Tolna Megyei Népújság, 1962. április (12. évfolyam, 77-99. szám)
1962-04-20 / 92. szám
>962. április 20. •TÖT NA MEGYÉT NEPŰJSAö 5 Péntek: Hangos Vendel és a szövetkezeti demokrácia A brigádgyűlésen mindegyik szövetkezeti gazda bejelentette, hogy mennyi ka- pálnivalót vállal. Egyik egy holdat, a másik másfelet, a harmadik kettőt mondott. Hangos Vendel viszont nem szólt se bűt, se bát. Szigorúan tartotta magát a régi parlamenti szokásokhoz és hallgatott. Sőt, úgy tett, mintha a világon se lenne. Csodálatos, — gondolta a brigádvezető. — Csodálatos, ez a Vendel, ez az élénk, jóbeszédű ember csendben van. Sőt még mutogatni sem akarja magát, mivel odaállt Buricza forrázóteknő-nagysá- gú háta mögé. ahol meg lehetett bújni. Ennek a Hangosnak valami baja történt. — Sajnálkoztak a tagok és találgatták, hogy vajon fogat hú- zatott, vagy esetleg befalt egy fél sonkát és elrontotta a gyomrát? — Na, elvtársak, van még valaki? — bátorította seregét a brigádvezető és Hangos felé pislogott, a bátor, harcias felszólaló felé, aki osztásnál ugyancsak megmondja mindig' a magáét. Elöreáll, hogy a megyei emberek is lássák és hallják, és kiabál: Van szövetkezeti demokrácia, vagy nincs szövetkezeti demokrácia? Ha pedig van, — márpedig ő tudja, hogy van — akkor igenis, beszél, igenis kinyitja a száját és igenis, követel. Szóval Hangos bátor ember, amikor osztásról van szó. — Na, elvtársak, mi lesz, nincs több jelentkező? Hangos elvtárs, már csak te vagy hátra. — Ám most az egyszer a brigádvezető hiába bíztatta Vendelt, hogy éljen a szövetkezeti demokrácia adta jogaival, Vendel kitartóan, és türelmesen hallgatott. Neki elvei vannak. S végeredményben, hol van az előírva, hogy mindig csak ő szerepeljen. — szp — Maguk építette klubházban iinnepiik a tízévei jubileumot Május 12-én ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Pincehelyi Kisipari Szövetkezet. A szövetkezet fennállása óta különösen két évben, 1950-ban és 1959-ben végeztek rossz munkát. Munka- szervezési problémák, a vezetés hiányossága eredményeként a szövetkezet a megye ktsz-ei közül a legrosszabb eredménnyel zárta az említett két évet. 1960-ban új vezetőség került a szövetkezet élére. Felszámolták a lazaságokat, a szövetkezet tagságának segítségével, megjavították a munkafegyelmet, s olyan politikai munkát végeztek, hogy a szövetkezet tagsága magáénak érezte a kisipari termelőszövetkezetet. Megszűnt a munkásvándorlás is. Az 1961-es évben komoly- nyereséget értek el. A szövetkezet tagsága készül a jubileumra. Elekor egy maguk készítette klubházban tartják majd az ünnepséget. A g yógyszerészek tanácskozása A Tolna megyei Tanács Gyógyszertári Központja legutóbb ösz- szevont munkaértekezletet tartott, melyen a központ dolgozói délelőtt Kerekes Miklós elvtárs, a Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztály vezetőjének előadását hallgatták meg a »Párt szövetségi politikájáról-«. Élénk vita után dr. Regdon Géza, a szegedi gyógyszerészeti intézet tanársegéde tartott előadást szakmai kérdésekről. A délután sorrákerülő munka- értekezleten Boros István igazgató-főgyógyszerész értékelte az 1961 évben végzett munkát. Az értekezleten munkaversenyt is kezdeményeztek, amelynek fő feladata — tekintettel arra, hogy megyénk mezőgazdasági jellegű — segítségnyújtás a tsz- eknek egészségügyi területen előadások megtartásával, az elsősegélynyújtó felszerelések ellenőrzésével, kiegészítésével és azok használatának oktatásával. A munkaverseny keretében a gyógyszerészek a tanácsok egészségügyi állandó bizottságaiba való bekapcsolódásával, a falu kulturális életének segítésével, a Vöröskereszt és a nőtanácsi munkával kívánják a munkaverseny célkitűzéseit elérni és a gyógyszertárak közötti versenyben az értékes díjjal jutalmazott helye zéseket elérni. A sokrétűen megtárgyalt munkaverseny beindítása után került sor az 1961. évi nyereségrészesedés kifizetésére, amelyen a dolgozók 21 munkanapi nyereség- részesedést kaptak. : Mindennemű ■ ■ irodagépet és m \ varrógépet is javít ■ \ a Dombóvári \ Vasipari Ktsz S ■ ■ [ Több gép javítása : esetén a helyszínen is 5 elvégezzük a munkát o (86) Újjáépítik a tolnanémedi Sié-hidat Évtizedekkel ezelőtt építették Tolnanémedi határában a Sió- hidat. Akkor a favázas, cölöpös híd megfelelt a követelményeknek. Már kinőtte a híd is a forgalmat. Nehéz mezőgazdasági gépek, traktorok, tehergépkocsik közlekednének most is a hídon, de biztonsági okokból meg kell szűrni” az áthaladó forgalmat. Ez komoly hátrányt jelent a környékbeli tsz-eknek. Az új híd építését elhatározták. Már készül a terv, s a közeljövőben megkezdik építését hétszázezer forintos költséggel. A híd elkészültével a jelenleg s a jövőben forgalomba kerülő mezőgazdasági gépek mindegyike áthaladhat majd a hídon. Húsvét — Tetszik tudni, ez így szokásos húsvét előtt: nem is ünnep, ha nincs ajándék. Két kislányom van, az. egyik Olga és hatéves, a másik Klári, 4 és fél éves. Már karácsonyra akartam nekik venni játéktelefont, de akkor elmaradt. Most aztán bejöttem ide a játéküzletbe, hogy megvegyem az ajándékot. A többi már otthop van. Vettem nekik egy perselyt, ruhát, babakocsit. Hadd örüljenek ... Csak ne tessék elárulni nekik, hogy „mit hoz a nyuszika” mert sokkal érdekesebb, ha majd az ünnepen meglepődnek. Olasz Péterné, dombóvári édesanya szavait idéztük. — Én Marosi Gáborné vagyok Szakosról. Ott dől gozunk a termelő- szövetkezetben. Ha valami szebb dolgot akar venni az ember, akkor ide jön vásárolni, mert ebben a nagy ruházati boltban van választék. Elhatároztuk, hogy a kis Gyulának vásárolunk egy szép ru- íát. Tessék csak nézni! Ügyé jól áll neki? Ezt legyen szíves becsomagolni. Hiába, közeleg a húsvét, kell az új ruha. Az idősebbik fiam is egy öltöny ruhát kap az ünnepre. Ha az rgytk kap, akkor a másiknak is (jeli. (Pirdn nihíj Boldog újévet! Ezúton kívánok boldog újévet újévet". Egyből eszembe jutottak mindazoknak, akiknek az elmúlt kötelmeim, amelyekről megfeíed- évfordulókcr elfelejtettem, s aki- keztem. És, ami biztos, biztos, nek még nem kívántam a követ- már most boldog újévet kívánok kezö újévi alkalomra. a következő esztendőre. Csodálkoznak? Nem értenek? Könnyen meglehet, hogy újév- Pedig nagyon komolyan kívánom kor nem fogytak el az újévi figu- a boldog újévet. Ugyanakkor ál- rák. Üsse kő! Majd elfogynak most. dóm a kereskedelmet, hogy fi- Úgy vannak az eladók is ezzel, gyelmeztetett az ilyen irányú mint én a kívánalmakkal. Most esetleges kötelmeimre. Ezt pedig jutott eszembe, különben is kellő időben tette, Hogy miért nem kívánok inpont akkor, amikor különben is kább kellemes húsvéti ünnepe- a kívánságok napjait éljük és két, most annak van a szezonja? nincs is túl későn, illetve korán. Ebben van valami. Ezért módo- Lehet, hogy nem szándékosan esi- sítom is a címet: nálták mindezt, de nekem jól „Boldog újévet és kellemes húsjött az a kis csokoládé figura, véti ünnepeket kívánok!” amelyet a napokban vásároltam, és rá volt írva, hogy „Boldog B. F. ywwwvwwv — Az idénynapközi és az általános iskola céljaira 72 000 forintot fordítanak az idén községfejlesztési alapból Mőcsény községben. — Átépítik a vasutas laktanyát Tamásiban az idén. Erre a célra 50 000 forintot fordítanak. — Szélesítik a Jókai utat Dombóváréit. Ez rendkívül nagyforgal mú út, és jelenleg meglehetősen veszélyes az itteni közlekedés. Az átépítéssel a vízelvezetési problémát is megoldják. — Hathónapi börtönbüntetésre ítélte Pilisi Pál bogyiszlói lakost a Szekszárdi Járásbíróság. Pilisi Pál kivilágítatlan lovas kocsijának nekiment egy motoros. A baleset áldozatát Pilisi cserbenhagyta. A járásbíróság ítéletét jogerőre emelte a fellebbviteli bíróság. — A szakmunkások