Tolna Megyei Népújság, 1962. április (12. évfolyam, 77-99. szám)
1962-04-14 / 87. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAÖ MR1». április II. Befejeződött a Nők akadémiája előadássorozat A Tolna megyei Nőtanács, feladatának megfelelően, a mező- gazdaság szocialista átalakítása után előtérbe hozta a politikai nevelőmunkát. A termelőszövetkezetekben egymás után alakulnak meg a nőbizottságok, hogy szervezetten is elősegítsék a nők munkában való részvételét, felkeltsék a tsz-asszonyok politikai érdeklődését és a művelődés irán ti igényüket növeljék. A nőtanács az igények figyelembevételével állította össze az asszonyok téli oktatásának tematikáját, amely a tavaszi munkákra való tekintettel mindenütt befeje ződött. Népszerűnek bizonyult és jól bevált az előadásos propaganda, a Nők akadémiája. Az előadások anyaga igen sokrétű és változatos volt. Ennélfogva nagy érdeklődéssel látogatták. Addig, amíg 1960—61 telén tizenegy községben tudták megszervezni a Nők akadémiáját, az elmúlt télen 45 községben rendezték meg, helyenként 150—300 részvevővel. A részvevők 75 százaléka parasztasszony volt, de szívesen látogatták a helyi értelmiségi asz- szonyok, a kisiparos-feleségek és háziasszonyok is a Nők akadémiája előadássorozatait. Az előadások témája sokoldalú volt. Tartottak előadást a nők helytállásáról a munkában, . a nők helyéről a szocialista társadalomban, az egészség- és család- védelemről, a helyes táplálkozásról, az öltözködésről, stb. Minden községben beiktattak olyan témakörből is előadást, amelyek a termelőszövetkezeti asszonyok jogait és kötelességeit ismertették. Az előadásokat csaknem mindenütt filmvetítéssel kapcsol- •ták össze. A tolnát fiflttfnsresnák többéves tapasztalata van az előadásos propaganda,,, szervezésében. Amikor a lakáskultúráról tartottak ismertetőt, a helyi szervek segítségével bútorkiállítást rendeztek, hogy ezzel is növeljék az előadások iránti érdeklődést. A nőtanácsok álltak élére annak a mozgalomnak is, hogy a giccs kiszorításával az asszonyok ízlését formálják. Harmincöt községben volt a tél folyamán kézimunkaszakkör. ahol a táj jellegének megfelelő kézimunkát készítettek. Huszonegy községben tartottak sütő-főző tanfolyamot. A tanfolyamokat, szakköröket felolvasásokkal, vitákkal kötötték egybe A tanfolyam részvevői közül egy- egy asszony szépirodalmi műből felolvasást tartott, amelynek tartalmát végül megvitatták. Az állami oktatásban való részvételre is propagandát fejtett ki a nőtanács az asszonyok körében. Az elmúlt évben is sokan tanultak, de az idén még több asszony végzi el az általános iskola VII—VIII. osztályát. Nagy az emelkedés az elmúlt évekhez viszonyítva a gimnáziumi levelező oktatáson is. Ennek bizonyítására nem árt a statisztikai számadatokhoz folyamodni. A gimnáziumok levelező oktatásán a négy osztályban jelenleg 233-an tanulnak, s ennek több mint a fele nő. A gimnáziumok közül a duna- f öld vári vezet, ahol 112 felnőtt tanul, ebből 67 a nő. A tolnai gimnáziumban még jobb a tanuló nők aránya, 92 levelező oktatáson részt vevő közül 61 a nő Amikor az eredményekről beszélünk, szólni kell a hiányosságokról is. Alacsony a nők aránya a mezőgazdasági ezüstkalászos tanfolyamokon. Tehát ezen a téren van javítanivaló. A Tolna megyei Nőtanács — ahogy a fenti példák is mutatják — jól kihasználta a téli időszakot a nők politikai látókörének szélesítésére és általános műveltségük emelésére. Ezzel is sikerült elérni, hogy a tsz-be tömörült asszonyok közelebb kerüljenek egymáshoz, másrészt látókörük szélesítésével hozzájárult ahhoz a felismeréshez, hogy a nők munkája is szervesen hozzátartozik a szocialista mezőgazdaság megszilárdításához. P. M. *— Erőteljesen növekedett az elmúlt évben a termelőszövetkezetek baromfiállománya Tolna megyében. 1960-ban 24,9 baromfi jutott száz holdra, a múlt évben pedig már 30. — Felújítják a vasúti biztosító berendezést az idén Keszőhideg- kut—Gyönk és Szakály—Hőgyész vasútállomásokon. A felújításokra több százezer forintot fordítanak. (Folytatás a 3. oldalról.) magasba. Hasra vetette magát. Teljesen eggyé olvadt a. földdel, a nagy fű összeborult felette. Idegtépő percek teltek el: a félelemtől vacogott a foga, sokára mozdult meg. Száraz, tavalyi növényág reccsent alatta, ismét megmerevedett, páni félelem bénította; később is úgy emlékezett vissza erre, hogy akarata ellenére sem tudta tagjait odébb mozdítani. Lassan, centiméterről centiméterre kúszott előre. Szemüvege minduntalan leesett. A száraz fűtorzsák, szúrós növények véresre marták kezét és arcát, a belső izgalomtól kicserepesedett a szája. Bár a kúszás fárasztó és nehéz fizikai megerőltetést kívánt, fázósan didergett minden ízében. Nem tudta kiszámolni, mennyi utat tehetett meg. Az óráján tíz perccel elmúlt éjfél, még mindig nem mert felegyenesedni. „Amikor a rakéta felröppent. jó tíz percet feküdtem mozdulatlanul. Most lehetek a határon. Még kúsznom kell...” — gondolta és tovább ösztökélte magát. Előbb a jobb, aztán a bal kezét csúsztatta óvatosan előre. Törzse szorosan a földhöz lapulva követte. Aztán ismét a bal kezét nyújtotta ki... riadt reb- benés jelezte, hogy alvó fürj fészkét dúlta szét... A madár az arca előtt rebbent fel, szárnyával a szemébe csapott. Rémült ordítás hagyta el ajkát, talpraszökkent és eszeveszetten rohant előre. Kilométernyire mö götte második rakéta röppent a magasba. Nem hasalt le. Szaladt, ahogy csak lábai bírták. A rakéta fényénél látta, hogy megművelt szántóföldeken rohan, tehát már átjutott a határon. Majd kiszakadt a tüdeje; saját lépteiben is üldözői zaját hallotta, szeme kidülledt, vérbe borult, amint a vak sötétséget fürkészte; arcába bokrok gallyai csapódtak, mindenfelől vér csöpögött róla. Félórás futás után piciny, alig méternyi széles vizesárokhoz ért. Itt megmosakodott, letisztogatta magát, ahol sejtette, hogy véres lehet, rendbehozta ruháját, s amikor alábbhagyott tüdejének heves zihálása, lehasalt és nagyot ivott az állott, poshadt vízből. Felborzolt idegei még mindig nem nyugodtak meg, s rettegve gondolt: arra az eshetőségre, hogy ha most valahonnan ember toppanna az útjába, azonnal elveszne. Megtapogatta a kis belga pisztolyt a zsebében és hallgatózott. Meggyőződött róla, hogy nem üldözik. Nyugodtabb tempóban folytatta útját. Lassan szűr külni kezdett az ég alja, mesz- szebbről is felismerte, megkülönböztette az alakokat, a vidék domborzatát. Horhos rész következett, Hosszában vágott neki. „Itt erdőnek kell lenni. Legalább három kilométer az is, amíg a másik szélére kiérek .. (Folytatjuk) Asszonyoknak - lányoknak A TAVASZI DIVAT Az idei év divatszínei a derű- A női ruháknál a divatos vonal sebb időszaknak megfelelően ala- a test természetes vonalait kö- kulnak: búzakék, rózsaszín, ka- veti. Az