Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-20 / 66. szám
mse proletárjai. egyesüljetek! TOLNA * a-za.ru • vtíny vra> A'ífM A GYÍA'R; - S Z O C I: A LISTA M UN KAS PA R T •; TOLNA MEGYEI Bi/Ü! IS ÁGA \GA ÉS A REGYÉl tanaCS- LAPJA r—«... i 1962. március 20. XII. évfolyam 66. szám I * I Hazai földben helyezték örök nyugovóra Károlyi Mihály hamvait A HÉT VÉGÉN TÖRTÉNT Magyar—lengyel baráti est Bőlcskén Több mint 200 érdeklődő gyűlt össze 16-án este a bölcskei mozi új helyiségében, hogy részt vegyen a Hazafias Népfront rendezésében megtartott magyar—lengyel barátsági esten. A nagyszámú hallgatóság előtt László Antal, a Hazafias Népfront megyei irodájának munkatársa tartott előadást Lengyelországról, majd az általános iskolások énekkara lengyel és magyar népdalokat adott elő. Ezután a Lengyel Nép- köztársaságról szóló filmeket láthatott a közönség. Ifjúsági nagygyűlés Szekszárdon Vasárnap délután a KISZ megyei bizottsága ifjúsági naggyű- lést rendezett a KISZ fennállásának ötödik évfordulója alkalmából, a városi művelődési házban. A naggyűlésen többek kózöt* megjelent dr. Tuska Pál, az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a Megyei Tanács elnöke, Szigeti János, és Kerekes Milliós, az MSZMP Megyei Bizottságának osztályvezetői, Rúzsa János, az MSZMP szekszárdi ^rási bizottságának titkára. Az ifjúsági naggyűlés szónoka Tatár Lajos, a KISZ megyebizottság titkára volt. Utána KISZ érdemrendeket, aranykoszorús KISZ-jelvényeket, valamint emléktárgyakat, pénz- és könyvjutalmakat nyújtottak át a KISZ-munkában és a termelésben kitűnt fiataloknak. Az ifjúsági nagygyűlés résztvevőit az úttörő-zenekar, valamint a sárközi művészeti együttes szórakoztatta színvonalas műsorával. Vasárnap délelőtt szakadatlan sorokban vonultak el a budapesti dolgozók Károlyi Mihálynak a Nemzeti Galéria díszcsarnokában felállított ravatala előtt. Munkások, parasztok, köztük Károlyi Mihály szülőfalujának, Kálkápolnának küldöttei, értelmiségiek, az elhunyt régi harcostársai rótták le kegyeletüket a nagy halott emléke előtt. A ravatal mellett dísz-őrséget állt Biszku Béla. a Minisztertanács elnökhelyettese, Kállai Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Nemes Dezső, Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának Kállai Gyula hangsúlyozta, hogy Károlyi Mihály igaz, nagy hazafi volt. aki életét a magyar nemzeti függetlenség, a népjólét, a népek közötti béke és barátság érdekében vívott harcban töltötte el, Harcolt a reakciós osztrák— magyar monarchia és hazai kiszolgálói ellen, megbékélést, barátságot és nemzeti egyenjogúság alapján való égyüttn^i^yjdésj tagjai, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Nagy Dániel, az Elnöki •Tanács elnökhelyettese, Czottner Sándor, ' Incze Jenő, Kisházi Ödön, Losonczi Pál, Nagy Jó- zsefné, dr. Nezvál Ferenc, Péter János és dr. Trautmann Rezső miniszterek. A Kerepesi temetőben a munkásmozgalom hőseinek mauzóleuma és a Kossuth-mauzóleum között helyezték örök nyugalomra Károlyi Mihályt, fiának, Károlyi Ádámnak hamvai mellé. A gyászünnepségen Kállai Gyula, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa által a temetés rendezésére alakított bizottság elnöke búcsúztatta a magyar nép nevében hazánk nagy fiát. hirdetett a Duna-medence elnyomott népei között. Ahogy távolodott a kiváltságos osztálytól, úgy közeledett az elnyomottakhoz, s ezért fogadta szívébe a nép. Kállai Gyula ismertette Károlyi Mihály politikai ténykedését, s elmondotta, hogy 1919. februárjában kápolnai birtokán saját kezével verte le, a, fóldosztásí-jelző cövekeket. Részletesen szólt Károlyi Mihály emigrációs munkásságáról, s hangsúlyozta, hogy inkább választotta az . ínséges életet, de meggyőződését soha nem adta fel. — Ma a lenini eszmék világító fényét követve — folytatta Kállai Gyula — töretlenül haladunk előre a szocialista Magyarország építésének útján. Csak sajnálni tudjuk, hogy Károlyi Mihály nem érhette meg ezt az időt, amikor Magyarországon teljes fényében tündöklik a szocializmus lenini eszméje, s lerakjuk hazánkban a szocializmus alapjait. Beszéde befejező részében hangsúlyozta, hogy Károlyi Mi- hályban azt a küzdőt tiszteljük, aki hosszú utat járt be, míg eljutott a néphez. Élete például szolgál arra, hogy még az olyan távolról jövők is, mint amilyen ő volt, — ha van bennük igaz emberség, töretlen hit és akaraj; — harcosai lehetnek a szocializmusnak az emberiség nagy ügyéért. tKállai Gyula beszéde után a munkás-gyászinduló hangjai csendültek fel, majd Károlyi Mihály sírját elborították a kegyelet virágai. Divatbemutató Vasárnap délután fél négy órakor zsúfolásig megtelt a Szabadság-szálló nagyterme érdeklődőkkel, ahol a Szekszárdi Szabó Ktsz rendezésében nagyszabású divat- bemutatóra került sor. Mintegy 350 fiizo előtt vonultatták, fel a tavaszi és nyári divatújdonságokat a budapesti manökenek. A modelleket a kisipari termelőszövetkezetek tervező laboratóriuma készítette, amelyeket most láthatott először a ‘vidéki közönség a sikeres Gellért-száll'ói bemutatkozás után. A mintegy kétórás műsorban 150 modellt láthattak az érdeklődők. A tavaszi és nyári teljes kollekció bemutatása, várakozáson felüli sikert aratott. Este pedig Bonyhádon a művelődési házban mutatták be a tavaszi és nyári divatújdonságokat. És ami elmaradt Kállai Gyula beszéde Öntöző szórófej műanyagból Nagyjelentőségű újítás a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál Több nagyszabású . rendezvényt akadályozott meg a mostoha időjárás a megyében. Bonyhádon elmaradt Az ember tragédiájáról tervezeti, előadás, amelyen neves fővárosi színészek működték volna közre. Ugyancsak a nehéz közlekedési viszonyok akadályozták meg Tamásiban a tervezett hangverseny megtartását. Az Országos Rendező Iroda Dombóvárra nem tudott eljutni, és így az Én és a kisöcsém című zenés vígjátéknak nem tudott este tapsolni a közönség. Mint a járási művelődési házaktól megtudtuk, az elmaradt rendezvényeket későbbi időpontban megtartják. A dombóvári műsort például csütörtökön, 22-én, a tamási hangversenyt pedig április 28-án tartják meg. A BAB NEM „MEGY" — Kapós az uborka, a paradicsom, a fejeskáposzta és a zöldpaprika — A sörivóknak nincs sok szerencséjük Az Élelmezésügyi Minisztérium Solna megyei Felvásárlási Ki- fendeltségén arról tájékoztatták lapunk munkatársát, milyen növényféleségekből van még elmaradás a szerződéskötésben. A szerződéskötésben most van a legnehezebb időszak, az utolsó forduló. A MÉK zöldségfélékből tavaly 29 cikkféleségre kötött szerződést, ez évben 17-re köt. Különösen aggasztó a helyzet zöldborsóból. A tsz-ek ezidáig még nem szerződték le azt a mennyiséget, amire a népgazdaságnak feltétlen szüksége lenne. Igaz. nem sok, mindössze kb. 180 hold hiányzik, de ez a terület, ahogyan szaknyelven mondják, semmiképpen nem akar »bejönni'". Nem megy a bab sem. 35 százalék hiányzik, látszólag nem túl sok, de az ellátás szempontjából mégis fontos lepne, hogy ne essen ki ez a mennyiség. Kedvezőtlenül alakul a sörárpa-szerződtetés is. Ez különösen rosszul érinti a sörivókat. Az irányszámoknak még 54 százaléka van csak leszerződve. Bár a termelőszövetkezetek erre a ncvényféleségre általában szívesen kötnek szerződést, csupán az tartja vissza a közös gazdaságokat, hogy nagyok a minőségi követelmények, ez viszont érthető és ebből engedményeket tenni nem lehet. Vannak úgynevezett kisebb jelentőségű cikkek, mint a spárga és a paraj. A termelőszövetkezetek ezeket sem szeretik túlságosan. Különösen vonatkozik ez a parajra, amiből még 140 kataszteri holdra kellene megkötni a szerződést. Fűszerpaprikából és cukorrépából még mindig hiányzik néhány hold. E téren is sürgős a tennivaló, hogy az elmaradást napokon belül pótolják a tsz-ek. Ez évben nagyon kapós volt a paradicsom, az uborka, a fejeskáposzta és zöldpaprika. E növényféleségekből a tsz-ek a szerződéses előirányzatokat teljesítették, illetve túlteljesítették. Egyre több iparágban, gyártmánynál pótolják a különböző színesfémeket műanyaggal. A műanyagok térhódításának az a magyarázata, hogy olcsóbban állíthatók elő, könnyebbek a fémnél, megmunkálásuk is sokkal egyszerűbb. Ez vezette a Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat két újítóját is, Müller Ferenc kooperátort és Schwébl József fődiszpécsert, amikor a múlt év nyarán megkezdték a kísérleteket az üzemben gyártott — öntözéshez való — szórófejek műanyagból történő előállítására. A vállalatnál ugyanis pár hónappal előbb kezdték meg a szórófejek gyártását bronzból. Tavaly közel négyezer darabot gyártottak, az idei terv a 20-as (20 méter sugarú kör öntözésére alkalmas) szórófejből 12 000 darab, a 45-ös- ből pedig 2400 darab. Ha sikerül műanyaggal helyettesíteni a fémet, tetemes mennyiségű bronz importálása válik feleslegessé. A műanyag-szórófej mintapéldánya a múlt év őszén elkészült. Először „házilag” próbálták ki, majd felküldték a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetbe, ahol ötszáz órás üzemeltetés, valamint Januárban 33, februárban 31 vonatot takarítottak meg a dombóvári vasutasok a túlsúlyos vonatokkal A dombóvári vasútállomás dolgozói az év első két hónapjában kiemelkedő termelési eredményeket értek el — írja Várnai László, a MÁV Pécsi Igazgatóságának dolgozója, lapunk levelezője. — A terv azt írja elő ugyanis, hogy száz személyvonat közül 94- nek kell menetrend szerint közlekedni. Januárban és februárban a személyvonatok 94,7 százaléka közlekedett a menetrend szerint. A tehervonatok tervszerű közlekedtetésénél is jelentős eredményeket értek el, ugyanis a tervezetthez viszonyítva két vonattal több közlekedett a menetrend szerint. Évek óta hagyomány a dombóvári állomáson, hogy rendszeresen indítanak túlsúlyos vonatokat, ezzel a módszerrel jelentős megtakarítást érnek el. A túlsúlyként továbbított elegy bői januárban 33, februárban pedig 31 vonatra valót »takarítottak« meg, ez jelenti azt is, hogy ennyivel kevesebb vonatot kellett a két hónapban összeállítani. egyéb vizsgálatok utón jónak találták. Az idén kerül sor egy ezer darabból álló sorozat legyártására, majd ezután a nagybani gyártás bevezetésére. Az újítóknak és a vállalat vezetőségének elgondolása az, hogy az ezres szériát háromféle műanyagból készítik Az újítás gazdasági jelentősége igen nagy. Elsősorban színesfém- megtakarításban jelentkezik. Egy -szórófejhez 2,5 kiló-bronzot használnak fel jelenleg, egy évi szükséglet tehát az idén legyártandó 12 000 T 20-as gyártmányhoz 30 tonna. Á műanyag alkalmazásánál a munkaigényesség csak töredéke lesz a jelenleginek. Most ugyanis előbb elkészítik az öntvényt, majd ezt tisztítani, forgácsoini kell. A műanyag a fröccsöntéssel elnyeri végleges formáját, csak jelentéktelen utánmunliálásra van szükség. Egyelőre az akadályozza az újítás megvalósítását, hogy nem találnak kivitelezőt a műanyag-alkatrészek öntésére, illetve a szükséges fröccsöntő szerszámok elkészítésére, Negyvenezer bárány!- várnak a megye tsz-ei — Húsvéti pecsenyebárányt szállítanak Görögországba Tolna megye termelőszövetkezeteiben most ellenek a juhok. 40 000 kisbárányt várnak. A tamási Uj Élet és Vörös Szikra Tsz-ben — ahol jelentős juhállománnyal rendelkeznek — az anyajuhok többsége már megellett. A Hőgyészx Állami Gazdaságnak nagy juhászata van. Az anyajuhok száma 3100, s ebből 800 törzskönyvezett. A szaporulat az eddigiek szerint mintegy 100— 110 százalékos. Mint az előző években, az idén is szállítanak külföldre pecsenyebárányt húsvétra. A megye termelőszövetkezeteiből, állami gazdaságaiból mintegy 2000 pecsenyebárányt szállítanak Görögországba. A megyében folynak a szállítási előkészületek. m lltu