átlagkeresete 1700 forint volt március hónapban a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál. Ez jóval több, mint amennyi a múlt év hasonló időszakában volt. — Javult a mezőgazdasági ismeretterjesztés! munka Tolna megyében. A mezőgazdasági üzemekben 1960-ban 125 ismeretterjesztő előadást tartottak, amelyen 5662 fő vett részt, Tavaly meghaladta a 160-at a hasonló jellegű előadások száma, a hallgatók száma is jóval több volt az előző évinél. A tervek szerint az idén még több ismeretterjesztő előadást tartanak. — Tolna megye községeinek belterületén 135 kilométer maka- dám út, 26 kilométer itatásos makadám út, 5 és fél kilométer aszfalt út, 5 és fél kilométer beton út, 11 kilométer kiskocka út, 64 kilométer terméskő út és 590 kilométer kiépítetlen földút van. Az arány évről évre változik, mert a tanácsok községfejlesztési alapból egyre több földutat köveztetnek le. Felhőátvonulás — zivatar- Várható időjárás ma estig: fel- hőátvonulások, keleten elég sok napsütéssel, néhány helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt, helyenként élénk déli, a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. A meleg nyugaton kissé csökken. Várható. legmagasabb hőmérséklet keleten 20—23, nyugaton 17—• 20 fok között. Távolabbi kilátások: a hét végén a jelenleginél alacsonyabb lesz a hőmérséklet. Az üzletek, éttermek ünnepi nyitvatartásii 1962. április 20. (péntek). Egy- műszakos élelmiszerboltok, húsboltok, zöldség- gyümölcsboltok két órával tovább tartanak nyitva. Kétműszakos élelmiszerboltok, iparcikkboltok és vendéglátóipari egységek a szokásos módon üzemelnek. 1962. április 21. (szombat). Kiskereskedelmi és vendéglátóipari egységek a szombati nyitvatartás szerint üzemelnek. 1962. április 22. (vasárnap). Édesség- és dohányboltok vasárnapi, vendéglátóipari egységek szombati nyitvatartás szerint üzemelnek. Többi kiskereskedelmi egységek zárva tartanak. 1962. április 23. (hétfő). Tej- és kenyérboltok 6—9 óráig, illatszerboltok reggel 8-tól 10 óráig, a vasárnap nyitvatartó élelmiszerboltok, édesség- és dohányboltok és vendéglátóipari egységek vasárnapi nyitvatartás szerint üzemelnek. 1962. április 28. (szombat). Kétműszakos élelmiszer, édesség-, dohány- és iparcikk-boltok, valamint a vendéglátóipari egységek a rendes hétköznapi, egyműsza- kos élelmiszer-, hús-, zöldség-, gyümölesboltok két órával tovább tartanak nyitva. 1962. április 29. (vasárnap). Kiskereskedelmi és vendéglátóipari egységek a szombati nyitvatartás szerint üzemelnek. 1962. április 30. (hétfő). Tej- kenyérboltok reggel 6—9 óráig, vasárnap nyitvatartó élelmiszerboltok, édesség-, dohányboltok, valamint a vendéglátóipari egységek a vasárnapi nyitvatartás szerint üzemelnek. 1962. május 1. (kedd). Tej-, ke- nyérboltak reggel 6—9 óráig, édesség- és dohányboltok, valamint a vendéglátóipari egységek vasárnapi nyitvatartás szerint üzemelnek. A többi kiskereskedelmi egységek zárva tartanak. MiiimiiititininimiitiiiHiiiiiiiHiiHHiitiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiimiiiiii ............A próhirdetése k....... A z apróhirdetés díja: szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számit A Malomipari és Terményforgalmi Vállalat, Szekszárd, közgazdasági technikummal, vagy képesített könyvelői tanfolyammal rendelkezőt adminisztrátori munkakörbe, báta- széki munkahelyre felvesz. Jelentkezés a vállalat munkaügyi Biztoshatású »Dro- hoka« tyúkszemtapasz 3.60-ért kapható Horváti-drogériában — Szombathely, Kossuth L. u. (74) könyvelőt, lehetőleg közgazdasági technikumi végzettséggel. (lOíi) Eladó azonnal beköltözhető családi ház: 3 lakószoba, vízver ?- tékkel, pincével, áthelyezés miatt, sürgősen, méltányos áron. Szekszárd. BarAz Országos Takarékpénztár szekszárdi fiókja felvételre keres gyakorlattal rendelkező gyors- és mi mmúM, valamim gép- ti na (U7)