Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)

1962-05-17 / 113. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. május 17. A szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása Várnában Szófia (MTI). Az N. Sz. Hrus­csov vezette szovjet párt- és kor­mányküldöttség szerdán bulgáriai tartózkodásának harmadik napján Várnában tartózkodott. Délelőtt a delegáció Todor Zsivkov, Anton Jugov, valamint a bolgár párt és kormány más vezetőinek kísére­tében látogatást tett a várnai Georgi Dimitrov hajógyárban. A szovjet vendégek tiszteletére a dolgozók rövid ünnepi gyűlést rendeztek. Ezt követően a kül­döttség tagjai megtekintették a gyárat, megismerkedtek munká­Hruscsov a bo jóval és elbeszélgettek a munká­sokkal. A hajógyár után megte­kintették a négy év alatt felépül' feketetengerparti „Arany homok” és „Drúzsba” üdülőhelyeket. A rögtönzött gyűlésen felszó­lalt Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bi­zottságának első titkára, majd szólásra emelkedett N. Sz. Hrus­csov is, és beszédet mondott. A beszéd után Hruscsov átnyújtotta a küldöttség ajándékát az üzem dolgozóinak, egy legújabb típusú szovjet szemólyhajó modelljét. gár ifjúsághoz semmire nélkületek. Ezért tanul­jatok tőlünk, véssétek eszetekbe: a tapasztalattal párosult fiatalság hatalmas és legyőzhetetlen erő — fejezte be Hruscsov a bolgár iíjú- sághoz intézett szavait. A diplomáciai testület látogatása a Várban A Budapesten akkreditált dip­lomáciai képviseletek vezetői a Külügyminisztérium meghívására meglátogatták a Várat. A vendé­Szófia (BTA). A Narodna Hla- dezs (a dimitrovi kommunista if­júsági szövetség központi lapja) különtudósítója kedden megkérte Hruscsovot, szólna néhány szót a bolgár ifjúsághoz. is, meg az öregek is :— a kom­munizmust építjük. A ti tőkétek a fiatalság, a miénk elveink, élet­tapasztalataink. Legyetek büsz­kék a fiatalságotokra, de ne bíz­zátok el magatokat. geket Gyémánt András, a Kül­ügyminisztérium protokoll osz­tályának vezetője és Tarjányi Sándor, a Vármúzeum főigazga­tója üdvözölte. A megjelentek ez­— Az ifjú nemzedék* a jöven­dőnk mondotta Hruscsov. — Valamennyiünknek egy célunk van, valamennyien — a fiatalok Tudnotok kell: ugyanúgy nem juttok semmire nélkülünk, öre­gek nélkül, ahogy mi sem jutunk után megtekintették a rríúzeumot és a 'Vár helyreállítási munkála­tait, elismeréssel nyilatkoztak a látottakról. b eckpjp^ jA\\ W NS NXSÍ—[> f [\HANN0VE NYUGAT­BERLIN :x V' fierieshausen. NYUGAT:.BERLIN REPÜLŐTERE! csatorna le'gi folyosó vas ót <ígp 100km 18622 C S; CSEHSIIOVAK/A TEGEL NEMÉT M 0 K R AT I K U S l Ö2TÁBSASÁG At I’?? i x. 'CEM0KRA7IKUS BERLIN ! V" A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Ál­lamok képviselői között hónapok óta folynak tárgyalások Nyugat-Ber- lin kérdésével kapcso­latban. Az utóbbi he­tekben ismét szóba ke­rült a 481 négyzetkilo­méter területű és 2,2 millió lakosú Nyugat- Berlin megközelítésének problémája. Nyugat-Ber lin — melyet az USA, Nagy-Britannia és Fran­ciaország katonailag megszállva tart — a Né­met Demokratikus Köz­társaság szívében fek­szik. A Német Szövet­ségi Köztársaság terü­lete és Nyugat-Berlin között az 1945 évi Pots- dam-i szerződés értel­mében meghatározott vízi-, szárazföldi és légi- utak állnak fenn. A há­rom nyugati hatalom közül Nyugat-Berlinben az Amerikai Egyesült Államok a Tempelhof-i, Nagy-Britannia a Ga- tow-i, Franciaország pe­dig a Tegel-i repülőteret üzemelteti. A Nyugat- Berlinbe vezető légifo­lyosók szélessége 32 ki­lométer, magasságuk 3 ezer méter. A légifolyo­sókon részint katonai, részint polgári gépek közlekednek. A száraz­földi összeköttetést vas­útvonalak és autóutak tartják fenn. Az autó­utak közül a legforgal­masabb a 175 km hosz- szú Helmstedt—Nyugat- Berlin közötti autósztrá­da. amely a folyosók személy- és teherautó-forgalmából 67 száza­lékkal részesedik, valamint a Hof—Nyugat-Berlin közötti autó- sztráda a forgalom 19 százaléká­val. A 240 km-es Lauenburg— Nyugat-Berlin autóútvonalon csu­pán