Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-18 / 65. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESEI JETEK! TOLNA HEG'». A MAGYAR- .SZOCIALISTA munkáspárt tolna r~~ Vasárnap I :962 .. I március 18. XII. évfolyam Szüntessük meg a népművelés idényjellegét Bármilyen is az időjárás, most már remélni lehet a tavasz mi­előbbi beköszöntését, jönnek a nagy munkák, a meleg idő. Az eddigi gyakorlat szerint a késő tavaszi és nyári hónapok uborka- szezonnak számítottak a népmű­velésben. A művelődési otthonok munkája úgyszólván leállt, Szek- szárdon és néhány nagyobb köz­ségben próbálkoztak csak a sza­badtéri műsorokkal. A legtöbb községben az úgynevezett holt szezon valóban holt időszak, még ott is, ahol télen igen jól szer­vezett a művelődési otthonok te­vékenysége. A jó idő hónapjai rohamosan közelednek, s ha a művelődési szervek a nyarat tartalmasán akarják kitölteni, ennek előfelté­teleit már most meg kell terem- teniök. A nyár, kétségtelenül, új formákat kíván. Ilyenkor inkább a szórakoztató lehetőségek meg­teremtésén van a hangsúly. Ugyanakkor azonban nem min­degy, hogy milyen szórakozást nyújtunk a közönségnek. Néhány nagyobb helyen már kezdenek ki­alakulni a nyári népművelésnek bizonyos hagyományai, de a jó példáit mellett ezek a szo­kások rossz tapasztalatokkal is szolgálnak. Sok helyen eluralko­dott az a nézet, hogy a szabadté­ri színpadra csak az úgynevezett könnyű műsorok valók, lehetőleg minél kevesebb mondanivalóval, hiszen úgyis „csak szórakozni akarnak az emberek.” Más he­lyeken meg az előadások rend­szerességével volt baj. Ha még csak az időjárás szeszélyessége okozta volna a program felboru­lását, hagyján, de nagyon sokszor* a<-j szervezetlenség miatt nem tud-l tak előadásokat biztosítani a szín-j padokon. Mindezekből következik! tehát a tennivaló is. Jó műsorok kellenek, a művelődési otthonok vezetői kellő igényességgel válo­gassanak a kínálatból és semmi esetre se engedjék át a szabad­téri színpadot a hakni-brigádok vadászterületévé. De a szabadtéri színpad csak egyik területe a nyári kulturális tevékenységnek. Az emberek nyá­ri elfoglaltsága, pihenése számos igényt jelent és számos lehetősé­get kínál a népművelési intézmé­nyeknek. A strandokon, látoga- tottabb kirándulóhelyeken szíve­sen olvasnak az emberek, ha megfelelő könyvanyaghoz jutnak. Az olvasóparkok létesítésével kul­turált pihenést lehet biztosítani, s megvalósítható a szabadban va­ló olvasás. \ szekszárdi művelő­dési ház kertjét könnyen át le­hetne alakítani a nyári hónapok­ra olvasóparkká, ahová a vendég-! látó szervek üdítő italokat, fagy­laltot, feketekávét biztosíthatná­nak. Az országban néhány helyen már működő libresszó jó példát szolgáltat ehhez. A zenei művelés, szórakoztatás fontos eszköze a térzene. Megvalósítása több he­lyen lehetséges. A kulturális seregszemle, a kü lönböző majálisok, juniálisok mind, mind feladatot jelentene’- a népművelőknek, de mindezek r lehetőséget is biztosítják a kultu rális munka folyamatosságának megteremtésére. Ahhoz, hogy a nyári hónapok ne jelentsenek1"' szezont a népművelésben. L. Cy. Hétvégi szünet a genfi tárgyalásokon Genf (MTI). A genfi leszere- az Egyesült Államokra, hogy kidolgozása előtt is kölcsönösen lési értekezlet megállapított ügy- függessze fel bejelentett légköri észlelni tudják a modern beren- rendje értelmében a hét végén atomkísérleteit. A semleges or- dezésekkel. nem tartanak üléseket, lehetővé szágok ezen várható magatartá- Krag dán külügyminiszter U téve ezzel, hogy a küldöttek sze- sára Hightower abból a beszéd- Thant ENSZ-főtitkárhoz intézett mélyes kapcsolatokat vehessenek bői következtetett, amelyet Dán- levelében hangsúlyozza, hogy Dá- fel egymással, továbbá