Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-29 / 74. szám

e TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. március 20: SPORT Kerestük as okot: Miért nincs sportélet Ozorán és Pincehelyen? Nemrégen Tamásiban Kovács Józseffel, a járási TST elnökével beszélgettem a járás sportjáról. Amikor Ozorára és Pincehelyre került sor, mind a ketten arra a megállapodásra jutottunk, hogy a járás két leggyengébb községe — sportszempontból. Nem sokkal utána megállapodtunk, hogy kö­zelebbről megvizsgáljuk: mi az oka, hogy e két község a leg­utolsó a járásban (de talán a me­gyében is). Ozorán — a sportkör vezetői­vel egyetértésben — sportestet rendeztünk. A sportvezetők sze­rint a propaganda megfelelő volt, névreszóló meghívók, személyes meghívások történtek, de plaká­tokon is hirdették az estet. Az eredmény meglepő: vagy ötven felnőtt és száz tanuló jelent meg az esten. A község pedagógusai közül (van testnevelő is) mind­össze egy jelent meg. Aki eljött, jól érezte magát, mert két és fél­órás szórakoztató műsort kapott. Mindez a sportkörnek pénzébe se került, mert a kiadást szer­kesztőségünk, illetve az MTST fizette. Ozorai tartózkodásunk alatt sok emberrel beszélgettünk, mely bői megtudtuk: a sportvezetők nem tudják ellátni feladatukat. A KISZ-szervezet gyenge. Hely­telen volt a járási KISZ VB-nek az az intézkedése, hogy a két KISZ-alapszervezetet egyesítse. A pedagógusok külön fejezetet érdemelnének. Minden munkát elvállalnak, ha azért anyagi jut­tatást kapnák. A művelődési ház? A sportolókat nem fogadja be* azzal az indokkal, hogy ott ne szemeteljenek. (Úgy látszik job­ban szeretik, ha a fiatalság a kocsmában szemetel és „szórako­zik”.) A fiatalok szeretik és igénylik a sportot. Hogy mégsincs sport, egy kicsit rajtuk is múlik. Ne várjanak Tamásiból és Szek- szárdról segítséget, ezt nekik, ma guknak kell megoldani. Ha a je­lenlegi vezetők nem tudják be­tölteni hivatásukat, válasszanak maguk közül olyan sportvezető­ket, akik tesznek is annak érde­kében, hogy a sportolási lehető­ségeket biztosítsák. Még egyről kell szólni: Az „ugródeszkáról”. Az egyik sport­vezető éveken át sokat tett a községi sport fellendítéséért. Munkáját elismerték, megbecsül­ték. Ekkor jött egy kéréssel. He­lyezzék el földművesszövetkezeti vonalon. A járási TST és a járá­si tanács mindent elkövetett, míg végül sikerült elhelyezni. Munkahelyét elfoglalta — mint üzletvezető. Azóta elfeledkezett a sportról. Úgy gondolja, célját el­érte, a sport csak eddig kellett és nem tovább. Na és Pincehelyen? Az első megállanítás az volt, hogy nem sokat változott a köz­ség az utolsó 10—12 évben, azon­kívül, hogy egy kórházat kapott. Addig, míg Ozorán van fiatalság, Pincehelyen alig-alig van egy-két, fiatal. Az egyik ismerősöm ezt így indokolta: egy jóérzésű és egy kicsit is igényes fiatal a je­lenlegi körülmények között nem is marad meg. Tegyél egy sétát és győződj meg személyesen a pincehelyi szórakozási, kulturális lehetőségekről. Javaslatát elfogadtam. A föld­művesszövetkezet vendéglője előtt egy harminc év körüli igyek szik megtalálni elveszett egyen­súlyát. Szemben, a túlsó járdán egy hasonló korú vattakabátos férfi kiabál. Bent a vendéglőben a külső terem is elég hű képet ad. Min­den asztal foglalt, rajta poha­rakban bor, sör és egy-két he­lyen égetett szesz. A füst a sze­met marja. Nagy a lárma, egy­két erősen ittas férfi igyekszik egymást túlkiabálni. Hát itt tényleg nem érezheti jól magát egy jóérzésű fiatal. Na, de van itt egy cukrászda