Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-27 / 72. szám
Í962. március 27. TOLNA MEGVET SfPVlSKC Nem az újságírói a Tavasz Tündére mondja Dombóvár és Döb- rököz között találkoztunk. Éppen a verejtékcseppeket törölte le halvány hóm tokáról. Tolta a kocsit, mert a hat pillangó hasig állt az idei tavaszban. — Nem megy — sóhajtott keservesen, — az istennek se mozdul. Egyre jobban besüllyed a kerék, ezt már a ma- gasságos sem tudja kiemelni. Csalc jönne valami vontató... — Apropó — szóltam én — a vontatóról jut eszembe, önt megvádolták sokan, hogy késik az idén. Mi a véleménye erről? — Kérem — fa- nyalgott — ne faggasson. Érdemben válaszolni úgysem tudok, feleslegesen pedig nem akarom fecsérelni a szót. — Máskor — bátortalankodtam — ilyenkor már közöttünk tölti nappalait, estéit pedig pajkos társa, Ámor kíséretében a parkokban és a sétányokon. — Máskor, máskor — legyintett elkeseredetten — mindenki csak erre hivatkozik. Még a Tél is, ez a morózus senkiházi. Ott mormog mindig a nyomomban, s csipked. Váltig azt erősíti, hogy ö az erősebb. Én már nem is vitatkozom. A Nappal sem. Javasoltam neki, hogy röntgeneztesse meg magát, mert foltjai feltűnőek. Tevékenységét pedig fordítsa másra... Meg se hallgatott, elbújt két hófelhő mögé, s onnan vigyorgott rám, bágyadt tekintettel. — Reményeink? — Nézze, — ezt ne írja meg — nem biztatom magukat. Lehet, hogy előbb- utóbb megjelenek, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy csak telefonon fogom felhívni. Láthatta arcomon a csalódást, ezért finoman megsimogatta felhős homlokomat. Egy pillanatra rámmosolygott, színes köpenyéből kellemes, mondhatni lányos meleg áradt felém. Aztán így ragasztóit: — Majd elege lesz még belőlem. Fogja maga idézni hamarosan Karinthyt, hogy azt mondja: meleg is van, s ráadásul a nap is süt... Mosolygott még egy röpkét, aztán nekidurálta magát, s hozzákezdett tolni aranyos, pehelykönnyű, agyig sárba süllyedt kocsiiát. Sz. I. Konrád József ismét a bíróság előtt Konrád József Szekszárd város egyik közismert alakja. Ha éppen nincs börtönben, akkor rendszerint ittas állapotban látható. Több nevezetes botrány fűződik nevéhez. Volt már alkoholelvonó kúrán, de ez nem használt, azóta is rendkívül sok alkoholt fogyaszt. Keresetének túlnyomó részét italra fordította. Állandó munkahelye nem volt. Kőfaragó a mestersége,, és alkalmi munkával foglalkozott, de így is tisztes keresethez jutott. Utóbbi bűncselekményeiért a Szekszárdi Járásbíróság dr. Horváth György tanácsa vonta felelősségre. A múlt év őszén Konrád József találkozott ismerősével, Susák Istvánnal. A találkozáskor mindketten ittasak voltak, de azért betértek az egyik italboltba. Ott azonban nem szolgálták ki őket, mert látták, hogy már többet ittak a kelleténél. Végül Susák lakásán kötöttek ki, s itt folytatták az italozást. Susákot az ital ágynak döntötte, Konrád pedig az asztalra borulva aludt el. Konrád hajnalban távozott el — Susák bőrkabátjával együtt. A bőrkabátot eladta egy használtruha-kereskedőnek 300 forintért. Ebben az időben apja szekszárdi műhelyében dolgozott. Bitter Józgefné mözsi lakosnak megígérte egy sírkeret elkészítését 700 forintért. Előlegként felvett 350 forintot. A megígért sírkeret azonban nem készült el. Konrád József még csak hozzá sem fogott a munkához, á pénzt pedig elköltötte, főként elmulatta. 