Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-14 / 61. szám

VnlAC PROLETÁR!AL EGYESÜLJETEK! roiMA megye; rfteHŰiAáa MAGYAR SZOCÍALiSTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MÉÓYEI BIZ.bTTSÁfeÁ ÉS> A MEGYE! TanaCS LA? Ja A genfi leszerelési tanácskozás előtt Az ENSZ-közgyűlés 15. ülés­szakán, 1960 szeptemberében, Hruscsov a szovjet kormány ne­vében bejelentette az általános és teljes leszerelés javaslatát, s ezzel egészen új irányt adott a világot érintő legfontosabb prob­lémának. A szovjet állam léte­zése első pillanatától kezdve a békés egymás mellett élés gon­dolatát hirdette s ez a gondolat jutott Hruscsov történelmi jelen tőségé bejelentésével a reális le­hetőség határára. A szovjet javaslat százmillió­kat mozgatott meg szerte a vilá gon, s a békemozgalom új len­dületet kapott. A leszerelési ja­vaslatoktól azonban a tényleges leszerelésig hosszú utat kell meg­tenni, s ha a Világszervezetben tett bejelentés óta a világ vala­melyest haladott előre ebben a kérdésben, akkor ez elsősorban annak tudható be, hogy a Szov­jetunió — következetesen a fenn­állása óta folytatott külpolitiká­hoz — minden erejével igyekszik megszabadítani az emberiséget a ránehezedő háborús lidércnyo­más ióL A most összeülő genfi tizen­nyolc-hatalmi leszerelési érte­kezlet ennek a hatalmas harc­nak "egyik fontos része. Termé­szetesen figyelembe kell venni, hogy a nyugati hatalmak igye­keznek megakadályozni, vagy leg­alább is fékezni a tárgyalások haladását, hisz egész gazdaságu­kat a háborús készülődésre épí­tették fel. Ez magyarázza azt is, hogy az eddigi előrehaladás az általános és teljes leszerelés kér­désében nem sok, de ez a magya­rázata egyes konstruktív, a meg­egyezést siettető szovjet javaslat visszautasításának is. Ezek közé tartozik az egyik legfontosabb, amit Hruscsov elvtárs ismételten sürgetett, hogy a most kezdődő genfi tárgyalásokat kormányfői szinten kezdjék meg. A javaslat ésszerű volt: az elmúlt esztendők diplomáciai manőverei annyira összekuszálták ezt a fontos kér­dést, hogy csak a kormányfők határozott útmutatása tudja ki­vezetni a zsákutcából. Az Egye­sült Államok és Anglia azonban időközben megegyezett a légköri atomrobbantások menetében, s tovább folytatja földalatti kísér­leti robbantásait is. A kormány­fői szintű leszerelési értekezlet keresztülhúzta volna a két nyu­gati hatalom számításait, ezért tartottak ki korábbi álláspontjuk mellett, hogy a genfi tanácsko­zást a külügyminiszterek kezdjék meg. Mit várhat a világ a most kez­dődő genfi megbeszéléstől? ön­magában is fontos körülmény, hogy az értekezlet hivatalos megnyitása előtt találkozott a szovjet, az amerikai és az angol külügyminiszter, s nem elhanya­golható szempont a tanácskozá­sok sikerével kapcsolatban, hogy azon számos semleges ország is hallathatja szavát a leszerelés gon­dolata mellett. A külügyminisz­teri szintű megbeszélések nyil­ván nagy vitákat hoznak majd, s joggal lehet remélni, hogy még a nyár beköszönte előtt olyan légkört tud teremteni a genfi ta­nácskozás, hegy összeülhetnek a kormányfők is. Három óra hosszat tartott Gromiko és Rusk keddi megbeszélése Genf készen áll a szerdai hivatalos „nyitányra“ Genf (MTI). Schröder nyugat­német