Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-30 / 75. szám
1962. máricus 30. TOLNA MEGYÉI NfiPŰJSAG 3 Egy év után — az új bonyhádi malomban EGY ÉVVEL EZELŐTT indultak meg az őrlőgépek, sziták, a pneumatikus szállítóberendezések az új bonyhádi malomban, amely azóta is — de reméljük, nem sokáig — a megye legkorszerűbb malma. Gabonaraktár volt azelőtt az épület, amelyben helyet kapott a malom. A régit leszerelték, raktár lett belőle, most rendezik be takarmánykeverő üzemnek. ( Az új malom sajátossága, amiben első látásra különbözik a régiektől, hogy sokkal kisebb helyen elfér, mint „bátyjai”. Aztán az őrölnivalót és a különböző félkésztermékeket az egyes őrlési fázisok közt nem négyszög keresztmetszetű facsöveken, serleges hevederekkel továbbítják, hanem acélcsövekben — amelyeket egy-egy rövidebb szakaszon üvegcső szakít meg, hogy a molnár lássa az anyagot — levegőszívással. A parkettás őrlőterem inkább patikához, vagy laboratóriumhoz hasonlít, mint üzemhez, liszt csak az üvegcsövekben látható, nem száll állandóan a levegőben. És még valami, ami feltűnő. Mindössze két ember dolgozik, ügyel a gépekre a háromemeletes épületben. Amikor az üzembehelyezés óta eltelt egy esztendő eredményeiről, nehézségeiről érdeklődöm, Cseke Ferenc üzemvezető mindenekelőtt a kis házi laboratóriumba invitál. Beszéljen először a jellegminta, amit minden őrletnél meg kell csinálni. A lemezre először a hivatalos lisztmintából önt egy keveset, majd melléje az aznapi gyártásból. Szárazon is látszik a különbség, a Budapestről kapott minta kicsit barnább, mint a bonyhádi. Mindkettőből kis téglalapot formál az üzemvezető, majd vízbe mártja*“ Ha a miénk lenne barnább, baj lenne, de mindig fehérebb, mint a megadott minta. Ezért pedig nem szólnak. Az előírtnál jobb minőséget nem szokás reklamálni. A KÖVETKEZŐ, amit megtudok, egy számadat. Februárban 10,17 forint volt mázsánként a kiőrlési többlet. Egy mázsa búzából ugyanis huszonöt kiló nulláslisztet és ötvenkét kiló kenyérlisztet leéli nyerni. Ha ennél jobb az eredmény, ez forintokban jelentkezik. A liszt ugyanis értékesebb, mint a korpa. A bonyhádiak lisztje tehát nemcsak jobb, fehérebb a kelleténél, hanem több is. — Az áramfogyasztás az egyedüli, amiben még nem értük utol a régi malmot — mondja Cseke elvtárs. — De ez az új technológia következménye. Egy pneumatikus malom mindig több áramot fogyaszt, mint a régi. Abban tíz villanymotor dolgozott, az újban harmincegy. Több gépierő kell, de jóval kevesebb emberi munka. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt még hatvanan dolgoztak a malomban, napi három és fél vagon gabonát őröltek meg. Ma — négyvagonos teljesítményhez — összesen tizenöt ember kell. Ebből hat közvetlenül a malomban. A tizenötös létszámban benne van a portás is. Az áramfelhasználás egyébként hónapról hónapra csökken. Az első napokban még 7—8 kilowattórát használtak fel mázsánként. Aztán hamarosan megismerték a bonyhádi molnárok az új berendezést, kitapasztalták a pneumatika fortélyait. Egy hónap múlva már hat kilowattóránál tartottak, aztán öt és félre szorították le. Ma már öt kilowattóra a mázsánkénti fel- használás. de nem ritka az olyan őrlet, ahol nem több 4,8-nél. Jobb liszt —• kevesebb költséggel. Az új technika és az újat megismerő molnárok jó munkája eredményeként. Ezt mutatja az egyéves mérleg. J. Mi lett belőlük? A szétszakadt lefolyó, a felpúposodott parketta, a szeleid ablak és társaik... Üj bérházak — hibákkal Fura dologra lehettek figyelmesek a napokban Szekszárdon a járókelők, akiknek éppen a vasútállomás felé vitt útjuk. Egy földdel megrakott teherautó állt meg az egyik lakóház mellett, majd a két munkás megkezdte a föld belapátolását az egyik földszinti ablakon. Az előzmények: A ház földszintje megsüllyedt, az egyik lakásból ki