1961 novemberében kőfaragó munkát vállalt a pécsi Agoston- téri plébánia hivatalnál. Munka közben megismerkedett a sekrestyéssel, aki, később szállást is adott neki. Végül ellopott a sekrestyéstől 100 forintot, egy karórát és más tárgyat. A bíróság néhány évvel - ezelőtt gyermektartási díj fizetésére kötelezte, Konrád József azonban hosszú időn keresztül egy fillért sem fizetett, noha jelentős alkalmi keresettel rendelkezett. A bíróság 2 évi és 4 hónapi börtönbüntetésre, valamint 5 évi jogvesztésre ítélte Kohrád Józsefet. A többi közt súlyosbító körülményként értékelte a bíróság Konrád József büntetett előéletét. Százhúsz asszon/ tanácskozóit Dombóváron a tavaszi munkáról Dombóvárott tanácskozást tartottak a tsz-asszonyok. Balás Ferenc elvtárs, a járási tanács mezőgazdasági osztályvezetője ismertette a tavaszi munkákkal kapcsolatos feladatokat. Beszélt arról is. hogy a szeszélyes időjárás következtében különösen szükség , van az asszonyok munkájára. A vitában sok asszony szólalt fel. Hasznos tapasztalatokat mondtak el a munkaszervezésről. Többen arról beszéltek, hogy munkájukkal hozzá akarnak járulni a kukorica átlagtermésének növeléséhez. Keller Józsefné elmondotta, szövetkezetükben növelik a holdanként! kukorica- tőszámot, az eddigi 10—11 ezerről a duplájára. A naki Kelemenné elmondotta, hogy a tavalyi rossz termést nem egyedül a szárazság okozta, hanem rossz volt a talajelökészítés is. Zrínyi Józsefné, aki részt vett a tsz-asszonyok országos tanácskozásán. Fehér Lajos elvtárs kérését tolmácsolta: vessünk minél több babot köztesként és hagymát. Magyari Lajosne, a járási Vöröskereszt titkára a tisztasági mozgalomról tartott előadást. Felhívta az asszonyok figyelmét, fordítsanak fokozott figyelmet a tsz-udvar tisztántartására. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Takács Mihályné, a megyei nőtanács titkára is. Vizsgáznak az ezüst* kalászos tanfolyam hallgatói Az ezüstkalászos tanfolyamok vizsgáit, összefoglalóit megye- szerte megkezdték. Több száz szövetkezeti gazda ad számot ezekben a napokban a télen tanult mezőgazdasági szakanyag- ”bóI.'-“‘*St összefógtalóKori jelen vannak a járási és á megyei kiküldöttek. A kajdacsi Aranykalász Tsz, a györkönyi Szabadság Tsz ezüstkalászos tanfolyamának hallgatói csütörtökön, március 29-én, a györei Petőfi Tsz-ben április 2-án, Simontornyán a Béke Tsz-ben szintén a jövő héten tartják az összefoglalót. Az ezüst- kalászos tanfolyamok hallgatói a sikeres vizsga után több tsz-ben szűkkörű baráti összejövetelt tartanak. 'Tjiz-bál Ih'tén íj b m Termelőszövetkezeti bált rendeztek legutóbb Értényben. S milyen szép volt, amikor a szűknek bizonyuló kultúrházban a nagykónyi zenekar muzsikája mellett ott táncolt az új életben magára talált falu színe-virága; öreg, fiatal. A terem közepén néAZ ISKOLAKERÜLŐ A kis ünnepeltnek, a család szemefénye nevenapjának előestéjén történt... Már túl volt az ajándékok, a könyvek, a cukorkák feletti örömén. A szülők is lehiggadtak a túláradó öröm önfeledt szemlélésének közvetlen percein. A gyerek sebesen lapozgatta a könyveket, képek után kutatgatva. Legalább is olyan gyorsan iyiekezett, mintha a