külügyminiszter kedden délelőtt udvariassági látogatást tett Genfben Gromiko, szovjet külügyminiszternél. Ez volt a két államférfi első találkozója. A csaknem másfélórás meg­beszélésről távozó Schröder új­ságíróknak kijelentette, hogy >-igen érdekes« eszmecserét foly­tatott a szovjet külügyminiszter­rel. Arra a kérdésre, hogy szóba került-e Kroll moszkvai nyugat­német nagykövet leváltása, nem volt hajlandó válaszolni. Kedden délben Rusk az ame­rikai küldöttség székhelyén vil- Jásreggelin látta vendégül Gro- mikót. A fehér asztal mellett ta­nácsadók részvételével folyt meg­beszélés több mint három óra hosszat tartott. Amikor a távozó Gromikót új ságírók megkérdezték, hogy az eszmecsere — két napon belül immár a második — hozott-e eredményeket, a szovjet külügy­miniszter — mint az AP ame­rikai hírügynökség jelentette — hangoztatta, hogy még korai ienne következtetéseket levonni. Mint mondotta, nem tűztek ki időpontot újabb találkozóra, de feltehetően ismét találkozni fog Rusk amerikai külügyminiszter­rel. Az amerikai külügyminiszter nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak. Nyugati hírügynökségek érte­sülései szerint a keddi találko­zón elsősorban Nyugat-Berlin és Németország kérdéséről volt szó. Emellett eszmecserét folytattak a leszerelés egyes vonatkozásai ról is. A részletek nem ismere­tesek. Rusk a találkozó után nyom­ban felkereste Lord Home angol külügyminisztert a brit küldött­ség székhelyén. Lord Home kedden este va­csorán látta vendégül Gromikót. Az ADN genfi tudósítójának jelentése szerint lehetséges, hogy kedden még sor került a három nagyhatalom külügyminiszteré­nek találkozójára is. Genfben minden készen áll a leszerelési értekezlet szerdai hi­vatalos „nyitányára”. Az érte­kezlet üléseit a Nemzetek Palo­tájának üléstermében tartják, ahol 1954-ben az indokínai meg­állapodások születtek, és ahol 1955-ben a négy nagyhatalom kormányfői értekeztek. Kongressxusi verseny a Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsx-ben Á verseny főcélja a lakosság igényeinek maradéktalan kielégítése A Tolna megyei kisipari szövetkezeti mozgalomban bizonyára | lési költségeket 1961-hez viszo- nagy visszhangra talál a tolnai ktsz dolgozói által kezdeménye- nyitva 1 százalékkal, ezen belül zett kongresszusi verseny. A verseny fő célja, hogy a ktsz-ek teljesítsék terveiket, ellássák a lakosság javítási es szolgáltatási igényét. Kivonatosan ismertetjük a Ütsz versenyfelhívását, melyei a megye 43 kisipari szövetkezetéhez intézett. »A Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz dolgozói az MSZMP ■Vili kongresszusa tiszteletére szocia­lista munkaversenyre hívják a niegye valamennyi ktsz-ét. A verseny első szakasza az OKISZ IV. küldöttgyűlése időpontjában zárul. Vállaljuk, hogy éves ter­melési tervünket részleteiben tel­jesítjük, a javítást és szolgálta­tást, a közvetlen lakossági meg­rendelést, az exporttermelést 2 százalékkal túlteljesítjük. Sem a termelési tervszámúnkat nem lépjük túl. Az egy főre eső ter­melési értéket 5 százalékkal túl­teljesítjük a tervezetthez viszo­nyítva, és a felszabaduló munka­erőt a javító szolgáltató kapa­citás növelésére használjuk fel. Az idén megteremtjük annak le­hetőségét, hogy 