is. Ott biztosan más a helyzet. Igen, a helyzet más, de sem­mivel sem jobb. Vendég nincs — ami érthető is, hiszen kinek van kedve a hidegben üldögélni, szó­rakozni? Hogy miért van hideg? Az elárusító szerint utasították a legszigorúbb takarékosságra, amit neki végre kell hajtani. Van rádió is, de takarékossági szempontok miatt azt sem szabad használni, sőt az új ellenőrök a telefont is feleslegesnek találták és azt leszereltetik. A cukrász­dában szeszes ital, palackozott sör nem kapható, mert így akar­ják elkerülni, hogy csökkenjen a vendéglő forgalma. Aki a feke­téjébe egy stampedli szeszt kér, az hozzon magával a vendéglő­ből. Van a cukrászdának belső ter­me is, de az is fűtetlen. Mivel vendég nincs, el tudom monda­ni az elárusítónak, hogy például Nagydorogon a földszöv. vezetői felismerték a jelentőségét és fon­tosságát, hogy a fiataloknak biz tosítsák a szórakozási lehetősé- got. A nagydorogi cukrászdában a község fiataljai második ott­honra találtak, ahol mind gyako­ribbak már a vasárnap délutá­ni és esti táncok is. Lehet, hogy a vendéglő forgalma valamelyest csökkent, de ugyanezt a forgal­mat lebonyolította a cukrászda. Az elárusító széttárja kezét és csak ennyit mond: Nem rajtam múlik. Érdeklődtem a művelődési ház munkája iránt is. Úgy gondolom 1 a pincehelyiek is tudják, hogy a i művelődési ház nem nyújtja azt, ' amit biztosítani tudna. A KISZ- szervezet? Sajnos az is elég gyen ge. A sportvezetés? A termelő- szövetkezet vezetői az elmúlt év­ben a kezükbe vették az irányí­tást, azonban egyéb elfoglaltsá­guk miatt a kitűzött terveket nem tudták végrehajtani. így ma Pincehely fiatalok — és sport­élet nélkül maradt. Az adottságok Pincehelyen és Ozorán is adva vannak. Az ozo­rai adottság annyival jobb, hogy ott lényegében a fiatalság együtt van, csak megfelelő vezetés kel­lene. Pincehelyen már nehezebb a helyzet, de a pincehelyi veze­tőkön múlik, hogy ez meddig tart. Pincehelyen is be kell lát­ni, hogy a fiatalok igényei na­gyobbak annál, hogy megeléged jenek egy bűzös kocsmával, egy fűtetlen cukrászdával és egy gyengén működő művelődési ház­zal. A fiatalok szórakozni, mű­velődni, sportolni akarnak. Te­remtsék meg ehhez a feltételeket, s akkor megszűnik a fiatalok el­vándorlása, lesz a községben elég munkaerő, ami magával hozza majd a község fellendülését kul­túra és sport tekintetében egy­aránt. Ny. Sporthírek Madocsán a községi sportkör átalakult termelőszövetkezeti sportkörré. A sportkör új neve: Igazság Termelőszövetkezeti Sportkör. Az alakuló ülésen, a sportkör elnökévé Biczó Andrást, a termelőszövetkezet népszerű brigádvezetőjét választották meg * A Megyei Labdarúgó Szövetség közli, hogy a megyei középiskolás labdarúgó-bajnokság április 1-e helyett április 8-án kezdődik. • Kötelezték a döbröközi és a ta­mási sportkört, hogy az őszről lejátszatlan járási labdarúgó baj­noki mérkőzésüket április 8-án kötelesek lejátszani. A Megyei Labdarúgó Szövetség semmilyen címen nem hajlandó hozzájárulni Április 4-én és május 1-én bajnoki mérkőzések A Megyei Labdarúgó Szövetség vezetőt. A március 25-ről elma- rendkívüli elnökségi ülést tartott, radt fordulót május 1-én kell a ahol megtárgyalták az elmaradt csapatoknak lejátszani. Ezekre a megyei labdarúgó-bajnoki mér- mérkőzésekre játékvezetőket a kőzések ügyét Az elnökség úgy szokásos módon (8 nappal előbb) döntött, hogy a március 18-ról a kezdési időpont feltüntetésével elmaradt fordulót április 4-én kell kérni a szövetségtől, kell a csapatoknak lejátszani. Az idő rövidsége miatt ezúttal el- Az elnökség végül úgy döntött, tekint a szövetség a játékvezető- hogy az április 4-i szövetségi na- kéréstől és kérés nélkül is min- pót április 6-án, pénteken fart­őén mérkőzésre küldenek játék- ják meg. vsaa/vs^aaaaaaaaaa/wwnaaaaaaaaaaaaa^n^^^M1. mérkőzés elhalasztásához. 