Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-20 / 66. szám

a TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. március 20. a SPORT pártoló tagságra szüksége van a sportkörnek“ Sportköri gyűlést tartott a Dóssá SK. Szekszárdon a fegyveres tes­tületek klubjában találkoztak a Szekszárdi Dózsa Sportkör tag­jai. hogy meghallgassák Orosz Lajos eívtársnak, a sportkör el­nökhelyettesének beszámolóját a végzett munkáról. A sportkör elnökhelyettese be­vezetőben leszögezte, hogy a sportkör elnöksége a maga terü­letén végrehajtja a párt sportra vonatkozó határozatait. A továb­biakban az elnökség munkáját ismertette. Érintette a nevelést, a Kilián testnevelési mozgalom helyzetét, a társadalmi munka szervezését a pályaépítéssel kap­csolatban. Az elnökhelyettes be­szélt a hibákról is. Mint mon­dotta, vannak szakosztályok, me­lyek érdemen felül kapnak tá­mogatást. Az elnökség hibái kö­zött megemlítette, hogy nem tá­maszkodott a Dózsa-szurkolók tá­borára. A vezetőség — de az egész sportkör — elszigetelődött, elkényelmesedett. A továbbiakban a szakosztá­lyok munkáját értékelte és meg­állapította, hogy az elért ered­ményekkel általában elégedettek. Megköszönte — az elnökség ne­vében — az edzőknek, sporto­lóknak fáradságos munkájukat, mellyel kivívták a Dózsa Sport­kör jó hírnevét. A Kilián test­A gyűlés szünetében Orosz Lajos elvtárs, a sportkör elnökhelyet­tese (baloldalt) és Varga István ISB-elnök (középen) beszélget Török Sándornéval, a sportkör I. osztályú sportolójával. nevelési mozgalom szélesítésére, ra is fegyelmezetten, sportszerű­tömegesítésére kérte a szakosz- en viselkedjenek és küzdjenek, tályvezetőket. Ha ez így lesz, az eredmény nem — Az elnökség jónak értékeli marad el — mondta beszámo- a szakosztályok munkáját és kér- lója végén Orosz elvtárs. jük a sportolókat, hogy tovább- A beszámoló után dr. Kovács •Károly megyei sportorvos a spor Az első három tavaszi fordulóban csak Bonyhád nem vesztett pontot a megyebajnokságban A megyebajnokságban sok ér­dekességet hozott már az első három tavaszi forduló is: A ta­vaszi eredmények alapján már csak Bonyhád áll pontveszteség nélkül; Bátaszék második helye nagy meglepetés. De legalább ilyen meglepetés Máza 13. helye­zése is. Nagy a küzdelem a hátsó régiókban is. A veszélyes hely­zetben lévő csapatok közül G ér­jen és Dunaföldvár szerepelt ed­dig a legjobban: mindketten há­rom-három pontot szereztek. Iregszemcse és Hőgyész áll a leg­rosszabban. ök pályáznak a leg­több ..eséllyel” arra, hogy a megalakítandó II. osztályban he­lyet kapjanak. Váratlanul jól rajtoltak a dombóváriak is. Paks- nak viszont egyelőre meg kell elégednie a hetedik helyezéssel. A tavaszi eredmények alapján a megyebajnokságban szereplő csa­patok között a következő a sor­rend: 1. Bonyhád 3 3 — — 8:2 6 2. Bátaszék 3 2 1 — 16:1 5 3. Dombóvár 3 2 1 — 7:3 5 4. Nagymányok 3 2 1 — 8:4 5 5. Tolna 2 2 — — 5:1 4 6. Simontornya 3 I 2 — 8:5 4 7. Paks 3 1 1 1 4:3 3 8. Gerjen 3 1 1 1 2:3 3 9. Dunaföldvár 3 1 1 1 7:9 3 10. Cikó 3 1 — 2 4:8 2 11. Kisdorog 3 1 — 2 2:7 2 12. Fadd 3 — 1 2 6:8 1 13. Máza 3 — 1 2 4:6 1 14. Gyönk 3 — 1 2 4:8 1 15. Hőgyész 3 — 1 2 2:8 1 16. Iregszemcse 2 — — 2 2:13 — A prágai műkorcsolya VB. Nagy sikerrel mutatkozott be a Korda—Vásár­helyi pár a VB-n az új prágai sta­dionban. (TELEFOTO MTI Külföldi Képszol­gálat) tolók orvosi ellenőrzésének fon