Tolna Megyei Népújság, 1962. április (12. évfolyam, 77-99. szám)

1962-04-22 / 94. szám

1962. április 22. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 7 & in&Qty&hé K özép Varga János ezen az estén különösen egyedül érezte magát. Csak ült a konyhá­ban, az asztal mellett szótlanul, és emelgette a borosüveget. így ment ez már hetek óta. Azóta, hogy kitudódott: 43 forintot ér az egység az Uj Életben. Mégis elcsodálkozott háza né­pe, hogy a fekete ruháját kérte. Mi szállhatta meg most hirtelen ezt a különös, makacs embert? Ő maga sem tudta, hogyan ért a művelődési ház bejáratához. Az ajtó előtt megtorpant, de erőt vett magán, mégis csak lenyomta á kilincset... Közép Vargát a komája, Kis- tóth Péter vette észre. Odasietett hozzá, rácsodálkozott és köszönés helyett megkérdezte: — Hát te hogyan keveredsz közénk, János? Varga lesütötte a szemét és szé­gyenkezve felelte: — Magam sem tudom, de nem bírom tovább az egyedüllétet. Kistóth a söntéshez vezette Já­nost. Ott volt Árki is, a tréfás Árki... ö most elérkezettnek látta az időt, hogy valamit visszaadjon Közép Vargának. Oda is csapó­dott mellé és hangos szóval, hogy mindenki hallja, rákiabált a jö­vevényre. — Hát a százasokat hol hagyta, János bátyám? — Milyen százasokat? — kér­dezte vissza zavartan Közép Var- ga. — Hát a tinó árát! Amit tavaly végiglobogtatott a falun, hogy ilyen jóestét kívánna minden kol­hoztagnak! Talán már elfogyott? Közép Varga hallgatott... — Mert hát most mi visszakí­vánjuk azt a jóestét, ha azért jött ide. — Árki egy csomag százast húzott elő a belső zsebéből és János arca elé lökte. — Ilyen jó­estét hát, Közép Varga János! A pult körül állók jóízűt nevet­tek. Közép Varga János nem neve­tett. Szemei szikráztak, ajka re­megett, keze ökölbe szorult, de nem ütött, hanem hirtelen sar- konfordult és otthagyta az egész társaságot. B hangszóró kiabálta, a bti- gádvezetők házról házra járva híresztelték: holnap min­denki jelenjen meg vödörrel a központban. Fej trágyázni kell. Kistóth Péter brigádvezető be­ment Vargáékhoz is. — Te, komám — így Szólt Já­noshoz. — Eljöhetnél reggel te is... A fene egye meg, ha látják, hogy dolgozni akarsz, majd csak másképpen beszélnek... — Megy ám a mennydörgés mennykő, nem én — így beszélt Közép Varga János — Menjen csak az Árki és dögöljön ott a vetésen. — Most megint adod a sértet­tet — szállt vele vitába a brigád­vezető. — Ez a te bajod János. Akkor is makacs voltál, most is az vagy. Pedig azóta eltelt három esztendő, láthatod mi a dörgés. És akkor mégis csak te sértetted meg a falut. Kívül maradtál és gúnyolódtál. Még nekem is azt mondtad: „Te komám Vagy, majd ha nem lesz kenyered, gyere hoz­zám, neked adok...” Ha beláttad a hibádat, legyen erőd bevallani* Ne csak a zárszámadási mulat­ságra, de ha kell, a munkába is gyere közénk! Akkor majd más­képpen fogadnak a többiek is. Közép Varga János másnap el­ment, vödröt is vitt magával. Az emberek csodálkoztak Vargán, de nem szóltak neki semmit. Gon­dolták, kell ide úgyis a munkás, hadd jöjjön... Indulni készültek már a mező­re, akkor ért oda az öreg Bakó Mihály. Meglátta Vargát, s epé­sen, jó hangosan megjegyezte: — Mi az isten? Hát Varga is itt van? Tavaly még nekem kínált napszámot, s most ő jön hozzánk? Talán elfogyott a kenyered, Já­nos? Vargát elöntötte a pujkamé- reg. Toppantott a csizmájával, s távozván, remegő hangon csak ennyit mondott: — Rohadjon le a lábam, ha én még egyszer ehhez a bandához közeledek. T anúja volt a jelenetnek Szabó Vince is, az elnök. Odament Bakó Mihályhoz és csendesen mondta: — Mihály bátyám, bölcsebbnek ismertem. Nem szabad így beszél­ni. Nem eleget agitáltuk magát is három évvel ezelőtt? Nem elegei sértegetett maga is minket? És azóta egyikünk sem vetette ezt a maga szemére. Maga meg itt most elkeserített egy embert. Gondolja, hogy használ ez ne­künk? Este pedig elment az elnök Kö­zép Vargáékhoz. Éjfélig beszélt Jánosnak, megittak néhány üveg QiéUolz Csodálatos talál­mány! Tudom, hogy már a Földet és a Holdat is körülrepül- tük, rám. mégis a te­levízió van a legna­gyobb hatással. Jó érzés arra gondolni, hogy „ma este a Nemzetiben leszünk". S ha eljön a köz­vetítés ideje, fiam, lányom, nejem, s jó­magam letelepszünk. látok egy embert, amint 65-ös fejjel, kadarpiros képpel, egykedvűen prézlit készít kukoricából, s munkája közben bol­dogan sóhajt fel, hogy csak a villany- tennadugókat motort kell beindíta- smirglizzük, a botorkál, hogy a vil­lanykapcsolót „meg­dolgoztassa", remél­vén, hogy áramlö­késeket tud előidéz­ni. Szünetben az a n- ki- háló­gye, melyet Böske tehén és társai száju­kat nyalintva, bőgve és röfögve várnak az Kellemes ernyedtség udvar idegében. Szó­vesz erőt testemen e val az élet derűje mérhetetlen kényei- övezi szomszédunk ni a é$ máris porlik zati dugaszt megfor- a magyar ugar gyón- dítjuk. Szóval, min­memben — amikor fiam a félhomályban kidönti kávéját. XJjabb csapás éri a drámáért lelkesedő kis közösségünket: a kép ugyanis, fütyül­ve színházi gyönyö­reinkre, magáról meg­feledkezve „kiugrilc” és percekig északi irányban fut sze­münk elöl... Lázas SegíteniakaráSsal masszírozom a készü léket. Hiába, kukoricát mondja a feleségem. Érzem az igazság hűs homlokát, miközben mi, szerény hajlé­kunkban Hamlet és Ophélía féktelen fű­den szakmunkát el- végzünk, amit hiá­nyos politechnikai képzettségünk meg­enged. ügy érezzük, hogy mi mindent megtet­tünk a zavartalan élvezet érdekében. A többi már az utca­béli Böskék étvágyán tását nem tudjuk múlik. Drámáért re­megakadályozni, pe- megő lányom meg­áig a dráma levegő­jétől felizgatott csa­ládnak most már minden tagja mun­kában van... ötéves fiam a függőleges és víz­szintes frekvenciák­ba vetett hitét igyek- Vdlaki szik a gomb állandó darál" forgatásával vissza­nyerni. Éh az antén- nádugókat vakarom. Szelét, miközben nyomkodom, és cse- hyöngyöző homlokkal, rélgeterh. Féleségéin lelki szemeim előtt á másik szoba felé ígéri, hogyha kell, az antennazsinórt mind­végig fogja. Meg­nyugszunk. Én ráültetem kis­fiámat a kis edény­kére — ö ugyanis már rutinos tv-néeő. tudja, hogy most van a szünet... Aztán a dráma levegője újra betölti a szobát... Nagyszerű dolog ez i TV! Sz. K. bort és megegyeztek. Közép Var­ga János aláírta a belépési nyi­latkozatot. ö írta álá a fálübah utolsónak az átalakulás utáil, há­rom esztendővel. A vezetőség a közgyűlés elé terjesztette felvételi kérelmét. A művelődési ház nagytermében a legutolsó sorban kuporgott Közép Varga János. Feszengett a helyén, alig várta, hogy vége legyen a beszámolónak. És dühöngött, hogy olyan sokan szót kértek. Húzták az időt. Várta, hogy ügye szóba kerüljön. Végre az elnök bejelen­tette az újabb napirendi pontot: „Felvételét kéri Közép Varga Já­nos. Aki akar, hozzászólhat, el­mondhatja a véleményét”. Közép Varga János homlokát) kidagadtak az erek. Mintha egy nyolcvan kilós zsákot egyedül venne a vállára. Feszültsége csak fokozódott, amikor felállni látta idős Bakó Mihályt. Az öreg mo­solygott, végignézett a termen és imigyen szólott: — Háromszor irtdült közibénk Közép Varga János. Egyszer el­jött a zárszámadási mulatságunk­ra, onnét Árki miatt eltávozott. Másodszor el akart jönni műtrá­gyát szórni, onnét miattam távo­zott el. Most harmadszor is kö­zénk jött, azt hiszem, ezt már nagyon komolyan meggondolta. Tehát