kellett költöztetni a lakót, mert már attól kellett tartani, hogy kidűlnek a falak, feldől a cserépkályha. Felszedték a mozaiklapokat, parkettát és kiderült, hogy alatta sártenger van. Ezt ki kellett szedni, friss földet hordani helyére, majd rendbehozni utána a padlót, falakat. Pedig a ház alig két éves. És sajnos, nem egyedüli eset. Olyan új lakóházakat, amelyekhez különben legalább tizenöt-húsz évig hozzá sem szabadna nyúlni kőművesnek, vízvezetékszerelőnek, már új korukban javítani kell. Egyikben a parkett pupo- sodik fel, a másikban a fal ned- vesedik át, a harmadikban a mennyezet dobja le a vakolatot, a negyedikben az ajtón, ablakokon támad kétujjnyi rés, az ötödikben a kémény nem jó ... de ne is folytassuk. Nem érdektelen azonban megnézni, mi az oka ennek az állapotnak Mert a lakóházak karbantartására szánt összegeket elsősorban nem ilyen munkákra kellene fordítani, hiszen éppen elég az öreg lakóház Szekszárdon, amelyekre ráférne a javítás. Kevesen tudják, hogy Szekszárdon több mint kétszáz az állami lakóházak száma, értékük meghaladja a száz- ötvenmillió forintot. Ez most évi tíz-húszmillió forinttal növekszik. Kétmillió jut évenkét felújításukra, egymillió a karbantartásra. A befolyó bérek összege 1,2 millió forint. Építési hibák Az új házak hibáinak egy része a rossz minőségű munka következménye. Az átadástól számítolt egy éven belül az ebből eredő hibákra jótállást köteles vállalni a kivitelező. Szerencse, ha a kivitelezési hibák ezalatt ..kiugranak”. Ha nem, tehát csak egy év után jelentkeznek, az építővállalaínak már semmi köre hozzá. így volt ez az előbb említett háznál is, a Bajcsy Zsilinszky utca 13-nál. A házat a régi patakmederbe építették, valószínűleg az alapozása nem volt jó. megszállt az épület, a szennyvízlefolyó kötései szétcsúsztak, a AZ EGYIK LUCSKA GYEREK |Erre a találkozásra nem szá‘ mítottam. Húsz egynéhány év mélységéből bukkant elő a név, váratlanul, meglepetésszerűen, egy apró Tolna megyei község hivatali szobájában. Kenyeres jó pajtásommal mentünk a falucskába, embereket keresni és bonyolultnak látszó problémát bogozni. Egyszercsak ránk nyitja az ajtót és ránk köszön egy fiatalember. Széles, nagy mozdulatokkal hajította le és hanyagul a fogasra akasztotta, vagy méginkább dobta a műbőrkabátot. Bemutatkozott. — Lucska András. Lucska?, Lucska? Ejnye, de ismerős ez a név. Hol is? Hogyan is? Erőltetem az emlékezést és dani: magánakvaló természet volt, Rose pedig örökké nevető, csapongó, vidám, mindenkivel flörtölő. Elza hányszor ült egész este szótlanul, elmélázva az asztalnál, még Rose három férfivel is kikezdett... Állandóan tele volt kalandokkal, s napokon át képes volt ezekről újat mesélni Elzának, aki hanyattfekve, be- húnyt szemmel, álmodozva hallgatta. Elzának nem voltak kalandjai, neki csak álmai voltak, amelyeket még Rosenak sem vallott meg. Mégis jól megértették egymást! Vagy talán éppen azért, mert a tulajdonságbeli ellentétek vonzották őket? Most is elmondott neki mindent magáról, az orvosról. A vallomás után könnyebb lett, ahogy beszélt, egyre jobban fel- villanyozódott. Észre sem vette, hogy milyen lelkesen, színesen beszél az orvosról, akit álmaiban annyiszor, annyi féle változatban már a magáénak tudott. — Hányszor akartam pedig — mondotta —, hogy ne törődjek vele, ne lássak benne mást, mint ügynököt, akit el kell adnom Roggernak, hányszor akartam, hogy ne gondoljak rá és mégis: mindig rá gondoltam. Te el tudod képzelni, mit jelent ez, Rose, nagyon kérlek, ne érts félre, hiszen még magam sem tudom, hányadán állok vele és magammal? Talán te... te segítesz majd... Amikor nyár elején elmentem hozzá Nickelsdorf ba, azt mondták, hogy elutazott. Vártam pár napig, de nem mutatkozott. Arra gondoltam, minek törődöm vele. De amikor két hónap múlva egyszer csak Bécsben