Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-28 / 73. szám
1962, március 28. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Ml LETT BELŐLCK Guzorán Gáspár életútja Összecsuktam a jegyzeteimet. Gondolkoztam. Mindig azt szoktuk mondani: milyen rövid az emberélet, mennyi terv, elgondolás marad teljesitetlen, miiyen kurta az ifjúság, s milyen köny- nyen elfárad az ember. Különösen akkor, ha fiatalsága gazdag volt eseményekben, változásokban. S most beszélgettem egy emberrel. Negyvenhét éves, s ha a haját nem tarkítanák ősz fürtök, könnyen harmincötnek gondolnám. Mert nem fásult, nem száraz és nem enervált. Ember, aki együtt nőtt emberségében ezzel a mi sajátos izgalmú világunkkal. Nem törődött, pedig diónagyságú epekövet mutatott, amit két hete operáltak ki az orvosok, pedig négy gyermeket nevelt, s hamarosan szárnyra segíti mindegyiket, pedig ma is nagy gondot s felelősséget igénylő munkát végez. Járás- bírósági elnök Bonyhádon. Dr. Guzorán Gáspárnak hívják. Amikor elmondtam, miért jöttem, elmosolyodott. — Az én életem? Miért érdekes ez? Annyi hasonlót lehet ta- lálhi, hiszen mindenkiből lett valami. Egyikből ez, a másikból az. S az ő életük semmivel sem szegényesebb az enyémnél. Szavait nem a kötelező szerénység diktálta. Amit mondott, őszintén gondolta. flz emlékek azonban legyőzték. Talán el is érzékenyült egy kicsit, s inkább mesélt, mint elbeszélt. Szép, igaz mesét, amit az utánunk következő nemzedék már csak fejcsóválva hisz el. Valószínűtlen is lesz már egy kicsit úgy huszonöt év múlva, hogy az öt elemit végzett, sokak által sokszor megrugdalt cipészsegédből járás- bírósági elnök lett. Vajdahunyadon született. Amikor apját a vasgyárból elbocsátották, még gyerek volt. Akkor is, amikor őt először tették kívül a kapun három társával, mert egy munkásünnepen nem ment be dolgozni. Tizenhat éves, amikor hídépítésnél dolgozik, cipészinas lesz, majd katonaság, bánya, bányaiskola. S mindenütt ott a mozgalom. Már tudatosan hisz a jövőben, s cselekszik is érte. Az eredmény: sehol sincs maradása. Szinte hónapról hónapra más és más helyekről küldik el, mint a megbélyegzettet. Háború, megbízhatatlanság, munkaszolgálat, s ki győzné elsorolni, mi még. Ez az előélete, de csak távirati tömörséggel. Bonyhádra a felszabadulás második évfordulója táján került. A tennivalók abban az időben úgy sorakoztak egymás után, hogy szinte meggátolták az öregedést. Nem volt idő ilyesmire. Újba csöppent, s mégis a régit folytatta, önmagában is erősebben. Mit csinált ekkor? Gondolkodva felhúzza a vállát. — Dolgoztam, mint más. Megpróbáltam kezdeni valamit. — Halkabban teszi hozzá. — És tanultam, mert mindent szerettem volna megismerni. A megismerés is egészen sajátos volt az ő esetében. Két nyelvet beszélt, de nehezen birkózott a magyarral. Gyakran keresgette a szavakat, hogy érthetőbben fejezhesse ki magát. S nem is emlékszik egészen pontosan, az időt inkább a gyorsan pergő eseményekkel méri. — Kibontakozott a szövetkezeti mozgalom. Néhányan a mai Dózsa Tsz elődjét kezdtük formálni Istvánmajorban. Nem tudtam azonban köztük lenni sokáig. A szervezés utón más területen látjuk. Földművesszövetkezeti ügyvezető, s itt úgy érzi, hogy a helyére került. Hívták máshova, feljebb, de ellentmondott. ■— Tetszett az a munka nekem, úgy hittem, végleg meg is barátkozom vele. De mégsem ... Új pályára új területre szólították. Nem a vezetők, nem is az ismerősök, vagy barátok, hanem egy naCsengetés után9 a nagy óra előtt gyobb, szélesebb fórum: a