másik pillanatban egy mesebeli boszorka menten elvenné tőle. S ebben a buzgalomban egyszerre csak megáll, kezében le- hanyatlik a könyv, s nagykomo- lyan ránézve a szülőkre kijelenti: — Apuka, ép holnap nem megyek iskolába! — s mint aki jól végezte dolgát, tovább lapozgatja legújabb kincsét. Az apának egy pillanatra eláll a szava. De mit is lehet szólni az ünnepélyes pillanatokban a gyereknek? Felködlik előtte, hogy amikor ő kapott ilyen korában ajándékokat, nem hogy az iskolábamenést akarta megtagadni, de ígért inkább fűt, fát, bogarat. Már valami rossztól tartott. — Mit csinálhatott ez a gyerek? — esett kétségbe, de képtelen volt hirtelen megtalálni a megfelelő hangot, amely az ünnepi hagulat- hoz és az apai szigorhoz is egyaránt illik. Végül az anya törte meg a kínos csendet. — Aztán mondd csak, kisfiam, miért nem akarsz iskolába menni? — Azt már nem is merte hozzátenni, hogy mi rosszat csinált már megint. A gyerek boldog révületbe merült arca durcásra válva emelkedett fel a könyvből, s ingerülten bökte ki. — Nem megyek az iskolába, mert holnap mindenki rámjön és meghúzgálják a fülemet, mivel nevemnapja van. A szülők nyomasztó félelmét mintha elsöpörték volna, hangos kacagásra fakadtak. Lám, a jókívánságok, a névnapi köszöntő is lehet ok az iskolakerülésre. d-ej 1 hány pár kis kört alakítót! Egyre forróbb lett a hangulat, nőtt a kis kör, együtt táncolt az egész falu termelőszövetkezeti tagsága, középen feleségével a 60 éves Lencse Peti István. Igen, erről van szó, hogy az öreg szívek is lángra gyúljanak a mulatás napján, hiszen a munkából is fiatalos hévvel veszik ki a részüket. Úgy beszélnek róluk, mint a szövetkezeti munka hőseiről. Nem azt mondják el róluk, hogy ki volt közülük agrárproletár, vagy ki hány holddal lépett a termelőszövetkezetbe, hanem azt, hogy milyen lelkes és áldozatvállaló a munkájuk. A munkában és a mutatásban egy családdá forr a falu dolgozó parasztsága: Értényben szépen érlelődnek pártunk helyes politikájának gyümölcsei, a termelésben is éppen úgy, mint az emberek gondolkodásában. Felszabadult érzéssel táncolt, énekelt a tsz-tagság a kultúrotthonban. • Hajnalra friss hó lepte el az utcákat és a házakat. — No lám — mondja Horváth Lajos tsz-tag. — Újra paplan alá bújtak búzavetéseink, hogy még egyet pihenjenek a tavasz ébredése előtt. Elpiben a falu is, hogy dalos ajakkal, nótás kedvvel induljon majd a mezőre, amikor a hótakaró alól végleg előbújnak a szép értényi határ búza vetései. Hunyadi Kárr-lv a Hazafias Népfront megyei elnöke I. ‘ — Ülést tart a városi tanács március 30-án, pénteken délelőtt 9 órai kezdettel. Az ülésen az 1962. évi községfejlesztési tervről, a múlt évi intézkedési terv végrehajtásáról és a város parkosításával kapcsolatos tanács- rendelet megalkotásáról tárgyalnak. — A modell egy vízcsepp. A svéd grafikai társaság ezerkoronás díjjal jutalmazta Lenmart Rhode professzort érdekes grafikai kísérletéért. Rhode különleges, modern hatású grafikáinak és színes litográfiáinak „modellje” egy-egy vízcsepp, mikroszkópon át nézve. A Modern Múzeumban kiállított művek nagy sikert arattak. — Magyar—lengyel barátsági estet tartanak csütörtökön este Bátaszéken. Az est keretében Kaszás Imre országgyűlési képviselő tart előadást