Tolna Megyei Népújság, 1962. április (12. évfolyam, 77-99. szám)

1962-04-19 / 91. szám

0 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1962. ápiilis 19. SPO S: A területi ökölvívó-bajnokságért ekszárdi Dózsa—Nagykanizsai Kinizsi 16:4 tek. Az annak idején Szekszárd— ról elindult versenyzőket szere­tettel fogadta a szurkolók népes serege. Remélhetőleg még sok kellemes percet szereznek majd a szekszárdi ökölvívó-szurkolóknak. A vendégele sajnos nem tudtak egyenrangú ellenfelei lenni a ha­zai együttesnek, összesen 7 hiva­talos és két barátságos összecsa­pásra került sor, de csak a Da­radics—Sümegi összecsapás hozott pontozásos győzelmet, a többi ta­lálkozó vagy leléptetéssel, vagy feladással végződött. Ha a többi találkozó is így alakul, aligha lesz majd jó felkészülési lehető­ség a területi csapatbajnokság az NB Il-re. A mérkőzésekről az alábbiakban számolunk be: Árpás Antal (baloldalt) a nap legszebb mérkőzését vívta a nagykanizsai Vinczével. A harmadik menetben Árpás földre küldte ellenfelét, majd a nagykanizsai edző feladta versenyzője kilátástalan' küzdelmét. Kálmán—Peti. Országos bajno­kunk láthatólag arra törekedett, hogy ne nagyon ijessze meg a vendégversenyzőt, aki azonban az első menet után így is feladta a mérkőzést. 14:2. Lampert—Határvölgyi. A nagy- kanizsai versenyzőnek többször kettős fedezékben kellett védel­met keresnie Lampert pontos egyenesei ellen, de jól állta a sa­rat és csak a III. menetben adta fel a küzdelmet. 16:2. Borda—Kozma. Jóval könnyebb volt Kozma, aki egyáltalán nem tisztelte ellenfelét. így csak a III. menetben került sor a mérkőzés feladására. 18:2. Minthogy azon­ban a vendégcsapat a kívánt szá­mú versenyzőt nem tudta ringbe küldeni, így a hivatalos végered­mény 18:2 helyett csak 16:4 lett. Két pár bemutató mérkőzést tartott. A Kerekes—Nyitrai és a Halász—Varga mérkőzés is jó küzdelmet hozott Kerekes—Nyitrai. Nyitrai bizo­nyult Vincze után a nagykanizsai Takács II., Sörös és Varga mér­kőzés nélkül nyer. 6:0. Markos I.—Magda. Már az első lenetben 8-ig földre került a sndégversenyző, végül is egy me­et után döntő fölénnyel nyert iarkos. 8:0. Borda Tibor (baloldalt) jó mérkőzésen állandóan fölényben vol ellenfelével szemben, aki végül is a harmadik menetben feladt; 41 küzdelmet. Szekszárd, 500 néző. Vezette: Kiss. (Pontoztak: Gáspár, Kovács, Bognár.) A vendégcsapat több súlycsoportban nem indított ver­senyzőt. így Takács II-nek, Sörös­nek és Vargának sem akadt el­lenfele. Mérkőzések nélkül is már 6:0 volt az eredmény a nazaiak javára. Ezen a találkozón mutat­kozott be a szekszárdi szurkolók­nak Borda és Lampert, akik az elmúlt esztendőben még a gyön­gyösi NB I-es csapatban öklöz- | Markos II.—Köles. Sok szabály­talansággal tarkított dulakodás. A kis Markos nehezen tudott felül­kerekedni hosszabb karú ellenfe­le ellen, akit két intés után soro­zatos szabálytalanság miatt a ve­zetőbíró leléptetett. 10:0. Daradics—Sümegi. Eseményte­len első menet után Daradics nem tudott mit kezdeni hosszabb karú ellenfele ellen. Még a sok- | szór megcsodált ütőerejéből sem mutatott sokat, így megérdemel­ten nyert pontozással Sümegi. 10:2. Árpás—Vincze. A nap legszebb mérkőzése. Vincze Árpásnál is keményebben kezdett. Árpás azonban a második menettől kezdve magára talált és a III. menetben egy állcsúcsra helyezeti egyenessel elkapta a nagykanizsai fiút, aki 8-ig a földön volt, majd pedig repült a törülköző. Vas­tapssal köszöntötték a szurkolók Árpás győzelmét. 