Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)

1962-05-03 / 101. szám

t vA ‘ MAG VA ß -S Z Ö’C IáÍ I DOBI ISTVÁN, az első magyar* Lenln-Békedíjas nyilatkozata Odaítélték as 1961. évi Nemzetközi Lenin-Eékedíjakat A Nemzetközi Lenin-Békedíja- folytatott harcban tette ismertté reprezentatív jellegét, egyszers- Beszélt a két világháború pusz- kat odaítélő bizottság az 1981. nevét. Tevékenyen részt vesz a mind nagy jelentőséget tulajdo- Utasairól, a Szovjetunió leszere- évi díjakat a béke megőrzéséért chilei békemozgalomban, 1960 nítva a különböző nézeteket val- lési javaslatáról, majd így foly­ós megszilárdításáért folytatott óta a chilei béketanács elnöke. ló politikusok, társadalmi szemé- tatta: harcban szerzett kimagasló érdé- A Nemzetközi Lenin-Békedíja- lyiségek és kulturális kiválósá- — Az emberiség sorsa iránt meiért a következőknek ítélte kát odaítélő bizottság április 20-i gok, valamint a leszerelésért és átérzett felelősséggel kidolgozott oda: ülésén nyilatkozatot fogadott el, a nemzetközi együttműködésért javaslatokkal szemben konok el­Kwame Nkrumah ghanai ál- amelyben többek között ez áll: küzdő különböző szervezetek ta- lenállás mutatkozik az imperia­lamférfinak, „A Nemzetközi Lenin-Békedíj lálkozójának, meghívja a Lenin- lista táborban. A békeszerető em­Pablo Picasso francia festő- bizottság, miután számításba vet- Békedíjasokat, vegyenek részt a berek százmillióinak állandó és művésznek, közéleti személyiség- te az egyetemes leszerelési és kongresszuson és minden eszköz- következetes éber helytállására béke-világkongresszus átfogó és zel támogassák munkáját.” nek, Dobi Istvánnak, a Magyar Nép- köztársaság államférfiának, Faiz Ahmad Faizu pakisztáni költőnek, társadalmi személyiség­nek, Olga Poblete de Espionosa chi­lei közéleti személyiségnek. A bizottság döntését kommen­tálva, Dimitrij Szkobelcin aka­démikus, a bizottság elnöke el­mondotta, hogy Kwame Nkru­mah az afrikai nemzeti felszaba­dító mozgalom egyik legkimagas­lóbb vezére, akit az egész világ­közvélemény, mint a béke bátor és megingathatatlan harcosát is­mer. Pablo Picasso névét az em­beriség százmilliói ismerik. Szkobelcin akadémikus Dobi Istvánról elmondotta, hogy a kitüntetett egész életét a népe boldogságáért vívott harcnak, az emberi haladás ügyének szentelte. Fiatal évei tői kezdve tevékenyen részt vett a dolgozók felszabadító mozgalmában, bátran har­colt a kizsákmányolás ellen, a szegények védelmében. A második világháború idősza­kában az ellenállási mozga­lom egyik vezetője, szilárd antifasiszta harcos volt. A Magyar Népköztársaság meg­alakulásától fontos állami és társadalmi munkát végez, te­vékeny részt vesz a béke­mozgalomban. Falz Ahmad Faizu verseivel és hős életével harcra lelkesít a gyarmati rendszer ellen. 1950 óta a pakisztáni békebizottság fő­titkára, több értekezleten, tanács­Dobi István: 0 nagy kitüntetés népünket is további helytállásra, munkára ösztönzi“ » van szükség, hogy abban a nagy világpolitikai mérkőzésben, amely a háború és a béke kérdései kö­rül tárgyalóasztaloknál és az öt világrész különböző veszélypont­jain folyik, ne tudjanak felül- kerekedríi a rombolás erői, ha­nem a józan észnek, az értelem­nek az érvei érvényesüljenek. — A magyar nép számára kü­lönlegesen értékes a béke fenn­tartása. Országunk tömérdek kárt szenvedett a háborúban, A fel- szabadulás óta csodálatos fejlő­dés ment végbe nálunk. A sze­génység, nyomorúság országa vol­tunk Horthyék idején. A Szov­jetunió és más barátaink