5 \ A Megyei Kézilabda Szövetség (,az alábbi játékvezetőket sorolta '(a HL osztályba: Róth István (Si- ^montornya), Takács János (Si­ómon tornya), Deli György (Simon- 1 (tornya), Vincellér István (Simon- (tornya), Tauker István (Simon- I, tornya), Huber Ferenc (Szek- ('szárd), Toderó Rudolf (Szek- (Iszárd), Farkas István (Dombó- l*vár), Karászi Imre (Dombóvár), ('Fenyvesi József (Kocsola), Gungl (•Ferenc (Szakcs), Hipp Károly (I (Tolna), Babos Antal (Tolna), i'Szauter László (Tolna). (i Gyakorló játékvezetők: Allesch jödön (Nagymányok), Köő László i(Nagymányok), Brenner György i'(Aparhant), Bállá József (Simon- (i tornya), Tarr Lajosné (Dombó- Papp László és az amerikai néger Raph Tiger Jones mérkő- i vár), Szipli Margit (Iregszemcse), zése a bécsi Stadthalleben. A 16 000 néző előtt lejátszott mérkő- iszemenkei Mária (Gyulaj), Ko- zést — mint ismeretes — P»RP László pontozással nyerte meg. ivács Béla (Szekszárdi, Lengyel MTI Külföldi Képszolgálat. István (Nagydorog). „Hogyha mindenütt hallik a nótánk...“ Jegyzetek a dunaföldvári körzeti bemutatóról Amikor megkezdődött a Mátai Antal Kulturális Szemle duna- földvári körzeti bemutatója, kel­lemes és kellemetlen meglepetés­ben volt részem. A kellemes: Du- naföldvár, Madocsa, Bölcske fel­nőtt és gyermek kultúrcsoportjai népes számban jelentek meg. Mű­soruk, — bár nem ismerem a ta­valyi tapasztalatokat teljesen — színvonalasabb volt, mint bármi­kor. Érdekes színfolt volt Bölcske énekkara, a dunaföldvári gimna­zisták legapróbb motívumig ki­dolgozott leány tánca, az önkép­zőkör szavalói, a Madocsai Népi Együttes, amelyik mintha előrébb lépett volna, különösen ami a műsort illeti. A kellemetlen meg­lepetésről majd később, ennek az írásnak a végén. Űj erők, új csoportok Ami talán a legfigyelemremél­tóbb volt ezen a bemutatón: a rö­vid múltra visszatekintő csopor­tok is szépen felzárkóztak az idő­sebbek mögé. A dunaföldvári Kendergyár például eddig még alig-alig szerepelt, s most, ha még nem is teljesen kicsiszolt, de szép reményekre jogosító mű­sorral lépett színpadra. Az iskolai kórusok is határozott fejlődést mutatnak. Különösen vonatkozik ez a bölcskeiek ének­karára, de dicséret illeti a töb­bieket is. Itt kell szólni a színjátszókról is. A dunaföldvári iroda,m: szín­pad ..Japán vendég”-e, a ktsz szereplői által bemutatott részle­tek a „Hajnali tűz”-ből, s a „Dózsa” c. drámából színpadra vitt jelenet — azt mutatják, hogy a színjátszás is egyre inkább visszanyeri létjogosultságát. Erőn felüli feladatok A kulturális szemlék egyik ki­mondatlan célja, hogy a fiatalok, KARAMBOL AZ de az idősebbek közül is egyre többen kapcsolódjanak be vala­milyen kulturális munkába. Nos, ez olyan feltételt is szab, hogy a vállalt feladatokat a csoportok felkészültségéhez, gyakorlatához igazítsuk. Dunaföldvárott viszont azt lát­tuk, hogy a jó szándék mellett gyakran olyan feladatokra is vál­lalkoztak, ami már egy maga­sabb színvonalat, nagyobb elögya- korlatot követel. Az énekkarok néhány száma, a szavalatok közül több vers, alaposabb felkészültsé­get, mondhatnék, művészi előadó- készséget igényelt volna. Ugyan­ezt mondhatjuk el a gyermek szó­lókra is. A hanganyag több ifjú énekesnél jó, azonban