Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-10 / 58. szám
1962. március 10. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Ezé nél több szakszervezeti tagot egyesít Tamásiban a szakmaközi bizottság Decemberben alakult meg Tamásiban — a SZOT határozata alapján — a szakmaközi bizottság, azzal a céllal, hogy összefogja és irányítsa a községben lévő szakszervezeti alapszervezeteket. és azokat a szakszervezeti tagokat, akiknek nincs önálló alapszervezetük. Az önállóan működő alapszervezeteknek Tamásiban 944 tagja van és 175 olyan szakszervezeti tagot tartanak nyilván, akik más helységben működő szakszervezethez tartoznak. Eddig mindegyik szakszervezet egymástól függetlenül működött. A szakmaközi bizottság — vezetőségében két MEDOSZ, két KPVDSZ. egy pedagógus, egy közalkalmazott, egy postás, egy ÉDOSZ-taggal — számos feladatot tűzött maga elé. Egyebek között kezdeményezést indított, kimozdítsák a holtpontról/ A községben az utóbbi időben rendkívül visszaesett a kulturális tevékenység és a járási művelődési ház sem volt képes fellendülést hozni. A szakmaközi bizottság létre jöttével most lehetőség nyílt a kulturális és sportélet feléíén- kítésére, mert az több, mint ezer emberre támaszkodhat. A közelmúltban a községi párt- szervezet, a szakmaközi bizottság és a szakszervezetek képviselői — mintegy negyvenen — közösen vitatták meg. milyen módszerekkel alakíthatnak ki a községben élénk kulturális és sportéletet, hogyan teremthetnek jó kapcsolatot a többi, községbeli tömegszervezettel. A községi pártszervezetnek egyebek közt az volt a kérése, hogy a szakszervezetek aktívabban vegyenek részt a község tárhogy a község kulturális életét I sadalmi életében is. •Apróhird e l e s e le**• • • Az apróhirdetés dija; szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2.— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számit. Ültessen rózsát! Különleges újdonságok, gyönyörű színek. Szállítás postán. Kérjen díjmentes fajtajegyzéket! Szálkái rózsakertészet, Budapest, Dalszínház u. 10. (25) Piros Pannónia príma állapotban eladó. Szekszárd, Marx Károly u. 21. (38) Kislakás-építők figyelem! A szekszárdi Szakály Testvérek Építőipari Szövetkezet mindennemű kislakás-építkezést vállal. Anyaggal, vagy adott anyaggal, kulcsátadással, tervezést is vállal. Szekszárd, Rákóczi u- 15- sz(9) Eladó majdnem új Panni robogó, ugyanott egy db Jawa-Pio- nir henger teljes garnitúrával. Cím: Máté cipész, Nagydorog, Vasvári u. 25. (43) A Szekszárdi Fürdő Igazgatóság értesíti a közönséget, hogy a szekszárdi fürdőben a termál- és gőzfürdő megkezdte működését. Kedden, szerdán, pénteken a nők részére, csütörtök, szombat vasárnap a férfiak részére áll rendelkezésre. (39) Eladó fekete Danúvia motor- kerékpár. Cím: Szekszárd, Csatár 4. sz. (51) Szekszárdon, Bezerédj u. 22. sz. ház eladó. — Részben is. (40) Magastörzsű rózsafák, bokorrózsák, futórózsa-tövek szállítását megkezdtem. Kérje árjegyzékemet! Garamvölgyi Kálmán rózsakertészete, Gádoros. (17) Danuvia—Csepel igényesnek eladó. Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 37. (61) Eladó Szekszárdon, Bagó völgy ben (Balparászta) egy szoba, konyhás, présházas, 1 kh, 600 öles szőlővel. Érdeklődni: helyszínen. Szabó Ferencnél. (541 Jó állapotban lévő bécsi zongora eladó. Berényi, Tolna, Dózsa utca. (53) Eladó 2 szoba, konyha, mellékhelyiségekből álló ház. Azonnal beköltözhető. Szekszárd, József u. 54. (52) Ápoláshoz értő, adminisztratív gyakorlattal rendelkező 30 éven felüli nőt azonnali belépésre felvesz a szekszárdi közgazdasági technikum diákotthona, Marx u. 8—12. (56) Lakóház eladó Dunaföldvárott, Templom utcában. Érdeklődni le- het 36 szám alatt. ________(66) B udapestre költözők! Kétsző-t bás családi ház azonnal beköltözhetően eladó. XVII. Nyitány utca 55. Hatvankettes autóbusz- szal. (59) Használt ajtók, ablakok és egy 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Cím: szekszárdi hirdetőben. (41) A bonyhádi FÜSZÉRT-kiren- deltséghez szakképzett kereskedőt felveszünk. Átlagfizetés 1500.— Ft Jelentkezés a helyszínen, vagy Szekszárdon.____________(35) K onyhádon, Széchenyi tér 4. sz. ház, vagy házrész melléképülettel, garázzsal beköltözhetően eladó. Konkoly. (42) Szőrtelenitse lábát szőrteleníjtő krémmel. Bajuszt, ajkat (női) szőrtelenítő porral. Egészségre, bőrre ártalmatlan. Adag 2,— Ft. Hámlasztó, fehérítő, szeplőkrém. Arcfolthalványító folyadék. Napfényvédőkrém. Érzékeny, száraz bőrre bőrtápláló zsíroskrém. Rán cos bőrre kakaóvajas zsíroskrém. Nappalra púderkrém. Zsíros, mit- teszeres, pattanásos, tágpórusú arcbőrre arcszesz. Korpás, zsíros fejbőrre hajszesz. Törékeny szárazbőrre fejbőrkrém. Hónalj- izzadás elleni púder. Lábizzadás elleni púder. Folyékony, méreg mentes szemöldök-, szempillafes ték. Megrendelhetők utánvéttel, 15 dr. Rabinek Aladár vegyészmér- U, röknél, Székesfehérvár, Piac-tér ■ 53. __________________ <55# 0 P arásztán szőlő, szó’ ' iyá- * val, felszereléssel el odó. Cím: Q Egy nagy teljesítményű 3 me dencés téglaprés gép üzemképes állapotban. Ugyanott egy nagyteljesítményű 125 köbcentiméteres szivattyús benzinmotor üzemképes állapotban eladó. Cím: Ka- kásd, 200 hsz. (83) Saját nemesítő telepeink- s ről származó sárga magyar, J rhodeizlandi, leghorn és keresztezett naposcsibék kaphatók 5 forintos áron a Ilőgyészi Állami Gazdaság Keltető- üzeménél, Hőgyészcn. Igényléseket az előjegyzés sorrendjében elégítjük ki. ■/£*> (60) KI NYER? Olvasom, hogy a 41 éves Alica Rian, amerikai hölgy titokban férjhez ment egy katolikus pap- I hoz. Idők során ebből a házasságiból négy egészséges gyermek származott. Amikor az egyházi hatóságok fülébe jutott a titkos, de annál áldásosabb házasság híre, a férjet Spellman bíboros parancsára orvul tőrbecsalták, elkábították és bezárták valami kolostorba. A vadnyugat, úgy látman bíboros viszont nehéz helyzetbe került, mert a menyecske most tőle követeli a tartásdíjat. Bár nincs kizárva, hogy beleavatkozik majd ebbe az ügybe János pápa, és legfeljebb kinyilatkoztatja, hogy az asszonyt tulajdonképpen a szentlélek szállta meg. Inkább ezt teszi, de az anyaszenl- egyházat nem hagyja megvágni. Mindenesetre akárki nyer, a tar- tásdíj-perben, ez egyszer az egyszik mégis csak vadnyugat. Spell- I ház megint veszített. — sz. p. — A Megyei Kórházban elrendel) látogatási tilalmat a szülészet és a gyermekosztály kivételével március 10-től felfüggesztem. A szülészet és a gyermekosztály kivételével a többi osztályon a beteglátogatás vasárnap, március 11-én megnyílik. dr. Szentgáli Gyula kórházigazgató főorvos (57) Felveszünk ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST, vizsgázott TELEVÍZIÓ-SZÉlRELÖT és VÍZVEZETÉK-SZERELŐT Paksi Építőipari Ktsz (44) % — Ügyeletes orvos 1962. március 11-én: dr. Horváth József, Szekszárd, Széchenyi utca 68. Telefon: 26—21. — Bckabőr cipők. Párizsban a divathölgyek újabban békabőrből i készült cipőt viselnek. Negyven | állat bőrót kell feláldozni ahhoz, hogy az elegáns hölgy a legdivatosabb cipőkreációban pompázhasson. — Tizenötezer forintot biztosít a dunakömlődi tanács az idei községfejlesztési alapból a helyi önkéntes tűzoltók részére. Ebből az összegből a tűzoltótestület tagjai részére egyenruhát vásárolnak. — Otvenhét nő hallgatója van a tolnai gimnázium levelező tagozatának. Ezenkívül hét asszony tanul a szekszárdi járásba kihelyezett mezőgazdasági technikumban. — Termelőszövetkezeti kezelésbe adták az eddig tanácsi tégla- égetőt és szeszfőzdét Németkó- ren. Ugyancsak a termelőszövetkezet tulajdonába került — a legeltetési bizottság feloszlásával — a község 600 holdas legelője. *“■ — Uj Zenetudományi Intézet Prágában. Prágában február 1-én kezdte meg működését a -Csehszlovák Tudományos Akadémia keretében létesített új Zenetudományi Intézet. Az intézetben végzik majd ezentúl a modern zenéA Pécsi Cemcntáruipari Vállalat dombóvári telepére segédmunkásnak férfimunkaerőket alkalmaz. Jelentkezés a dombóvári teleAzonnali felvételre keresünk közgazdasági technikumot végzett könyvelőt. Vegyianyag Nagy- ker. Vállalat Szekszárd, Bogyiszlói út. (64) oaoicDiORoaoaoBOBoaoBoacaioacsacDa pen. (67 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 m 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 a Családiba»-építtetők építőanyag-szükségletüket a legkisebb utánjárással, az építkezés ütemének megfelelő időben be tudják szerezni, ha a- Pécs—Szekszárdi TÜZÉP telepeivel időben anyagbiztosítási megállapodást kötnek, mellyel az OTP-kölcsönnel és magánerőből építkezők építési gondjaik megkönnyítését biztosítják. Ha építkezni szándékozik, előtte keresse fel a megállapodás megkötése végett a Pécs—Szekszárdi TÜZÉP Vállalat telepeit. Pécs, Rákóczi út 46. sz. alatti központunkhoz intézett írásbeli megkeresésre instruktorunk az építkezőket tanácsadás végett felkeresi, «zekssánb hirdetőben, (62) SS SS 0 ■ 0 ü- 5 a 0 a 0 a 0 a 0 ■ 0 ■ 0 a 0 a 0 a 0 a 0 a 0 a 0 (2) vei kapcsolatos tanulmányokat is, ami eddig a Zeneszerzők Szövetségének feladata volt. — Ezerkétszáz fővel nőtt a takarékossági napok óta a szekszárdi járásban a KST-tagok száma. Ez idő alatt több új KST is alakult, mint például a Szekszárdi Nyomdában, a kendergyárban, a Szabó Ktsz-nél, a Ruházatiipari Vállalatnál, az Állami Biztosítónál és a KÖJÁLL-nál. — A televízió mai műsora: 17.35: A Murchison-vízeséseknél. (Afrikai útifilm.) 18.00: Falusi posta. 18.30: TV-híradó. 18.45: Hétről hétre . .. 19.00: Tűzijáték. Zenés vígjáték három felvonásban. Irta: E. Charell és J. Armstein. Zenéjét szerezte: Paul Burkhard. (Közvetítés a Petőfi Színházból.) Kb. 22.00: Hírek. TV-híradó ismétlése. Á hőmérséklet emelkedik Várható időjárás szombat estig: lassú felhősödéi, néhány helyen, elsősorban nyugatón hószállingózás, kisebb eső. Mérsékelt, később élénkülő délkeleti szél, a hőmérséklet emelkedik. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton plusz 6—plusz 10 fok között. A tanuló Gerjen Gerjenben időről időre többen kedvelik meg az olvasást és a művelődés egyéb formáit. Azt mondják: mióta termelőszövetkezeti község lett. nagyobb igény- nyél nyúlnak az emberek mindenhez. S ebben lehet is valami. hiszen amíg tavaly februárban csak 130 olvasója volt a községi művelődési otthon könyvtárának. addig az idén már 179 falubeli nevét jegyezték be a nyilvántartásba. Növekedett a könyvtár állománya is. Amíg tavaly csak 840. addig az idén már közel 1200 kötet könyv áll az olvasás- barátainak rendelkezésére. Az általános iskolában több éves hagyománya van az esti oktatásnak. 1955 óta nagy szorgalommal tanulnak a felnőttek, hogy megszerezhessék a VII. és VIII. osztály elvégzéséről szóló bizonyítványt. Könyvbarát-mozgalomból jeles Nem a tréfa kedvéért osztályoztunk, hanem ez a véleményünk valóban a dombóvári járás községeinek könyvbarát- mozgalmáról. Mint arról több forrásból értesültünk, igen széo eredményekkel dicsekedhetnek a járás községei. Azon túl. hogy rendszeresen megtartják tanácskozásaikat. sok mást is tesznek, így például — követésre méltó módszer — olvasótérkép segítségével fogják össze a munkát. Házról házra járva szervezik az olvasókat, s néhány községben már jóval a megyei átlag felett van a könyvtárba beiratkozottak száma. A tanácsok is mindent elkövetnek, hogy a rendelkezésükre álló anyagi eszközökből minél nagyobb összeget fordíthassanak a könyvtárak fejlesztésére. A Tolna megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat kirendeltségeivel kedvezményes feltételek mel- 3 lett köthetnek 1962. évi termésű sőrárpára a termelőszövetkezetek értékesítési szerződést A szerződés megkötésével, illetve teljesítésével kapcsa latosan az alábbi kedvezményeket biztosítjuk: Az átadásra kerülő sörárpa q-ért 30 kg takarmánykeverék, vagy 30 kg takarmányárpa hatósági áron történő vásárlására biztosítunk lehetős,-' get. A szerződések hitelfedezetül is felhasználhatók. (47) i