polgári forgalom van. Ez utóbbi szakaszon az összautófor- galoni 14 százaléka zajlik le; A teherszállítás szempontjából fő­leg a vasúti, valamint a vízi út­vonal (Mittelland-csatorna) jön számításba. A megszálló hatósá­gok a Nyugat-Berlinbe vezető vasútvonalak közül a Heimstedt-i vonalat használják. A Szakszervezeti Világszövetség felhívása Algériával kapcsolatban Prága (TASZSZ). Az Algériá­ban kialakult helyzettel kapcso­latban a Szakszervezeti Világ- szövetség felhívással fordult a világ valamennyi dolgozójához és szakszervezetéhez. A Szakszervezeti Világszövet­ség felszólít minden dolgozót és minden szakszervezetet, hogy fo­kozottan részesítse tevékeny tá­mogatásban Algéria és Francia- ország dolgozóit és egész népét; követelje az eviani egyezmények feltétlen és hatásos végrehajtását, elsősorban az OAS-bandák végle­ges felszámolását, valamennyi bű­nös szigorú megbüntetését, a be­börtönzött algériai hazafiak azon­nali szabadlábra helyezését és a menekültek hazatérésének biztosí­tását. Támogassák az algériai szakszervezetek általános, szövet­ségét, mint az algériai dolgozók egyetlen igazi képviseleti szervéi és követeljék a francia kormány­tól az algériai szakszervezeti köz­pont ellen irányuló tevékenység beszüntetését. Portugáliában tovább tart a diáksztrájk Lisszabon (MTI). Portugáliá­ban tovább tart az egyetemi hall­gatók sztrájkja Az AP összefog­laló jelentése szerint kedden dél­után mintegy 3000 diák hallgatta meg Lindley Cintra tanár beszá­molóját a helyzetről és lelkesen megtapsolta a diáksággal együtt­érző professzort. Amikor Costa Leite tanár a hatóságok nevében akart felszólalni, a diákok hátat fordítottak a szónoki emelvény­nek és. eltávoztak a gyűlés szín­helyéről. Jóllehet a rendőrség nagy készültséggel vonult ki, összetűzésre nem került sor. A Nyugat-Berlinbe vezető közlekedési utak ^ Az amerikai haditengerészet repülőgépei megkezdték leszállásukat Thaifölden Bangkok (MTI): Az Egyesült Államok haditengerészetének lé­giereje megkezdte a leszállást a Laosszal határos Thaiföldön. Az Egyesült Államók elnöke kedden hivatalosan is közölte, hogy ál­lítólag elővigyázatossági intézke­désként , a,, laoszi helyzet kiélező­dése miatt nagyobb katonai egy­ségekkel kiegészíti a SEATO had­gyakorlatokkal kapcsolatban máris Thaiföldön tartózkodó 27. gyalogezredét. A Thaiföldre vezé­nyelt taktikai repülőgépek atom­fegyver szállításár^ is alkalma­sak. Rövidesen megérkeznek Thai földre Hawaiból az amerikai ten­gerészgyalogosok is. A SEATO tanácsülése Bangkok '(TASZSZ). A SEATO délkelet-ázsiai katonai paktum tagállamainak küldöttei a SEATO főhadiszállásán, Bangkokban szerdán rendkívüli ülést tartot­tak, amelyen a laoszi helyzettel kapcsolatos kérdésekről volt szó. A tanácsülés után közleményt ad­tak ki. Ebből kitűnik, hogy Todd amerikai nagykövet tájékoztatta a SEATO-tagállamokat az ame­rikai csapatmozdulatokról. A közlemény azt állítja,, hogy ezek a lépések „összhangban állnak az Egyesült Nemzetek alapokmá­nyával” és U Thant ügyvezető ENSZ-főtitkúrt előzetesen tájé­koztatták. A tagállamok további tárgyalásokat folytatnak egymás között a soron következő tenni­valókról — hangoztatja a nyilat­kozat. Szerdán leszállt egy Bangkok­tól körülbelül 160 kilométerre fekvő katonai repülőtérre 12 amerikai Super Sabre típusú su­gárhajtású amerikai vadászgép. Közlemény szerint csütörtökön nyolc gép érkezik Thaiföldre, a Navarro nevű csapatszállító ha­jó, fedélzetén 1800 amerikai ten­gerészgyalogossal, a Sziámi-öböl felé közelít. A 7. amerikai flotta szóvivője bejelentette, hogy az amerikai katonák a laoszi határ közelében foglalják el állásaikat. Khoman thaiföldi belügy­miniszter újságírók előtt kijelen­tette, hogy a Thaiföldre irányí­tott amerikai csapatok mellé elő­reláthatólag más SEATO-csapat- egységeket vezényelnek. Ezt meg­erősíti a Manila Chronicle című íülöpszigeti lap híre, amely sze­rint válogatott katonákból össze­állított íülöpszigeti zászlóaljat rendeltek készenlétbe, hogy La- oszba küldjék. Ez