Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)
1962-05-26 / 121. szám
4 Tolna megyei népüjsáő 1962. májtis 21. Asszonyoknak - lányoknak Tamásiban tartotta vb ülését a Megyei Nőtanács A Megyei Nőtanács végrehajtó bizottsága csütörtökön Tamásiban tartotta ülését. A kibővített ülésen, — amelyet a községi tanács nagytermébe hívtak egybe, — a végrehajtó bizottság tagjain kívül a járási titkárok és meghívott vendégek is részt vettek. Az első napirendi pontot Lukács Sándorné, a Tamási Járási Nőtanács titkára ismertette. A végrehajtó bizottság munkájáról számolt be járási viszonylatban. A vitában sokrétűen bontakozott ki a nőtanács járási végrehajtó bizottságának munkája. Foglalkoztak többek között a tömegszervezetekkel való kapcsolat szélesítésével. Szó volt a termelőszövetkezeti mozgalomban a nők s repéről. a politikai nevelőmunkáról és a takarékossági mozgalomról is. A végrehajtó bizottsági ülésen a vita összegezése képpen felhívták a jelenlévők figyelmét,' hogy a jövőben többet foglalkozzanak a párt szövetségi politikájának ismertetésével. A nők körében ugyanis ezzel kapcsolatban még van meg nem értés és tennivaló. Beszéltek arról is, hogy a tsz-ek vezetőségében ma már szívesen látják a nőket, különösen akkor, ha alkalmasak is a vezető szerep betöltésére. A nőmozgalom nem nélkülözheti az értelmiségi nőket, a kisiparos feleségeket és háziasszonyokat sem. Ezen a téren vannak eredményei., de a velük való foglalkozás meg nem eléggé differenciált. Ezen kell még javítani — állapították meg. Az ülés második napirendi pontját dr. Bársony Róbertné, • Megyei Nőtanács végrehajtó bi zottságának tagja ismertette. Az előadó beszámolt az SZMK és ; Nőtanácsok mozgalmi munkája ról, megyei viszonylatban. A vita a második napirendi pont után is igen hasznos volt. Olyan határozat született, hogy a Nőtanács mozgalmat indít a nők körében. „Dolgozó nők tanuljatok, szerezzétek meg az általános iskola' végzettséget” — jelszóval. A vitát Takács Mihályné, a nő tanács megyei titkára összegezte Délután a vb-ülés résztvevői Péti János tsz-elnök, Kovács Rudolf - né és Szabó Józsefné tsz-tagok kíséretében a tamási Vörös Szikra Tsz gazdaságát nézték meg. Emberségből példát mutattak — Megvan a tisztességes megélhetésünk. Férjem megbecsül. Mégsem voltunk teljesen boldogok. A sors megtagadta tőlünk a gyermekáldást. Sajnos, nekem nem lehetett gyermekem —< mondja Kalányos Istvánná, faddi vöröskeresztes aktíva. — Tizenhétéves házasok vagyunk és ez a 17 év, az anyaságvárás reményével és a gyermekáldás utáni sóvárgás között telt el. Ahogy múltak az évek, egyre jobban vágytunk a gyermek után. így érlelődött meg bennünk az elhatározás, örökbe fogadunk egy kisgyermeket. És mintha csali a sors. is segíteni akart-» volna, meghallottuk, hogy van egy olyan anya, akinek négyhónapos cse* csemője terhére van és azt hangoztatja, bárkinek örökbe adná. Férjemmel együtt felkerestük az asszonyt, s megbeszéltük vele, hogy mi örökbe fogadnánk a kis Marikát. Szomorú látvány volt a kisgyermek. Szívem összeszorult, amikor megláttam. A kislány nagyon el volt hanyagolva, súlya 2 kiló 60 deka volt. Teste tele volt kiütésekkel. Az orvosok sem biztattak azzal, hogy a kicsiny Marikából valaha egészséges gyermek lehet — mondotta Kalányos Istvánná. És az igazi anya szeretetével nézett az immár 18 hónapos Marikára, aki a többi gyerekkel együtt vígan játszadozott az udvaron, A sok álmatlanul töltött éjszaka, amit a Kalányos házaspár a kislány mellett töltött, az ápolás és a szeretetteljes gondozás nem volt hiábavaló. Marika meggyógyult. Nevelőszülei mindent megtesznek azért, hogy a kislány náluk igazi otthonra találjon. — Nem akarjuk, hogy a gyermek valaha is megtudja, nem mi vagyunk az édes szülei. Édesanyja akarok lenni — mondja Kalányosné. A házaspár, amikor Marika á játék után elfáradva békésen alszik, a kislány jövőjét szövögeti. — Mindent megteszünk azért, 'így majd tanulhasson — fogadkoznak. Kalányos Istvánná évek óta aktívája a faddi vöröskereszt