12:2. Lampert Gábor (baloldalt) a vasárnapi mérkőzésen bebizonyí­totta tudását, tehetségét a szekszárdi közönségnek is. modorral, különösen az első me­netben szerzett előnyt. Pontozásos győzelme is megérdemelt volt a kevés edzéssel rendelkező Kere­kes ellen. A Halász—Varga mérkőzésen a két ifjúsági versenyző időnként nagy csatát rendezett, amelyet a keményebb Halász bírt jobban és Varga már az első menetben fel­adta a mérkőzést. . i ' .... T OLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség* 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 2S-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokná1 és kézbesítőkné1 Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft Á megyei labdarúgó-bajnokságért Kisdorog—Simontornya 1:1 (1:1) Kisdorog. 500 néző. Vezette: Schnierer. Kisdorog: Csányi — Déghy, Gscheidt II., Gscheidt I. — Simon, Becze II. — Becze I., Fazekas, Losonczi, Klein, Újvári. Simontornya: Haidinger — Kara, Szabó, Závodi — Havel, Baró- csai — Micskó, Bregovics, Pén­zes, Gahó, Baum IV. Kezdés után a második percben Gahó—Pén­zes—Gahó összjáték után a bal- összekötő gólt 15. 0:1. A gyors gólszerzés elbizakodottá tette a simontornyai együttest, míg a ha­zaiak elkeseredés helyett heves támadásokkal válaszoltak A kö­zönség a sikertelen támadások miatt szidalmazta Kieint, akit a játékvezető figyelmeztetés után sportszerűtlen magatartásért ki­állított. A négy csatárral küzdő hazai együttes mintegy negyed­órái mezőnyjáték után Losonczi révén megszerezte a kiegyenlítő gólt. 1:1. Szünet után a hazai csapat ke­rült rövid időre fölénybe, majd Simontornya vette át a játék irá­nyítását. Az utolsó negyedóra új­ra a hazaiak nyomasztó fölényé­vel telt el. A simontornyaiak el­len több szabadrúgáshoz jut a csapat, a lövések azonban hol a sorfalon, hol Haidinger kezében válnak ártalmatlanná Befejezés előtt nem sokkal Závodi után- rúgással harckéDtelenné teszi az előrehúzódó Gscheidt I.-et. A já­tékvezető figyelmezteti, de a sza­badrúgás elvégzése után újból szabálytalankodik, amiért a ki­állítás sorsára jut. Az eredmé­nyen már egyik csapat sem tud változtatni. Túrái Bátaszék—Bonyhád Í:1 (1:0) Bátaszék, 1000 néző Vezette: Kovács (Fejér megye). Bátaszék: Bodony — Zeier, Kiss, Nagy — Honti, Bozsolik — Horváth, To­ronyi, Bodoki, Tóth, Székely. Bonyhád: Kovács — Wágner, Endrődi, Borsodi — Szabó, Pé­ter — Pataki, Vajda, Váradi, Flá ding, Szegedi. A mérkőzés elején mindkét csapat hatalmas iramot diktál. A 8. percben Fláding vi­szi fel a labdát, de lövése ember­ben akad el. Később Szabó egy összecsapásnál lesérül és a fél­idő végéig a jobb-izélső helyén statisztál. A 11. percben Tóth szökteti Székelyt, de lövését Ko­vács ártalmatlanná teszi. Később Horváth lövése okoz gondot a bonyhádi kapuvédőnek. A 21. percben Bodoki a baloldalon lévő Székelyhez továbbít, aki mintegy 16 méterről megszerzi a vezetést. 1:0. Hosszú mezőnyjáték után a 40. percben Pataki lövése az oi- dalhálóban köt ki. A másik ka­punál Tóth lövését védi jó érzéki kel Kovács. A 43. percben egyen­líthetne Bonyhád, amiko* Flá­ding a jő helyzetben lévő Vajdá­hoz továbbít, de ő fölé lő. lő. AH. félidőben a bonyhádi csa­pat Szabó nélkül áll ki. Ebben az időszakban lényegesen esik a játék irama. A 4. percben Flá­ding nagy lendülettel tör kapu­ra és Bodonynak merész rávető* déssel kell tisztázni. Fokozato­san a vendégcsapat veszi át a játék irányítását. A 20. percben Szegedi—Fláding—Vajda adoga­tás után a jobbösszekötő lövését védi Bodony. Később Fláding küld nagy lövést a hazai kapu­ra, melyet Bodony tisztáz. A kö­vetkező percben egy beívelt lab­dát Bodony az alapvonal felé üt, Nagy feleslegesen kézzel érinti. 