1962-től közvet­lenül exportra termelhessünk. A létszám-mutatókat betartjuk, túllépést csak a lakossági mun* káknál engedünk meg. Béralap­belkereskedelmi, sem a közületi túllépésünk nem lesz. A terme­Március 25-én kezdődnek a Kulturális Szemle bemutatói Többhónapi készülődés után hamarosan közönség és biráló bizottság elé állnak a Mátai An­tal kulturális szemlére beneve­zett öntevékeny színjátszó cso­portok, énekkarok és irodalmi színpadok. A bemutatók március 25-én, a körzeti szemlékkel kezdődnek. E napon Dunaföldváron, Dombóvá­ron, Tengelicen, Gyönkön és Pin­cehelyen lépnek színpadra a szemle részvevői. Április 1-én Nagydorogon, Szakcson, öcsény- ben és Tamásiban rendezik meg a körzeti bemutatókat, valamint Szekszárdon a város felnőtt cso­portjai vetélkednek. Április 8-án már járási bemutató lesz Tamá­siban. Ugyanezen a napon Pak­son, Kurdon, a bonyhádi járás­ban, Faddon körzeti, a megye- székhelyen pedig az úttörők ré­szére városi bemutatót rendez­nek. Április 15-én Decsen járási, a bonyhádi járásban körzeti, 25-én Dombóvárott, április 29-én Pak­son a járási szemlékre kerül sor. Ezen a napon a bonyhádi járás­ban még körzeti döntőket ren­deznek. Május 6-ra marad a já­rási bemutató a bonyhádi járás­ban. Ezt követően 13-án Dombó­várott az irodalmi színpadok me­gyei vetélkedőjét, 20-án Bonyhú- don a dalosok találkozóját, jú­nius 15-én Szekszárdon pedig a megyei táncfesztivált rendezik meg. az. általános költségeket 1,5 szá­zalékkal csökkentjük. Betartjuk a szövetkezetre érvényes készlet- normákat, úgy dolgozunk, hogy 1962-ben immobil készlet ne ke­letkezzék és növeljük a készletek forgási sebességét. A kongresz- szusi verseny idején öt olyan újítást vezetünk be, amely a2 anvagtakarékosságot, a munka termelékenységét segíti. A balesetek megelőzése érde­kében rendszeressé tesszük ai oktatást, 25 százalékkal csökkent­jük a balesetek miatt kieső munkaidőt. Az OKISZ küldöttgyűlésének időpontjáig, tehát a verseny első szakaszáig megteremtjük annak a feltételét, hogy szövetkeze­tünkből legalább egy brigád a szocialista címért versenyezhes­sen. Szövetkezetünk vezetősége és tagsága felkéri az MSZMP Tol­na megyei Bizottságát és a Tol­na megyei KISZÖV vezetőségét, hogy kongresszusi versenyünket értékeljék.« r S z e r d a 1962. március 14. XH. évfolyam L éi. szám * ARA: 50 FILLER (jlést tartott a megyei tanács mezőgazdasági állandó bizottsága Tegnap ülést tartott Szekszár­don a megyei tanács mezőgazda- sági állandó bizottsága. Az ülé­sen Szűcs Lajos, a megyei ta­nács mezőgazdasági osztályának vezetője, a termelőszövetkezetek múlt évi gazdálkodásáról és ' a zárszámadásokról. Farkas Miklós megyei rét- és legelőgazdálkodá­si előadó, a legelőgazdálkodásról szóló tanácsrendelet tervezetéről tartott előadást. A két előadást az állandó bizottság tagjai meg­vitatták. Az ülésen dr. Kurnik Ernő. az ■ Iregszemcsci Mezőgazdasági Ku­tató Intézet igazgatója, az állan­dó bizottság elnöke elnökölt, Háremszázhetvenezer forint állami kedvezményt kapóit e múlt évben a dunakömlődi Szabadság Tsz A 3004/4-es kormányhatározat­ban biztosított kedvezményekből a múlt évben kijutott a duna­kömlődi Szabadság Tsz-nek is. Különböző címeken összesen 370 ezer forint kedvezményt