bonyhádiak. Tanácselnöknek választották. Meglepődött, s elsőre kicsit erejét meghaladó dolognak tartotta, amit rábíztak. Aztán belemerült a munkába, s el is feledkezett aggodalmairól. Nehéz idők voltak azok. A közéletre sok minden nehezedett, gyakran olyan is, aminek az igazáról előbb önmagát kellett meggyőznie. Ismét egy dátum: 1952. Sok vita után jogi akadémiára megy. A vita nem úgy volt, hogy meg akarták győzni az akadémia elvégzésének fontosságáról, hanem inkább nem akarták elengedni. ö viszont tudta: ahhoz, hogy teljes erővel, igazán értékes munkát végezhessen, elengedhetetlen, hogy tanuljon, hogy lépjen egyet tovább. Egy évig Szombathelyen dolgozik, de visszahúzza a szíve Tolnába, Bonyhádra. ahol any- nyi emlék, annyi munka állt a háta mögött. S újra csak a tanulás az, ami még közelebbről érinti. Ekkor már egyetemista. — Kicsit kinevettem magamat — emlékezik —, amikor az egyetemre kerültem. Nem bíztam én ahhoz. Koros voltam, s ilyesmire gondoltam: miként versenyezhetnék a húszévesekkel? Azám: hogyan bírja az ütemet egy családos, felelős területen dolgozó emher a fiatalokkal? S bírta. Leteltek az egyetemi évek, s kezébe kapta a diplomát. Az egykor hányatott életet élő Guzorán-gverekből dr. Guzorán Gáspár bíró lett. * fn,, Összehajtottam.« jegyzeteimet. Rendezgettem magamban az anyagot, s mi tagadás, izgultam is tőle. Sorokba kell formálni mindazt, amit Guzorán Gáspár megért. Nem könnyű. Valahogy csak halvány mását lehet visszaadni ennek az életnek, ennek a gazdag pályának. Nem vállalkozom arra, hogy megfogalmazzam: mi lehet még e mosolygós arcú emberből, aki — saját szavai szerint — nem különös ember. Csak olyan életű tat járt meg, amit nagyon sokan megtettek ebben az országban, a mi változó, formálódó világunkban. Szolnoki István János bácsi 17 éve Azt mondták,neheze" találom-meg. Ha nincs az istálló körül, akkor bizonyos, hogy a juhokkal a határt járja. Szerencsém volt, bár az utolsó pillanatban csíptem el. Éppen indulni készült, már kezében fogta mestersége címerét, a ju- hászbotot. j Jókai János a murgai Előre jTsz párttitkára jókedélyű, egészséges, pirospozsgás ember. Amolyan keménykötésű magyar. Szinte meg sem látszik rajta az öt- , venegynéhány év, pedig elég ne- j héz életút áül mögötte. Ifjúsága nem volt könnyű. A felszabadulásig cselédeskedett. A felszabadulás óta eltelt 17 év alatt sok minden megváltozott Jókai Já- ! nos életében, Murgán is, másutt | is. A változásokért a murgai kommunistákkal együtt, a maga módján sokat tett. Részt vett annak idején a kommunista párt megalakításában, majd a földosztásban. Tagja volt a földosztó I bizottságnak, s Murgán úgy be- i szélnek róla, mint földosztó em- 1 bérről. János bácsi úgy hozzátartozik-a község eletehez, mint a télikabáthoz a gomb. A faluban szeretik és becsülik egyenességéért, és határozott kiállásáért. Amikor a község a szövetkezés útját kezdte járni, akkor is bebizonyította, nemcsak szavakban igenli a párt politikáját, hanem tettekben is. Az elsők között írta alá a belépési nyilatkozatot. Utána az úgynevezett „nehéz emberek” beszervezését vállalta. Ö győzte meg a mai tsz-elnököt, Wenner Jánost is, a nagyüzemi gazdálkodás helyességéről. Már nem fiatal, túl van az ötvenen, de a feladatoktól ma sem fél. A tsz-ben az apaállatokat kezeli, de elvállalta még a juhászatot is, mivel erre a munkára nagy lekötöttség.miatt a tsz-ben senki nem vállalkozott. — El kellett vállalnom, pedig nem szeretem a juhászmesterséget. Apaállatokat neveltem világ életemben. De mit volt mit