Tolna Megyei Népújság, 1962. május (12. évfolyam, 1000-125. szám)
1962-05-18 / 114. szám
f®62. május 18. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Pincehely a sarkára állt— Mégis, legalább egyet mondjon, elnök elvtárs. ■ Az elnök, a pincehelyi Vörösmarty Tsz vezetője hajthatatlan. Vállat von. Nem tud kivételt tenni, mert a szövetkezet gazdái egyformán és páratlan szorgalommal dolgoznak, meg akarják mutatni, hogy az itteni embereket sem a gólya költi, s itt is tudnak, ha akarnak — termelni. Kongresszusi felajánlásuk nem kevesebb, mint az áru- értékesítés 30 százalékos túlteljesítése. Vállalásuk teljesítését megkezdték. Pénzben kb. £ millió forint plusz bevételt jelent majd, s megvalósulásával 10 százalékkal nő a tagok tervezett jövedelme. Nézzük a sertést. Eladásra, háztájival együtt 1700-at terveztek. Háromszázzal máris biztos^ hogy megfejelik, s újabban azt kezdik számolgatni, hogyan tudnának meghizlalni és eladni 2200-at. — Eddig 500 hízót adtunk el a vállalatnak, az első félévben elmegy a másik ötszáz is. Utána a többi — mondja az elnök. Az alapanyag megvan. A gondozók lelkiismeretesek, az elnök egyszerűen nem vállalkozik arra, hogy kivételt tegyen, mert egyforma szorgalommal dolgoznak mindannyian. A tsz vezetői nagy gondot fordítanak a háztáji szerződtetésre, s a tsz egyik brigádvezetője irányítja, s eddig 150 hízósertésre szerződtek a háztájiból a szövetkezeti gazdák. Tavaly a termelőszövetkezet kát. holdanként 45 kilogramm húst adott a népgazdaságnak. Ez Baróti—Dallos—Kezdi Zoltán Pál: Mindent a mamáért című zenés vígjátékával vendégszerepei a Déryné Színház Az Állami Déryné Színház Baróti—Dallos—Kézdi Zoltán Pál: Mindent a mamáért című zenés vígjátékával vendégszerepei megyénkben. A következő községekben tartanak előadást: ma Dombóvárott, szombaton Ireg- szemcsén, vasárnap Nagymányo- kon. A jövő hét programja: Hétfőn Kisvejke, kedden Döbrö- köz, szerdán Tengelic, csütörtökön Pusztahencse, pénteken Kurd, szombaton Bogyiszló, vasárnap Fadd, majd az azt követő hétfőn Pakson fejeződik be a társulat Tolna megyei turnéja. évben ugyancsak kát. holdanként 80 kilogrammot ád. Az a kérdés, mennyi valósul meg belőle? A szövetkezeti emberek invitálnak. — Jöjjön, nézze meg a baromfi utónevelőket. Átalakítottunk néhány kihasználatlan épületet és így 5000 helyett 8000 darab kilós csirkét adunk közfogyasztásra. Jó néhány tsz tanulhat tőlük. Főleg azok a vezetők, akik hitelek nélkül mozdulni sem képesek. A pincehelyiek ezer férőhelyes baromfióllal rendelkeznek. Nem sok, óm a húsáru-termelés, a kongresszusi vállalás teljesítése érdekében úgy gondolták, valamit mégis tenni kell. Körülnéztek és néhány üres háztáji istállóból baromfi utónevelőt csináltak. Most éppen Sillei Andrásné házánál folyik ilyen munka. Szükségmegoldás, de pillanatnyilag jó megoldás. Ág Mihály, a termelőszövetkezet párttitkára a pártszervezet székházában tárgyal. Néhány percig beszélgettünk csupán, mert nincs több ideje, csak néhány perc. — Van, hogyne lenne kongresszusi verseny — mondta. A valóban meglévő, létező és máris szép eredményeket felmutató kongresszusi versenyről mégis ő tud legkevesebbet, ő ismeri legkevésbé a célokat, az eddigi eredményeket. Mondom is neki, hogy ez elég furcsa, bólogat, hogy igaz-igaz, dehát ő még mindössze néhány hete él a községben, közben a járás rengeteg más feladattal bízza meg, s így fejből nem tudja. Ez valamelyest érthető. Persze, azért nem ártana, ha a párttitkár pontosabban ismerné a részleteket, fejből, kívülről, papír nélkül. Ez lenne a jó, s ez lenne a természetes. Délután a kertész körülvezet birodalmában. Távol, a borsó- ívetésen túl asszonycsoport hajladozik. — Irtják a burgonyabogarat — mutat arrafelé a kertész. Körülöttünk szép és gondos kezekre valló munka: káposzta, paradicsom, odébb paprikültetvény. 