kaptak, nagyrészt hitelelengedés formá­jában. A saját erőből megvalósítóit beruházás után például 179 000, áruértékesítési tervük teljesítése után 38 000, saját nevelésű üsző­ik leellése után 19 000 forint álla­mi kedvezményt kaptak. Lápafőn már csak nyolc házból nincs olvasó A könyvbarát-mozgalom egyra népszerűbb lesz a községekben. Még a legkisebb helységekben is élénk visszhangot váltott ki a mozgalom aktíváinak működése. Igen példamutató eredménye­ket könyvelhetnek el érdemül maguknak a duzsiak. Az olvasók létszáma már jóval túlhaladta a tavalyit. Mucsi község nem ki­sebb célt tűzött maga elé, mint azt. hogy az idén már nem les-: olyan ház a faluban, ahonnan legalább egy fő ne lenne tagja a könyvtárnak. Lápafőn egész szép az előrehaladás: a hírek sze­rint már csak nyolc olyan család él a községben, ahonnan még nincs tagja a községi könyvtár­nak. Szokatlanul kezdődik a tavasz: Egiháború, nnyári66 zápor a megye több részében Az időjárás, a lexikon mégha- éjfél utáni órákban Szekszárdon ságban. Igaz, hogy a megye terü- tározása szerint: a levegő pilla- mennydörgés, villámlás közben létén körülbelül 24 000 hold ösz- natnyi fizikai állapota a földfel- kevés eső esett, Tengelicen és ról visszamaradt szántanivaló szín valamely helyén, amelyet környékén pedig az égiháború van, amiből a gépállomások gé­több tényező határoz meg. Az el- másfél óráig tartó záport is ho- peire 15 000 hold jut. Ez a gyel­múlt években bizony többször ta- zott, s körülbelül 15 milliméter korlatban azt jelenti, hogy egy­pasztaltuk, hogy „a levegő pilla- csapadék hullott a faluban. egy traktorra átlag 200 holdnyi natnyi fizikai állapota" szokat- A megye valamennyi részében szántás vár, amit könnyűszerrel lan jelenségeket mutatott, sőt ar- munkára készen állnak a trakto- el lehet végezni. A munkák za- ra is volt példa, hogy ez a „pil- rok, a vetögépék, általában azon- vartalan menetébe azonban nem- lanatnyi” állapot hetekig, hóna- ban a legjobb esetben is csak a csak az időjárás esetleges viszon- pokig eltartott, elég a két év trágyahordást tudják végezni, tagságai szólnak bele, hanem az előtti esőzésekre, vagy a tavalyi mert az ázott, süppedékes talaj- a tény is, hogy a szántanivaló aszályra gondolni. ra nem lehet rámennL Amilyen nem egyenletesen oszlik el a me­Azt természetesen nem tudjuk, száraz volt az elmúlt esztendő, gyében, s legnagyobb része _ h ogy milyen lesz az időjárás az annyi csapadék hullott az idén körülbelül 8000 hold __ a tamási i dén, szokatlan meteorológiai je- már eddig, s Szekszárdon, a Me- járásban van. Éppen ezért hatá- lenségekben azonban már ebben gyei Tanács udvarán felállított roztak úgy a gépállomások hogy az évben is volt részünk. Nemre- csapadékmirö csak az elmúlt a legtöbb gépet ide irányítják s gén ragyogó napsütésben váratlan négy napban 36 millimétert mu- a tamási gépállomás traktorain hózápor zúdult Szekszárdra, tatott. kívül itt fognak dolgozni a szom­keddre virradó éjszaka pedig a A mezőgazdasági szakemberek szódos iregszemcsei és a gyönki megye több részében nyári jelen- véleménye azonban az, hogy gépállomás traktorai is. ségeket produkált az időjárás. Az egyelőre nincs baj a mezőgazda­aA

Next

/
Thumbnails
Contents