szervezetnek. A cigánytelepen fáradhatatlanul szervezi és ellenőrzi a tisztasági mozgalmat. A télen elvégezte az elsősegélynyújtó tanfolyamot, és mint egészségügyi felelős, a telep közegészségügyének megjavításán fáradozik. Kalányosék becsületes, szór galmas emberek, s munkájuk után megkapják a községben az elismerést. Az ő példájuk is bizonyítja, hogy a mi társadalmunkban aszerint ítélik meg az embereket, ki hogyan dolgozik és mennyit tesz a közösség ügyéért. Kalányosék a munkában és az emberségben egyaránt példát mutatnak. P-né Új kozmetikai szer az uborkatej A Budapesti Illatszer és Kozmetikai Vállalat kutató laboratóriumában új kozmetikai szer, az uborkatej gyártásának kísérleteit fejezték be. Az arcbőrt frissé, rugalmassá varázsoló szer alapanyaga mirelité uborka volt, s nyáron megkezdik az új szer gyártását friss érésű uborkából Divattudósítás STRANDRUHA NE FELEJTSE EL! Május 27-én változik a MÁV menetrendje! A dombóvári állomáson már felkészültek a várható nagyobb forgalomra A héten az utolsó egyeztetéseket végezték a dombóvári állomás vezetői a május 27-én életbe lépő új menetrenddel kapcsolatban. A különböző szakszolgálatokkal összeegyeztették a munkát. így megállapodtak a rakodási főnökséggel, a vontatási szakszolgálattal, hogy a vonatok kihasználtságát fokozni tudják. Az új menetrend életbelépésével Dombóvár térségében két te- hervonattal és tíz személyszállító vonattal közlekedik majd több, mint a jelenleg érvényben levő menetrend szerint. Ezenkívül számos vonat menetrendje néhány perccel megváltozik. Gyorsabban közlekednek majd a személy szál- nevét. litó vonatok és a tehervonatok. Az új menetrend, különösen a nyári hónapokban lehetővé teszi, a szokásosnál több „üdülő- és fürdő-vonat” indítását. Érdekessége az új menetrendnek, hogy megindul a forgalom Dombóváron keresztül az Adriai tenger felé. Gyékényes határállomáson lesz az átkelés. E nemzetközi vonal megnyitása több munkát jelent a vasutasoknak. De már felkészültek a tranzit-vonatok fogadására, továbbítására. A terveket a forgalom és a vontatás vezetői összehangolták. így bízhatunk abban, hogy a dombóvári állomás bekapcsolódása a nemzetközi forgalomba, jó eredményeivel még csak öregbíti hírElkészül-e még a* idén a dombóvári Kapos-híd ? Május első napjaiban szétszedték a dombóvári Kilencedik utca végén lévő fahidat. Évtizedekkel ezelőtt építették, több alkalommal megrongálta már az idők során az ár, jégtáblák törték össze pillérét, s most, különösen, hogy a tsz-nek egyik majorja a Kapos folyón túl létesült, s a nehéz mezőgazdasági gépek is megjelentek, szükségessé vált új híd építése. A híd impozáns, harminc méter nyílású, nyolc méter útszéles- ségű lesz, nagy teherbírású, csaknem kétmillió forintba kerül, az előzetes, tervezett Számítások szerint. Egy hét alatt szétszedték a korhadt cölöpökön álló ingatag alkotmányt. S azonnal megkezdték az új híd alapjainak ásását. A Hídépítő Vállalat kaposvári építésvezetőségének dolgozói a terv szerint novemberben adják át a hidat. A terv szerint! De kevés reményünk van arra, hogy ez így lesz! Késik már jelenleg is a vasanyag. Nem tudják megkezdeni a vasszerkezet szerelését. (Köztudott, hogy vasbeton-hidaknál ez adja a legtöbb munkát). Sokkal többe fog a híd építése kerülni a tervezettnél is. Ugyanis az építő vállalat nem tudja elképzeléseit megvalósítani. Azt tervezték, hogy a híd mellett húzódó Dombóvár—Lepsény vasútvonalról — mintegy húsz méterre van az épülő hídtól — rakják majd le a szükséges építőanyagot. A tervezet szerint vagonokból közvetlen a betonkeverő-gépekhez, a vashajlító-gépekhez lehetett volna kirakni az érkező anyagot. S így megoldódott volna az is, hogy szállítószalaggal hordják át a betont a híd túlsó oldalára. A terv azonban nem valósulhat meg. A MÁV illetékesei nem járultak hozzá, hogy nyílt vágányon rakják ki az építőanyagot. Pedig ezen a vasútvonalon huszonnégy- óránként alig tíz pár vonat közlekedik. Indokolatlannak tartjuk a MÁV határozatát. Azt is,' hogy kijelöltek a MÁV