tanulmá- tas brazil külügyminiszter mon- nia „pozitív magatartást” fog ta­dott el a genfi értekezlet péntek nusítani, ha a genfi értekezleten délelőtti ülésén. Dantas a pénte- megállapodás születik a leszere- ki ülés után egyébként újságírók- lési rendszabályokról, beleértve nak is hangsúlyozta, véleménye az atomfegyvermentes övezeteket, szerint a Szovjetunió és az Egye- vagy kezdeti leszerelési intézke- sült Államok még egy megállapo- dések végrehajtását is. Dániának dás megkötése előtt közös meg- nincs atomfegyverzete, ilyet ed- egyezéssel felfüggeszthetné a dig nem kapott, nem is gyártott, légköri atomkísérleteket, mert és nincs is szándékában beszerez- azokat a nemzetközi ellenőrzés ni — mondotta a külügyminiszter. nyozhassák az előterjesztett szov­jet és amerikai javaslatokat. A szóvivők semmit sem közöltek Gromiko és Rusk hétvégi prog­ramjáról, Lord Home szombat délután 17 óra 30 perckor ta­nácskozásra hazautazott London­ba. Péntek este Gromiko vacsorán látta vendégül a semleges or­szágok küldöttségeinek vezetőit. A Reuter szerint nyugati meg­figyelők a pillanatnyi helyzet alapján úgy látják, hogy a Ber­linnel kapcsolatos magánmegbe­széléseken semmiféle haladás sem történt, az atomtárgyaláso­kat sem sikerült elmozdítani a holtpontról, ami pedig a leszere­lés kérdését illeti, még korai lenne megítélni, hogy a tárgya­lások eredményre vezetnek-e. Re mélik, hogy az ülések számának növelésére irányuló indiai javas­lat nyomán az értekezlet gyor­sabb eredményeket hoz majd. Hamarosan megkezdik a nyereségrészesedés kifizetését a Tolna megyei állami gazdaságokban Hightower amerikai hírmagya­rázó kommentárjában azt a véle- összege szinte ményét fejezi ki, hogy a sémié- változik. Nagy Jánostól, az Állami Gaz­daságok Tolna megyei Igazgató­ságának vezetőjétől nyert érte­sülésünk szerint a megye állami gazdaságaiban rövid időn belül j . megkezdik a nyereségrészesedés , stak , TP,ar. készülnek és kifizetését. A nyereségrészesedés . _ annakidején kifüggesztik is, ahol 20 napon felüli munkabért fizetnek ki a dolgozóknak nyereségrészese­dés címén. gazdaságonként ges országok valószínűleg nyo­mást igyekeznek majd kifejteni Lesz, ahol öt napi munka­bért, de lesz olyan gazdaság Jó ivóvizet kap Döbrököz Döbröközön a községi tanács és a lakosság terveket készít a falu ivóvíz-problémájának meg­oldására. A napokban újabb ütem elgondolásait vetették pa­pírra. Ezek szerint az idén ismét építenek vízvezetéket, lényegesen javítva ezzel a közegészségügyi helyzetet. Mint arról a községi tanácsnál értesültünk, néhány éven belül teljesen megoldódik Döbrököz vízgondja; ekkorra az egész községet behálózzák új víz­vezetékkel. Téli csibenevelés a tsz-ekben Több Tolna megyei termelő- szövetkezetben eredményes a téli csibenevelés. Az iregszemcsei Uj Élet Tsz, a bátai November 7 Tsz tagjai már elszállították az eső csibeszállítmányt. Március végéig az ozorai Petőfi Tsz 1500, az iregszemcsei Uj Élet Tsz 1500, a szekszárdi Jóreménység Tsz 2000, a kajdacsi Aranykalász Tsz 6Gö idei, kb. 1 kilogrammos súlyú csirkét ad a népgazdaságnak. EZ IS KELL TAVASZRA hogy a gazdaságok dolgozói tájé­kozódjanak. Nem kaphat nyere­ségrészesedést az a dolgozó, aki igazolatlanul mulasztott, fegyel­mi büntetést kapott, gondatlan­ságból kárt okozott, stb. Az ed­dig; értesü'écek szerint több ál­lami gazdaságban a dolgozól- máris úgy határoztak, hoey a nyereségrészesedés címén kapott összeg egv részét takarékpénz­tárba teszik. Kijelölik a bemula'ó állami gazdaságokat A Tolna megyei állami gazda­ságokban készítik a terme­lőszövetkezetek fokozottabb^ meg­segítésének programját. Ehhez megfelelő segítséget nyújt az Ál­lami Gazdaságok Tolna megyei Igazgatósága is. A szakemberek