Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-02 / 51. szám

fÖEWA MEG TE! JSEFÜJSAÖ 1962. március t. ■ SP •• Ünnepélyesen átadták az új szekszárdi tekepályát Tolna megye férfiválogatottja legyőzte a magyar válogatottat ŐRT Lengyel Ferenc (Dombóvár) dobás közben Szekszárd sportélete újabb lé­tesítménnyel gazdagodott. A kö­zel félmilliós értékű tekepályát, amely a Megyei TST irányítá­sával a város párt-, tanácsi és társadalmi szerveinek összefogá­sával létesült, szombaton dél­után élénk érdeklődés mellett Módos István adta át, a városi tanács képviseletében rendelteté­sének. A Tolna megyei Teke Szö­vetség nevében Király István, a szövetség elnöke vette át a léte­sítményt és annak a reményének adott kifejezést, hogy ez az új létesítmény serkentőleg hat majd nemcsak a szekszárdi, de a Tol­na megyei és ezen keresztül a magyar tekesport fejlődésére is. Ezután került sor a magyar női válogatott és a Tolna megyei férfi ifjúsági válogatott mérkő­zésére. Schreckné és a megye if­júsági válogatott versenyzője, Kőbli kezdte meg a küzdelem­sorozatot és Schreckné első do­bását máris nagy ovációval fo­gadták az érdeklődők, akik mind a két napon élénk figyelemmel kísérték a verseny alakulását Ugyanis Schreckné elsőre teli­találatot ért el. A folytatás sem maradt el, mert a női válogatott tagjai közül csak a másodiknak indult Steckl maradt alul Kol­lárral szemben, így a női váloga­tott 414 fás átlageredmény­nyel biztosan nyert az ifjúsági válogatott ellen, amely nem érte el a 400 fás átlagteljesítményt sem. A közönség láthatólag élvezte a küzdelmet és nem egyszer ve­rődtek tapsra a tenyerek egy-egy kilences dobás után, vagy akkor, ha a versenyzőnek egyes bábu­kat sikerült leütnie. Vasárnap reggel már 8 órai kezdettel folytatódott a pálya­avató. Ezúttal a magyar férfi­Az ünnepélyes megnyitón. Balról jobbra: Hermann József, a Magyar Teke Szövetség főtitkára. Módos István — ünnepi be­széd közben — Király István, a Megyei Teke Szövetség elnöke és Lépő László, a Megyei TST elnöke, válogatott lépett pályára. Ellen­fele a dombóvári játékosokból álló Tolna megyei felnőtt válo­gatott volt. A férfiak is 100 ve­gyes dobás keretében döntötték el a küzdelem sorsát. A magyar válogatott rossz napot fogott ki, korántsem tudta megismételni a nők szombati teljesítményét és így kezdettől fogva szoros küz­delem alakult ki a két csapat kö­zött. Lengyel Tolnának szerezte meg a vezetést, de Várfalvi 415- ös dobással már a válogatottnak szerzett 6 fás előnyt. A budapes­ti Lengyel és Horváth majdnem hajszálra azonos eredményt ért él, így a harmadik játékosok után sem változott lényegesen a helyzet. A Tolna megyei csapat negyedik embere: Király István Kosárlabda-híradó t Befejezéshez közeledik a városi kosárlabda-bajnokság A hét folyamán és vasárnap délután lejátszásra kerülnek a városi kosárlabda-bajnokság utol­só mérkőzései is. Március 4-én, vasárnap a következő csapatok találkoznak egymással. 15 óra: Technikum II.—Petőfi I. (női). 16: Petőfi I.—Bátaszéki VSK (férfi). 17: Petőfi I.—Petőfi III. (női). A bajnokság állása: Nők 1. Petőfi II. 4 3 1 164:73 7 2. Petőfi I. 2 2 — 57:29 4 3. Technikum II. 3 1 2 38:74 4 4. Petőfi III. 2 1 1 24:60 3 5. Technikum I. 3 Férfiak 3 29:76 3 1. Petőfi II. 7 6 1 272:149 13 2. Technildim I. 7 4 3 261:224 11 3. Gimnázium 1. 