Fatelítő iparvágányán egy rakodóteret a vállalatnak. Ez az ideiglenes rakodó háfomszáznyolcvan méterre van az épülő htótól. Az érkező anyagot ki kell frakni a vagonból, újból fel kell rakni tehergépkocsira, s a munkahelyre szállítani. Tehát épül a híd, de nem sok remény van arra, hogy határidőre elkészül, pedig nagy szükség volna rá! A MÁV illetékesei még segíthetnek, hogy meggyorsuljon a munka. Bízunk abban, hogy kérésük meghallgatásra talál és intézkedik sürgősen a MÁV. — pj — A nyári divat vonalvezetésben megegyezik a tavaszival. A lezser nőies formák és a többrészes összeállítások dominálnak. Újdonságot tulajdonképpen a strandruha új változatában találunk. Míg tavaly nyáron elöl- hátul mélyen kivágott strandruhák voltak divatosak, kis kabátkákkal — bolerókkal — az idei nyár divatjában elöl meglehetősen zárt, míg háta merészen nyitott összeállításokkal találkozunk. A szoknyája negyedfél, vagy teljes körglokniba szabott. Lehet részes gloknis is. Szép, mintás kartonból akár estére alkalmi öltözetként is felvehető. Gyönggyel, piké virággal tehetjük alkalmibb jellegűvé. A jól megválasztott egy színű díszítés szintén jól emeli a fazont. Általában a ruha alapanyaga határozza meg, hogy milyen alkalomra viselhető. 1. Rajz. Fekete-fehér pettyes karton strandruha. A nyakpánt hátra, vállpántnak folytatódik. Gloknjba szabott szoknyával. 1/a. övig érő boleró egészíti ki, fehér piké gallérral. 2. rajz. Mintás satén karton ruha. A háta teljesen dekoltált, vállpánt nélkül, csak a gallér van. Részekbe szabott gloknis szoknyával. 2/a. Szintén boleró egészíti ki. A ruha egyszínű gallérja borul a kabátkára. A gallér anyagából készül az öv. Estére az övbe virágot tűzhetünk. Kedveltek a konzervkészítmények százalékkal nagyobb készletről gondoskodtak, hogy ki tudják elégíteni a növekvő igényeket. A FÜSZÉRT statisztikájából kitűnik, hogy az üveges és dobozos készételekből egyaránt állandóan nő a fogyasztás. Kedveltek a főzelékfélék és a paradicsom- konzerv is. Némelyik konzervből több is elfogyna, ha lenne. Kedvelt például a vesevelő-készít- mény, de nem igen lehet kapni. örvendetes, hogy a konzerv a falvakban is egyre nagyobb tért hódít, Igaz, kezdetben a falusi kereskedők nagyon féltek tőle, hiszen a lakosság nem ismerte, és nem mertek rendelni, hátha a nyakukon marad. A MÉSZÖV és a FÜSZÉRT Vállalat közt azonban létrejött egy egyezség, amely szerint a FÜSZÉRT bizonyos idő múltán visszaveszi a konzerv-árut, ha nem tudják értékesíteni. Az egyezség óta sok kon ízervet szállítottak a falvakba, és a tapasztalatok szerint a falusiak ahogyan kezdik megismerni, úgy meg is kedvelik. Ez a kezdet azt mutatja, hogy a jövőben még nagyobb igény mutatkozik majd falun is a konzervek Iránt. Ez érthető is, hiszen a falusi asszonyoknak sem mindegy, hogy a mezei munka után otthon menynyit kell még dolgozniok. B. F. A konzervkészítmények egyre kedveltebbek. Ismerek embert, aki néhány évvel ezelőtt még idegenkedett a konzervejctöl, s csak a felesége főztjére esküdött, ma pedig egy szót sem szól, ha vacsorakor konzerv kerül az asztalra. Nem akarom ezzel azt állítani, hogy a konzervek minden tekintetben azonosak a jó háziasz- szony készítményeivel. Ha választani kell a kettő közül, azt hiszem, mindenki az otthoni étel után nyúl. Sok esetben azonban nincs, vagy alig észrevehető a különbség, nem beszélve a konzerv egyéb előnyeiről. így aztán természetes jelenség, hogy állandóan növekszik az érdeklődés a konzervek iránt. Igen kedvelt a sertés- és marhaDör- költ, egyes helyeken, például Paks környékén a pacalpörkölt, szívesen vásárolják a különféle káposztás készítményeket. Még az igényesebb háziasszonyok is szívesen vásárolják a húsleves, gulyásleves, zöldségleves ízléses cso- magolóban forgalomba kerülő alapanyagát, amelyből rövid idő alatt kifogástalan leves készíthető. A FÜSZÉRT Vállalat előadójának, Nádor Lászlónak a szavai szerint, a múlt év harmadik negyedében a megye területén 24 000 csomag húslevest hoztak forgalomba, de az idén 25—30