találkoztunk — váratlan találkozás volt — nagyot dobbant a szívem. Akkor éreztem először, hogy többet jelent nekem. És mégis valami azt súgta, hogy tartózkodjam tőle: erre fizettem rá, Rose! Mert most már tudom, érzem, hogy számomra itt volt elrejtve a menekülés, az élet, a boldogság!... De én, szerencsétlen, tapasztalatlan ember, nem értettem meg, hogy miről van szó? Csak vakon, félelemtől reszketve teljesítettem főnökeim parancsát. Ha arra gondolok, hogy mindennek vége, Rose! Ha láttad volna, hogy az utolsó találkozáson azt kérdezte tőlem: „Elutazik, Elza? Meddig lesz távol? Láthatom karácsony este?” Mennyire a számon volt már, hogy megmondjam az igazat. Rose, én rájöttem, hogy céltalan, sivár az életünk. Csak addig kellünk, amíg dolgozunk és aztán... Rose, én meg akartam menteni ezt az embert, s vele együtt saját magamat is. (Folytatjuk) nézem az elnök arcát. Az elnök nyakkendőt visel, ebből a most divatos műanyagból, amelynek van egy roppant jó tulajdonsága, nem kell megkötni, hátul összeakasztja az ember, és kész. Jólszabott sportzakó, vasalt nadrág. Lucska? Tanácstalanul bámulok a páncélszekrényre, majd a vastag és testes törvény- könyveket nézem. Villanásszerűen B. úr jut eszembe, a kis pókhasú főjegyző és hirtelen röhögnöm kell. Szegény B. urat megütné a guta, ha látná, hogy ez a Lucska-gyerek, a mezítlábas, az öreg éhenkórász Lucska fia itt ül Kakasdon az íróasztal mögött, vasalt ingben, mandzsettával, nyakkendővel, sportzakóval. Mert mostmár emlékszem. I 11 Ifl-a* í»?líele3én egy eaz' | Q »1U do KTCR dog felsőbácskai községben a zsíros jólét, a gőgös kivagyiság szomszédságában éhenhalás fenyegette a családot. Ott húzták meg magukat a Kékhegyben. Az öreg Lucska pincét ásott a domboldalba, s utána már csak annyi ideje maradt, hogy kisírja magát. Másnap elvitték. A tanyai cselédek hajnalokon, etetés közben suttogva találgatták, vajon hová vihették az öreg Lucskát? A cselédasszonyok pedig néhány napra kibékültek és szipogva sajnálták a Lucska-gyerekeket. Az Urikaszinóban viszont nagy mulatságot tartottak, s éjféltájt sorba gratuláltak B. úrnak a kaszinótagok, mert eltakarította a környékről az izgága elemeket. Azokban a napokban vitték el Hunyadi elvtársat is — nem tudom, él-e, hal-e, és egy magas, sovány embert, aki állandóan köhögött és akiről csak annyit tudtak a tanyákon, hogy ő a nyomdász Feri. — Emlékszel? Kékhegy, Máté- háza-puszta, Vilman-major, emlékszel, ugye? — Ránéztem az elnökre. — Ritkán, olyan rég volt — mondta kedvetlenül, mint akit rajtakaptak. Talán restellte? Nem hinném, inkább fájt neki. S igaza van, rég volt, elmúlt. Ma mások a gondok. De azért szerettem volna még odasúgni neki, hogy a többiek ne hallják: bizony isten, ha nem mondod a neved, soha nem ismerek rád. Valóságos úriember lettél. De nem mondtam, nem jött a számra. Arra gondoltam, hogy a furcsa, kiszámíthatatlan véletlen most elémsodort egy embert, akit húsz egynéhány évvel ezelőtt láttam utoljára mezítláb, s ő ma tanácselnök Kakasdon. — Hát az öreg Lucska, mi történt vele? — kérdeztem csendesen. — Megvan, nyugdíjas. Aztán másról beszélgettünk. A faluról, az emberekről. Lucska András később elkísért a buszmegállóhoz. szokványos és hétköznapi történeteket mezéit. Azt az utat mondta el, amit megtett idáig. Szavai elárulták, hogy jól tájékozott, érdeklődő természetű ember. Valami gyerekes vonzódással érdeklődik az orvostudomány iránt. Nagy élettapasztalattal rendelkezik. Volt járási tanácsi dolgozó, később Budapesten fegyverrel védte rendszert, utána került Kakasdra. Arról beszél legtöbbet, és legszívesebben, ami legjobban foglalkoztatja, a tsz megszilárdításáról. De mindez valóban nem nagyon érdekes. Sokkal jobban eltűnődtem egy másik beszélgetésen, amit ott a buszmegállónál mondott valaki róla. Azt mondta, hogy