új eljárással készített millasárga, pipacspiros. anyagok szükségtelenné tették a A konfekció ma már kielégíti a bő alsószoknyát. Fő szempont a divatigényeket. A bébiknél ké- ruhák variálási lehetősége, hogy nyelmes, célszerű öltözék a divat, egy ruhát többféleképpen lehes- a túldíszített ruha már nem di- sen kihasználni. A ruhák hossza vatos. Az iskolaköpenyek a leg- a fiatal és karcsúbb nőknél a sikerültebb modellek után készül- térdet takarja, kissé idősebb, vagy nek. Az általános iskolába járó erősebb testalkatú nőknél a térlányoknak egyszerű kabátforma det legalább 5—6 centiméterrel a helyes viselet. Uj hatást a szí- takarja. A ruhák felsőrészét vagy nekkel és mintákkal érünk el. A kiskabátját lezseren karcsúsítják, bakíis kabátoknál már merészebb A ruhák derekát gyakran körforma párosul újfajta anyagok- ben. vagy csak hátul „buggyos” kai és színekkel. Kisfiúk részére szabással készítik. Az egybesza- tweed, vagy teveszőr jellegű sző- bott ruhákat változatlanul prin- vetből készült kabátok a divato- cessz, vagy ingruha formával sak. Kamasz fiúknak mintás sző- hordják. Az ingruhán az övét de- vetből készülnek az átmeneti ka- lékben, vagy derék alatt kötik bátok. Kisfiúk részére igen cél- meg. A kisbabátoknál az egye- szerű az ing-kabát pamut, sző- nesvonalú boleró-szabást is al- vet, vagy len alapanyagból, rövid kalmazzák. A tavaszi ruhák anyavagy hosszú nadrággal. Az ing- ga síma, tweed műszálas nyomott kabátok formája újjas, mellény- kasmír hatású kelme. Kabátoknál szerű, végig gombolással, egye- két fő típus dominál: a nappali nesvonalú, de béleletlen. A nagy angolos jellegű és az alkalmi, kö- kamasz elegáns öltönyöknél vál- penyszerű. A nappali kabátok tozatlanul a lezser szabású vonal egyenesvonalúak, övvel, vagy a divat. öv nélkül viselhetők. Az ujja be/WWWVWWWWVWWWVWSA/WVWWVWVW' Szokás szerint sokan megnézik napközben a Szekszárdi 5ő-es Népbolt két kirakatát. Most az a szembetűnően új, hogy névjegy- nyi kártyácskára ráírták: Ez a kirakat nem akármilyen, hanem vizsgakirakat. Két kislány készítette, a II. b-ből. Gondolom, volt izgi, s lám. sikerült. Talán először érezték az alkotás utáni örömmel vegyes fáradtságot, amit kizárólag a szép, és a jól végzett munka adhat az embernek. Ha arra járnak, lopva biztosan megfigyelik a kislányok, hogy mi, akiknek a két kirakatot csinálták, észrevessziik-e a kis kártyát. Észrevesszük, és simogató szeretettel nézzük. Sz. P. varrás ejtett vállú, vagy fél japán. Gyakran alkalmaznak hátsó dragon megoldást. Az alkalmi kabátok bő vonalúak és bő újjúak. A kosztümök lezser vonalúak, vagy klasszikus formájú kabáttal készülnek. A vastag kötésű kulik és kardigánok mellett a vékony fésűs gyapjú áruk is divatosak. Továbbra is a pasztellszínek dominálnak, emellett a fekete, grafitszürke és a terakott színek keresettek. Női fehérneműknél a hímzett, csipke és rátét díszítésű a divat, főleg fehér színben. Mindinkább tért hódítanak a matlaszéból készült női pizsamák. A női divattáskák általában téglalap alakúak, divatszín a barna, a csau és fekete. Előtérbe kerül a kombinált kétszínű táska is. A férfifelöltők egysoros gombolással, kis kihajtóval készülnek. Ballonkabátnál ismét előtérbe lép az öves divat. Elegáns öltönyökre jellemző az enyhe karcsúsítás. A nadrágok továbbrá is szűkek. Férfiingeknél a fehér színűek a legkeresettebbek. Ezenkívül divatosak