tennem — tárja szét a karját. Valakinek ezt a munkát is el kell végezni. Az idei évben az is nehezítette a munkát, hogy éppen a legcudarabb időben ellettek az anyák. Sokat kellett vesződni a 81 kisbáránnyal, s nem egyszer a kabátom alatt melengettem a didergő kis jószágokat — mondja. Szív és a közös vasyen “““ ahhoz, amit tett, és mint mondja, meg kellett tennie, ha az istenadták a világra jöttek, hát fel is kell őket nevelni. Jókai János párttitkárnál nincs hiba a beszéd és a tett egységével. Váltig hangoztatja, hogy a közösségi élet jó, mert nagyobb jövedelmet biztosít, mint az egyéni gazdaság. Véleménye szerint csupán két feltétele van a jó munkának és a nagyobb jövedelemnek: szívvel és odaadással kell dolgozni a közösben, nincs is híja a példamutatásnak a Jókai családban. Amióta fia — aki szintén tsz-tag — bevonult katonának, hárman dolgoznak a tsz-ben. Feleségével és lányával. Az elmúlt évben több mint 1000 munkaegységet szereztek. János bácsit 17 évvel ezelőtt választották a murgai pártszervezet vezetőségébe. Tíz év óta párttitkár. Élete, munkája hozzátartozik a község életéhez. Sok minden történt az elmúlt 17 év alatt. Murga három év óta termelőszövetkezeti község. Az Előre Tsz 1960-ban még mérleghiánnyal zárt, de 1961-ben már 21 forint 80 fillért osztott. Az idén még jobban akarnak dolgozni, hogy a tagság megtalálja a számítását. — Nem dicsekedhetünk nagy dolgokkal. De amit tettünk, szívvel és meggyőződéssel tettük — mondja búcsúzóul Jókai János, aki 17 év óta becsülettel és hűséggel viseli a megtisztelő pártfunkciót Murgán. F. M. Party István tagja lett az Országos Vadgazdálkodási és Vadászati Tanácsnak A Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány határozata értelmében kinevezték az Országos Vadgazdálkodási és Vadászati Tanács tagjait. A hivatalos lap közli a kinevezettek névsorát. Parti István, a gemenci állami vadgazdaság vezetője szintén tagja lett az Országos Vadgazdálkodási és Vadászati Tanácsnak. ÓNODVÁRJ MIKLÓS KICSENGETTEK. Utolsó óra volt, s minden gyerek igyekezett hazafelé. Csakúgy, mint máshol, Kétyen is az a divat, hogy sorbanállva, hangosat köszönve búcsúznak az iskolától. — Csak egy percre gyerekek. Tizennégy évesek vagytok, nyolcadikosok, kérdezni szeretnék valamit. Hajdú Agnes, élénk, mosolygós szemű lány félhangosan közli, amit gondol. — Biztos arról van szó, mit csinálunk majd a vizsga után. Szőts György, az osztályfőnök a fejét csóválja. A beszélgetés azonban megindult, s elég eligazodni a válaszok között. Forrai Anti szava talán a legerősebb a mutáló gyermekhangok között: — Cipőipari tanulónak megyek, mert szeretem ezt a szakmát. Az unokabátyám is ezt a foglalkozást választotta. — Én gépész leszek — jelenti ki határozottan Schmidt Férj. — ősszel már gépipari technikumban akarok tanulni. A MÁSIK technikumi hallgató-jelölt Miklós Julianna, öt a hivatali munka érdekli inkább. Könyvelő akar lenni, s otthon már meg is beszélték: ősszel, ha a jó-rendű bizonyítvánnyal lehetséges, Juliska már Szelc- szárdon tanul. Négy gyerek mintha félrehúzódna egy kicsit. A csoport: Benlcő Erzsi, Cseke Anna, Ferenc Zsófia és Barabás János. Nem kérdezünk, csak rájuk nézünk. Barabás Jancsi bátorságot kap: — Mi itthon maradunk. A termelőszövetkezetben akarunk dolgozni, azt, amit egyelőre bírunk. Mintha kevesebb merészséggel beszélne, mint a többiek. Erre jegyzi meg nem minden bátorítás nélkül Szőts György: — Jól teszitek. S nem azért, mert itthon, Kétyen is kell valakinek maradni, hanem azért, mert a