meg akarja torolni azt, hogy Cikón a kisdorogi játé­kosoknak mérkőzés után futva kellett el­hagyni a játékteret. A szövetségi ellenőr vi­szont nem ismeri azt a közmondást, hogy szé­gyen a futás, de hasz­nos, ezért őt jól hely­benhagyták. — Kisdorog megér­demli a sorsát. Hogy vesz magának annyi bá­torságot, hogy Cikón győzzön? — Milyen híreket tud még? — Dunaföldvár felleb­bezett, mivel a pályát négy hazai mérkőzéstől eltiltották. A Megyei Labdarúgó Szövetség a megyei II. osztályú baj­nokság szervezésén dol­gozik. Előreláthatólag 18—20 sportkör vezető­jét meghívják megbe­szélésre, . ahol tisztázzák az összes kérdéseket. Különben van egy ér­dekességem is: három szál kolbásszal be lehet, kerülni a csapatba. — Nem értem! — Én se! Egy labda­rúgó edző hogy járat­hatja le ennyire rr.agát, hogy egy ifjúsági kor­ban lévő játékost arra bíztat, hogy hazulról hozzon el — a szülei tudta nélkü — három szál kolbászt és akkor bekerül az ifi-csapatba. — Ki volt ez az ed­ző? — A nevét egyelőre nem árulom el, csak annyit, hogy mar meg­szabadult tőle Tolna megye. Az ügyben mos! folyik a vizsgálat, de ígérem, amint lezárul, megmondom magúnak,

Next

/
Thumbnails
Contents