5 4 l 233:107 9 4. BVSK 6 3 .3 149:161 9 5. Gimnázium II. 6 2 4 152:204 8 6. Petőfi I. 4 3 1 148:116 7 7. Gimnázium ITT. 6 1 5 110:251 7 8. Technikum II. 5 — 5 66:211 5 6 fával dobott többet, mint Hack, így a válogatott előnye mind­össze 2 fára morzsolódott. Ekkor állt fel a dombóvári Soós és a válogatott Révész. A dombóvári versenyző nagyszerű teljesítményt nyújtva mind a telidobásokban, mind pedig a tarolásokban alapo­san felülmúlva ellenfelét 446 fás teljesítményével nemcsak a ver­seny legjobb eredményét érte el abszolút értelemben is, hanem 42 fás előnyt szerzett a Tolna me­gyei válogatottnak. Nagy izgalmak között állt fel a világrekorder Szabó és a Tolna megyei Kálozdi. Bár a Tolna me­gyei versenyző különösen taro­lásban elmaradt Szabó mögött, a válogatott már csak csökkenteni tudta hátrányát és így a pálya- avatón megszületett a nem várt Tolna megyei siker: a megyei férfi tekeválogatott legyőzte a magyar férfiválogatottat. A lel­kes közönség nagy ovációval fo­gadta a Tolna megyei tekézők sikerét és már az első verseny iránt megmutatkozott érdeklődés arra enged következtetni, hogy \ alóban fejlődésnek indul majd Szekszárdon is a tekesport. Részletes eredmények: Magyar női válogatott (Schreck né 411, Steckl 393, Szikoráné 425, Havelné 417, Nádasné 426, Bal- lagóné 410) — Tolna megyei if­júsági férfi válogatott (Kőbli 381. Kollár 404. Árvái 403, Lengyel 390. Schmieder 383, Soós 404) 2482:2367. Egyénileg az első há­rom eredménye a következő: 1. Nádasné MV 426. 2. Szikoráné MV. 425, 3. Havelné MV 417. Tolna megyei felnőtt váloga­tott (Lengyel 395. Illés 396. Hor­váth 419. király 393, Soós I. 446, Kálozdi 413) — Magyar férfi vá­logatott (Rákos 382, Várfalvi 415, Lengyel 421, Hack 387. Révész 402. Szabó 425) 2462:2432. Egyé­nileg a legeredményesebben sze­repelt három versenyző a követ­kező: 1. Soós I. (Tolna m. 446 2. Szabó (magvar válogatott) 425, 3. Lengyel (magyar válogatott) 415 fa. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17, Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivjataj: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon:' 21—21, 25—72 Felelős vezető* Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokná* és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 14 Ft Barátságos ökoIyívóbiérkézéi Bálái Vasas - Szekszárdi Dózsa 16:12 Szekszárd, 300 néző. Vezette: Mestyán és Dőry. Vasárnap dél­után találkozott egymással a két sportkör ökölvívó-csapata. A mérkőzések lefolyásáról az aláb­biakban számolunk be: (Elöl a bajai versenyzők). Szabó pontozással vereséget szenved CsötönyitőL Csötönyi technikásabb. Szabó erősebb volt. Csak szoros küzdelem után dőlt el a mérkőzés a szekszárdi ver­senyző javára 0:2. Strobán pontozással győz Hor­váth ellen. A rendkívül támadó- kedvű bajai versenyző kemény küzdelemben nem hagyta kibon­takozni Horváthot, és megérde­melten nyert ellenfele ellen. 2:2. Matus ellen Ferger a II. menet­ben feladta. Teljesen passzív volt a szekszárdi versenyző már az első menetben is, végül a má­sodik menetben feladta a küz­delmet 4:2. Liptai pontozással győz Kovács ellen. Sokat szabálytalankodott a bajai versenyző, és ez látható­lag nem ízlett Kovácsnak, aki kissé tartott is három évvel idő­sebb ellenfelétől. Így nem volt meglepetés Liptai pontozásos győ­zelmének kihirdetése, bár a má­sodik és a harmadik menetben már közel egyenrangú ellenfele­ket láttunk. 6:2. Puskás 11. pontozással győz Tóth ellen. A szekszárdi verseny­ző hallatlanul gyorsnak bizo­nyult, de nem mert ütőtávolság­ba kerülni, és amikor odakerült, akkor sem ütött, így nyert a jó lábmunkával rendelkező, mozgé­kony bajai versenyző. 8:2. Puskás 1. ellen Miklósi az első menetben feladta. A tehetséges szekszárdi versenyzőnek egyelőre túl kemény dió volt Puskás, aki többszőr is megsorozta és emiatt kettős fedezékbe kényszerült. így aztán Miklósi már az első menet­ben feladta a küzdelmet. 