az elnök szeretne bekerülni az értelmiségiek közé, csakhát azok nem fogadják be, mert miről tudna beszélgetni vele egy értelmiségi? — Legfeljebb tsz-fejlesztésről. — hangzott a kissé gunyoros kijelentés. Ez az ember, akinek a neve sem érdekes túlságosan, azt is mondta, hogy az elnök gyerekei nyáron az utcán játszanak a porban a többi sráccal. Hallgattam. Hallgattam, mert újból eszembe jutott a Kékhegy, a homokpince, s újból magam előtt láttam B. úr pókhasát. S ilyenkor nagyon hajlamos rá az ember, hogy üssön, vágjon, vagy hangosan elbőgje magát. Ezért jobb ilyenkor csendben maradni. Ssekulity Péter kiszivárgó szennyvíz alámosta. a házat. Persze, nem lehet a mi feladatunk az okok pontos felderítése, annak megállapítása, ki követte el a hibát. De hogy az esetnek nem lett volna szabad előfordulnia, azon nem is lehet vitatkozni. 1957-ben lettek készen a régi, 20 lakásos bérház két oldalán a csatlakozó épületek. Három évvel később kellett egy falat húzni az egyik lakásban, mert az épületet csak úgy hozzátoldották a régihez, annak végfalát „léptették elő válaszfallá. Az eredmény: Háromujjnyi rés támadt a régi és az új épület között, a lakásba befújt a szél. A „H” jelű épületben az ablakok, ajtók vetemedtek meg. Persze, hiba lenne az általánosítás. Nem minden új házra panaszkodnak a lakók. Az „L” jelű ház lakói megelégedettek, nem volt eddig még semmi baj. Pedig ugyanaz a vállalat, a Tanácsi Építőipari Vállalat építette, mint a szemben lévő Bajcsy Zsilinszky utca 13. alattit. És az új házak többsége ilyen. Komolyabb hiba még nem volt a komlói vállalat által épített házaknál sem, de amit most építenek a Toldi és a Kinizsi utca sarkán, bizonyára lesz, ha nem pótolják sürgősen a szigetelést. A szigetelést ugyanis kifelejtették a falból. Ennyit az építési hibákról. De nemcsak ezek okoznak károkat, hanem gyakran a lakók is. A lakókon is sok múlik Egy szemtanútól hallottam az esetet: Egyszerre tíz darab drót- mosogatót kért az egyik vevő a háztartási boltban. Kíváncsiságból . kérdezte meg az eladó, hogy miért kell ennyi. — Sok fogy nálunk — hangzott a válasz — mert gyakran öntöm ki véletlenül a mosogatóvízzel együtt a WC-be. Vízvezetékjavítók tudnák megmondani, hány dugulásnál találták meg a drótmosogatót, mint „íöbűnöst”. Persze, kerül egyéb is a lefolyóba. A Hunyadi utcai bérháznál egy alkalommal salakot és jónéhány velőscsontot szedtek ki az eldugult lefolyóból, miután a szennyvíz már átáztatta az egyik lakás mennyezetét. A Széchenyi utca 38-as számú ház egyik-másik emeleti lakója restelli levinni a szemetet az udvarba, azt az ablakon önti ki a nemrég megjavított tetőre. Havazás után két nappal jártunk az új sorházaknál. De nem egy lakás ablakpárkányán még ott volt a hó. Pedig semmiből sem állt volna a lakóknak letisztogatni, nem megvárni, hogy ott olvadjon el. így meg majd két-három év múlva ,1'vle"tkezik a lakó, hogy korhad az ablakkerete, javítsák meg. Van-e kiút? A jelenlegi állapot egyáltalán nem megnyugtató. Megengedhetetlen, hogy új házakra, amelyek milliókba kerülte^, már az első években jelentős összegeket kell fordítani. Mindenekelőtt arra vol na szükség, hogy tegyék jobban érdekeltté a kivitelező vállalatot a jó minőségű munkában. N« szűnjön meg egy év után a felelősség. Érdemes lenne gondolkodni azon, hogy mór az építésnél több beleszólást biztosítsanak a ház leendő üzemeltetőjének. Ma ugyanis csak a műszaki átadás-átvételnél jelenhet meg hivatalosan a Víz- és Csatorna- művek megbízottja, addig semmi köze az építkezéshez. Sokkal következetesebben kellene eljárni a lakást rongáló lakókkal szemben is. Természetesen csak adminisztratív eszközökkel nem megyünk sokra. A meggyőző, felvilágosító munka — mind az építőknél, mind a lakóknál — elengedhetetlen feltétele a hibák megszüntetésének. Jantner János
