Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-27 / 72. szám

VfßfG HtOtÜTAßJÄt FCTESCLJFTEK! TOLNm meöyei m m 'HemUM MAGYAR-SZOCIALISTA MUNKÁSPARI TOLNA MIG YE! BIZOTTSÁGA i, TAN A C,S L Á M A ’ 1962. március 27. XII. évfolyam L 72. szám * ÄRA 50 FILLÉR Csak nyolc percig tartott a leszerelési értekezlet plenáris ülése Rusk felszólalása elmaradt Genf (MTI). A tizennyolchatal- mi leszerelési bizottság genfi ér­tekezletének 9. plenáris ülése hét­főn délelőtt, néhány perccel ma­gyar idő szerint tíz óra után összeült. Az elnöklő Rapacki len­gyel külügyminiszter bejelentet­te, hogy vasárnap este szívroha­mot kapott és meghalt T. G. Na­rayanan indiai diplomata, az ENSZ egyik képviselője a leszere­lési értekezleten. A plenáris ülés ezért csak nyolc percig tartott: Rusk külügyminiszter hétfőre ter­vezett felszólalását is elhalasztot­ták. Újtípusu borsóbetakarító gépeket próbálnak ki az állami gazdaságok Az idén több állami gazdaság­ban megszervezik a borsóaratás gépesítését. A Mosonmagyaróvá­ri Gépgyár kipróbálásra húsz új- típusú borsóbetakarító gépet küld az állami gazdaságokba. Ezek kis vágószélességűek, s felszedő szer­kezetük a talajon csúszik, így al­kalmas arra is, hogy a sokszor földön fekvő borsószárat levágja és rendre rakja a rendre szedett zöldborsót aztán rakodógépekkel emelik pótkocsira és szállítják a fejtőgépekhez. Fővárosi fiatalok Dunaföldvárott Már szinte hagyománnyá vált, hogy Dunaföldvár termelőszövet­kezetei és a község lakói bizonyos időközökben találkoznak a pat­ronáló fővárosi üzemükkel, az EMAG dolgozóival. A közelmúlt­ban zajlott le egy találkozó, s most,’"az elmúlt hét végén az üzem fiataljai látogattak a köz­ségbe. A művelődési házban né­pes tábor, mintegy 200 fiatal töl­tött kellemes baráti estét. Az üzemiek nevében az EMAG KISZ­titkára köszöntötte a földvária­kat, s nyújtott át részükre im­pozáns emlékzászlót. A község­beliek képviseletében Dánó La­jos, a községi KISZ-bizottság tit­kára mondott meleghangú köszö­nő beszédet A „hivatalos részt” műsor kö­vette, amelyben a gyári fiatalok léptek fel. Mai témájú kabarémű­sorukon jól szórakoztak a megje­lentek, csakúgy, mint az előadást követő zene- és táncesten. Tűzrendészet! tanácskozás Szekszárdon Tűzrendészeti feladatokról ta­nácskoztak az ipari üzemek és kereskedelmi vállalatok tűzrendé­szeti előadói és vezetői tegnap délelőtt Szekszárdon. Kovács Mi­hály őrnagy, a tűzrendészeti pa­rancsnokság megyei vezetője tar­tott beszámolót az elmúlt év ta­pasztalatairól. A tűzrendészet tár­sadalmi munkásai előtt álló fel­adatokról szólva hangsúlyozta, hogy a jövőben is nagy gondot kell fordítani az önkéntes tűzol­tók továbbképzésére, a riadólán­cok megszervezésére és a tűzjelző állomások felállítására. A hozzászólások után Kovács Mihály őrnagy jutalmakat nyúj­tott át. Az Országos Tűzrendésze­ti Parancsnokság dicsérő oklevél­lel tüntette ki Horváth Kálmánt, a dombóvári malom igazgatóját és Nagy Ferencet, a Bonyhádi Zománcgyár vezetőjét. Pénzjuta­lomban részesítették Holtz Mi­hályt, a Vasműszaki Nagykeres­kedelmi Vállalat, és Auguszta Gyulát, a Tolna megyei Füszérí Vállalat tűzrendészeti előadóját. A HÉT VÉGÉN TÖRTÉNT Mérlegzáró közgyűlés a megye legnagyobb kisipari szövetkezeténél Szombaton este tartotta mér­legzáró közgyűlését a Dunaföld- vári Cipész Ktsz, a megyének mind a termelést, mind a lét­számot tekintve legnagyobb kis­ipari szövetkezete. Eredményes esztendőről szá­molhattak be a több mint két­száz tagból álló szövetkezet ve­zetői. Az elmúlt évben a szövet­kezetét ugyanis mindenekelőtt a termelés gazdaságosságának ja­vulása jellemezte. Az önköltség 1,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint az elő ző évben. Ötezer pár gumi­csizmával, hatszázötven pár gyermekcipővel, háromszáz női és férficipővel gyártottak többet a tervezettnél, de igen jelentős volt a lakosság közvetlen megrendelésére törté­nő termelés növekedése is. Tíz százalékkal teljesítették túl a méretes munkák tervét, a szö­viselő állóeszköz-állományt hitel már egyáltalán nem terheli, sőt ma már a forgóeszköz-szükség­letnek eg.vharmadát is saját erő­ből fedezik. A jó gazdasági eredményt tük­rözi a szövetkezet nyeresége. A felosztásra került tiszta nyereség meghaladta az egy­millió forintot, amelyből 401 ezer forintot osz­tottak szét a dolgozók közt nye­reségrészesedésként. A nyereség- részesedés átlagosan ötheti fize­tésnek felelt meg, sok szövetke­zeti dolgozó kétezer forinton fe­lüli összeget kapott. Magyar—szov jet baráti est Mucsiban Magyar—szovjet baráti estet tartottak az elmúlt hét végén Mucsiban. A közel 300 érdeklődő előtt Scherer Sándor, az MSZBT megyei titkára tartott előadást a Szovjetunióról, a magyar—szov­jet barátságról. Az esten szovjet vendégek is részt vettek, s a csoport vezetője beszédet is mondott. Utána film­vetítés volt, majd a vendégek hosszasan elbeszélgettek a köz­ség egybegyűlt lakóival. Daljáték gyermekelőadásban Megkapó és érdekes látvány­ban volt részük, vasárnap .dél­előtt azoknak, akik a szekszár­retkezetnél tavaly kétszáz párral . di városi művelődési házba láto­több cipő készült a lakosság köz­vetlen rendelésére, méretre, mint 1959-ben., A lakosság részére végzett lábbeli-javítás értéke 115 ezer forinttal haladta meg az elő­ző évit. Jelentősen gyarapodott a ktsz közös vagyona az elmúlt évben. Az 1 650 000 forint értéket kép­Munkás paraszt találkozó A munkás—paraszt szövetség jegyében találkozott szombaton Bonyhádon a szakályi termelő- szövetkezet tagjainak egy 27 fős csoportja a két üzem munká­saival. Először a Zománcgyárba láto­gattak el, ahol beszélgettek a munkásokkal. Elismeréssel nyi­latkoztak az üzemben tapasztal­ható rendről, fegyelemről. Hasonló tapasztalatokkal gaz­dagodtak a látogatók a cipőgyár­ban is. Érdekes ember. Arcán állandóan ott a jelleg­zetes, kicsit kihívó mo­soly: szinte felhívásféle, hogy gyere pajtás, vitáz­zunk egyet. Tipikus moz galmi ember és tipikus munkásvezető. Rokon­szenves, megnyerő, az ember hamar szívébe fogadja. — öreg vasas vagyok — mondogatja magáról. Vita közben hamar in­dulatba jön. Ilyenkor kíméletlenül „kipakol". Ritka ember, talán az országban sem találni hozzá hasonlót. Tíz esz­tendeje is elmúlt már, hogy gépállomási igaz­gató, még pedig állan­dóan egy helyen, Bony­hádon. Ezért ritka em­ber, hiszen ennyi időt egy helyen eltölteni nagy szó, ha figyelembe vesszük, hogy az ötvenes évek elején az volt a divat, hogy alig melege­dett meg valaki az egyik helyen, máris he­lyezték a másikra. Először tavaly talál­koztunk, Szekszárdon. Rajzol az igazgató Másodszor Bonyhádon, a panaszirodán. Dühös volt. — Hát szabad egy ta­nulót megpofozni? — kérdezte. — Nem! Erre megnyugodott. — Persze, hogy nem — mondta. Tíz egyné­hány év óta foglalkozik emberekkel és töretlenül vallja: nevelni, nevelni. Ez az első és ez a leg­fontosabb. Háborog, mert az egyik műszaki pofonokkal akarta jó belátásra bírni ipari ta­nulóját. Apró ügy, de jellemző Brückner Fe­renc igazgató felfogásá­ra. Talán ez a magyará­zata annak, hogy helyt­áll és az irányítása alatt lévő „hegyi gépállomás" is helytáll. Mi az érték egy ilyen emberben? Az talán, hogy hozzánőtt a bony­hádi járáshoz, a szövet­kezeti gazdákhoz, úgy­annyira, hogy nélküle már el sem lehet kép­zelni a járást. Lehet. Annyi bizonyos, szük­ség van rá és ő ott van mindenütt, mert nem­csak igazgató, mozgalmi ember. Pár évvel ezelőtt ez így együtt természe­tes volt, ma már nem annyira. A bonyhádi gépállomás igazgatóját minden érdekli, az is, hogyan nevelik a gép­állomáson az ipari tanu­lókat, de az is, hogy milyenek a községfej­lesztési tervek. S ezen belül minden. Úgy mellékesen újítá­sokon töpreng. — Ugye, mi tegező- dünk? Nézdd csak — gyorsan felskicceli a vasból szerkesztendő szénatartó állvány raj­zát. Ezt az újítási javas­latát most bírálják el, ezekben a napokban a megyei igazgatóság szak­emberei. Az újítás ötle­tesnek látszik, legna­gyobb előnye, hogy ol­csó és egyszerű. A kör­nyező termelőszövetke­zetek már érdeklődnek, és ha beválik az újítás, a gépállomás azonnal megkezdi a gyártást. Bückner elvtárs leraj­zolta a másik elgondolá­sát is. Az még titok, ha sikerül, az aprómag csép lést forradalmasít­ják. Bückner Ferenc, a ke­ménykezű vasas még a gépállomások hőskorá­ban kezdte, és rendület­lenül állja a sarat. Ak­kor kezdte, amikor még a gépeket sokszor hősies lelkesedéssel kellett pó­tolni. Azóta vannak már gépek, sokfélék, erősek, jók. De benne az emberben megmaradt a lelkesedés is. Harmad­szor késő délután talál­koztunk, jött a panasz­irodából, és ment haza ebédelni. Ki tudja hányadszor esik egybe nála az ebéd a vacsorával. sz. p. gattak. A Garay téri általános iskola úttörői Békefi, Feneketlen tó című gyermc^-daljátékának főpróbáját tartották. Nem könnyű feladat megoldá­sára vállalkoztak pedagógusok és gyerekek egyaránt. Akik azon­KISZ- fiatalok klubestje Kellemesen eltöltött este szín­helye volt szombaton a Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat nagyterme. A Gépjavító KISZ- fiataljai összefogva a Vegyi-, a Textil, s a Vasműszaki Nagy­kereskedelmi Vállalat KISZ-fia- taljaival klubestet rendeztek. Az est a fiatalok össze- ismerkedését, kulturális tevé­kenységük összehangolását szol­gálta. Nagy sikere volt a bemuta­tott közös műsornak is. ban ott voltak, állítják, hogy a mintegy 70 gyermekszereplő — köztük az énekkar és a tánc­csoport tagjai — sikeresen oldot­ta meg a nehéz feladatot. Bemu­tatkozó előadásukat április 1-én tartják. Az előadás jövedelmét az isko­la úttörőinek nyári táborozására fordítják. Kirándulnak majd a Duna-partra és táboroznak a Ba­latonnál. TISZTI ESKÜVŐ Impozáns látványban volt ré­szük azoknak, akik szombat dél­után Szekszárdon a volt megye­házára tévedtek. Hóka József főhadnagy és Somlai Margit tar­tották ünnepélyes esküvőjüket A tiszti díszszakasz kíséretében érkező párt és a vendégeket út­törő zenekar fogadta. Kalmár Jó­zef, a városi tanács elnöke adta össze a házasulandó párt. A házasságkötő teremből ki­lépő ifjú párt karddal tisztelgő tiszttársak sorfala fogadta. Négy község találkozója Érdekes és máshol is követés­ire váró kezdeményezést indított el vasárnap a paksi Petőfi Járási Művelődési Ház. Irodalmi és kó- vrus-est keretében találkoztak ♦Paks, Németkér, Pusztahencse és iDunaszentgyörgy dalosai, szava­iéi és színjátszói. A művészeti [csoportok szereplése találkozott a •közönség tetszésével. Megérde­melten aratott sikert a művelő­SziSvetkezeti tagok ismerkedési estje Szövetkezeti tagok baráti ta­lálkozójára került sor szombaton este Szekszárdon a Szabadság­szálló helyiségében. A Szekszárd [és Vidéke Földművesszövetkezet igazgatósága ugyanis ismerkedési estet rendezett 200 szövetkezeti dolgozó részére, amelyre meg­hívták a szekszárdi termelőszö- ♦ vetkezetek több tagját is. dési ház tánccsoportja Sárközi leánytáncával, a konzervgyári csoport menyasszonytánca. Ezek mellett elismerést érdemel a da­losok szereplése, a zongoraszá­mok, valamint a művelődési ház színjátszó együttese, amelyik méltán aratott sikert a „Galamb a városházán” című egyfelvoná- sos színművel. Sportköri est a szőlőhegyen Jól sikerült sportköri estet ren­dezett szombaton este Szekszárd- Szőlőhegyen a TST és a Nép­újság Szerkesztősége. Az esten Kálmán János ököl­vívó, a magyar válogatott, keret tagja tartott beszámolót pálya­futásáról, külföldi útjairól. A zsúfolásig megtelt iskola­teremben a részvevők ezután sportfilmeket néztek meg.

Next

/
Thumbnails
Contents