790 000 forint bevételt terveztek a kertészetből, ez van a papíron. — Nekem egymillió a tervem — állítja a mester, ami szép, csak így egyes szám első személyében mégis furcsán hangzik. Ez az ember nagyon biztos a dolgában, s éppen ez a túlzott magabiztosság vált ki belőlem ellenérzést. Attól tartok, hogy így, egyes szám első személyében nem lesz meg a millió. Az asszonyok közelebb jönnek, beszélgetünk. — Öh, a tavalyit ide se lehet hasonlítani, az idei év egészen más — bizonygatják. Jókedvűek, s amit ők mondanak, az már valami. Ahol így beszélnek, ott el lehet hihni, hogy a kongresz- szusi vállalás nem marad papíron. Valaki felemlíti a babot. Ha mindegyik termelőszövetkezet annyit termel, mint a Vörösmarty, akkor őszre folyót lehet rekeszteni a babbal. Ezer holdon vetettek az idén köztes babot. Holdanként 40 kilogramm jár a szövetkezetnek a többi a tagé. Az asszonyok nevetnek. — Annyi lesz, hogy ... Csak legyen. Kell az országnak, kell a szövetkezetnek, s kell a pincehelyi gazdáknak is. — Egyet tudok mondani, Dicséretet érdemel a termelőszövetkezet mindegyik tagja — mondta az elnök. Eddig igen. Jó lenne, ha ezután is ez a megállapítás vonatkozna rájuk, ha egész évben sarkukon állnának. Fellendült a szocialista brigád-mozgalom a Tolnai Pamutszöiőgyárban sz. p. Több mint öt és félezer lakás magánerőből Megyénkben a nagyobb mérvű, magánerőből történő lakásépítés néhány éve kezdődött el. 1954 előtt ritkaságszámba ment, ha a nem ipari jellegű községekben a mostanihoz hasonló ütemben építettek volna családi házakat. Hat-hét évvel ezelőtt azonban fellendült az építkezési kedv; az állam ettől az időtől jelentős építőanyag- és pénzbeni támogatással segíti a fészekrakókat. A kedvező fizetési feltételek sok ember problémájának megoldásához biztosítanak lehetőséget. A Megyei Tanács illetékes osztályán a közelmúltban készítettek statisztikát a lakásépítés helyzetéről. Megállapították: néhol tapasztalható bizonyos idegenkedés, de a kislakásépítés mégis egészségesen fejlődik. 1961 végéig 5540 magánerőből épült lakásba költöztek be a tulajdonosok. U toljára a múlt év márciusában írtunk a Tolnai Pamutszövőgyárban folyó szocialista brigád-mozgalomról. Akkor bizony, nem sok ered- méhyről számolhattunk be. Jó félévvel előbb hat szocialista címért versenyző brigádot szerveztek, ezek közül Öt már az első hetekben „lemorzsolódott”, egyedül az A/V. brigád tartott ki végig, vezette rendszeresen a brigádnaplót, teljesítette a cím elnyeréséért tett vállalásait. A sikertelenség fő oka, mint akkor megállapítottuk, az volt, hogy a gyár műszaki, gazdasági és mozgalmi vezetői csak az új versenyforma indulásakor „bábáskodtak”, csak „megszervezték” a brigádokat, segítették elkészíteni a vállalásokat, utána pedig •— mint akik jól végezték dolgukat — magukra hagyták a versenyző kollektívákat. Senki sem törődött azzal, hogy milyen problémák merültek fel a brigádoknál, hiába jegyezték fel a brigádnaplóba a nehézségeket, a sürgős intézkedést követelő bajokat, ezek orvoslása nem történt meg. Maga a vállalások teljesítésének értékelése, a „Szocialista brigád” cím odaítélésé is hónapokig váratott magára. P edig a szocialista munkaverseny éltető eleme — a verseny részvevőinek öntudatán, a szocializmus ügye iránti odaadásán kívül — a nyilvánosság, a műszaki feltételek biztosítása, a vezetők állandó segítő, ellenőrző tevékenysége. Jogosan követelhetik meg azt is a dolgozók, hogy ne nekik kelljen minden esetben az igazgatóhoz, főművezetőhöz menni és szinte „kicsikarni” az érdeklődést — nemcsak a dicséretet, de ha kell, a bírálatot is — munkájuk, versenyük iránt, hanem érezzék, hogy a vezetők és a többi dolgozók is sz.