segítsé­gével, népünk bámulatos erőfe­szítéseinek eredményeképpen a szocializmus virágzásnak indult országa lettünk. A párt, a dolgo­zó nép egységére, bizalmára tá­maszkodva, a tömegekkel egyet­értésben «únyítja a nagy ország- építkezés munkáját. Mikor né­pünk érzékenyen figyel a világ- politika eseményeire és öntuda­tosan, határozottan áll a béke ügye mellé, ebben az állásfog­lalásban nem a háborútól való félelem irányítja, hanem az az elhatározottsága, hogy minden fe­nyegetéssel és veszéllyel szem­ben megőrzi, megóvja a maga új országát, népi hatalmát és szo­cialista építkezésének minden eredményét. — A nagy kitüntetés, amely­ben részesítettek, úgy érzem, nem csak engem kötelez arra, hogy tovább haladjak a szocializmus, a haladás, a béke ügyének hűséges szolgálatában, hanem hitem sze­Dobi István, a Nemzetközi Le- tudomásul a moszkvai jelentést, rint népünket is további helyt­kozáson is harcolt a béke ügyé- nin-Békedíj első magyar kitünte- amely a Nemzetközi Lenin-Béke- állásra és az eddiginél még ered­ért. Olga Poblete de Espionosa, a tettje nyilatkozott a Magyar Táv- díjjal történt kitüntetésemről ményesebb építőmunkára ösz­santiagói egyetem professzora a irati Iroda munkatársának: adott hírt — kezdte nyilatkoza- tönzi — fejezte be nyilatkozatát békeharcban és a nők jogaiért — Meghatott érzéssel vettem tát Dobi István. Dobi István. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány fogadása május I. alkalmából Moszkva ÍTASZSZ). A Vörös téren lezajlott díszszemle és fel­vonulás után az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió kor­mánya kedden fogadást adott a díszszemle és a felvonulás rész­vevői tiszteletére. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a szov jet Minisztertanács elnöke jó­kívánságait fejezté ki a meg­jelenteknek május elseje, a dol­gozók nemzetközi szolidaritásá­nak napja alkalmából és pohár­köszöntőt mondott a kommünista és munkásmozgalom egységére, a kommunizmus nagy ügyének győ­zelmére, a hatalmas szocialista tábor egységére, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság népeinek, az összes szocialista országok né­peinek barátságára. A mezőgazdaságban dolgozók munkával ünnepeltek A megye területén április 30- án és május 1-én a gépállomások traktorosai .és a szövetkezetek gazdái munkával ünnepeltek. Ahol. az időjárás engedte, kora reggeltől késő estig mentek a gépek, a vetőgépek. A Bonyhádi Gépállomás körzetében áprili s • 30-án valamennyi traktoros egész műszakot tartott. Május 1-én Kis- mányokon, Kakasdon és Izmeny- ben dolgoztak, főleg vetettek a traktorosok. Munkával töltötte május 1-ét a Bonyhádi Gépállomás három legjobb dolgozója,. Eisenczer Jó­zsef. Róth Henrik és Szabó Gyu­la is. A május 1-i munkával mindhárman elérték, illetve meg­haladták a 400 normálholdas idei teljesítményt. Május 1-vel a bonyhádi Dózsa Népe Termelőszövetkezet tagjai a termelési tervben meghatáro­zott területen a kukoricavetést befejezték. Dolgoztak a szövetkezeti gaz­dák és a traktorosok a pári Bé­ke Tsz földjén is. Két Zetor és három lófogatú vetőgép szórta a magot, vetette a kukoricát. Az ünnep mindkét napján a határban dolgoztak a kurdi Uj Élet Tsz tagjai is. Ifiájuói óeregó<zemie Képek a Tolna megyei eseményekről A megyeszékhelyen Soczó József elvtárs, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára köszöntötte Szekszárd dolgozóit és adta át a pártbizottság ad- göetetét a több mini ess árén át tartó íekwmnlás- zészKevőiaek,

Next

/
Thumbnails
Contents