a zászlóalj részt vett a SEATO legutóbbi hadgyakorlatain. A Sydney Sun című ausztrál lap szerdai száma arról ad hírt, hogy Ausztrália valószínűleg be­vetésre kész katonai egységet küld Thaiföldre, ha úgymond, a helyzet tovább romlik. Souvanna Phouma : Az amerikaiak hagyják abba beavatkozásukat Laosz ügyeibe Párizs (MTI). Souvanna Phou­ma herceg a Le Monde-ban nyi­latkozott a laoszi helyzetről. Min­den az amerikaiaktól függ — mondta. — Hä tartózkodnak a katonai beavatkozástól, sikerül nyugalmat teremteni az ország­ban. Általános viszály második Koreát jelentene. — A vientianei hadsereget ame rikai tisztek tartják kezükben, ami; állah'dó. provokációt jélent a baloldali erőkkel 'és az igazi lao­szi nacionalistákkal szemben — folytatta Souvanna Phouma, majd egyes nyugati híresztelé­seket cáfolva kijelentette: „La- oszban nincs egyetlen kínai egy­ség sem.” A Patet Lao politikája nem változott, továbbra is kész a kompromisszumos megegyezésre. „Közöttem bs Szufanuvong her­ceg között teljes az egyetértés” — hangoztatta. Souvanna Phou­ma ismét határozottan szembe­szállt a Laosz felosztására irá­nyuló. nyugati - terhekkel. „Sem­mi körülmények között sem tűr­jük, hogy országunkat felosszák. Az egység lehetősége megvan” — mondta. Az idén 6500 érettségizettet vesznek fel ipari tanulónak Mekis József miniszterhelyettes a fiatalok pályaválasztási kérdéseiről Időszerű kérdésről, a fiatalok pályaválasztási lehetőségeiről tá­jékoztatta az újságírókat Mekis József munkaügyi miniszterhe­lyettes szerdán délelőtt a Ma­gyar Sajtó Házában. A törekvés az, — hangsúlyoz­ta — hogy. a szak munkásutánpót­lás tervezésénél mindinkább fi­gyelembe vegyék a női munka­erőt, különösen a kereskedelem­ben. A nők szakképzettségét álta­lában növelni kell, mert jelenleg az iparban és, a kereskedelemben mintegy négyötödüknek van csak tanult szakmája. Ezen többek kö­zött úgy segítenek, hogy számuk­ra szakmunkás-tanfolyamokat rendeznek. Az idén általában ja­vul az iparban foglalkoztatottak szakképzettségének aránya. Az is­kolákból kikerülő 153 OÖO kereső közül 32 000 lesz képzett szak­munkás. , j Nehézsége a szaishumtós-után- pótiásnak, hogy égyre kevesebb az olyan fiatal, aki az általános iskola elvégzése után, nyomban szakmát akar. tanulni • és mind . többén, mennek középiskolába. Emia|t egyes iparijanuló-intéze- tekben néhány szakmára kevés a jelentkező, A Munkaügyi Minisz­térium ■ területi .'átcsoportosítások­kal és. pályaválasztási tanácsadás­sal igyekszik, megoldani ezt a problémái. Helytelenül járnak el azok a szülők, ;akik a 4—6 órás átmeneti foglalkoztatást választják gyerme­keiknek, ha nem jut nekik hely a középiskolákban, ahelyett, hogy az iparban jó kereseti lehetősé­geket, állandó munkát nyújtó esztergályos, öntő, kovács, stb. szakmára taníttatnák őket. Eze­ket a szakmákat, ahol csökkentett munkaidő, s alacsonyabb nyug­díjkorhatár (55 év) van, általában nem ismerik a szülök, meg a fia­talok, ezért helyes, ha pályavá­lasztás előtt tájékozódnak. Azt is igyekeznek megértetni a szülők­kel, hogy nem hasznos gyerme­keiknek, ha „beerőszakolják” őket ipari tanulónak egv-egy ma­szek fényképészhez, vagy fodrász­hoz, majd pedig arra várnak, hogy állami, vagy helyiipari vál­lalatnál kapjanak alkalmazást, ami legtöbbször nehézségekbe üt­közik, mert ezekben a szakmák­ban korlátozott az elhelyezkedési lehetőség. 'Az állami iparban vi­szont a szakképzett fiatalok el­helyezkedése korlátlan. Külön szólott a miniszterhelyet­tes azokról a fiatalokról, akik érettségi' bizonyítvánnyal á zse­bükben mennek ipari tanulónak. Ezek egv része számkivetettnek érzi magát, mert nem vették fel egyetemre. Erre semmi okuk, mert a részükre fenntartott szak­mák igen fontosak a termelésben és kitűnő elhelyezkedési, kereseti lehetőségeket kínálnak. Mind több érettségizett fiatalnak Leszik lehetővé a szakmatanulást. Az idén 6500 érettségizettet vesznek fel ipari tanulónak a tavalyi 5000- rel szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents