Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-08 / 56. szám

í 0C2. március 8. TOLNÁ MEGYÉI NÉPÚJSÁG 3 Hárman a Kálvin fér 8-ból Lapzártakor érkezett: belátja azt is, hogy a tízéves nőmozgalmi múlt őt is többre kötelezi. A harmadik generáció, a család legfiatalabb hajtása, a 16 éves Erzsi, ö a nagymama és a szülőle elbeszélései alapján ismeri a múltat. Gyermekko­ra, ifjúsága szép. Hétéves ko­ra óta zenét tanul és a zeneta­nárok véleménye szerint ko­moly ígéret. Többször szerepelt a Szekszárdi Liszt Ferenc Ál­lami Zeneiskola növendékhang­versenyén, és oklevelet is ka­pott. Érettségi után a Zeneaka démiára készül. A családban már elkönyvelték, hogy Erzsi­ből zenetanár lesz, olyannyira, hogy a házépítés befejezése egyelőre háttérbe szorul. Erzsi az elmúlt évben zongorát ka­pott, hogy szabadidejében ott­hon is gyakorolhasson. A nagy­mama pedig a rokka pörgetése mellett a belső szoba felé fi­gyel, zongorázó unokáját hall­gatja. Néha még eszébe jut, hogy a zongora árán valamikor két-három hold földet lehetett volna venni. Erzsit az ilyen gorídöfátok már “rtérü kavarják, szabad idejében állandóan gyakorol és olyan elmélyülten játszik, hogy mindenről meg­feledkezik. A Kálvin téri kis parasztház környékén gyakran lehet hallani Chopin: Forradal mi etűdjét. p. jví. Helyenként kétméteres hótorlaszok keletkeztek — Mozgósítani kellett az összes hóakadály-elhárító eszközt — autóbuszok, tehergépkocsik a hófúvásban Tegnap ismét beköszöntött a tél. A néhánynapos enyhe időt feledtette a tegnapi zord, hófú­vásokkal immár negyedszer be­köszöntő igazi tél. A rendkívül heves szélroha­mok számos helyen hatalmas hó­akadályokat képeztek. Tegnap húsz órakor érdeklődtünk a szek­szárdi központi hóügyeleten, ahol arról tájékoztattak bennünket, hogy mozgósítani kellett az ösz- szes hóeltakarító eszközt. A köz­úti igazgatóság, az üzemi válla­lat teljes apparátussal fogott a hóakadályok elháritásához. Az utak járhatóságáról, a hó­fúvásokról a következő jelentést kaptuk: A Paks—Nagydorog közötti út járhatatlan. Ugyancsak járhatat­lan a Paks—Kölesd—Tengelic út nagy része. A miszlai bekötőúton a négyes kilométerkőnél két­méteres hóakadály van. Gyönk— Hőgyész között ugyancsak két- méternél magasabb a hóakadály. Varsád—Kistormás között az út járhatatlan, méteres hótorlaszok miatt. Zomba térségében egy CS —800-as lánctalpas gép autó­buszt szabadított ki a hóakadály­ból. Paradicsompuszta környcikén az Állatforgalmi Vállalat teher­gépkocsija árokba szaladt, men­tésére azonnal nagyteljesítményű gépeket küldtek ki. Majos—Len­gyel között autóbuszt mentettek a hóakadályból, Gyönk térségé­ben, a miszlai úton egy autóbusz rekedt a hóban. Járhatatlan a Pincehely—Tamási út, és Tamási térségében a bekötőutak. Dombóvár térségéből nem kap« tunk jelentést. Húsz órakor három CS—800-as gép, több traktor, lófogatú hóeke, több száz ember fáradozott az utak járhatóvá tételén. A mun­kát rendkívül megnehezíti a vi­haros erejű szél. Helyenkint szin­te percek alatt keletkezik méte­resnél nagyobb hóakadály. A 6- os út járhatóvá tételére nagy­teljesítményű hómarót indítottak el. Szálka térségében, mint ké­pünkön is látható, lófogatú hó­ekével takarítják az utat. A hajnali órákban elsősorban azokat az utakat teszik majd jár­hatóvá, ahol munkásjáratos autó­buszok közlekednek. A MUNKA BECSÜLETE — Felejthetetlen élményben és nagy megtiszteltetésben volt ré­szem március 3-án. Ez a nap, míg élek, felejthetetlen számom­ra. Nem gondoltam, hogy én, az egyszerű tsz-parasztasszony el­jutok az Országházba, és főleg nem gondoltam arra, hogy kor­mánykitüntetést is kapok. Na­gyon örülök az elismerésnek, de úgy látom, munkacsapatom tag­jai is velem együtt örülnek — mondja Tancz Sándorné, a tenge- lici Petjei Tsz női munkacsapat vezetője. Tancz Sándorné a nemzetközi nőnap alkalmából megkapta a Munka érdemérem kitüntetést, és most úgy érzi, még többet kell tennie, pedig eddig is megtette a magáét. Munkacsapatába hat­van asszony tartozik, s valameny- nyien — még a nála idősebbek is — úgy hallgatnak szavára, mintha anyjuk lenne. Tanczné mindenkinek Erzsi nénije a tss­ben. A hét elején tavasziasra fordult az idő. Munkacsapatának tagjai ezekben a napokban egy­más kezébe adják a Tancz porta kilincsét. Egyrészt azért, hogy ki­tüntetett munkacsapatvezetőjük­nek gratulálhassanak, másrészt azért, hogy a munkakezdés iránt érdeklődjenek. A tsz-ben nagyra értékelik Tancz Sándorné munkáját. A tsz elnöke, Horváth István elvtárs úgy vélekedik, hogy sok ilyen asszonyra lenne szükség, mint Erzsi néni. A munkából minden­nap kiveszi részét. 1961-ben 400 munkaegységet szerzett, de elis­merést érdemlő az a társadalmi munka is, amit kevés kis szabad­idejének feláldozásával, mint a tsz nőbizottságának titkára vé­gez. Jó munkájának megvan a be­csülete, ezért kapott Tancz Sán­dorné kitüntetést a nemzetközi nőnap alkalmából. Három nő egy családból. Hár­mójuk életkora ha összeadjuk, 132 évet tesz ki. Három gene­ráció, a nagymama, a mama, és az unoka. A nagymama — a négytagú család legidősebb tagja — het­ven éves. A múltról beszél. Szomorú emlékeket villant fel, nem is csoda. Két világháborút élt át, sok viszontagsággal és küzdelmekkel teli éveket. — A parasztasszony sorsa a múltban nagyon nehéz volt. Férfimódra dolgoztunk, nyomta a hátunkat a permetezőgép, de­rekunk belefájdult a kaszálás­ba. Napszámba jártunk mosni, vasalni, kezünket felmarta a lúg, megfájdult a fejünk a vasalástól — mondja Kiss Fe- rencné. A nagymamának a múltból szomorú emlékei van­nak, de a jelennek, a fiatalok boldogulásának nagyon örül. Nem is ok nélkül. A fiatalok szép új házat építenek, utcára néző, nagy tükörablakokkal, és Erzsi, a család legfiatalabb tagja zenét tanul és saját zon­goráján gyakorol. A második generáció élete már másként alakult. Férje tsz-tag, bár még csak most ba­rátkozik az új gazdálkodási formával. — Az első év nem úgy si­került, ahogy szerettük volna, megfizettük a tanulópénzt. Rá­jöttünk arra, ha jobban dol­gozunk, több lesz a közösség­nek és nekünk is több jut majd a jövedelemből — mondja Klézli Lajosné, aki most már *ry z "t k : Tízmillió tégla Nehéz munka egyenletessé ten­ni a különböző építőanyagok szállítását. Sajnos, az építőipar­ból még nem sikerült teljesen száműzni a szezon-jelleg-szemlé- letet. Igen gyakori az, hogy az építő vállalatok az év első sza­kában rendelik a felhasználásra kerülő anyagok többségét, és ez különleges feladatok elé állítja a termelő vállalatokat. Az 1961. évi leltározások ide­jén kiderült, hogy a Tolna me­gyei téglagyárakban közel tíz­millió tégla vár elszállításra. Ezek felhasználásáról, elszállítá­sáról az építkezésekhez, nem tör­tént időben intézkedés. Ennek következménye volt, hogy vala­mennyi téglagyárban le kellett állítani az égetést, a dolgozókat szabadságolni kellett, mert a ke­mencékből már nem tudták ki­hordani a téglát, helyhiány mi­att. Ez az egyik nehézség, amit a gyárakban a tégla el nem szállí­tása okozott. A másik is súlyos: különösen a Keller-féle szárító­fészerekkel rendelkező gyárak­ban, még napjainkban is annyi tégla van, hogy a két hét múlva kezdődő téglagyártási szezon kez­dését ki kell tolni, mert a nyers­téglát nem tudják szárítani. Téglagyártó és építőipari prob­léma ez, éveken át tárgyalások tucatjai folytak már a tarthatat­lan állapot megszüntetése érde­kében, de a tárgyalásokat nem követte a határozott intézkedés. Pedig ideje volna rendet tenni e téren is a téglagyárak és épí­tő vállalatok házatáján. Öt és ©íven pár Az általánosítás mindig ve­széllyel jár. Különösen akkor, ha a tervteljesítés hogyanját vizs­gáljuk. Elmondunk egy példát erre. Egy javítással foglalkozó vállalat tervszámai a cipőjaví­tásnál tíz százalékos emelkedést irnak elő, a bázisidőszakhoz vi­szonyítva. Az I-es vállalat ez ideig naponta ötven pár cipőt javított ki. A terv szerint napi ötvenöt párat kell kijavítania, de más területén „bedolgozta” magát, nincs új felvevő lehető­ség. Tehát a tervemelés szoros, de nem annyira, hogy ne lehes­sen teljesíteni. A Il-es vállalat ez ideig naponta öt pár cipőt ja­vított, ott is a terv tíz százalé­kos növekedést ír elő, ez öt és fél pár cipő javítását teszi szük­ségessé. A Il-es vállalat lényege­sen könnyebb helyzetben van. Tervét könnyebben teljesíti, így ebből következik: jobb lesz terv­teljesítési mutatója, prémiumot kap a vezetőség, és példának hozzák minden értekezleten, mert csak a számokat, pontosabban a százalékokat értékelik. S ez káros. Mind az I-es, mind a Il-es vállalat számára. És ha ír*'"'i.->nrl''1i"k, még a la’ sem jár jól. (Pálkovács) Az 57011-ES légloilsfa GU/I MIHÁLY — BKCZF, KAROt.V^^^^g| 75. Húsz óra múlva a hajó meg­érkezett Oránba. Az Alger uta­sait egy éjszakára a Depába szállásolták be. Gazsó azonnal asztalhoz ült és hosszú levelet írt Lisettenek... Megnyugtatta mindkettőjüket, bíztatta, bátorí­totta őket... A borítékot termé­szetesen a Hospital Micke Levybe címezte, nehogy Rosette véletle­nül is megtudja az igazat... Kissé megkönnyebbült, amikor a levelet bedobta az iroda előtti postaládába. Másnap mind a 460-an elindul­tak Sidi-bel Abbes felé. Az újon­cokat a CP 3, a betegeket pedig a CP 2 várta. Jobbfelé elvonultak az életerős fiatalok, akik még előtte voltak a kiképzésnek, az eseményeknek, balra pedig meg­történ, betegen azok, akik már megjárták Távol-Keletet. Vala­mikor ők is olyan bizakodó' frissek, életerősek voltak, mint a most érkezett újoncok... Azonban Vietnam és Madagaszkár ugyan­csak elvette frisseségüket, élet­kedvüket... Gazsó — miután elhelvezked szálláshelyén — az udvarra sie­tett, ahol már sokan voltak, hi­szen az ő csooortiuk érkezése előtt is laktak a CP 2-ben. Is­merősöket keresett. Kló" sok ma­gyar volt a betegek között, de egyiket sem ismerte. Végül, a-» udvar végén egy magányos, szo­morú tekintetű, ismerős fiúra lett figyelmes. De hiszen... Ez... Igen... Vörös Jóska... Együtt szervezték be őket Bécsben, együtt töltötték az első napokat a légióban... Akkor meg­fogadták: nem hagyják el egy­mást, barátok maradnak, így ta­lán könnyebben viselik el sorsu­kat... Persze, már a kiképzésnél szétváltak útjaik... Végignézte Vöröst... A hajdani erős legény meggörnyedt, arca csupa csont és bőr... Teste meg­sárgult... Meghatottan lépett melléje. — Jóska — szólította meg hal­kan. Vörös feléje fordította tekinte­tét, pillantig emlékezetében ku­tatott, azután örömmel felkiál­tott: — Miska!... Gazsó Miska!... — Aztán elkomorodott. — Lám, itt l-e!l találkoznunk a CP 2-ben... Látom, megjártad Távol-Keletet. — Igen — mondotta halkan a másik — megjártam a menyor­szágot, és a poklot is... Most. mint idegbeteget tartanak nyilván. És te?... — Egy förtelmes betegséget szedtem össze... Azt hiszem. mí<? élek, nem tudok belőle kilábalni. Hamarosan leszerelési bizottság elé kerülök.... — Jóska... drága barátom. . iTVSTPl, b9S7álcrG'?t?ÜPlv... — A szó- morú, de mégis viszontlátás örö­mére igyunk egy pohár bort a kantinban... S a kis asztal mellett elmond­ták egymásnak az utóbbi hóna­pok történetét, elválásuktól egé­szen aznapig... Nem túlozva, nem kiszínezve, ahogy általában szo­kás... A meztelen és kíméletlen valóságot ismertették egymással, azt, amely annyi fiatalt tett tönk­re... Késő este volt, mire nyugovóra tértek... Másnap ébresztőkor, a CP 2 la­kói nem keltek fel, hiszen a be­tegeknek nem kellett a sorako- zón részt venniök. Később azon­ban, úgy nyolc óra tájban mégis sorakoztatták őket. Külön állí­tották azokat, akik orvoshoz mennek, külön, akiknek az iro­dában van elintézni valójuk, a többieket pedig valamilyen mun­kára osztották be. Tíz embert a konyhára vittek, másik tizei az udvar rendbehozásához. Ez­után harminc embert választot­tak ki az ottmaradottak közül, ezek között volt Gazsó és Vörös is. A harminc légiós sorba állt, Gazsó az egység végéra került. Induláskor egy lépéssel lemaradt, mert nem hallotta jól a vezény­szót. Erre a közelben lévő őrmes­ter megfogta hátán az inget és egy nagyot lódított rajta. Gazsónak arcába szökött a vér. Hirtelen megfordult és teljes erő­vel szájonvágta az altisztet, úgy', hogy az végigvágódott a főidőn.,. Utána feléje lépett, hogy boleta- pos a gyomrába. Az őrmester nehezen feláll! és Gazsóra akart rohanni, de Vörös közéjük állt. (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents