Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-17 / 40. szám

1962. február 17. TÓIN A MEGYEI NEPÜJSAÖ s OKOS MŰHELY Az udvaron^ *££ pori, s túl rajta egy majdnem új épület. Csend. Az iskolákra jellemző hangulatot csak néha töri meg az emeletről kiszűrődő tagolt beszéd. A matematikáról folyik az előadás, s bizonyára a példa is ott van a táblán. A majdnem új épületben ele­ven élet zajlik. A szekszárdi Ga­ray János Gimnázium politech­nikai műhelyében fiúk, lányok ismerkednek az elektrotechniká­val. A falon idézet: »Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes«. Vajon hívek-e a József Atti­lától tanult sorokhoz? — Tanulóink — mondja Hor- vai Árpád igazgató — napról napra szívesebben jönnek a mű­helybe. | Mi vonzza Sket? harmadikos, egy pillanatra fel­néz munkájából. Signálgenerátort szerel. — Az ember szeret dolgozni, ezeret újat csinálni. S itt új készül. A lakatosmű­hely felszerelésének nagyrészét már a tanulók készítették el. Szemre nem tűnik ez nagy do­lognak, de ha meggondoljuk: nem is könnyű majdnem gya­korlatlanul munkapadokat és más berendezéseket készíteni. Az e'ektrotechnikások most követik kollégáik példáját. A szereléshez szükséges műszerfalakat maguk szerelik össze és építik be a munkaasztalokba. Nem könnyű nekik, hiszen nem egyszerű munkáról van szó. So­kat kell hozzá tanulni. — Igen, igen — jegyzi meg Zsedényi Ferenc műhelyvezető —, semmit sem adnak ingyen. Ná­lunk — mosolyog — a szakelmé­lettel vannak bajok. Tudnék mondani olyan tanulót, aki gya­korlatból kitűnőre, s az elmélet­ből sokkal gyengébben vizsgá­zott. Hagyjuk azonban, azóta már javított... Ezt akár dicséretnek is fel le­het fogni. A következő asztalnál két bri­gád dolgozik, öt-wattos erősítő műszertáskája és alkatrészei so­rakoznak egymás mellett példás rendben. Varga István fürge kéz­zel, s figyelemre méltó szakérte­lemmel forrasztja az alkatrésze­ket. Rövid idő még, s már üze­mei is az erősítő. Gondolom: Varga Pista és társai nem kis büszkeséggel gondolnak majd vissza a munkára, amikor már kikerül a kezük alól. És a rádiósok... Ök még e kis közösségen be­lül is, mintha előbbre járnának. LOVASKOCSI A FASORBAN Nem szakmai büszkeségben, ha­nem inkább figyelemben, türe­lemben. Dudás Ernő már el is jegyezte magát ezzel a szakmá­val. A kezébe vett rádióról olyan szeretettel beszél, hogy meglepő. Bizonyára később sem fogja megbánni, vagy megváltoztatni szándékát, terveit. | Okos kis műhely ez mindenképpen. A tizennyolc osz­tályból tizenhárom tanulóit gyűjti össze különböző napokon. Gondolkodni, cselekedni, alkotni tanítja őket. S vállalkozni. Hamarosan nagy fába vágják a fejszét. Az iskola KlSZ-szerve- zetével egyetértésben ipari-poli­technikai szövetkezetei létesíte­nek. A cél kettős. Egyrészt így nagyjából elő tudják teremteni azt az összeget, ami a műhely fenntartásához, a szükséges al­katrészek beszerzéséhez szüksé­ges Másrészt — ez legalább any- nyira fontos — a javítás sok­oldalú munkát biztosít. Uj és új hibák, még újabb tanulni valók — körülbelül ez az, amit jelent a szövetkezet, ha majd meg­alakul. Elcsendesedik ___________________ Kozele­( li A járókelők ezen ugyan el­csodálkoztak, de azt mindenki gondolta, hogy nem lehet rossz az a zárszámadási közgyűlés, amelyre ilyen széles jókedvvel jönnek össze a tagok.-is -os 6 • • • •. Az állomás felé siető embe­rek riadtan ugráltak le a jár­dáról. Egy vágtató lovaskocsi kanyarodott a fasorba. A lovak patája csattogott, a kerekek zörögtek és ment a lovaskocsi határozottan, egyenesen, végig a fasoron, ahol még kerékpá­rozni iS tilOS. .... ,Á'> 3 Ki hajtott be a fasorba lo­vaskocsival? Kik ülnek ezen a megveszekedett kocsin, amely megbontotta a rendet, a fasor békés nyugalmát? A válasz ha­marosan kiderült. A lovaskocsi a művelődési ház előtt megál­lóit. A férfiak, asszonyok le­ugráltak a féderes ülésekről, nevetve, tréfálkozva, jókedvűen megindultak az ajtón befelé. Mentek a szekszárdi Béri Ba­logh Ádám Tsz zárszámadó közgyűlésére._ A kocsis elégedetlenül ma­radt a bakon ülve, s így vi­gasztalta a fasor megriadt já­rókelőit: — Kár, hogy nem nagyobb ez a kultúrház! Mert én bi­zony még oda is behajtottam volna. Elvégre életünk első Tolnán, Deák Ferenc utca 84. zárszámadására nem jöhetünk sz. ház szabadkézből eladó. Azon­osak úgy, szegényesen, gyalog... 'nal beköltözhető. (75) oacsaoBoaoaoacDacsaoBOBoaOBoaoacDB dik a foglalkozás vége. A ta­nulók innen a tanterembe men­nek. Viszik magukkal a munka izgalmát, s az érettségi után pe­dig a munka szeretetét, a mun­kásember fokozottabb megbecsü­lését. S természetesen azokat az is­mereteket, amelyeket itt gyűj­töttek, s könnyebben tudnak el­igazodni- gyors ütemben fejlődő, alakuló korunk korántsem egy­szerű technikai kérdése: között. Sz. I. Apróhirdetések ........ A z apróhirdetés dija. szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnap és Ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastaqon sze­dett szó két szónak számit. É. M. 44. Építőipari Vállalat KŐ­MŰVESEKET ÉS ÁCSOKAT ke­res budapesti munkahelyre. Szál­lás biztosítva. A jelentkezők szer­számot hozzanak magukkal — szerszámhasználati-díjat fizetünk. Jelentkezés: Budapest, V. Kos­suth Lajos tér 13—15. földszint. (33) Rózsáim tavaszi szállítását már­ciusban megkezdem. Garamvölgyi Kálmán rózsakertészete, Gádo ros. Kérjen árjegyzéket! (44) Családiháx-építtetőh építőanyag-szükségletüket a legkisebb utánjárással, az épít­kezés ütemének megfelelő időben be tudják szerezni, ha a Pécs—Szekszárdi TŰZ ÉP telepeivel időben 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 anyagbiztosítási ■ megállapodást m o 5 ■ o ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 kötnek, mellyel az OTP-kölcsönnel és magánerőből építke­zők építési gondjaik megkönnyítését biztosítják. Ha épít­kezni szándékozik, előtte keresse fel a megállapodás meg­kötése végett a Pécs—Szekszárdi TÜZÉP Vállalat telepeit. Pécs, Rákóczi út 46. sz. alatti központunkhoz intézett írásbeli megkeresésre instruktorunk az építkezőket tanács­adás végett felkeresi. (10) lOBOaOBOaOBOBOBOaOBOBOaOflOIOBQ Bélyeggyfi jteményt, összeállí­tást vásárolok. Hiánylistára ma­gyart összeállítok. Átvétel után fizetendő. Bélyegkereskedés, Sze­ged, Kelemen utca. (47) Vitessen rózsát! Különleges új­donságok. Gyönyörű színek. Szál­lítás postán. Kérjen díjmentes fajtajegyzéket. Szálkái rózsaker­tészet, Budapest, Dalszínház u. 10. ________________________________________(6) Szoba-konyhás beköltözhető ház, 560 öl szőlőkért területtel Vértes- szőlősön (Komárom megye) el­adó. Érdeklődni lehet „Zsuzsa” jeligére, a komáromi hirdetőben.. ____________________________(46) A zonnali beköltözéssel szoba- konyhás kis ház eladó. Dombó­vár. Engels u. 15. Érdeklődni csak 18-án._______________________(72) E ladó egy jószágnyírógép hét pár késsel, üzemképes állapotban és egy hintó. Cím: Cseh János, Decs. (74) Eladó két szoba, összkomfortos ház. nagy kerttel. Beköltözhető. Szekszárd. Bartina u. 28. (76) Eladó Mözsön. Tolnai utca 37. sz. két szoba, konyha, mellékhe­lyiségekből álló, 574 öles. kertes ház. Beköltözhető. Csákvári. (63) Szekszárdon, Bajcsy-Zsilinszky úti egy szoba, összkomfortos föld­szintes. telefonos lakásomat el­cserélném megegyezéssel kétszo­básért. Cím: szekszárdi hirdető- ben. ___________________(68) — Munkás-paraszt találkozó. Február 19-én délelőtt 9 órakor munkás-paraszt találkozó színhe­lye lesz a dunaföldvári tanácshá­za. A budapesti EMAG dolgozói és a dunaföldvári termelőszövet­kezeti gazdák találkoznak ezen a napon. — Növényvédelmi kiállítást rendez február 23-tól 26-ig a Tol­na megyei Tanács VB Mezőgaz­dasági Osztálya és a Mezőgazda- sági Ellátó Tröszt. A kiállítás megnyitásában közreműködik a Magyar Agrártudományi Egyesü­let megyei szervezete, a MÉSZÖV, a MÉK és a Tolna megyei Nö­vényvédő Állomás. A kiállítást 23-án délélőtt 10 órakor nyitja meg dr. Tuska Pál. a megyei ta­nács yb-einöke. — Vagyont érő képek a zálog­házban. Párizsban a napokban érdekes árverés zajlott le a köz­ponti zálogházban: összesen 600 ezer frankért cseréltek gazdát olyan Cezanne. Gaugin, Rouault és kevésbé neves festőktől szár­mazó képek, amelyeket ismeret­1 len tulajdonosaik tettek zálogba és nem váltottak ki. A legtöbb árverésre bocsátott képet műke­reskedők vásárolták meg. — Mezőgazdasági szakemberek tanácskozását rendezik meg 24-én délelőtt 10 órakor a városi műve­lődési házban. A tanácskozásra növényvédelmi napok keretében kerül sor. A tanácskozáson elő­adást tart Hont János földműve­lésügyi miniszterhelyettes és Nagy í Bálint, a Földművelésügyi Mi- j nisztórium növényvédelmi szolgá­latának igazgatója. — Gazdászbált rendeznek a vá­rosi művelődési házban február 24rén. este 7 órai kezdettel. A bál előtt a Szekszárdi Irodalmi Szín­pad kabaré-együttese ad szóra­koztató műsort a legnevesebb magyar humoristák műveiből. — Hegymászás — elefántcsont- faragványon. A híres pekingi ele­fántcsontfaragó művészek az el­múlt évben 1300 faragványt ké­szítettek. Az egyik azt a jelene­tet ábrázolja, amikor a kínai al­pinisták megmásszák " a Csomo- lungma (Mount Everest) északi falát. — Vezetőség választó taggyűlést tart 18-án, vasárnap délelőtt 10 Tolnán, Béri Balogh utca 23. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. Ugyanott 407-es Moszkvics személygépkocsi is. Érdeklődni: Mözsön. női fodrász üzletben. (69) Hidrofort, kisebb kompresszort, épületanyagot keresek megvétel­re. Cím: Szilágyi, Várdomb, szőlő- hegyi iskola. _________________(67) S trasser galambok és csibék minden színben eladók. Schleisz József, Szekszárd, Tavasz u. 10. (70) órakor a szekszárdi postahivatal­ban a Postások Szakszervezetének szekszárdi járási csoportja. A na­pirendi pontok között szerepel a vezetőség beszámolója, a szám- vizsgáló bizottság jelentése és az új vezetőség megválasztása. — Uttörő-bál. Ma, február 17- én nagyszabású úttörő-bált tar­tanak az általános iskola úttörő­szervezetének rendezésében a Si- montornyai Bőrgyár művelődési házában. — TIT-klub hírei. Vasárnap, február 18-án kötetlen foglalko­zást tartanak a TIT-klubban. 21-én. szerdán egészségügyi film- ankétra kerül sor. február 25-én pedig hanglemez-hangversenyt tart Létay Menyhért gimnáziumi tanár. — Az 57 081-es légionista cí­mű folytatásos regényünk mai számunkból anyagtorlódás miatt kimaradt. A legközelebbi folyta­tás vasárnapi számunkban jele­nik meg. — Háromszáz kötet könyvet kölcsönöznek havonta a tengelici könyvtár dolgozói. Kétszáztíz ál­landó olvasója van eddig a ten­gelici könyvtárnak. — A televízió mai műsora: 18.00: Kicsinyek műsora. 18.30: Bemutatjuk a Csepel Vas- és Fémművek női kamaraegyütte­sét 19.00: Galatea. (Angol árny­film.) 19.10: Hétről hétre ... 19.30: TV-híradó. 19.50: Vidám nercek. Róna Tibor: Jelmezbál. (Szuhay Balázs.) 20.00: Fiatal zeneművé­szek stúdióhangversenye. 20.30: Házasságok a földön köttetnek. TV-vígjáték. Irta: Barabás Tibor. Kb. 21.40: Szilveszteri előzetes... A televízió 1961. „szabálytalan riportműsorának” ismétlése film­felvételről. 22.40: Hírek. A TV- híradó ismétlése. Havazás Várható időjárás szombat es­tig: felhőátvonulások, sokfelé havazással, havas esővel, élén­külő délnyugati, nyugati, holnap erős, helyenként viharos észak- nyugati szél. Az éjszakai fagyok gyengülnek. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet hol­nap: mínusz 1, plusz 3 fok kö­zött. MESEMONDÓ VERSENY Az elmúlt szombaton már a kora délutáni órákban nagy sürgés­forgás volt a bonyhádi úttörő­házban. A kisdobos mesejáték szakkör tagjai készültek a mese­mondó versenyre. Több mint negyven kisdobos és 38 meghívott kisdobos-jelölt jött el ezen a na­pon, hogy nézői és résztvevői le­gyenek ennek a versenynek. Az őrsvezetők jelentése után a szakkörvezető kiosztotta a pajtá­sok között a szövegeket, majd hamarosan megkezdődött a ver­seny. A pajtások ugyanazt a me­sét mondták el valamennyien, s a közönség szavazással döntötte el, ki a győztes. Az első helyezést jelentő nagy tábla csokoládét Stocker Judit kapta. A délután további részé­ben szellemi versenyt rendeztek A Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat azonnali belépésre villanyszerelő­szakmunkásokat keres. Jelentkezés: Szek­szárd, Keselyűsi út 6. sz. J Telefon: 23—30. (62) A Tolna megyei Népbolt Vállalat azonnali belépésre gyakorlott gyors- és gépírót keres. Jelentkezés a személy­zeti osztályon. (73) iMuuaHiBHHuaHiuMHaauBiHMaaaBi a harmadik és negyedik osztályo­sok között. A nyertesek ugyan­csak csokoládéjutalomban része­sül ♦-k. Horváth Olivérné. a mese­kor vezetője jólsikerült délutánt rendezett a kisdobosoknak, ame­lyet sokáig nem fognak elfelej­teni a pajtások. Berghoffer László a bonyhádi úttörőház igazgatója XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX5 A lottó e heti nyerőszámai: 17,24, 38, 39, 53 ^MOOOOOOOOOOOOOGOGOO A Tolna megyei Építőanyag- ipari ES felvesz szakképzett­séggel rendelkező GÉPÉSZEKET a szakcsi és csatári tégla­gyárhoz. Jelentkezni lehet az egyesülés központjában, Szekszárd, Marx K. u. 11. sz. (71) ooo©exDo©ooooooo©oö0oc^ Felvételre keresünk bőrdísz­műves és köszörűs szakmun­kást. Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat, Szekszárd. (77) _ OOOOOOOO00000000000000

Next

/
Thumbnails
Contents