termelőszövetkezetben dolgozni nem utolsó foglalkozás. A NÉGY GYEREK megerősödik elhatározásában. Ferenc Zsófia érvel is, megokolja elhatározását: — Nagyon szeretek a mezőn dolgozni, kedvelem az állatokat is, meg a földet, a határt... Búcsúzkodunk. A kétyi nyolcadikosok ismét köszönnek. Az utcán visszhangzik a köszöntés, s mindenki fogadja, aki éppen arra jár. Kicsengettek. Egy nappal ismét közelebb kerültek az év végéhez, a vizsgához a nyolcadikosok. Az izgalom, a vizsgadrukk már ott látható a kipirult gyermekarcokon. A vizsgával egyidőben készülnek az életre, a nagy órára, amelyiken mindenki szeretne nagyon jól helytállni, jelesre, de legalább jóra felelni. Sz. I. XIV. JGDÁS ígéretei Amikor Körner elbocsátotta, az előszobában várakozó Gyar- mathy az épület egyik harmadik emeleti szobájába vezette az orvost. — Átmenetileg itt lesz a lakosztályod! Holnap igazolványokat kapsz és szobát bérelhetsz valamelyik szállodában. önkéntelenül is kiszaladt Horváth száján: — Nincs egy márkám sem... Gyarmathy elnevette magát. — Azzal ne legyen gondod! — Az asztalra dobott egy köteg papírpénzt. — Egyelőre ... A szoba nem nélkülözött semmi kényelmet. Régen látott ilyen szép mahagóni bútorokat, süppedő perzsaszőnyegeket. A faragott íróasztal felett a falon kakukkos óra ketyegett. A sima üveglapon az asztal tetején tiszta papír és különféle irónok hevertek. Hor- váthban azt a benyomást keltette, mintha az asztal mellől csak az imént állt volna fel valaki. Még mindig azt hitte, hogy álmodik! Azok után, ami vele történt, nem is volt ez olyan csodálatos. A szakadék legmélyéről emelték fel a legmagasabb csúcsra. S idegzete még nem szokta meg ezt a hirtelen változást. Boldogság ömlött szét rajta, lehunyta szemét, aztán újra kinyitotta. Megismételte ötször, hatszor, és titokban belecsípett a karjába: igaz ez vagy csak álmodik? Él, megmenekült, újra született! Újra él, nem hagyta el a szerencse! Gazdag lehet, elindulhat és meg sem áll addig, amíg Elzát meg nem találta. Akkor megmondja, igen, megmondja, hogy szereti, feleségül veszi, orvos lesz a Genfi tó partján és... Mindig ilyen szobáról álmodozott! Igen: ilyen lesz a dolgozó- szobája! így fogja berendezni, ahogy ezt a szobát megmenekülése első pillanatában meglátta. És bárszekrény is lesz a sarokban! Benne állandóan jégbehű- tött ital. Konyak és magyar barackpálinka. Kényelmes, puha fotöjbe vágta magát, innen még egyszer kö rülhordozta tekintetét a szobán, amely valamivel nagyobb volt, mint bécsi lakása, s színesebb, barátságosabb is. Vagy csak neki tűnt így az átélt izgalmak után? Mindenesetre meglátszott a szobán, hogy körültekintő alapossággal, ízlésesen rendezték be. Nem afféle szállodai szoba volt ez, dermesztő egyhangúságával, hanem meleg, otthonos: néhány apróság a vitrinben, képek a falon, porceláncsésze a dohányzóasztalon, a kakukkos óra pedig a magyar Alföldet juttatta eszébe. Nem tudja miért, de az Alföld jutott eszébe, sosem gondolt még rá, de most a kakukkos óra a nagyapját idézte fel emlékezetében, aki Gyulán lakott, s ha vakációban ellátogatott hozzá, mindig úgy látta, hogy egy ilyen kakukkos óra alatt pöfékel a megelégedett ember nyugodt érzésével. Mindez egy pillanat alatt futott át az agyán, egy szemvillanásnyi ideig tartott csupán, mert aztán ismét a börtön, az izgalmas szökés, a lágerélet, s most ez a borzalmas két nap jutott eszébe. Segítenek rajta: kimentik a bajból! Olyan csodálatos ez, hogy nem is lehet igaz! Hogy dolgozni kell érte? Hát istenem! (Folytatás a 4. oldalon)