még a vajszín, a világoskék, a szürke színű és a kockás, sportjellegű férfiingek. Nyakkendőből apró mintás és ferde csíkos a divat, sötét színekben. NEMZETKÖZI DIVATTALÁLKOZÖ BUDAPESTEN Tervszerűség — Nekem feltétlenül kell egy zöld ruha! — jelentette ki Vica már egy hónappal ezelőtt kategorikusan. Azóta alig volt nap, hogy ne tárgyaltunk volna a zöld ruháról. Vica közölte velünk, hogy csakis alakhoz simuló szűk szoknya- résszel tudja elképzelni, fent pedig gallér nélkül, mert az áll neki legjobban. Komolyan bólogattunk a pontos tájékoztatásra és könyvelés közben Vica remek ízlését is teljes hódolattal elkönyveltük. Nemsokára divatlapokat is mutatott, melyekből szintén azt bizonyította, hogy a szűk szoknya és a zöld szín feltétlenül előnyös. Elárulta továbbá, hogy most járja az üzleteket, bár még nem tudja, hogy kész ruha mellett dönt-e, vagy anyagot vesz. Utóbbi megoldás látszik megfelelőbbnek, mert akkor saját elgondolása szerint igazán tervszerűen öltözhet fel. ______________ A felesleges szőrszálakról A nőknek, időseknek, fiataloknak egyaránt sok keserűséget okoznak az ajak fölött, a lábszáron és a karon növő erősebb szőrszálak. Ezektől különböző eljárással igyekeznek megszabadulni. Próbálkoznak csipesszel kihúzogatni (szemöldök-vékonyítást is így végzik) gyantával, borotvával. A szőrszálak szőkítésével is ellensúlyozhatjuk a szőrszálak kellemetlen hatását. Vegyünk a gyógyszertárakban tömény hid- rogénperoxid oldatot. Közvetlenül a használat előtt szabad csak vízzel hígítani, fele-fele arányban. Cseppentsünk bele 5—10 csepp ammónia oldatot és kis vattával kenjük az előzőleg alaposan, szappannal lemosott karra, vagy lábszárra. Arcunkra higabb keveréket használjunk és 5—10 perces rajthagyás után bő vízzel mossuk le. Majd zsíros krémmel kenjük be a szőkítővei bedörzsölt testrészt. Érzékeny bőrüeknek ajánljuk az 5—10 százalékos hid- rogénperoxidos kenőcs használatát. Ez lassabban, de gyulladásmentesen színteleníti a kellemetlen sötét szőrszálakat. Úgy bólogattunk megfontol; kijelentéseire, mint éhes lovak. ||“í: a zab láttára. Hiszen el kell is- - merni, Vica komoly nő, mindig f?.? előre tudja, hogy mit akar. Legközelebbi alkalommal már csak azt kellett tisztáznunk, hogy egy ilyen zöld ruhához milyen színű cipő és táska megy legjobban. Megállapodtunk a barnában, mert az a legkihasznál- hatóbb. Ezek után nem volt más teendőnk, mint várni Vica megjelenését az alakjára szabott zöld ruhában. És Vica megjelent... Családi est adta hozzá az al- j|§ kaimat, hogy bemutassa nekünk szerzeményét, melynek adatairól ’ már előre bőségesen tájékozta- 1 tott. Be kell vallanom, tát.va maradt a szánk. Vica piros ruhában libbent elénk. Nyakán magas gallér tornyosult, bő szoknyája úgy rep- desett, mint a kultúrterem függönye, cipője és táskája pedig kék volt, mint a Balaton vize. Magyarázatul csak annyit mondott: — Hja, ne csodálkozzatok! Köz ben összevesztem Pistával. Ferinek viszont piros a színe... Ezek után nem is csodálkoztunk. Hiszen nincs ennél precízebb tervszerűség. Szabó Ibolya A Szovjetunió. Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és Magyarország divat- tervezőinek legszebb modelljeit láthatta a magyar közönség, valamint erre az alkalomra Magyarországra érkezett külföldi turisták. A képen: Magyarország modellje. (MTI Foto — Balassa Ferenc felv.) Tejszállító tankautó Szekszárdon