én úgy tartom, maradjon is közöttünk, szóval én rá szavazok. Én ajánlom minden tagtársam­nak, hogy tegye Ugyanezt. Az emberek mosolyogtak és tapsoltak. Árki éljent kiáltozott. A gyűlés végén az öreg Bakó odament Közép Varga Jánoshoz. Huncutul rámosolygott, a kezét nyújtotta és tréfásan ezt mondta: — János, azért ne haragudj rám. Hisz tudod: három a ma­gyaré. GYENIS JÁNOS LELKI RESTSÉG? A Vita hangos, viharos volt. kötöttségei közé azt, amire élete Arról folyt, milyenek az embe- átformálásához szüksége lett vol- rek, hogyan fogadják be a szinte na. egymásra torlódó újat, miként Szolgált a földnek, a szerzés- barátkozhak meg egy-egy friss- nek, á gyarapításnak az oktalan keletű kezdeményezéssel, s egyál kaparjkurta világban. Ami a va- talán képesek-e felfogni a ren- gyonát jelentette, az egyben a geteg változást, amivel városon, gúzsbakötője is volt. Ezért intett, falun találkoznak. A majdnem s ezért mondta mindig: nem érek egybecsengő igenlésbe, mint fúr- én arra rá. S ezért halt meg úgy, csa disszonancia, csendült bele munkában megrokkanva, hogy egy nem. S a folytatás: a falusi nem látta az ország fővárosát, s emberek bizonyos hányada éret- a faluból való kimozdulás csak len még arra, hogy együtt halad- a tanyára való kimenéssel, vagy jón a változásokkal, s igényelje a szomszédos falu vásárára való is azokat. A hozzászóló nem kér- elsZekerezéssel volt egyenlő, telt. Megmondta: azokra gondol, Ez Volt az indítás, szinte a akik szinte igénytelenül, egy legtöbbnél. S most miért várja megcsontosodott mechanizmussal hát a lelki restségről példálózó, élik át á mindennapokat, mond- hogy ilyen örökséggel egyből, Ván: ami igaz volt száz éven át, Szinte vezényszóra seregestül in- az igaz maradt mára, s a jövőre dúljanak. is. Különösen vonatkozik ez — Van ennek a nézetnek egy má- ismét egy megállapítás — a lel- sik hátulütője is. Valósággal sem- ki restség a művelődésre, a fa- mivé degradálja mindazt, amit lusi emberek kulturális igényei- már magunkénak mondhatunk, re. Csak néhányat ebből: a falvak­Már ott is igyekeztünk válá- ban több évi münka eredménye szólni erre a felvetésre. Boncol- érik be mostanában. A termelő- gattuk: mennyit fogadhatunk el szövetkezeti akadémiák, de az is- belőle és mit kell visszáutasíta- meretterjesztés számos más for- ni. Úgy találtuk, ha részeiben le- mája is egyre nagyobb teret hó­hét is valami parányi igazság, de egészében el kell Utasítani a nézetet. Tarthatatlan, s kizár minden olyan lehetőséget, amely azzal biztatná, hogy minél szé­lesebb rétegekhez jusson el a hépművelők szava, formálódó új kultúránk számos eredménye. Lelki restség. A mondás azóta is visszacseng a fülemben, s nem dít. A mindjobban izmosodó ön­tevékeny színjátszás, a kórus­mozgalom, s más egyebek, mind több fiatalt foglalkoztatnak ered­ményesen. S a tanulás? Jószerint Számokban alig lehet mérni a fel­nőttoktatás eredményeit. Csak a tamási járásban 18 községben működik esti tagozat, néhol pe­dig a mezőgazdasági techniku­mok kihelyezett osztályai gón- birok vele megbarátkozni. Odáig doskodnak arról, hogy mind töb- hagyján, hogy nem tódulnak ia- ben és többet sajátítsanak el a luSi művelődési házainkba szó- szakmai Ismeretekből. zával az emberek. Egyszer ezt is elérjük, el kell érnünk, mert az ember eredendő sajátja az érdeklődés, a kíváncsiság, az, hogy szeretné megismerni az őt körülvevő világot. Évszázadokon Lelki restség ez? Inkább így fogalmaznék: a vallójában és ter­jesztőjében kell a restséget ke­resni, mivel a dolog könnyebbik végét próbálja megfogni, s egy véleménnyel megkerülni min­keresztül nem kínálkozott módja . dent,.s abban keresni saját