vigyáz­zunk: aki csak népdalban jó, at­tól ne várjunk egyelőre nehezebb számokat. Ez meghaladja az ere­jét. A kellemetlen meglepetés Általában jó tapasztalatokat gyűjöttünk Dunaföldvárott. Ezek közé azonban becsendült egy kis disszonancia is. így például: a községi művelődési ház állapota. Nem ismerjük azokat az oko­kat, amelyek olyanná tették, ami­lyen, s így ítéletet sem mondunk. A másik, amelyik kicsit fur­csán hatott: a látogatók gyér szá­ma. Úgy éreztük, hogy a felké­szülés során kicsit elfeledkeztek a szervezők a hallgatóságról. Pe­dig — s ez ismét nyílt titok — a Mátai Antal Kulturális Szemle másik célja az, hogy minél népe­sebb tábor előtt szerepeljenek a csoportok, mert ez is egy útja annak, hogy megismerjék, meg­szeressék az emberek azt a mun­kát, amit a csoportok tagjai igaz lelkesedéssel végeznek, Sz. 1. AUTÓBUSZON Azárn. Karambol az autóbu­szon. Még nem súlyos, mert szak­nyelven szólva a karambolt elő­idéző ittas állapotban vezette — saját magát. Történt pedig ez a Bonyhád— Lengyel—Szekszárd felirattal köz­lekedő autóbuszon, hétfőn, a kö­vetkezőképpen: Szőke József ga­rázsmester, valamelyik Kakasd- környéki borgarázsban garázsíro- zott. A jelekből és állapotából ítélve azonban inkább tankolt, mert teli tartállyal, felfokozott gázos állapotban állított ki a meg­állóhoz. Itt kezdődött a karambol. Először összeütközött egy utas­sal. Az kitért előle, de kihívta maga ellen a garázsmester szesz­gőzös haragját. Olyannyira, hogy néhány perccel később meg akar­ta tőle vonni az utazás nem ép­cAhj&mj, ház, A városi művelődési ház veze­tősége a városi népművelési szer­vekkel egyetértésben elhatározta, hogy megalakítja a művelődési ház társadalmi vezetőségét, ab­ból a célból, hogy egy sereg, a kulturális kérdésekben jártas em­ber bevonásával a munkát szé- lesebbkörűvé, eredményesebbé te­gyék. A meghívás az elmúlt hét­fő délutánjára szólt, pontosan öt órára, öt órakor megjelent há­rom meghívott és természetesen ott volt a művelődési ház igaz­gatója. Fél hatig türelmesen vár­tak, a többi meghívott azonban távollétével tüntetett. Ez még hagyján, ha valahová meghívják az embert, vagy elmegy, vagy nem. Szemrehányást tenni ezért nem lehet. Viszont a városi ta­nács művelődésügyi csoportja nem meghívott volt erre az ösz- szejövetelre, hanem az egyik há­zigazda. ök sem jelentek meg. Nem tudom, hogy van, nálunk pen örvendetes, de fontos jogát. A második felvonásban a ka­lauzba kötött bele. A rögeszméje ez volt: mindenben rendet terem­teni, s mindent felírni. Amit úgy lehetett, fel is vésett, de azt az írásszakértők sem tudnák meg­fejteni. Hosszas hányódás és huzavona után érkeztünk meg Szekszárdra. A helyzet, vagyis a karambol itt még súlyosabbá, de főleg hango­sabbá fokozódott, mert hét utas­nak volt bőr a képén panaszt tenni a forgalmi irodában. A folytatást még nem ismerjük, de reméljük: a karambol nem múlik el visszhang nélkül. Már csak azért sem, mert épp elég az, amit a járművek okoznak, ne csináljanak ehhez még a garázs­mesterek is. sz. i. clmujJL izakc/j az a szokás, ha vendéget hívunk egy adott időpontra, abban az időpontban otthon tartózkodunk. De hát ahány ház, annyi szo­kás. Mindenesetre legközelebb ne hívjanak. Ha beszélnivalójuk van velem, címem ismert: Már­tírok tere 15—17, földszint, jobb­ra. (-ei) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyor Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető- Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra M ffjg M

Next

/
Thumbnails
Contents