Lengyelországról, majd kisfilmeket vetítenek. — A Sári bíró bemutatására készül a négy dunaföldvári termelőszövetkezet közös ki.ltúr- csoportja. A bemutatóra április 1-én kerül sor. — Tizenkét helyen működik megyénkben mezőgazdasági akadémia. közel 600 részvevővel. — Közokirathamisítással és csa lássa! vádolja az ügyészség Táskái Józsefet, aki Bátaszéken házasság céljából közokiratot hamisított és fondorlatos módon pénzt csalt ki egy ismerősétől. Válogató-versenyt rendeztek a paksi általános iskolai kultúr- csoportok. Zsűri döntötte el, hogy az úttörők közül kik vesznek részt majd a Mátai Antal kulturális seregszemle paksi körzeti bemutatóján. — Helyreigazítás. A március 21-i számunk Hírek rovatában sajnálatos elírás történt. Az ügyészség nem Simon Sándor, hanem Bujdosó Simon szakcsi lakost vádolja társadalmi tulajdon elleni bűncselekménnyel. A másik vádlott neve Buglavecz Sándor. Á hőmérséklet * nem változik Várható időjárás: néhány órás napsütés, utána nyugatról újabb lassú felhősödés, mérsékelt széllel és valószínűleg még csapadék nélkül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap plusz 2—6 fok között. •Apróhirdetése k ........ Az apróhirdetés díja: szavanként hétköznap 1,—Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft, Az első és mindén további vastagon szedett szó két szónak számit. Eladó Bonyhádon, Árpád u. 30. sz. alatti 400 négyszögöles, épületes belsőség, kedvező fizetési feltételekkel. Két szoba, konya, CXXXXXXXXXXXJOOOOOOu^,..ÍT" ^ UV.'ír*' | kamra és mellékhelyiségekből álló lakrész beköltözhető, a kert és a gyümölcsös teljes egészében átadható.. Érdeklődni lehet ugyan ott, Bíró Sándornál. ................. ■ (139) A dombóvári FÜSZÉRT kirendeltséghez szakképzett, megfelelő működési bizonyítvánnyal rendelkező kereskedőt keresünk. Jelentkezés Dombóváron, vagy Szekszárdoa. Fizetés átlagosan 1500,— Ft (135) Az É. M. 44. sz. Építőipari Vállalat kőműveseket és építőipari könnyűgépkezelőket keres budapesti munkahelyre. Szállás biztosítva. A jelentkezők tanács-igazolást, munkaruhát és a kpmű* vesek szerszámot hozzanak magukkal. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth L. tér 13—15. Földszint. _______________________________(96) Kislakás-építők figyelem! A szekszárdi Szakály Testvérek Építőipari Szövetkezet mindennemű kislakás-építkezést vállal. Anyaggal, vagy adott anyaggal, kulcsátadással, tervezést is vállal. Szekszárd, Rákóczi u. 15. sz. (»)-XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXx Építeni kíván ? Forduljon bizalommal a Tamási Építőipari Kisipari Szövetkezethez! *A megrendelő kívánsága szerint elvállaljuk a kislakás tervezését és kivitelezését kulcsátadásig, vagy adott anyaggal bérmunkát és részmunkát is vállalunk. Megbízható, gyors, olcsó!!! Tamási, Rákóczi utca 21. Telefon: 44. (110) Figyelem ! Figyelem HÁZINYÚLRA köthető értékesítési szerződés helyi földművesszövetkezetnél 14,- Ft/kg Ft/kg felárat 1 kg élőnyúl átvételi ára FISZ-ek, társulások már 66 db nyúl egytétetben történő átadása esetén A 2,— Ft/kg felárat kapnak a föidművesszövetkezettöi. A házkiyúl-tenyésztés egyénieknek, társulásoknak, FlSZ-ek- nek, valamint tsz-eknek egyaránt folyamatos jövedelmet bizMÉK '^ooooooaaanmonooaooooooooooooonntxxxxxxxxx^