ámontartják: Mit csinál a „Szocialista brigád” címért versenyző kollektíva. Másképp előbb vagy utóbb kedvüket vesztik a dolgozók, bármilyen szép vállalásokat is tettek a verseny indulásakor. Az azóta eltelt, alig több mint egy esztendő alatt megváltozott a helyzet. Mutatják ezt az olyan külső jelek is, amelyek szembetűnnek a gyárba való belépéskor. Az üzém falán üvegvitrinben négy tabló látható, a négy szocialista brigád tagjainak arc- -épei. A versenytáblán részletesen tájékoztatják a gyár dolgozóit a szocialista brigádok vállalásai teljesítésének állásáról. A brigádnaplókban gyakori az igazgató, valamint a többi műszaki vezető láttamozása. Az A/V. brigád — Sáth Sándor brigádja — nemrég nyerte el harmadszor a „Szocialista brigád” címet. Még a múlt év első felének végén csatlakozott három másik szövőbrigád a mozgalomhoz. Év végére ők is elnyerték a „Szocialista brigád” címet. Ma rajtuk kívül még két brigád versenyez a megtisztelő címért. Sáth elvtárs elmondja,1 hogy megszűntek a gép-problémák, ezek akadályozták ugyanis a múlt év elején a munkát. Kaptak két cseregépet, így a generálo- Zásra állított szövőgépek helyett pór óra alatt be tudják állítani a cseregépeket, tehát csak minimális a termelés-kiesés. De ha bármilyen problémájuk, nehézségük van, a gyár vezetősége segít azt minél rövidebb idő alatt megoldani. Még a múlt év nyakán Eger elvtárs, a gyár igazgatója megbeszélésre hívta össze a brigádvezetőket és egy egész délutánt rászántak arra, hogy megvitassák, hol, mi akadályozza a versenyt, hol kell segíteni. Azóta rendszeressé váltak az ilyen megbeszélések. A legközelebbi párt- taggyűléscn Fenyvesi János, a B/IV. szocialista brigád vezetője számol be brigádjának munkájáról, problémáiról. F ellendült a szocialista brigád-mozgalom a gyárban. Mutatják ezt nemcsak a termelési eredmények — a szocialista biigádok érik el mind a terv mennyiségi teljesítése, mind a minőség terén a legjobb eredményeket —, hanem az is, hogy a munka, a szocialista emberformálás terén az új kezdeményezések e brigádoktól indulnak ki. Sáthék brigádjában megkezdték á páros-szövés bevezetését. Két szövő közösen dolgozik a tizenkét gépen, ezáltal mindkettőjük jobb eredményt és több keresetet ér el. Azóta már a többi műszakokban, brigádokban többen vannak, akik segítik egymást. A Sáth brigádban bevezették a „be- csületfizetést” is. (Bérfizetéskor a pénztár egy összegben adja ki a brigád pénzét és mindenki az asztalon levő bérjegyzék alapján maga számolja ki a fizetését.) Egyelőre csak Sáthéknál történik így a fizetés, de biztos, hogy e példa is „ragadós” lesz. Hatva- nan végzik a gyári szövők közül a szakmunkás-tanfolyamot. A hatvan szövő fele a szocialista brigádokból került ki. Az eredmény oka: Ma már a gyár vezetői, a párt- és szakszervezeti vezetőség nemcsak a „beindítást” tartja fontosnak, hanem állandóan segíti a brigádokat. J. J. mindent, ahogy érezte és ahogy történt. Milyen jó lett volna, ha most János egy biztató pillantást küld feléje, ha most megfogja és megsimogatja kezét... Izzadva, szakadozva rakta le nehéz terhét. Amikor elbocsátották, azt sem tudta, hogyan rohanjon ki az épületből. Már az utcán járt, végigsétált az árnyas fasor alatt és egyszerre... ott volt a Duna- parton, a budai oldalon. Leült egy kőre és nézte a vizet. Homloka még mindig forró volt, feje zúgott, agyában vitustáncot jártak . a gondolatok. Elnehezedett a melle, a szívében tompa fájdalmat érzett, mintha prés nyomná egyenletesen össze. Magánosnak, számkivetettnek, nagyon-nagyon elhagyatottnak érezte magát. Sírva tűnődött el életén. Most mitévő legyen? Hová menjen? Senki sincs mellette, aki tanácsot adna! Menjen visz- sza Erdőslakra, fájdalmas szerelme színhelyére? Nem! Nem mehet többé vissza! Otthon