10:2. Parittya 11. pontozással veszít Sörös ellen. A hosszú karú és nehezebb bajai versenyző ellen Sörösnek meg kellett küzdenie a győzelemért. 10:4. Gubenyák pontozással veszít Kerekes ellen. Nagy küzdelem alakult ki a két versenyző között, amely Kerekes megérdemelt győ­zelmével végződött. 10:6. Uuyi pontozással veszít Forral ellen. Ezt a mérkőzést is erős küzdelem jellemezte, de ismét a szekszárdi versenyzőt találták a pontozók jobbnak. 10:8. Pozsgai kiütéses vereséget szen­vedett Daradicstól. Daradics már az első menetben hatalmas erejű horoggal kapta el ellenfelét, akit kiszámoltak. 10:10. Sarkadi pontozással győz Árpás ellen. Az első menetben Sarkad: verekedett jobban. A második menettől kezdve azonban már Árpás volt jobb. A második me­netben nyolcig a földön volt a bajai versenyző és a harmadik menetben is inkább Árpás kez­deményezett! többet. Mégis Sár- kadit hozták ki a pontozók győz­tesként, periig Árpás legalább döntetlent érdemelt volna. Is­mét a vendégek szerezték meg a vezetést 12:10. Kollár az első menetben felad­ta Kálmán ellen. Kálmán lendü­letesen kezdett és a bajai ver­senyző már az első menetben jobbnak vélte a küzdelem fel­adását 12:12. Parittya pontozással győzött Szabó ellen. Lényegesen tapasz­taltabb volt a bajai versenyző, így nem iért kétség győzelmé­hez. 14:12. Biró érién Köves a harmadik menetben feladta. A két nehéz­súlyú versenyző között kemény küzdelem alakult ki, amelyben a vendégversenyző bizonyult jobb­nak. Köves a harmadik menet- feladni kény­szerült és így a vendégcsapat, szerezte meg a győzelmet. A hét tizenegye Az újra megindult bajnoki küz delmek I. fordulójában a csapa­tok zöme idényeleji formát mu­tatott, de ennek ellenére már most is akadtak jó egyéni telje­sítmények. Úgy látszik, hogy a szövetség­nek az a határozata, amely sze­rint a hétről hflre legjobb tel­jesítményt nyújtó játékosokból | válogatott csapatot állít össze és részére mérkőzésalkalmat bizto­sít, kedvezően éreztette hatását a játékosok körében. Szükség is van a hétről hétre mutatott mi­nél jobb egyéni teljesítmények­re, mert csak ezek révén lehet elérni a megye labdarúgó-sport­jának fejlődését-A hét tizenegye: Lickert (Gyönk) Wagner Kláb Hurkai (Bonyhád) (Tolna) (Gyönk) Fazekas Molnár (Dombóvár) Nagymányok) Micskó Brucker Gyorsok Wéber Székely (Simontornya) (Tolna) (Máza) (Nagymányok) (Bátaszék) Kitűntek még: Kapusok: Árki (Paks), Fekete (Gerjen). Hátvédek: Szántó I. (Iregszem- cse), Tóth (Gyönk), Kiss (Báta­szék), Kocsis (I regszemcse), Sze­gedi (Cikó), Hídvégi (Fadd), Kor- pádi (Dombóvár). Fedezetek: Simonies (Cikó), Schuszter (Fadd). Csatárok: Szántó II. (Iregszem- cse), Teszler (Dombóvár), Géth (Mám), Magyar (Dunaföldvár), Vajda (Bonyhád), Klement (Ger­jen), Márton (Dombóvár), Tóth (Bátaszék), Fláding (Bonyhád), Gahó (Simontornya). A teremkózilabda-bajnokság végeredménye Nők: 1. Simontornya 6 6 — — 110:31 12 2. Tolnai Textil 6 5 — í 83:46 10 3. Mözs 6 3 1 2 57:59 7 4. Nagy dörög 6 2 1 3 58:64 5 5. Tolnai Selyem 6 2 — 4 58:73 4 6. Tengelic 6 1-r 5 45:62 2 7. Tolnai Textil 1TSK 6 .1 Férfiak: — 5 30:102 2 1. Simontornya 7 7 — — 260:138 14 2, Tolnai Selyem 7 4 1 2 205:202 9 3. Szekszárdi Tipográfia rr t 4 — 3 185:152­8 4. Szekszárdi ITSK 7 4 — 3 187:175 8 5. Tolnai Gimnázium 7 3 1 3 234:227 7 6. Tolnai Sz.partakusz, t 3 — 4 139:193 6 7. Mözs 7 1--- . 6 20 4:244 2 8. Nagymányoki ITSK 7 1 —­6 160:26.3 — Fekete 2

Next

/
Thumbnails
Contents