ment- a magyar parasztnak arra, hogy ségét á tétlenségért, kitárja ablakát, hogy beengedje j Igazi öröm, ha mások is megértik mondanivalóm“ I Őszülő hajú, fiatalos-em­1----------------------— bér. Az ót­v ennegyediket tapossa. Foglalko­zása: a Járási Tanács iparügyi osztályának előadója, a Paksi Já­rási Népfront Bizottság elnöke, és minden más szabad idejében fo­tós. A pillanat-megörökítés szen­vedélyének hódol, és, hogy szép sikerrel, azt a legutóbbi eredmé­nye is mutatja. Az ő képe jelen­tette a magyar Sikert, az NDK- ban megrendezett Dekopan mű­vészi fénykép-pályázaton. Dr. Papp Tihamér, a fotós ber­kek és ismerősök Titi bácsija így mesél erről: — Természetesen nagyon örül­tem, amikor megtudtam, hogy ne­gyedik helyezést ért ei a Súgó című képem egy olyan pályáza­ton, amelyen öt ország fotósainak több mint huszonegyezer képe szerepelt. Ennek a képnek története, pá­lyafutása Van. Múlt év áprilisá­ban elnyerte a negyedév legjobb képe elismerést, majd a kilenc- száz éves Szekszárd fotókiállítása első díját. A „Merre haladjunk?” Című pályázaton a Budapestre be­küldött négyezer kép közül a ha­todik helyezést érte el. Ebből a négyezer képből válogatták ki azt a hétszázat, amelyet a Dekopan pályázatra küldtek. Közöttük dr. Papp Tihamérnak három képe szerepelt. — A Szovjetunió, Lengyelor­szág, Csehszlovákia, Magyaror­szág és természetesen az NDK fo­tósai vettek részt ezen a pályáza­ton. A negyedik helyért értékes jutalomban részesültem; kaptam egy Werra fényképezőgépet. Már gyerekkorától kezdve fényképez, közel negyven éve. Első díjnyertes képét 1928-ban készítette, amely egy erdörészle- tet ábrázol. Azóta sok siker, díj­nyertes kép fűződik a nevéhez. A közelmúltban például Pécsett a Szerencse nyomában eímű pá­lyázaton nyert I. díjat Most, vagy soha elnevezésű képével. — Sokáig hódoltam a lart’ pour lart’ fényképezésnek. A különös fényhatásé képeket szerettem. Jobb későn, mint soha Amikor megismerkedtem Réti Pállal, a neves fotóművésszel; rá­döbbentett, milyen üres egy kép, ha nincs mondanivalója. Azóta az az igazi öröm nekem, ha mások is megértik képeim mondanivalóját. — Képeimet előre megkompo­nálom magamban, és aztán már csak az alkalmat várom, hogy megörökítsem. Igen sok ötletet, gondolatot kapok feleségemtől, ő az én múzsám is egyúttal. negyven ev Tavasz Tündére: Megjöttem, Mihály bácsi! Mihály bácsi: Tyíih, már nem is vártunk lelkem, de azért csak maradj, szívesén látunk! (Gerő Sándor rajza) ilatt ren« - geteg fo­tós-tapasztalatot szerzett, s Titi bácsi ezeket a tapasztalatokat Szí­vesen tovább is adja. Pakson a közelmúltban szervezte újjá a fotoszakkört, amelynek 30 fős, lelkes csoportját legjobb tudása szerint irányítja. — Jóleső érzés a fiatalokkal foglalkozni. A szakkörösök több­sége kezdő, úgy, hogy jelenleg alapvető fényképezési ismeretek­nél tartunk, de ezzel párhuzamo­san betekintést nyernek a foto esztétikai, művészi fényképezés tudományába is. — Színes diakészítéssel is szí­vesen foglalkozom. Diafilmen örö­kítettem meg például a megyei táncfesztivált, a paksi halászokat, a nőnapi ünnepségeket, Tervezem, hogy május 1-ről, és különböző könyvtári témákról a könyvbarát mozgalom dokumentjaként diafil­meket készítek. Papp Tihamér nemcsak tafiít, hanem állahdóah tanul is. — Hogy mi a tervem? Sokat fényképezni és tanulni, tanulni, képezni magam. Sok segítséget kapok ebben Réti Páltól, Bogdán Romántól, de állandóan böngé­szem a Szakfolyóiratokat és köny­veket is. Tanulmányozom a ..me­nők” képeit, s közülük különösen szeretem Vadas Ernő felvételeit. A mai Világot mai szemmel sze­retném visszaadni képeimen. MONOSTORI MIKLÖÉ

Next

/
Thumbnails
Contents