tosságáról. Mozolai János az at­létikai szakosztály edzője, a szak osztály belső életéről, Ferkert József az ellenőrző bizottság munkájáról, Leposa Dezső a szakosztály problémáiról, Varga István ISB-elnök az ifjúság ne­veléséről, Ihász József a labda- I rúgó-szakosztályról és az ifjúsá­gi csapatról beszélt felszólalásá­ban. Dr. Solymosi Mihály, a sport­kör elnöke, felszólalásában rész­letesen foglalkozott a sportkör előtt álló feladatokkal, így a pár­toló tagság megszervezésével. Mint mondotta, nemcsak azért kell a pártoló tagság, hogy tag­díjukkal segítsék a sportkört, ha­nem hogy segítsenek az elnök­ségnek és a szakosztályoknak a vezetésben. A szervezeti életről elmondotta, hogy még van javí­tanivaló. Tovább kell népszerű­síteni az atlétikai versenyeket. A sportolók elé állította példa­képül Kálmán János és Dósai István klubhűségét, jó eredmé­nyét. A labdarúgó-csapatról töb-, bek közölt azt mondotta, hogy a feladat: megkapaszkodni az NB IlI-ban. A sportköri gyűlésen részt vett és felszólalt a BM instruktora, Vájná Ferenc is. Elismerőleg nyilatkozott a sportkör munkájá­ról, külön megemlítette a társa­dalmi munkát, mellyel az új pá­lya elkészül, A sportgyűlés végén dr. Soly­mosi Mihály sportköri elnök a legjobb sportolóknak, sportveze­tőknek, társadalmi munkásoknak — jó munkájuk elismeréséül — átnyújtotta a sportkör tisztelet­díját. Pista bácsi, a művezetőnk Nagy. erős ember, őszülő hajú. Fáradhatatlanul járja üzemét. Irányít, tanácsot ad, segít, mi­kor mire van szükség. Hosszú év­tizedes tapasztalatai segítik ab­ban, hogy jól irányítsa üzemré­szét, hogy gondosan intézze mun­katársai ügyét. Felelős beosztásban dolgozik Apaceller István. Sok alkalommal kerül nehéz helyzetbe, de mindig ura a nehézségeknek, s munka­társai segítségével megoldja azt. S az sem ritka, amikor hiányzik egy dolgozó, vagy valamilyen ügyét megy intézni hivatalos helyre, akkor Apaceller elvtárs áll a gép mellé, helyettesíti mun­kását. Szereti a fiatalokat és segíti őket, hogy kiváló munkássá vál­janak. Pista bácsi, a mi főműve­zetőnk kitűnő ember, jó szakem* bér, emberséges vezető és talán ezt is mérlegelték akkor, meg a dolgozók véleményét is, amikor a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést adományozták neki. A múlt évben a Német Demokrati­kus Köztársaságba küldték ta­pasztalatcserére. Jó munkájával érdemelte ezt ki. Számos olyan értékes ötletet hozott magával, amelyek a termelékenység javítá­sát szolgálják. Támogatja versenymozgalmun­kat, segítője, irányítója a szocia­lista brigádoknak, hisz enélkül nem is érhetnénk el jó eredmé­nyeket Évtizedek óta közöttünk él, se­gíti munkánkat. Büchner János levelező, Bonyhádi Cipőgyár KAPARD KI A SZEMÉT? Egy ismerősöm panaszkodott: gyermeke több alkalommal ösz- szekarmolt arccal került haza az óvodából. S mindjárt mond­ta is: nehogy azt higgyem, hogy erről az óvónők tehetnek. A hibásak elsősorban a szülők, akik közül soknak tetszik, hogy egyszem fiuk kakaskodik a ha­sonló korú, vagy kisebb gyerme­kek között. Szép a gyermek ha virgonc, fürge, jókedélyű. Az sem baj, ha pajkos, csintalan, hiszen ezeket a vonásokat előbb-utóbb némi kis neveléssel helyre le­het hozni. Sokkal nehezebb és küzdelmesebb azonban egy olyan hibát lefaragni, amit bi­zonyos értelemben mi, felnőttek ültetünk el a gyermek gondoU kodásában. Könnyelműen mond* juk néha: ne hagyd magad} fiam. így szokott kezdődni, a aztán a gyermek, különösen, hu néhány ilyen „ne hagyd magad’’ alkalmat siker koronáz, izgága* vá, kötekedővé válik. Már néni védekezik, inkább támad... A támadást rendszerint 0 csendesebb, magába zárkózott tabb gyermek sínyli meg. Igeit mély nyomokat hagynak ezek a dolgok az apróságokban, s ép* pen ezért ne azt javasoljuk a gyermeknek, hogy „kapard ld a szemét’, hanem inkább aztf hogy viselkedjen rendesen. Azt hiszem, ez a célravezetőbb. sz. i. KÖNYVISMERTETÉS Dr. hu miit Emiit A szója Újabban hazánkban is mind nagyobb mértékben fordul a mezőgazdaság és az ipar érdek­lődése a szója felé, és jelentősége van a népélelmezésben is. A hat részre és számos fejezetre tagolt könyv I. részében a szója szár­mazását és elterjedését mutatja be, a II. részben pedig növény­tani ismertetését adja. A III. rész a szójanövény élettanáról szól. különös tekintettel anyag­cseréjére, fejlődésére, virágzás­biológiájára és termésére. A szó- jatermesztés részletes ismeret­Totó-eredmények 1. MTK—Honvéd I 4:1 2. Pécs—Ferencváros 1 2:1 3. Szeged—Csepel x 1:1 4. Dorog—Özd x 0:0 5. Győr—Salgótarján 1 2:1 6. MVSC—DVTK 2 0:2 7. DEAC—Kecskemét 1 4:1 8. Szolnok—Egyetértés törölve 9. Pénzügy.—Székest. 2 0:2 10. EVTK—Budafok 2 1:3 11. Lanerossi—Inter. x 1:1 12. Torino—Róma x 1:1 13. Kaposvár—ZTE 1 1:0 NB l-es eredmények MTK—Bp. Honvéd 4:1 (1:1). i rog—Ózd 0:0. Csepel—Szeged 1:1 Pécs—Ferencváros 2:1 (1:0). Do-1(1:1). Győr—Salgótarján 2:1 (0:0). NB tl-es eredmények Nyugati csoport Szombathelyi Haladás—Szállí­tók 1:0 (0:0). Kőbányai Lombik- Soproni VSE 4:1 (3:0). Dunaúj­városi Kohász—Oroszlányi Bá­nyász 2:2 (1:1). Budafoki MTE Kinizsi—Erzsébeti VTK 3:1 (2:1). Budapesti VSC—Mosonmagyar­óvári TE 1:1 (1:0). Székesfehér­vári Vasas—Pénzügyőrök 2:0 (0:0). Budai Szpartakusz—Vörös Csillag Traktorgyár 5:0 (2:0). Ka­posvári Kinizsi—Zalaegerszegi TE 1:0 (1:0). Kelet! csoport Szolnoki MÁV—VM Egyetértés elmaradt. Láng SK—Bp. Előre 1:0 (0:0). KISTEXT—Bp. Szpar­takusz 1:1 (0:0). Ganz-MÁVAG— Borsodi Bányász 4:1 (2:1). Diós­győri VTK—Miskolci VSC 2:0 (0:0). Debreceni EAC—Kecske­méti Dózsa 4:1 (1:0). Ceglédi VSE —Nyíregyházi Szpartakusz 1:0 (0:0). anyagát a IV. rész tárja az ol­vasó elé, figyelemmel a növény környezeti igényeire, betegségei­re és kártevőire, öntözésére, be­takarításának, valamint raktáro­zásának számos kérdésére. Az V, rész a szója nemesítésének és fajismeretének problémáit fog­lalja össze. A mű VI. része a szó­jának a gazdasági életben és aa emberi táplálkozásban betöltött sokrétű hasznát mutatja be. Kurnik Ernő a műben saját évtizedes kutatásai során felhal­mozott gazdag ismeretanyaga, valamint sok száz irodalmi adat alapján minden olyan kérdésben tájékoztatást nyújt, amely bár­kiben a szójával kapcsolatban felmerülhet. Munkája egyaránt számot tart a növénytermesztők, az agronómusok, a botanikusok, valamint a tudományos kutatók érdeklődéseire. A kötetet 155 ábra, 86 táblázat és 6 színes táblamelléklet egészíti ki. — A felsőoktatási intézmények felvételi rendjéről tájékoztató jelent meg a Művelődésügyi Mi­nisztérium hivatalos kiadványa­ként. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szociolista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 2S-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokná és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra II H

Next

/
Thumbnails
Contents