11-es. A büntetőt Szegedi értéke­síti. A hátralévő időben a bony­hádi csatársor rohamoz, de nein bír a hazai védelemmel. Említést érdemel még Toronyi, illetve Flá­ding lövései Bírálat: A nagyiramú mérkő­zésen igazságos eredmény szüle­tett. Az első félidőben a hazaiak, a másodikban a vendégek bizo­nyultak jobbnak. A 10 emberrel küzdő bonyhádi csapat jó együt­tes benyomását keltette, jók: Zeier, Bodony, Székely, illetve Péter, Vajda, Szegedi. ' Stang Hőgyész—Dombóvári Szpartakusz 4:1 (3:0) Hőgyész, 400 néző. Vezette: Csordás. Hőgyész: Borsos — Má­té, Bősz I, Krizl — Lőrincz, Szentes — Witzl II., Aszmann, N ich tér, Reizer, Steckler. Dom­bóvár: Csutorás — Tamás, Kor- pádi, Schneider — Arató, Gálosi — Teszler, Márton, Domonkos, Horváth, Gaál. Kezdés után a hazaiak lépnek fel támadólag és a 2. percben Nlchter tisztán kapja a labdát és biztosan helye­zi Csutorás kapujába. Továbbra is Hőgyész támad és két perc múlva újabb gólszerzési alkalom nyílik, de Witzl II. lövése a ka­pufáról pattan a mezőnybe. A hazai rohamoknak előnye, hogy a 8. percben újabb gól esik. Steckler szögletét Csutorás ki­Szerkesztői üzenetek Vicze János, Dombóvár: Bírá­latával egyetértünk, de a meg­történten már változtatni nem tudunk. A jövőben — a lehetősé­gekhez képest — tudósítóink írá­sait jobban felülbíráljuk és el­lenőrizzük. KISZ-fiatalok, Ozora: A fejle­ményeket figyelemmel kísérjük, tehát tudomásunk van minden­ről. Rövid időn belül az illetékes szervekkel kimegyünk és felül­vizsgáljuk az ügyet. * Olvasónk jeligére, Tamási: Mi is úgy tudjuk, hogy a tamási sportvezetők óvást nyújtanak be a döbröközi mérkőzés ellen. A játékvezető jelentése alapján a szövetség megvizsgálta a szóban- forgó játékos játékengedélyét, és megállapította, hogy jogosan sze­repeltette Döbrököz. öklözi és ezt Reizer hanyatt­vetődve küldi a hálóba. 2:0. Hő­gyész különösen a jobbszélen ve­szélyeztet. Nichter—Aszmann— Witzl II. a labda útja, majd a kifutó Csutorás mellett Witzl II értékesít. 3:0. A gól után a ven­dégek támadnak, a hazai véde­lem azonban biztosan áll a lá­bán. A 14. percben szögletrúgás­hoz jut Dombóvár, amit Krizl fejjel ment a kapufa segítségé­vel. A II. félidőben még nagyobb iramot diktál a vendégcsapat, de játékosat a jobb helyzetnél is jobbakat keresnek és ilyenkor már a hazai védelem is közbe­lép. A 7. percben a vendégek fö­lénye góllá érik, Márton révén. 3:1. Röviddel ezután ismét gólt ér el a vendégcsapat, de a játék­vezető les címén nem adja meg. Ezután a hazaiak is támadnak. A hazaiak tervszerűen védekez­nek és hirtelen indítanak táma­dásokat. Ebben különösen Asz­mann és Nichter jeleskedik. így változó a játék, közben Borsos két esetben is az utolsó pilla­natban ment. Ismét a vendégek kerülnek fölénybe. A 40. perc­ben születik a mérkőzés legszebb gólja. Nichter hosszú labdával küldi támadásba Aszmannt, aki lefutja a védelmet, kicselezi Ta­mást, majd a kimozduló Csuto­rás mellett szép gólt lő. 4:1. Bírálat: Hatalmas iramú mér­kőzésen a technikásabb vendégek nem bírtak a lelkesen és jól ját­szó hazaiakkal. A hazaiak megér­demelték a győzelmet, de a gól­arány túlzott. Jók: Aszmann (a mezőny legjobbja), Nichter* Witzl II.. illetve Horváth, Kor- pádi, Márton.

Next

/
Thumbnails
Contents