főleg agro- és zootechnikai taná­csokkal támogatják majd az arra rászoruló közös gazdaságokat. Sor kerül hamarosan annak a négy-öt gazdaságnak a kijelölé­sére is, amelyik bemutató gazda­ságként működik, azzal a céllal, hogy a környező termelőszövetke­zetek vezetőinek, szakembereinek gyakorlati módon adjon segítsé­get a nagyüzemi gazdálkodás kü­lönböző ágazataiban. A bemutató gazdaságokban tapasztalatcseréket tartanait majd a tsz-vezetők rész­vételével, bemutatókkal egybe­kötve. Két koca 40 malacot ellett Nem mindennapos eset történt a pálfai Egyetértés Termelőszö­vetkezet sertéstenyészetében: két yorkshirei koca 20—20 malacot ellett. Ez az ellési eredmény re­kordszámba megy, nemcsak Pál- fán, hanem egész Tolna megyé­ben. A szakemberek is nagy ér­deklődést tanúsítanak a pálfai eset iránt, és figyelik e népe* családokat. A kocák gondozója idős Nása István és Bóka János. Jó mun­kájukat dicséri, hogy az éjszaka) fialás közben valamennyi kis­malac épségben maradt. A 40 kismalac közül 37 életképesnek bizonyult iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiii) Hírek a helyi ipáiból A tavaszi vásárokon — Szckszárdon és más helyeken is — nagy 'rukészlettel jelentek meg a kosárfonók. A keltetéshez, a csi- •,„n-velósH<'z bttesérok, borítók, az ültetések'’"- különböző nagy­ságú vékák iránt mindenütt nagy volt a kereslet. Uj gumijavító részleg Simontornyán Régi panaszuk volt a simontor- nyaiaknak, hogy a községben nincs gumijavító, nem lehet a2 elszakadt hó- és sárcipőket meg­javíttatni. A Simontomyai Vegyesipari Vállalat ezért hozta létre nemrég új részlegét ahol ezeket a javítá­si munkákat elvégzik. Tervek vannak a részleg bővítésére, be­vezetik majd az autó- és motor­kerékpár-gumik javítását is. Kétmillió vállfa — exportra Több új gyártmány bevezetésé­re kerül sor az idén a Szekszárdi Faipari Vállalatnál. Ezek közé tartozik a vállfa is, amiből kö­zel kétmillió darabot kér a kül­kereskedelem, exportra. A proto­típus már elkészült, jelenleg már | a nullszériát gyártják. | A nagybani gyártást a második negyedév folyamán Tolnán kez­dik meg, a vállalat ugyanis meg­kapta az ottani, már korábban le- I állított malom épületét, ezt ren­dezik be fa-tömegcikkek gyártá­sára. A lakosság részére is végez szolgáltatást a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalat A Dombóvári Fémtömegcikk- gyártó Vállalat eddig csak a ke­reskedelem megrendelésére gyár­tott különféle cikkeket, közvetlen lakossági szolgáltatást nem vég­zett. Most százötvenezer forintot költséggel új műhelyt építenek a vállalatnál, ez lehetővé teszi, hogj létrehozzanak egy épületbádogos részleget. A bádogos részleg fő­ként a lakosság részére végez új, és javítási munkákat. Elkészült a gyűrűsfűző proto­típusa a Vasipari Vá falatnál Nemrég számoltunk be a Vas­ipari Vállalat új részlegéről, a tűszelep-üzemről. Most megint újdonságról adhatunk hírt. A vál­lalatnál elkészítették egy új gyártmány, a gyűrűsfűző prototí­pusát. Ez a cikk különböző nagy­ságban készül, rendeltetése, hogy a zsebnotesz, vagy nagyobb mé­retű kereskedelmi prospektus, hi­vatali ügyrend, stb. lapjait össze­kapcsolja, e lapok cserélhetők le­gyenek. Eddig nem gyártották a gyűrűs­fűzőt az országban, illetve csak kis mennyiség készült belőle, magánkisiparosoknál. A szükség­let nagyobb részét importból fe­dezték. Pedig évente mintegy ne­gyedmillió darabra van belőle szükség. A gyártást a közeljövőbe*» Gyönkön szervezik meg, a tűsze- lep-üzem melletti épületben. A gyűrűsfűzők egy részét kemény táblával hozzák forgp’omba, á Szekszárdi Nyomdával kooperál majd a vállalat. Még a gyártás nem indult be, de az OTP máris harmincezer darabot rendelt a gyűrűsfűzőkből.

Next

/
Thumbnails
Contents