ráemlékeztetné minden: minden fa, minden bokor, az utak, a házak és a ligeti pad is Jánosra emlékeztetné... Nem tudna többé közömbösen elmenni mellette, nem tudná megállni, hogy zokogva rá ne boruljon! Otthon nemtudA< ’ ná elfelejteni Jánost, minden újabb nappal tovább kínoznák, amíg idegeit teljesen fel nem őrölnék a fájó, gyötrő érzések. S János? A tárgyalás során egyszer véletlenül találkozott a tekintetük. Komoran, felhős arccal nézte. Mintha azt mondta volna: „Hát ezért rezzentél any- nyiszor össze! Sajnállak... Felejts el Simon Zsuzsa. Vége...” Vége? Sírt. arcán végigfolytak köny- nyei. Hát így elmúlhat a szerelem? Már nem voltak gondolatai, reménytelenség nagy fekete madárként lebegett felette, mint a kőszáli sas a tátongó szakadék fölött. Nézte a vizet, amelyben... olyan jó lenne észrevétlenül elmerülni és megszűnni, eltűnni az emberek elől, örökre. János ugyan sajnálná-e? Ejte- ne-e egy könnyet utána?... Hiszen miért is szeretné... Becsapta!... ; Talál más lányt, tisztát, feddhetetlen múltút. Ha szeretné, utána jött volna!... Nézte a vizet, örvénylettek benne a gondolatok. (Folytatjuk) a táMa elM A kép megszokott. Az ajtó előtt a fogasokon, bőrkabátok, bundák, női táskák, alattuk a földön csizmák és divatos hegyesorrú cipők. Benn az osztályterem fényben úszik. Csend van, csak a tanár szavai konganak. Magyaráz, épp úgy, ahogy délelőtt a szöszke fejű hallgatóságnak. A szemek most is figyelemmel szegeződnek rá, sőt az első sorban ülő asszonyka nyelve hegyével épp úgy kíséri a gömbölyödó betűket, mint azok a nebulók, fakik reggelente koptatják ezeket a padokat. A különbség mégis sok mindenben megnyilatkozik. Este van. A szünetben nem zsi- bonganak, hanem elgondolkozva szívják a cigarettát, vagy csendben beszélgetnek. Munka után jöttek ide, s ha haza mennek, otthon már újabb gondok várják őket. Nekik nehezebb. De csinálják, mert érzik, hogy szükségük van rá. Tizenöten vannak az osztályban. A megyében pedig pont százszor ennyien. Valamikor, valamiért abbahagyták a tanulást. Most rájöttek, hogy anélkül nem lehet. Többségük nem azért tanul, mert a foglalkozásuk megköveteli, hanem mert nem akarnak elmaradni a többi munkatársuk, vagy éppen gyerekük melléit. Vége a szünetnek. Újra a padokba ülnek. Megkezdődik az óra. a legnehezebb, amit a többség nem szeret. Számtan. A napló lapjai zizegve fordulnak. A B- b'ciősöknél megállapodik. — BüCtóalinéí Legyen szíves a táblához jönni. írja fel a következő feladatot... Az asszonyka elpirul, homlokát ráncolja, zavartan forgatja a krétát. A tanár segítőén közbeszól: — Aíi is a kérdés? Mi az ismeretlen? Felírja az egyenletet, aztán a többi me , mint a karikacsapás. Az osztályzó könyvbe négyes kerül, A fiatalasszony ennek is drill. Újabb emberek lépnek a tábla elé. Idősebbek, fiatalabbak, de mind felnőttek. Sok kérges tenyérhez nehezen idomul a ceruza, meg a kréta — a kalapácsot szokta meg. A tanítás után kitódulnak a folyosóra. Novákné lerúgja a puha papucsot és megszokott, ügyes mozdulattal bújtatja bele a lábát cipőjébe. Lehajolva segít kezével, de közben felfelé néz és mosolyogva mondja. — Együtt tanulok a lányommal. ö is most nyolcadikos. Ide a szomszéd osztályterembe járnak. Furcsa. Amikor bcjifbök szülői értekezletre és az osztályfőnökével beszélek, akkor az én történelem tanárommal állok szemben. A bonyhádi új iskola kapujában párokra, kisebb csoportokra szakadnak a hazafelé igyekvők. A főtérre vezető utcán a gimnáziumból hazatartókkal találkoznak. Szinten esti iskolások. Gimnazisták. Ismerősként üdvözlik egymást. Két általánosba járó asszony két „gimisi” tagad karon, belépnek a Kedves cukrászdába. Meg kell beszélni, hogy a gimnáziumban hogy mennek a dolgok, mert hát jövőre oda jelentkeznek. (monostori)
